Épületek/Középület

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Sopron

1/10

?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
?>
1/10

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Sopron
Épületek/Középület

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ, Sopron

2003.01.13. 12:16

Projektinfó

Földrajzi hely:
Sopron, Magyarország

Építészek, alkotók:
Fábiánkovits Ferenc

Építész tervezõ: Fábiánkovits Ferenc

Építész tervezõ: Fábiánkovits Ferenc
Mûemléki szakértõ: Dr. Winkler Gábor

A felújítás programjáról


Korábbi nevén Liszt Ferenc Művelődési Központ, mely önálló telken áll, a belváros műemléki környezetében. A telek szabálytalan négyszög, amit az épület alaprajzi kontúrja három oldalon követ, a főbejárat felől pedig előkert található. Összegezve elmondható, az intézmény a város legfrekventáltabb helyén van, közvetlen közterületi kapcsolatokkal: dél felől a Széchenyi térhez, nyugat felől a Petőfi térhez, észak felől a Liszt Ferenc utcához, valamint kelet felől az előkerten keresztül a Templom utcához.

A helyszín járművekkel, úgy városi, mint távolsági buszjáratokkal, továbbá személygépkocsival és gyalogosan is jól megközelíthető. A város nemzetközi közlekedési kapcsolata is jónak mondható, nemzetközi pályaudvara folytán, továbbá a határátkelőhöz közel fekvő osztrák repülőtér és az autósztráda adta lehetőségeivel. A parkolási lehetőségek a közterületeken megvannak, de hosszabb távon parkolóház építése kívánatos - a parkolási igényszint emelése érdekében.









Fő funkcionális egységek:

  • Széchenyi terem (800 fő)
  • Liszt terem (400 fő)
  • Petőfi terem (200 fő)
  • Szekciótermek (8 terem, összesen 400 fő befogadására).
    • Étterem, söröző
    • Kiállító termek
    • Kaszinó

A bővítés alapvetően a meglévő termek megtartása mellett új, konferenciákra is alkalmas nagyterem létesítésére irányult. A megoldás: a három szinten található nagy területű előcsarnok közül a karzat szinti előcsarnokot és teraszát beépítették, így alakult ki két szinten a 800 férőhelyes nagyterem, melynek előcsarnoka az alatta lévő korábbi csarnok. A bővítés tehát, az épület tömegét tekintve, a lapos tető beépítésével és kismértékű épületbővítéssel történt, a meglévő párkány- és tetőmagasságok folytatásaként. Az eredeti épületmegjelenítés szándékából, a meglévő toldaléképület mint a tervezett bővítés a korabeli architecturához igazodva valósult meg.

A tervezett átalakítási munkálatok nem érintették - a földszint, pince és I. emelet egy részén korábban is működő játékkaszinó helyiségeit. A meglévő két terem, a Liszt és Petőfi terem lehetőség szerinti rekonstrukciója megtörtént a karzatok és burkolatok részleges helyreállításával, a teljes gépészet cseréjével. A tervezett bővítést - mely a konferencia terem (Széchenyi terem) kialakíthatósága végett vált szükségessé - tömegével, megjelenésével, valamint méreteivel és arányaival a környező adottságokhoz igazították.

Új, jelentősebb tartószerkezet az alábbi helyeken létesült:

  • Pince: új közbenső födém a volt kazánházban;
  • A Liszt Ferenc utca felől, a meglévő főlépcsővel azonos méretű lépcsőház és mindkét lépcső orsóterében személyfelvonó;
  • A főlépcső meghosszabbítása egy szinttel;
  • Az épület elé új bejárati épületrész készült, fölé összefüggő, a meglévővel azonos magasságú acél tartószerkezetű tetővel;
  • A karzat, mint a tetőzet is, acél-vasbeton kombinációval valósult meg;
  • Megerősítések a hasznosított padlásterek födémeinél;
  • A padlásterek beépítése.

Tetőterasz épült, valamint az előkertben feltárt római régészeti leletek bemutatására új Római terasz.









Funkcionális kialakítás szintenként

Pince:
Ezen a szinten volt az üzemen kívül helyezett kazánház. A meglévő válaszfalakat lebontották, és a nagy belmagasságú helyiségeket egy új vasbeton födémmel két szintre osztották. Az alsó szinten raktár, hulladék- és moslékgyűjtő van, valamint gépészeti helyiségek, melyek megközelíthetők felvonóval vagy lépcsőn keresztül. A felső pinceszinten, a volt könyvtári raktárak helyén vannak a játékkaszinó dolgozóit kiszolgáló helyiségek. A födémmegosztás során kialakult új szinten alakították ki a transzformátorházat, melyet az utcáról lehet megközelíteni. Ezen a szinten vannak a konyha egyes kiszolgáló helyiségei (raktár, tojásmosó, mélyhűtőkamra, húshűtő, földesáruraktár, zöldséghűtő és zöldség-előkészítő), továbbá az alsó pinceszinről felvezető lépcső további helyiségek (italhűtő, italraktár, iroda). Ezek előteréből rámpa vezet fel a -3,40 méteres szintre, ahol a konyhai személyzet öltözői találhatók. Az épület középső traktusában van a konyha, valamint a fekete- és fehér mosogató (konténermosóval). A volt játékterem és szalon helyén most söröző és étterem van, ahova a vendégek a földszintről, illetve az utca felől a korábban is meglévő lépcsőn keresztül juthatnak le. A lépcső mellett vannak az éttermi vendégek mosdói (férfi, női és mozgáskorlátozott).

