Épülettervek/Lakóépület

Miskolc Bodótető tervpályázat városi lakóegyüttes (szomszédsági egység) létrehozására

1/0
Hirdetés
1/0
Épülettervek/Lakóépület

Miskolc Bodótető tervpályázat városi lakóegyüttes (szomszédsági egység) létrehozására

2003.01.06. 23:00

A tervpályázat eredménye

Az újszerû programmal, érdekes városi szituációra kiírt tervpályázat iránt nagy érdeklôdés mutatkozott. A kiírást 54-en váltották ki, és végül 22 pályamû érkezett be, ami igazolta a kiírók, a Magyar Építész Kamara, Miskolc Megyei Jogú Önkormányzata, a Miskolci Ingatlanfejlesztő Kft., a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Építészek Szövetsége elôzetes bizakodását és várakozását.

A tervpályázat célja olyan városi lakóegyüttes (szomszédsági egység) létrehozásának elôkészítése volt, amely építészeti arculat szempontjából a továbbiakban iránymutató példaként szolgálhat más települések számára. A tervpályázat célját - egy kategória kivételével, amelyre nem érkezett díjazható anyag - elérte, így a Bíráló Bizottság a teljes rendelkezésre álló összeget szétosztotta a díjazottak között.

Az eredmény

Rangsorolás nélkül 900.000.- Ft-os díjban részesült a 18. bírálati sorszámú pályamű.
Szerzői: Bodrossy Attila (DIMENZIÓ Tervező Kft.), Pintér Péter, Török Zsolt, Szpevár Attila és Szabó Tamás.

Rangsorolás nélkül 900.000.- Ft-os díjban részesült a 4. bírálati sorszámú pályamű.
Szerzői: Zsoldos Lehel, Galina Zoltán, Lukács Péter, Papp Gábor, Becker Márton és Simon Viktória - L2 ÉPÍTÉSZ Kft.

600.000,- Ft-os kiemelt megvételben részesült az 1. bírálati sorszámú pályamű.
Szerzője: Szalai Judit Annamária (BNA Architektenburo Roeleveld-Sikkes bv., Hága).

Rangsorolás nélkül 400.000.- Ft-os megvételben részesült további 6 pályamű.

Részletek a pályázat összefoglaló értékelésébôl és ajánlásából

A tervpályázat igazolta, hogy a Rendezési Tervben megfogalmazott fejlesztési elképzelések jók, és progresszívek (1., 18., 4., 11., 16., 17., stb. pályázatok). Megállapítható, hogy azok a pályázatok, amelyek egyrészt ettől eltérő elképzelésre építettek (20., 3., 22.,) illetve amelyek egyetlen gondolatból kiindulóan, túlságosan agresszív megoldást vetettek papírra, nem hoztak jó megoldást (20., 11., 21., 5.).

Az országos minta-együttesként tervezett mai előremutató lakókörnyezet típusok, lakásformák szempontjából a pályázat nem tudott sokat hozzátenni a bíráló bizottsági kiíráshoz, átütően újszerű eredménnyel nem járt. Megerősítette azonban, hogy egyrészt a "magára zárt" lakókörnyezet nem előnyös, kedvezőbb a közösségformálást biztosító "woonerf" (több funkciójú gyalogos tengely) típusú modell. Ugyanakkor a Bíráló Bizottság azt is megállapította, hogy az extrém formák nem hoznak megfelelő eredményt, illetve az egyforma, monoton, szövetszerű fejlesztés sem előnyös. (22., 23.)

A Központra érkezett javaslatok igazolták, hogy nem szerencsés "megaépületettel" törekedni a tér kialakítására. A kedvezőtlen a monofunkció (garzonházzal). Az agora kialakításában léptéktévesztés a túl magas épület, a lakóterület (szomszédsági egység) nem igényel ekkora teret, sokkal helyesebb megoldás csupán a gyalogos tengely kiteresedésével és a megfelelő funkciók odasorolásával létrehozni egy élő központot.

A tervpályázat beigazolta, hogy a területen hat vagy hét tömbtelekben megvalósítható a minta lakóegyüttes. Az RRT-ben rögzített "woonerf" típusú lakóterület szervezést (struktúrát) több terv megerősíti. (1., 18., 4., stb.) Új gondolatot vet fel az 1. számú pályamű a belső kapcsolatok erősítésével, mely továbbfejleszti a közösségformálás lehetőségét.

A reméltnél kevesebb választ kapott a Bíráló Bizottság az ökologikus és fenntartható épületek formálására, amelyre a 15. számú pályázat koncentrált, illetve voltak még pályázatok (8. 10, 14.), amelyben ezzel kapcsolatban találhatóak gondolatok, részjavaslatok. Mégis összességében ebben nem volt meghatározó többletérték.

A lakások általában a megszokott polgári lakásformákat hozták, a 20. században kialakult lakásalaprajzokat látta viszont a Bíráló Bizottság. A túl sok fogatszámú alaprajzok többnyire kedvezőtlen lakásokat eredményeztek. A jó alaprajzokat két-három fogatú épületekben vázoltak föl a pályázók. Azok a tervek voltak valóban előnyösek, amelyek sikeresen adtak választ a piachoz való igazodásra is, kerülték a "kombinátszerű", nagyberuházás jellegű formálást, lehetővé tettek jól ütemezhető, lépésenként, egységekben történő megvalósítást.

Kisvárosias, kertvárosias lépték (szintszám, méret) és anyaghasználat jó lehetőségeket kínál a jövőbe mutató miskolci arculat megformálására. Zöld környezetbe illesztve, két-három szintes, energia-takarékos, emberi léptékű, semleges, természetes anyagokkal, faburkolattal létrehozott épületek kínálnak kellemes lakóértéket és egyben újjáformálható "miskolci hangulatot".

Gépkocsi elhelyezésére az "egy tömbben" való megoldás nem jó. Előnyös viszont a 4-5 épület között elhelyezett közepes méretű parkoló-együttes (cca. 50 állásos). Javaslat volt föld alatti és feletti parkolásra is, illetve tömbgarázsban, épület alatt való elhelyezésben, illetve lakóbokronkénti elhelyezésben. A Bíráló Bizottság kedvezőnek ítélte a terepviszonyok kihasználásával kisebb egységekben a föld alatti parkolás megvalósítását.

A III. kategóriában azok a pályázatok hoztak értékelhető javaslatokat, amelyek az épület terepre ültetésével keresték a megoldást és nem a terep "síkká tétele"-vel. Homlokzat alakítási szempontból a pályázat vegyes képet mutat. Mindenféle építészeti felfogás megtalálható volt a pályamûvekben.

Összességében a pályázat a kiírók szempontjainak és elvárásainak megfelelően igazolta a Bodó tetőre megfogalmazott városépítészeti koncepciót, illetve továbbfejleszthető gondolatokkal is szolgált. A II. és III. kategóriákban olyan javaslatokat kaptak a kiírók, amelyekből a tervezett minta lakóegyüttes összerakására lehetőség nyílik. Az I. kategóriában további mérlegelésre, tervezésre van szükség.

A bírálatban részt vettek:
Callmeyer Ferenc zsûrielnök,
Olajos Csaba, a tervpályázat szakmai titkára,
Bitó János, Gyüre Zsolt, Vargha Mihály, Gantner Lászlóné, Ujvári Andor, Edőcs József, Kelemen István, Gauder Péter, Dr.Schauer Gyula és Melles Emil - a zsûri tagjai;
Farkas Mária és dr. Reisz Gyula - a zsûri szakértői.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.