Megnyerni a fiatalokat - lehetőségek és kedvezmények az építőipari szakmát választóknak

Míg a beruházások száma folyamatosan növekszik, addig az építőipari jól képzett szakmunkások száma nem, sőt, óriási munkaerőhiánnyal küzd. Hiányoznak a tapasztalt mesterek, a lelkes fiatalok épp úgy, mint egy falat kenyér. A szakmunkáshiány megszüntetéséről, az  ÉVOSZ elképzeléseiről, a fiatalok megszólításáról Koji Lászlóval beszélgettünk. 

Közismert, hogy az építőiparban óriási a hiány a jól képzett szakmunkásokból; a nagy tudású, gyakorlattal rendelkező mesterek éppen úgy hiányoznak, mint a pályakezdő, lelkes fiatalok. Az idei Construma kiállítás egyik kiemelt rendezvénye elsősorban ez utóbbiakat igyekszik megszólítani, azokkal a workshopokkal, szakmai bemutatókkal és kiállításokkal, amelyek egy-egy építőipari szakmára hívják fel az érdeklődők figyelmét. Koji Lászlóval, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnökével arról beszélgettünk, hogy egy-egy kiállításon túlmutatóan, nagyobb léptékben, országos szinten mit lehetne tenni a szakmunkáshiány megszüntetéséért.

Rubóczki Erzsébet (RE): A jelenlegi helyzet felvázolásaként kezdjük egy adattal: egyes számítások szerint 20-30 ezer munkavállaló hiányzik az építőiparból. Mennyire helytálló ez a nagyságrend?

Koji László (KJ): Ha minden tényezőt változatlannak tekintünk, akkor ez a szám igaz. De amennyiben kiegészítjük azzal, hogy ha a magyar építőipar hatékonyabban tudna dolgozni, mint ahogy tette azt az elmúlt években, akkor akár kisebb létszámmal is magasabb termelési értéket tudna előállítani. Természetesen a kívánt hatékonyságot nem lehet egyik napról a másikra elérni, hiszen az építőipar alig van túl azon a 7-8 éves recesszión, amikor nem történtek beruházások. Márpedig a hatékonyság javításához és az élőmunka kiváltásához beruházások kellenek. De most talán eljön ez az időszak, mert egyértelműen azt látjuk, hogy az építőipar, ráadásul minden alágazatban, a következő két évben kb. 10-10 százalékkal tudja majd a teljesítményét bővíteni, és a cégek akkor mernek bátran beruházni, ha legalább két évre előre látják, hogy lesz munkájuk. Arra számítunk, hogy a 2017-es esztendő az építőiparban a beruházás éve lesz: a cégek jó minőségű szerszámokat, gépeket, technológiákat vásárolnak, és ezekkel élőmunkát takarítanak meg. De az is kétségtelen, hogy olyan mértékben és olyan gyorsan nem lehet majd a hatékonyságot javítani, mint amilyen mértékben – legalábbis reményeink szerint – bővül a piac, vagyis azt prognosztizáljuk, hogy az építőipar a következő években is tartósan együtt fog élni a munkaerő körüli feszültséggel és a szakmunkáshiánnyal.

RE: Valamilyen áthidaló megoldást mégiscsak kellene találni. Az ÉVOSZ-nak milyen elképzelései vannak?

KJ: Nyilvánvaló, hogy első lépésként átmeneti, gyors megoldásokra van szükség. Ez többek között lehet egy foglalkoztatási program, mely keretében betanítunk szakmákra embereket. De hangsúlyozom, ez csak szükségmegoldás, amellyel óvatosan kell bánni, nehogy szakmai felhígulást, illetve minőségi problémákat eredményezzen. Ezt úgy lehetne elkerülni, ha növelnénk a mérnöki felelősséget, és az ilyen brigádok élére jó felkészültségű mérnököket állítanánk, akik reggeltől estig a helyszínen vannak, irányítják és szigorúan ellenőrzik a munkát. A másik eszköz, amellyel feltétlenül élnünk kell, a béremelés: a következő 2-3 évben éves átlagban bruttó 10–15 százalékkal emelni kell a béreket, hogy megálljon a külföldre vándorlás, sőt, esetleg haza is jöjjenek, akik addig más országokban dolgoztak.

RE: A szükségmegoldással párhuzamosan mi ígérhet hosszú távú, tartós megoldást?

KL: A már említett hatékonyságnövelés, a gépesítés, a legmodernebb technológiák és szervezési megoldások elterjesztése, valamint a fiatalok sokkal erőteljesebb bevonzása, hogy építőipari szakmát tanuljanak.

