Nézőpontok/Tanulmány

Mesteriskola: VIII-X. ciklus – A keretet a rendszer adta, de a lényeget nem

1/10

Janesch Péter meghívója a VIII. és VIII/a. ciklus hallgatói részére. (Mesteriskola Archívum)

?>
Janesch Péter meghívója a VIII. és VIII/a. ciklus hallgatói részére. (Mesteriskola Archívum)
?>
A IX. ciklus hallgatói, mesterei és demonstrátorai (Mesteriskola Archívum)
?>
Sugár Péter és U. Nagy Gábor rajzai az Encs, közösségi ház tervpályázathoz, 1986 nyarán (Magyar  Építőművészet 1989/1-2.)
?>
Tiltott város, Peking. Janesch Péter montázsa az útról készült beszámolóhoz (Magyar Építőművészet 1989/1-2. 87.)
?>
Fű-les. Janesch Péternek a "Békásmegyer '84" tervpályázatra benyújtott terve. (Magyar  Építőművészet 1989/1-2.)
?>
U. Nagy Gábor nyílt levele Szendrői Jenőnek. (Mesteriskola Archívum)
?>
Erdélyi vázlatok – három lap Karácsony Tamás vázlatfüzetéből az erdélyi útról. (Magyar Építőművészet, 1989/1-2.)
?>
A VIII. ciklus felévételi pályázata: Tállya, postamúzeum és szálloda, 1984. Balázs Mihály terve.
?>
"A Mesteriskola szomorú romlásnak indult..." Problémafelvetés és megoldási javaslat a megújulásra a rendszerváltás hajnalán Janáky Istvántól. (Mesteriskola Archívum)
?>
Dr. Szendrői Jenő Csobánkán. (Czigány Tamás felvétele, Magyar Építőművészet, 1989/1-2. 3.)
1/10

Janesch Péter meghívója a VIII. és VIII/a. ciklus hallgatói részére. (Mesteriskola Archívum)

Mesteriskola: VIII-X. ciklus – A keretet a rendszer adta,  de a lényeget nem
Nézőpontok/Tanulmány

Mesteriskola: VIII-X. ciklus – A keretet a rendszer adta, de a lényeget nem

2022.10.30. 07:32

Hartmann Gergely tanulmányának befejező részében a Mesteriskola rendszerváltás előtti utolsó három ciklusát mutatja be, kiemelve azokat az újabb átalakulásokat, melyek részben a képzési program finanszírozási rendszerében bekövetkezett változásoknak voltak köszönhetőek, valamint ezek hatását a képzéssel összefonódó tervpályázatokra. A Mesteriskola "állandóságát és vonzerejét [mintha] éppen a folyamatos elégedetlenkedés, a kritizálás, azaz tulajdonképpen a vég nélküli keresés, a kíváncsiság és (ön)reflexió adta volna" – veti fel a szerző.

A VIII. ciklusban (1984–1986) az első év végén a számonkérhetőség okán a felvett 20 fiatal és a mesterek számára is egy rostát terveztek bevezetni.[1] Ezzel párhuzamosan "az esetleges kimaradások és lemorzsolódások pótlására" elindították az átfedő képzést, ami azt jelentette, hogy 1985-ben is tartottak felvételit, és VIII/a. ciklus néven az addigi hallgatók mellé újabb öt fő érkezett. A beígért szigorú rostálásra nem került sor, az egy éve felvett hallgatók szinte mindegyike maradt a képzésben. Részben az átfedés is magyarázza, hogy a IX. ciklusra (1986–1988) már csupán 49-en adtak be pályázatot, ami a vizsgált két évtizedben a legalacsonyabb szám volt. Az évenkénti felvétel kísérletét nem folytatták, már csak azért sem, mivel a hallgatói létszám "növelése a megnehezült anyagi feltételek miatt sem látszik indokoltnak", írta Szendrői Jenő 1987-ben.[2] Ezzel együtt a X. ciklusra (1988–1990) ismét megnőtt az érdeklődés, és az egyszerre felvett hallgatók létszámát felemelték, 90 pályázóból 27 kezdhette meg a kétéves képzést. Hason­ló jellegzetességeik, valamint a VIII. és IX. ciklus egyébként is átfedő jellege miatt, a rendszerváltás előtti hat év legérdekesebb folyamatait és néhány kiemelt eseményét összevonva tárgyaljuk.