Földszint:
A főbejáraton keresztül a fogadócsarnokba jutunk. A lépcső mellett van a kávézó galériával, a másik oldalon, a könyvtári raktár helyén női és férfi mosdók vanna kiegészítve egy vécével a mozgáskorlátozottak számára. A régi lépcsővel szemben új lépcső épült, mindkét lépcsőház orsóterében lifttel. A főbejárati forgóajtóval szemben van a recepció, s emögött a ruhatár.

A biliárdterem megszűnt, helyére építették a Kis Színház nevet viselő termet. A színészöltözők (vécével, zuhanyzóval) az I. emeleten vannak, ahova egy belső lépcsőn keresztül lehet felmenni. Ugyanezen lépcső vezet le a felső pinceszintre, ahol a közönség mosdói vannak. Nagyobb konferenciák alkalmával a terem étteremként működik - kiszolgálása a szomszédos melegítőkonyhából történik. A gazdasági és személyzeti bejáratok a Liszt Ferenc utcából nyílnak. A volt könyvtár helyén vannak a játékkaszinó termei.








I. emelet:
A liftgépház a meglévő lépcső melletti félszinten van, valamint a ruhatár feletti részen. Ezzel szemben, a földszinti társalgó felett épült a biztonsági szoba. A földszinti terem felett vannak a színészöltöző, melyeket a belső lépcsőn keresztül lehet megközelíteni.

II. emelet:
A Petőfi tér felőli öltözők, vécék változatlanok maradtak, a Petőfi terem színpad mögötti részén két új öltöző van zuhanyzóval, mosdóval. A Petőfi és a Liszt Ferenc teremben változott a belsőépítészeti kialakítás. A meglévő főlépcső melletti gépészeti helyiségből férfi mosdó-blokk lett, a presszó-kávézó egy részéből, valamint raktárhelyiségeiből pedig női mosdó-blokk. Az új női mosdó mellett műszaki helyiség van. A régi mosdók helyén tárgyalót és büfét alakítottak ki.

III. emelet:
A korábbi irodarészleget teljesen átépítették, itt van most az igazgatói blokk titkársággal, a gazdasági csoport és tárgyaló, női és férfi vécével és teakonyhával. A tárgyalóban van egyúttal a dolgozók dohányzó-pihenő tere is. A főlépcsők mellett létesült a liftgépház, valamint a termekhez kapcsolódó tolmácsfülkék.

IV. emelet:
A Petőfi tér felőli traktusban egy lakás volt, amiből irodákat alakítottak ki (ügyvezető, titkárság, rendezvényszervezők), a hozzá tartozó mosdóval és teakonyhával, a másik oldalon pedig három vendégszobát zuhanyzóval. A kamaraterem színpada felett új födém van, itt kapott helyet a személyzeti öltöző, valamint a szennyes- és tisztaruha raktár. Ezen a szinten is található két tárgyaló, valamint a női és férfi vécéblokk, ugyanolyan elrendezésben, mint a II. emeleten.

A korábbi előcsarnokban, a szellőző gépház falát hátratolva, a Templom utca felőli külső főfalat elbontva, valamint az új bővítményt kihasználva alakult ki a (konferencia) Széchenyi István terem. A terem a két főlépcső előtt található tolófalakkal teljesen lezárható. A terem hátsó részén, a műszaki helyiség mellett vannak a tolmácsfülkék.

V. emelet:
A szakköri foglalkoztatók helyén hét vendégszoba (zuhanyzóval, vécével) létesült, a Petőfi terem felett pedig három szekcióterem két-két tolmácsfülkével. A Liszt terem feletti részben, a meglévő vasbeton rácsostartók között öt szekcióterem található. A Széchenyi terem felett, a Templom utca felőli oldalon karzat van, az üléssorok mögött tolmácsfülkékkel. A vizesblokkok és az előadók azonos elrendezésűek, mint a IV. emeleten.

VI. emelet:
A személyzeti lépcsőn lehet feljutni a hatodik emeletre, ahol az egyik padlástér megmarad, a másikban vannak a klímagépek.

(Fábiánkovits Ferenc műszaki leírása alapján)


Fotók, tervlapok:
Fábiánkovits Ferenc

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.