RE: Ez utóbbihoz el kellene érniük a fiatalokat, de mellettük minden bizonnyal a szakmákat is: a cégeket, a vállalkozásokat is meg kellene szólítani.

KL: Ez így igaz, de kiegészíteném még azzal, hogy nagyon fontos lenne megnyernünk a szülőket, akik befolyásolhatják gyermekeik pályaválasztását. A szülők pedig sok esetben nem ismerik azokat a támogatásokat, amelyeket az utóbbi két évben a kormányzat nyújt a hiányszakmákban tanuló fiataloknak. És mert valamennyi építőipari szakma hiányszakmának minősül, ezért az ezeket választó fiatalok kiemelt juttatásokat kapnak, így fejkvótát, kollégiumi ösztöndíjat, utazási kedvezményt és még számtalan egyéb támogatást élvezhetnek. Nagycsaládosoknál vagy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek taníttatásánál nagyon komoly anyagi segítséget jelenthet mindez.

RE: Hogyan tudják megtalálni, megszólítani a szülőket?

KL: A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a megyei és városi kamarák erre a területre szakosodott munkatársai programokat és tájékoztatókat szerveznek a végzős általános iskolások számára. Ám az is igaz, hogy ezek a kezdeményezések csak akkor tudnak igazán sikeresek lenni, ha csatlakozik hozzájuk a szakma is, ha az építési vállalkozók is kiveszik a részüket a pályaorientáció feladataiból.

RE: Az építési vállalkozók mi módon tudnak ebbe bekapcsolódni?

KL: Be kell tudniuk mutatni a szakmát: el kell vinniük a fiatalokat különböző, még épülő vagy éppen elkészült, új létesítményekbe – mondjuk, az úszó-világbajnokságra épült uszodába vagy a Groupama Arénába –, össze kell ismertetni őket mesterekkel, brigádokkal, illetve a szakma felépítésével és szervezeteivel. Lehet nyílt napot tartani egy-egy szakképzési centrumban, ahol az adott szakma szépségeit és fogásait a gyakorlatban mutatják be a mesterek. Többek között éppen erre szeretnénk felhasználni a Construma kiállítást is, köszönhetően annak, hogy a Hungexpo és a Construma több iskolának és szakmai képzést nyújtó intézménynek biztosított bemutatkozási lehetőséget, illetve ezek tanulóinak kedvező látogatási feltételeket.

RE: Tegyük fel, hogy a tanuló már kiválasztotta az iskolát, és elkezdődött az oktatása, ami optimális esetben duális képzés keretében, vagyis részben az iskola épületében, részben külső helyszínen zajlik. Hogyan működik a duális képzés az építőiparban?

KL: Ebből a szempontból sajátos az építőipar helyzete, mert ebben a szakmában nagyon sok a mikro- és a kisvállalkozás; a cégek 96 százaléka 10 főnél kevesebbet foglalkoztat. Ezek sokszor nem tudják felelősségteljesen vállalni, hogy tanulókat fogadjanak, és a duális képzés keretében gyakorlati képzést biztosítsanak számukra. Vagy azért, mert nincs folyamatosan munkájuk, vagy mert nincs annyiféle, olyan változatos munkájuk, hogy minden fogást meg tudjanak mutatni nekik, így az előírási kötelezettségeknek nem tudnak megfelelni. Egyébként ebből a szempontból a helyzet és a probléma nagyon hasonló a többi európai országban is. Éppen ezért például Ausztriában és Németországban lett egy harmadik lába is a duális képzésnek. Az iskola és a céges műhely mellé, harmadik helyszínként, bekapcsolódott az úgynevezett üzemközi képzőhely, ami azt jelenti, hogy nagyobb cégek biztosítanak építési helyszíneket, ahol vállalják a tanulók időről időre történő oktatását. Ennek hazai kialakításáról most kezdtünk el gondolkodni, és úgy véljük, hogy a már jelenleg is meglévő szakképzési centrumok és oktató kft.-k mellett a nagyobb kivitelező cégek nálunk is vállalhatnák a képzésnek ezt a formáját. De nincs is ezzel szemben ellenállás, mert egyre elfogadottabb az a vélemény, hogy a vállalkozásoknak részt kell venniük a képzésben, ha másért nem, hát azért, mert a közeljövőben a harc már nemcsak a munkáért folyik majd, hanem a jól képzett szakemberekért is.

Rubóczki Erzsébet