Az átalakulásokhoz első sorban a Mesteriskola anyagi mozgásterének most már végzetes szűkülése vezetett. Az 1970-es indulás után a képzés éves állami finanszírozása 600 000 Ft körül volt, ami 1988-ra csupán 850 000 Ft-ra emelkedett (miközben egy forint értéke körülbelül a harmadára csökkent[3]). Ennek ráadásul 42%-át (!) a BME Továbbképző Intézete kezelési és egyéb költség címén elvonta, miközben a szervezési feladatokat a MÉSZ látta el. A Szövetség és a Mesteriskola vezetői 1988-ban azzal fordultak Somogyi László építésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez, hogy a támogatást közvetlenül a MÉSZ kapja, és részben az általa vállalt plusz feladatok finanszírozására, részben továbbra is mesteriskolai képzésre fordíthassa.[4]

A IX. ciklus hallgatói, mesterei és demonstrátorai (Mesteriskola Archívum)
2/10
A IX. ciklus hallgatói, mesterei és demonstrátorai (Mesteriskola Archívum)

Végül ez a konstrukció meg is valósult, de addigra a finanszírozásban egyre nagyobb szerepet kaptak a tervpályázatok. Ezek során a Mesteriskola kötött szerződést a megbízóval. A díjak a felkért zsűri döntése alapján kerültek kiosztásra. 20%-ot a Mesteriskola visszatartott a működési költségek fedezésére, a fennmaradó összeget pedig részben a helyezést kapott pályaművek szerzői között osztották ki, részben pedig minden pályázót megillető részvételi díjként, név szerinti nyilvántartásban közös bankszámlára került, ami részben vagy egészben a tanulmányutak költségeit fedezte.[5]

Az évtized közepén az állami tervezőintézetek helyzete már nyilvánvalóan válságos volt, és a mester és fiatal építészének vállalaton belüli közös munkája is fenntarthatatlanná vált. Az 1982-ben megjelent magántervezés és a szövetkezetalakítás lehetősége tovább bonyolította a helyzetet.

"Bár az iskola indításakor a hallgatók többsége tervező vállalatoknál dolgozott, a tervező irodák leépülése következtében az önálló munkavállalás, a kisszövetkezetek felé történő áramlás folyamata meggyorsult, napjainkban fokozódott. Így a mesteriskolában a közvetlen műszaki [értsd: gyakorlati] tevékenység mindinkább a speciális, mesteriskolai, zártkörű pályázatok felé toldódott. Ez a forma látszik a jövőben is a legalkalmasabbnak."[6]

A vezető és a fiatal építész közös munkája tehát a VIII. képzési időszaktól a pályázatokhoz kötődött. Egy vezető építészhez általában két, esetenként egy vagy három mesteriskolás tartozott. A beosztás pályázatonként módosult, amiben igyekeztek figyelembe venni az érintettek kérését.

A felvettek száma 1984 és 1990 között 20-30 fő között mozgott, míg a mesterek számát a korábbi 20-25-ről kb. 10 főre csökkentették. Ezzel párhuzamosan megjelentek a demonstrátorok, akik az előző ciklusok már végzett hallgatói voltak. Az új pozíció bevezetésével egyrészt ismét a generációs szakadék áthidalása volt a szándék, másrészt ők "társadalmi munkában" segítették a megcsappant számú mester munkáját.[7] A vezető építészek lecsökkentett száma egyben azt is lehetővé tette, hogy havi díjazásukat legalább szinten tudják tartani.[8]

