építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Követ követően vasból

Fél-kész mű a Liget és a Város határán. Mit szólna hozzá Angyal István?
'Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékműve'

„szent dühhel, minden láthatónak háttal,
a létre nem kelt dolgoknak felel.” (W.S.)

 

fotó vm
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékműve — brrr, de rémes elnevezés — íme elkészült. A 301-es parcella kő-művét, Az 1956-os mártírok emlékművét, Jovánovics György szobrász egyéni, befejezett alkotását 12 évvel követően vasból.

Kétségkívül az év legfontosabb teremtménye/alkotása a magyar régióban, de ezt csak halkan jegyzem meg, mert a hatalom önmaga reprezentálására készíttette, ami viszolyogtató. Egyébként előzményeiről, elsősorban magáról a pályázatról részletesen beszámoltunk 2005-ben, és az egyik Földalatti beszélgetésnek is ez volt a témája.

Az emlékmű kezdeménye megvan, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából fölavatták. A körülmények nem voltak méltóak a jeles évfordulóhoz, ami persze nem von le semmit magából a tényből, hogy e helyen immár áll valami. Erősen vonzza a tekintetet, városi építmény, de mégis természetbe ágyazott. Az egyneműsége — vas — hatásos, az átmenet látványa — rozsdából korracél — nem maradéktalanul, de sikerült. Amiből kinő: a kő, már kevésbé mesteri, de ezt kb. előre lehetett tudni, Reimholz Péter mind az első, mind a második tervtanácson a földszinti részletekkel kapcsolatban fejezte ki kételyeit. Igaza lett, de ezt most hagyjuk.

Nem befejezett a dolog. A vas-mű így önmagában kész, de ez nem elegendő — el kell mesélnünk fiainknak/lányainknak, hogy miről is van szó. Mintha a tervezés idején említettek volna valami olyan helyet, ahol szöveg és kép ad magyarázatot. Ilyesmi nincs, és a környezet sincs megdolgozva. Befejezetlen az egész, úgy mint az Erzsébet téri gödör. Ezt a szót csak kisbetűvel tudom leírni, bocsánat a Klubtól — a mottóban idézett vers így kezdődik: Egy gödör énekel... Mert Weöres Sándor Semmi című versében, az Orbis Pictus sorozatban, egy gödör énekel szent dühhel.


Angyal szállt az Emlékműre
fotó vm


fotó vm

Az elmúlt hetekben megtörtént az emlékmű első megszentségtelenítése, festékszóróval rajzolt Dávid-csillag és sarló-kalapács formájában. Szomorú, ugyanakkor szinte borítékolható volt.

Folytatni kell a munkát — addig eltévelyedett merénylet bármikor előfordulhat —, hogy igazi emlék-mű létesüljön. Például minél többekkel meg kell ismertetni Angyal Istvánt, az 1956-os forradalom szabadságharcosát, a budapesti Tűzoltó utcai csoport vezetőjét. Jovánovics mondja a munkájáról: — Ez egy halotti templom, a halottak városa, nekropolisz. Barbár. Stilisztikai értelemben használom a szót, a nagy ősi kövek miatt. Ezek ötlete nem tőlem ered, ez volt a pályázati kiírás, amely egy halálba indulónak, Angyal Istvánnak Eörsi István által a börtönből kimentett búcsúmondatát idézte: „Egy nagy rusztikus kő legyen a csőcselék emléke”... Ezért a pályaművek 90%-a kövekből volt komponálva.


fotó vm
fotó vm


 

Ott, a 301-es parcellánál a halotti emlék-mű megvan. Az életről szóló emlék-mű lenne a Liget határán, ami persze soha kész nem lehet. Ám ez így kevés, folytatni kell. Ehhez most csak annyit: Angyal Istvánról, a holokauszt túlélőjéről a dokumentumok mint építésvezetőről emlékeznek meg. Még dolgozott Sztálinvárosban is, pedig nem volt műszaki végzettsége.

Életrajzi lexikon: Angyal István (Magyarbánhegyes, 1928. okt. 14. – Bp., 1958. dec. 2.): építésvezető. Szüleivel együtt Auschwitzba deportálták; egyedül ő tért haza. A budapesti egyetemen magyar–történelem szakos tanárnak készült. 1950-ben Lukács György megítélésében ellentétbe került Andics Erzsébettel, kizárták a bölcsészkarról. Lakatos, majd Dunapentelén vasbetonszerelő volt, 1953-tól a fővárosban a Bp.-i Útfenntartó Vállalatnál építésvezetőként dolgozott. 1956. okt. 23. után a Tűzoltó utcai felkelőcsoport vezetője volt Csongovai Peer Olaf filmrendezővel és Szirmai Ottó rádiódramaturggal. Mindhárman kommunista világnézetűnek vallották magukat. (...)

Lukácsy András: Felismerem-e Angyal Istvánt? Levelek fiának Németországba (Magvető, Budapest, 1990) című könyvében Keresztes Jenő fiatal mérnök így emlékezik Angyal Istvánra: "Új kollégám, Pista nemrég jött vissza Sztálinvárosból, és hozta magával a brigádját, amelyben egyébként példaszerű fegyelmet és rendet tartott. Az sem érdektelen, hogyan tette ezt: baráti viszonyban volt embereivel, mindenkit tegezett, és elvárta, hogy a legfiatalabb segédmunkás is visszategezze. S ami furcsa: ezzel a haveri viszonnyal senki nem élt vissza. Aki dolgozott építőiparban, tudja milyen nagy szó ez." Angyal István akkor 28 éves volt.

Kép és szöveg: Vargha Mihály, 2006. december 28.


fotó vm
fotó vm
fotó vm
fotó vm

A emlékmű szerzői: Emődi-Kiss Tamás építész, György Katalin képzőművész, Horváth Csaba képzőművész, Papp Tamás építész - i-ypszilon csoport

vélemény írásához jelentkezzen be »