Közösségi pihenőhely a bakonybéli erdő mélyén

Bakonybél közelében, a hubert-laki turistaház mellé terveztek a MOME első éves hallgatói közösségi pihenőhelyet, amit a nyári építőtábor keretén belül meg is építettek, Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron építészek vezetésével. A tanárok és a diákok közös döntése alapján Szabó Rákhel terve valósulhatott meg.

A tervek, a makettek, az ötletek csak a helyszínen, valós méretben válhatnak építészeti térré, így lesz az építménynek érzékelhető atmoszférája. Az első vázlatok készítésétől a megvalósulásig vezető útnak, ebben az esetben a kivitelezés is része volt, amiért a gyakorlatban általában nem a tervező építészek felelnek. Ennek a folyamatnak a megtapasztalása nagyon hasznos, megkönnyítheti majd a diákok későbbi munkáját.

A korábbi feladatok tapasztalatai segítették a hallgatókat. Az első félévben a Pannonhalmi Apátság területére kellett levendulapavilont tervezniük, levendula árusítására szolgáló kisléptékű épületet. A fantáziájukat teljesen szabadon engedhették, nem volt megkötés az anyaghasználatot, és a pontos helyszínt illetően sem. A következő feladatban az erdei környezethez való érzékeny viszonyulással „merengőt", pihenőhelyet terveztek. A csapatmunka nehézségeibe is belekóstolhattak a második félév során, ami nagy léptékével eltért az előző kettőtől, a Hungaroringre készülő figyelemfelkeltő, látványos, látogatókat vonzó installáción ötleteltek.

Hubert-lak, a turistaház környéke egy kisebb urbánus beavatkozás az elzárt erdei környezetben. A két épület és a hozzá kapcsolódó bekötőút hangsúlyozza az emberi jelenlétet. Ezzel szemben a tervezett pihenőhely elzárt helyen, Hubert-laktól pár perc sétára erdei ösvényen megközelíthető. Itt valaha vadászház állt, mára ennek csak az alaprajza kivehető a körülbelül fél méter (néhol magasabb) kőrakásból. Ehhez a romhoz való viszonyulás és az erdei környezet figyelembevétele volt a fő szempont a pihenőhely kialakításában. Már meglévő építményhez tervezni összetett, bonyolult kérdés. Milyen mértében „kell" átvenni az adott formákat? Hogy működhet jól együtt két olyan építmény, melyek anyaga különbözik? Hiszen fából kellett tervezni, és az adott körülmények között a leggazdaságosabban. Többen az ottani rom kihangsúlyozását, annak kiegészítését, léptékének átvételét választották tervükben. A legváltozatosabb koncepciók készültek el, amikből több is megvalósulhatott volna.

Rákhel terve leginkább a természeti környezetre figyel, együtt él az erdővel. A racionalitás és az esetlegesség kettősségét foglalja magában. Az építmény formáját maga a szerkezet adja, ami egy hagyományos fedélszék elemeit sajátosan, játékosan használja fel. Az ismerős konstrukcióra való utalás megnyugtató, védettséget ad. A tartóoszlopok mintha a fák dőlését, mozgását, természetességét imitálnák, ezzel a vázlatosság, befejezetlenség érzetét is keltik. Ettől működik olyan jól a folyamatos változásban lévő, sosem állandó erdei környezetben. A természetet absztrahálja funkcionális, racionális épületté. A rommal való kölcsönhatása érzékeny, fizikailag független a kettő, de nem zavarják és nem is nyomják el egymást. Az építmény nem sulykolja belénk rendeltetését, egyéni felfedezésre vár. Eső elleni védelmet ad (ahogy ez a feladatkiírásban szerepelt), a járófelület átfordul ülőfelületté, a tetőre is könnyedén fel lehet mászni, ez a játékossága teszi érdekessé és vonzóvá. Az épület érdekes módon monumentálisnak hat kis léptéke ellenére, de nem idegen bántó módon. A kezeletlen nyers fa felülete pedig kissé idegen a környezetétől, de ez természetesen idővel változik majd.

A kész, megépült épület egy hosszú folyamat eredménye. A helyszínbejárásokat követően indult el a tervezés. Mindenki önálló utat járt be, amihez a tanárok minden segítséget megadtak. A hallgatók tervei egytől egyig különböznek, saját egyéniségüket tükrözik. Ehhez a változatossághoz kellett a tanárok hozzáállása, nem adtak konkrét ötleteket, a diákok tervei megvalósíthatóságában, racionalizálásában segítettek. A különböző tantárgyakból szerzett ismereteket is hasznosítani tudták. Formatanon sorolható szerkezetekkel kísérleteztek (innen jött Rákhel ötlete is a pihenő szerkezetéhez), bútortervezésen megismerkedtek a fával, mint anyaggal, amivel meg is tanultak dolgozni a műhelyórákon. És természetesen épületszerkezettanon konzultáltak a tervezett tartószerkezet teherbírásáról, állékonyságáról.

A magvalósuláshoz elengedhetetlen volt a csapatmunka. A „győztes" terv kiválasztása után a csoport közösen dolgozott a részletes maketten, és a látványterveken. A versenyszituáció átalakult együttműködéssé, ami főleg az építés során vált igazán fontossá. 10 nap alatt kellett tereprendezéssel együtt kézi erővel felépíteni a pihenőt, ez feszített munkatempót és precizitást igényelt. A kész épület kivitelezésének színvonalára és formai egyediségére méltán büszke lehet az évfolyam és az őket segítő konzulensek.

A pihenőhely a használat által válhat majd sikeressé, remélhetőleg a turisták is fel fogják fedezni maguknak. A felfedezés ebben az esetben kulcsfontosságú, hiszen semmi sem jelzi eddig ottlétét, meglepetésként hathat a látogatókra.

Csala Fruzsina