U. Nagy Gábor nyílt levele Szendrői Jenőnek. (Mesteriskola Archívum)
6/10
U. Nagy Gábor nyílt levele Szendrői Jenőnek. (Mesteriskola Archívum)

A tervpályázatoknak, pontosabban az azokból származó bevételeknek annál is inkább nőtt a jelentősége, mivel az oktatás szerves részét képező tanulmányutakhoz a Mesteriskola már nem tudott érdemben hozzájárulni, miután egy 1983-as kormányrendelet megszüntette a tanulmányutak költségvetési forrásból való támogatásának lehetőségét.[9] A valóban számottevő plusz bevételek ellenére a tanulmányutak, főleg a lezáró nagy utazás anyagi alapjainak előteremtése is jóval nehezebb lett. A VIII. ciklus részben bartel keretében kapott különleges utat: 1986. október végétől november elejéig Kínában voltak,[10] és ennek fejében egy kínai, javarészt építészekből, egyetemi oktatókból álló delegáció 1987. szeptember 9–17. között Magyarországra látogatott. A IX. ciklusban nem tudtak ilyen cserekapcsolatra alapozott távoli utazást tenni a hallgatók. Ekkor került sor a húsz évnek a (legalábbis távolságban) legszerényebb, burgenlandi körutazására. A X. ciklusban a szervezők ismét a kínai úthoz hasonló konstrukcióban gondolkoztak. Csereutazás reményében felvették a kapcsolatot az indiai és a mexikói építészek helyi szövetségével, azonban egyik levelükre sem találunk érdemi választ az Archívumban. A végül 1989 októberében megvalósult nagyvonalú egyiptomi és izraeli tanulmányutat a Soros Alapítvány 500 000 Ft-os támogatása tette lehetővé.[11] A finanszírozásban új elemként más esetben is feltűntek magánadományok. Szabó István építész például 50 000 Ft-tal támogatta a Mesteriskolát 1986 őszén.[12]

A meghívott előadók továbbra is a hazai kulturális és tudományos élet jelentős és progresszív képviselői voltak, ugyanakkor ebben az időszakban a hangsúly az elméleti megalapozásáról inkább a gyakorlatra, a már említett tervpályázatokra helyeződött át. A vidéki konferenciák súlya is csökkent, viszont a közös tervezések helyszíni szemléi alkalmasak voltak néhány napos országjárások megvalósítására. A korabeli tervekben valóban megmutatkozó páratlan szellemi gazdagságról látványos áttekintést ad a Magyar Építőművészet 1989/1–2. száma.

Erdélyi vázlatok – három lap Karácsony Tamás vázlatfüzetéből az erdélyi útról. (Magyar Építőművészet, 1989/1-2.)
7/10
Erdélyi vázlatok – három lap Karácsony Tamás vázlatfüzetéből az erdélyi útról. (Magyar Építőművészet, 1989/1-2.)

Bár a tervpályázatok jelentősége nőtt, tematikájukban érzékelhető némi szűkülés. Meglepően sok feladat szólt vidéki kisvárosok egy-egy részének vagy központjának újragondolásáról, rekonstrukció­járól.[13] Volt azonban néhány más feladat, amelyet szokatlan témája miatt kiemelhetünk. Mindenképpen ezek közé tartozik a IX. ciklus felvételi pályázata, amelyben a Magyar Építészeti Múzeumot kellett megtervezni a budavári Fortuna utcába. A látványos anyagból 1987-ben rövid összeállítást közölt a Magyar Építőművészet.[14]

Egyfajta ellenpontként említhetjük a Fejlett szocialista társadalom lakókörnyezete című bolgár nemzetközi hallgatói pályázatot, amelyet egy hazai válogató-forduló előzött meg 1987 tavaszán. A jövő szocialista reform-városát kellett megtervezni Csepel déli területének rendezésével. A késő-kádári korszak idején szokatlannak, sőt megkésettnek érezhetjük ezt a kísérletet: itthon ekkor már leginkább a jelen elviselhetővé tételéről, nem pedig újabb, nagy léptékű szocialista utópiák felvázolásáról volt szó.[15] A pályázat tervei nem, de a szöveges dokumentumai rendelkezésre állnak, amelyből a megközelítések végletes heterogenitása tűnik ki. A bírálóbizottság sem tudott végül döntést hozni. Az összefoglaló értékelésben leírják, hogy éppúgy díjaztak a hetvenes évek urbanisztikai szemléletéhez visszanyúló, mint kísérletező, vagy adott esetben a feladatot kritikusan megközelítő munkákat.[16]

A X. ciklusban újdonságként jelent meg az egyházi, vallási kötődésű téma. 1988 végén piarista templom tervezésére írtak ki zártkörű tervpályázatot. Ennek kapcsán Jelenits István, a rend akkori tartományfőnöke több ízben is megfordult Mesteriskolában, valamint a Bíráló Bizottság elnöke is ő volt. A munka során Guzsik Tamás, a keresztény liturgikus terek akkori legjelentősebb hazai szakértője is előadott.

A VIII. ciklus felévételi pályázata: Tállya, postamúzeum és szálloda, 1984. Balázs Mihály terve.
8/10
A VIII. ciklus felévételi pályázata: Tállya, postamúzeum és szálloda, 1984. Balázs Mihály terve.

A pályázatokra való rátekintés után végül érdemes kicsit bővebben is foglalkoznunk az 1987-ben a hallgatókhoz intézett körkérdés-csoporttal. Annál is inkább, mivel az párhuzamba állítható a tanulmány elején idézett, hasonló körben végzett 1972-es közvéleménykutatással. A több száz oldalas anyag mélyebb elemzése még a jövő kutatóira vár, ennek eredménye minden bizonnyal páratlan keresztmetszetet fog adni a hazai fiatal építészeket akkoriban leginkább foglalkoztató kérdésekről. Ugyanakkor egy felszínesebb átfutás után is kirajzolódnak főbb irányok.

Az 1. kérdéscsoport a Mesteriskola működéséről, munkaformájáról, tematikájáról, a lebonyolításról szólt. Ennek megbeszélése szóban történt, így írásos nyoma sajnos nem maradt. A 2. és 3. kérdéssor válaszait viszont megtaláljuk a Mesteriskola Archívumában.[17] A 2. számú kérdéscsoport a képzés hasznosságára, a mesterekkel és az egymással való viszonyra, a szakmán kívüli önképzésre, a Mesteriskolán kívüli pályázatokra, tervezési feladatokra és a maszek munkák jelentőségére kérdez rá. A hallgatók az elméleti előadásokkal általában elégedettek voltak, bár – itt visszaköszönt az első két cikluson is elhangzó kritika – a gyakorlathoz, jelen esetekben a tervpályázatokhoz kevésbé tudták kapcsolni azokat. A közösségi életük, a mesterekkel való viszonyuk leginkább a tervpályázatok során alakult. Pályázatokon a Mesteriskolán kívül is többen részt vettek, bár a képzés és a mindennapi munka mellett erre kevés idejük jutott. A legérdekesebb a "maszekoláshoz" való viszony. Meglepően sokan végeztek magántervezési munkát a tervezővállalati állásuk mellett. Volt, aki álnaivnak, sőt "provokatívnak" minősítette a kérdést, és nemes egyszerűséggel írta: "ez biztosítja magam és a családom megélhetését". Ugyanakkor volt olyan is, aki kifejezetten visszautasította, hogy "csak jövedelemszerzés miatt" dolgozzon.

A 3. kérdéssor arra vonatkozott, hogy mit tartanak a modern építészet elveiből továbbra is érvényesnek, és miket emelnének ki az utóbbi évek hazai és nemzetközi építészeti törekvéseiből. A modern maradandó értékeire vonatkozóan a funkció, a rendeltetés előtérbe kerülése számos válaszban hangsúlyos, ugyanakkor ennek szigorú, merev és kiüresedett megvalósulásait elvetették. A kortárs szellemi horizonton a Mesteriskola elméleti programjában is szereplő szempontok tűnnek fel: többen említették az új urbanisztikai elveket (utcák, terek, rehabilitációk), valamint a humánusabb, emberléptékűbb, differenciáltabb építés fontosságát. Több helyen kiemelt szempontként jelenik meg az akkori építészet pluralizmusa, vagy más szóval "eklektikája". A jelenséget inkább pozitívan értékelik, összekötve az új, karakteres építészeti műhelyek (pl. Miskolc, Pécs, Kaposvár, Eger, Győr) örvendetes megjelenésével. Ugyanakkor több válaszadó negatív mintának tekintette a maguknak "műemléket állító" építészeket. Hasonlóan hibának tartották az öncélú divathajszolást, de előkerült a "mézeskalács" és "boglya" építészet kritikája is.

Fű-les. Janesch Péternek a "Békásmegyer '84" tervpályázatra benyújtott terve. (Magyar  Építőművészet 1989/1-2.)
5/10
Fű-les. Janesch Péternek a "Békásmegyer '84" tervpályázatra benyújtott terve. (Magyar Építőművészet 1989/1-2.)

A hallgatók után idézzük a képzés egyik legmeghatározóbb mesterét, Janáky Istvánt. 1989-es, erős felütésű írása szigorú, elmarasztaló, ám kiutat is javasol az általa látott problémákból:

"A Mesteriskola szomorú romlásnak indult. A Tanulmányi Bizottság működése egyre inkább valami rossz hivataléhoz hasonlít, a mesterek nem üzemelnek. A nagy reményekkel és energiákkal bekerülő hallgatók – az első tapasztalatok után – hamarosan elhervadnak, ahogy Janesch Péter kifejezte.
A tervpályázatok készítése üzletszerűvé vált, a szerelem és szenvedély kiveszőfélben van belőlük. Az előadások pedig összefüggések hiányában és szemináriumi dramaturgiák kopottas volta miatt olyanok, mint amikor gyufával próbálnak folyamatosan világítani. […]
Javaslatom az, hogy a Mesteriskola gyakorlati és elméleti tevékenységét is a tervpályázatok köré mint középpont köré szükséges szervezni. Azt kell elérni ezzel, hogy a tervpályázatok előélete, a tervek megszülése és értékelése gondolatokban, teóriákban, ráérzésekben sokkal gazdagabb legyen egyfelől, míg az elméleti (ma kaotikus előadásokra korlátozódó) tevékenység összekapcsolódván a pályázatok körüli tevékenységekkel, sokkal közhasznúbbá váljon."
[18]

Az elméleti képzéssel kapcsolatban felvetettek tulajdonképpen nem újak. Az első két ciklusban is az egymáshoz és a gyakorlati feladatokhoz való kapcsolódás hiánya volt a legnagyobb kritika. A nyolcvanas évek első felének kiemelkedően pezsgő szellemi élete talán azért is tudott közvetlenebbül hatni a tervezési munkákra, mert maguk a tervek is sokszor inkább lerajzolt elméleti konstrukciók, kísérletek, a korszak drasztikus építészeti történéseire való reakciók voltak. Az évtized végére pedig a súlypont az elméleti képzésről átkerült a terv­pályázatokra. Ezt részben a pénzügyi szükségszerűség indokolta, mindemellett a szellemi kiéhezettség csillapításának vágyát, ha nem is nyomta el, de mintha háttérbe szorította volna az alkotás, a gyakorlat iránti nagyobb igény.

A belső kritika, az elégedetlenség végig jelen volt a Mesteriskola 1970 és 1990 közötti életében. Ugyanakkor felismerésük kiváltotta az önreflexiót, amelyet átalakulások és reformok követtek. A külső feltételek és a belső struktúra többször változott számottevően, főleg, ha a képzésnek immár a teljes, 1953-tól máig tartó történetére gondolunk. E módosuló keretek és rendszerek ugyan meghatározták a létét, de mégsem a lényegét jelentették. Mintha állandóságát és vonzerejét éppen a folyamatos elégedetlenkedés, a kritizálás, azaz tulajdonképpen a vég nélküli keresés, a kíváncsiság és (ön)reflexió adta volna.

Dr. Szendrői Jenő Csobánkán. (Czigány Tamás felvétele, Magyar Építőművészet, 1989/1-2. 3.)
10/10
Dr. Szendrői Jenő Csobánkán. (Czigány Tamás felvétele, Magyar Építőművészet, 1989/1-2. 3.)

Ugyanakkor persze mindennek a fordítottja is igaz. A belső mozgás, a szabadság érzete úgy tudott ennyire intenzív lenni, hogy a keretek adottak és jól behatároltak voltak. A hallgatók biztonságát is ez adta, de a mesterekét is, akik ebbe az ellenőrzött közegbe olyan dolgokat is be- és összeengedhettek, ami a korszak szocia­lista Magyarországán egyébként így nem lett volna lehetséges. A Mesteriskola tágasságát tehát saját keretei jelentették. Szendrői Jenő személye önmagában is hordozta ezt a stabilitást. A változás állandósága hallatszik ki alábbi mondataiból is: "A Mesteriskola jelentősége, feladata és szerepe napjainkban talán nagyobb, mint az elmúlt évtizedekben. Meglévő kollektívák szétesőben vannak, a társadalom szakmai vonatkozásokban is rétegződik. A fiatal építészet sorsa, és ezen keresztül a magyar építészet alakulása ma fontosabb, mint valaha."[19] Igazát bizonyítja, hogy gondolatai, ha más hangsúlyokkal is, de ma, több mint 30 évvel a leírásuk után is érvényesek.

Hartmann Gergely

A cikk a Mesteriskola 1953-2023 kiadványban megjelent A szabadság intenzív érzete: Az Építész Mesteriskola szervezeti és szellemi horizontja 1970 és 1990 között című tanulmány negyedik, befejező része. Kiadta az Építész Mester Egylet, szerkesztő: Götz Eszter.

 

Szerk.: Hulesch Máté

 

[1] "Csak a kifogástalan előmenetelt mutató hallgató és az elvárásoknak megfelelt mester vesz rész részt a további munkában". 1985 évi közgyűlés, Lázár Antal beszámolójának részlete. Az 1986 évi közgyűlés beszámolójához, 1986. július 14. Mesteriskola Archívum, VII. ciklus "előkészítés" dossziéja

[2] Feljegyzés a MÉSZ Elnöksége részére. Dr. Szendrői Jenő, 1987. június 5. Mesteriskola Archívum, IX. ciklus I. félév dossziéja

[3] Ld. Magyar pénzérték index – árak és devizák alapján 1754-től. https://artortenet.hu/magyar-penzertekindex-arak-esdevizak-alapjan-1754-tol/ (utolsó elérés: 2022. február 27.)

[4] Somogyi László építésügyi és vidékfejlesztési miniszter részére írt levél, 1988. szeptember 14. Dr. Szendrői Jenő és Lázár Antal aláírásával. Mesteriskola Archívum, X. ciklus I. félév dossziéja

[5] A mesteriskolai tervpályázatok rendje. Tanulmányi Bizottság, Budapest, 1992 november. Mesteriskola Archívum, XI. ciklus dossziéja. Bár a dokumentum 1992-es datálású, a benne foglaltak lényegében megfelelnek a rendszerváltás előtti évek gyakorlatának is.

[6] Rövid összefoglaló beszámoló a Mesteriskola X. ciklusának munkásságáról. Szendrői Jenő, dátum nélkül, feltehetően 1990-ban, a X. ciklus zárása után. Mesteriskola Archívum, X. ciklus III-IV. félév dossziéja

[7] A VII. ciklus felkért demonstrátorai: Kapitány József, Noll Tamás, Bugár-Mészáros Károly, Tomay Tamás. Lázár Antal felkérőlevelei a demonstrátorokhoz. 1984. szeptember 14. Mesteriskola Archívum, VII. ciklus "előkészítés" dossziéja

[8] Az anyagiakról szólva itt talán érdemes lehet röviden kitérni a vezető építészek, illetve mesterek havi illetményeire is az időszakban. Ez az összeg 1970–1978 között 1000 Ft, 1979-ben 2000 Ft, 1985-ben 2500 Ft, végül 1990-ben 3500 Ft volt. Az illetmény tanévre, azaz tíz hónapra és nem teljes évre vonatkozott. A mesteriskola vezetője ennél ennek kb. 1,5, míg a tanulmányi bizottságban dolgozók, kb. 1,2-1,3 szorosát kapták, igaz, ők évi 12 hónapra. Másfelől a mestereknek és a veze tőknek a hallgatók nál nagyobb hozzájárulást kellett fizetni az utazásokhoz, igaz, még így is rendkívül kedvezőek voltak az egy főre eső útiköltségek. Az adatok, pénzügyi kimutatások az egyes ciklusok mappáiban érhetők el a Mesteriskola Archívumában.

[9] 8004/1983./PK.2./ PM. III. sz. rendelet. Ld. Szűcs Endre miniszterhelyettes alá nem írt levéltervezete 1983. szeptember 13-i datálással egy meg nem nevezett másik miniszterhelyettes számára. Mesteriskola Archívuma, VII. ciklus dossziéi

[10] Hosszabb beszámoló az útról: Magyar Építőművészet 1989/1–2 86–91.

[11] Mesteriskola Archívum, X. ciklus III-IV. félév dossziéja

[12] Felajánlás a MÉSZ Mesteriskola fejlesztésére 50.000.-Ft takarékbetétkönyvben. Szabó István építész, Budapest, 1986. november 4. Mesteriskola Archívum, IX. ciklus I. félév dossziéja

[13] A VIII. ciklusban többek között Gyula, Edelény és Encs, a IX.-ben Sajószentpéter és Putnok, míg a X.-ben Vác és Hódmezővásárhely került sorra.

[14] Ld. Turányi Gábor: A Mesteriskola IX. ciklusának felvételi tervpályázata: a Magyar Építészeti Múzeum. Magyar Építőművészet 1987/6. 3–7.

[15] Ld. erről például: György Péter: A hatalom képzelete – állami kultúra és művészet 1957–1980 között. Magvető, Budapest, 2014.

[16] A Bíráló Bizottság Összefoglaló értékelése, 1987. május 9. Mesteriskola Archívum, X. ciklus, Csepel-dél dossziéja

[17] A kérdéseket lásd: A Tanulmányi Bizottság körlevele a IX. ciklus hallgatóihoz, 1987. május 13. A válaszok külön dossziéban lefűzve. Mesteriskola Archívum, IX. ciklus III-IV. félév dossziéja

[18] Két gépelt oldal Janáky István aláírásával, 1989. április 10-ei keltezéssel. Cím és címzett nélkül. Mesteriskola Archívum, X. ciklus III-IV. félév dossziéja

[19] Rövid összefoglaló beszámoló a Mesteriskola X. ciklusának munkásságáról. Szendrői Jenő, dátum nélkül, feltehetően 1990-ban, a X. ciklus zárása után. Mesteriskola Archívum, X. ciklus III-IV. félév dossziéja

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

KÁLI SZOBROK // Egy hely

2022.09.02. 14:53
00:04:59

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Nézőpontok/Történet

LÖVŐHÁZ UTCA // Egy hely + Építészfórum

2022.09.02. 14:51
00:09:05

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk