építészet : környezet : innováció

Molnár Bea: "Arra a kérdésre kell válaszolni, hogy hogyan él ma az ember"

Molnár Bea nem az az építész, aki gyerekkora óta tudatosan készült a pályára, viszont már az egyetem első évétől kezdve világossá vált számára, hogy megtalálta a helyét . Tavaly két installációja is nyert a tokiói Container Design pályázaton, ugyanekkor Kis Péter alkotótársa az év ipari épületének megválasztott badacsonyi borászat megtervezésénél. Molnár Beával Markó Barbara beszélgetett.

Molnár Bea nem az az építész, aki gyerekkora óta tudatosan készült a pályára, viszont már az egyetem első évétől kezdve világossá vált számára, hogy megtalálta a helyét . Tavaly két installációja is nyert a tokiói Container Design pályázaton, ugyanekkor Kis Péter alkotótársa az év ipari épületének megválasztott badacsonyi borászat megtervezésénél. Molnár Beával Markó Barbara beszélgetett.

 

Molnár Bea
 

 

Markó Barbara, epiteszforum.hu: Kis Péter jó néhány munkájánál vezető tervezőként jegyez téged. Hogyan kezdődött az együttműködés?

Molnár Bea: Másodéves voltam, amikor megnézte a munkáimat és felajánlott egy üresen álló  íróasztalt az Állatkert területén lévő irodájában, hogy végezzem ott az egyetemi feladataimat. Egy hét után előállt azzal, hogy nagyon sürgősen tervezzek egy majomhidat – ugyanis Péter akkor már jó néhány éve állatkerti épületeken dolgozott. Olyan lelkesen álltam a feladathoz, mintha egy Nemzeti Színházat kellett volna kitalálnom – aznap estére egészen a kiviteli tervig kidolgoztam egy felnyitható, komplex szerkezetet. Mondanom sem kell, hogy Péter nagyot nevetett, mikor meglátta, és azóta is az a két palló fekszik keresztbe dobva a majomszigeten, amit akkor ideiglenesen letettek. Viszont ettől a pillanattól kezdve tervezői feladatokat kaptam tőle. Akiről Péter úgy látja, hogy van benne kellő ambíció, arra komplex feladatokat bíz. Azon a nyáron már a Cirko-Gejzír mozi átalakításán dolgoztunk együtt. Péter kitalálta a fontos stratégiai pontokat, és amin nem lehetett nagyot bukni, arra azt mondta, hogy csináljam én, majd kijavítjuk. Végül is szerencse, hogy most a portfóliómban az első megvalósult munkám nem egy majomhíd, hanem egy alternatív mozi.

 

Állatkerti Nagyszikla
Állatkerti Nagyszikla
 

 

EF: A majomhíd megtervezésével nem fejeződött be az állatkerti munka. Speciális tudást igényel egy ilyen feladat?

MB: Az állatkerti Nagyszikla belsejében épülő kiállítótér tervezésének már többször nekifutottunk. Először Viváriumot terveztem, tavaly pedig kiállítóteret. Ez azért kihívás, mert a sziklának gyönyörű szerkezete van,  amit semmiképp sem szabad elrontani. Az első feladat megismerni ennek a szerkezetnek a karakterét, majd továbbvinni az új tér kialakításánál. A most épülő látogatóközpont az Állatkert vonzerejét hivatott majd növelni a téli időszakban, állandó installációként egy evolúciótörténeti kiállítás kap benne helyet. Egy Viváriumot megtervezni egyébként semmivel sem speciálisabb feladat, mint egy óvodát. Ugyanolyan egyedi megbízás, aminek ki kell tanulni a szabályrendszerét, de a lényeg úgyis az, hogy az építésznek milyen víziója lesz a tervezendő térről.

EF: Mi a helyzet a családi házakkal, hogy viszonyul a vivárium megtervezéséhez egy lakóépület kitalálása?

MB: Még soha nem terveztem családi házat, de nagyon szeretnék. Lakni mindenki tud valahogy – de talán egy építész gondol róla a legtöbbet. Az építész nem a megrendelő pszichológusa, ez önámítás. Minden munkánál szükség van a feladattól való távolságtartásra. Inkább arra a kérdésre kell válaszolni, hogy hogyan él ma az ember. A családi ház jóval általánosabb, tisztán megfogalmazható feladat, a legjobb családi házak szerintem olyanok, amelyekben bárki szívesen élne. Az “építész saját háza” projektbe még nem fogtam bele, de a 29 négyzetméteres lakásomat  kéthavonta áttervezem.

EF: Eltöltöttél egy kis időt Tokióban. Közel áll hozzád a japán építészeti gondolkodás?

MB: Japán az az ország, ami a legjobban izgatott, szerintem a világ legjobb építészetét találjuk ott. Vagy egy tucat japán tervező házát néztem végig. Most éppen Jun Aoki, Jun Igarashi, a NAP architects és Hideyuki Nakayama azok, akiket nagyon szeretek. Nem a “japános” stílus, ami igazán megfog, hiszen az csak ott működik, sokkal inkább a gondolkodásmód. A japánok  megalopoliszokban élnek, mégsem veszítették el a kötődésüket a természethez. Úgy vettem észre, hogy mind városaik szövetében, mind egy-egy épület szabályrendszerében sokkal több olyan karakter található, amely valahogyan a természetből eredeztethető. Japánban az is előfordulhat, hogy ha egy helyen erős szél fúj, akkor nem hátat fordítanak neki, hanem szembeállnak vele, vagy hogy úgy jutsz be egy bevásárlóközpontba, hogy át kell lépned egy patakot. Mielőtt bármit építenek, először körbenéznek, mi van azon a helyen. Budapesten számomra ennek az illúziója sincs meg, pedig ennek a városnak is gyönyörű adottságai vannak. Olyan városban szeretnék itt élni, ami nem csak a munkáról, meg az alvásról szól, és ha élvezni akarod az életet, akkor nem kell 100 kilométerre utaznod.

 

Nedü bár, Mu kávézó
Nedü bár, Mu kávézó
Nedü bár, Mu kávézó
 

 

EF: A badacsonyi pincészet kapcsán is fontos a természethez való viszony.

MB: Laposa Bence gyerekkora óta készült rá, hogy borász legyen. Tiszta életút, amely szorosan összekapcsolódik a szőlőheggyel. Itt nincs más, csak a szőlő és az ember, ezért úgy gondolom, hogy a legjobban az sikerült ennél az épületnél, hogy úgy fogalmaztunk meg egy professzionális feldolgozóüzemet, hogy annak a természethez való viszonyára sokkal több figyelmet fordítottunk, mint egy klasszikus gyár esetében ez korábban megszokott volt.

EF: Mi az ornamentika szerepe?

MB: Az ornamentika is csak egy eszköz, amely erősíti ezt a gondolatot. Mielőtt nekifogtunk a munkának, a helyszínről el kellett bontani egy fészert, amit teljesen beborított a vadszőlő. A megrendelővel egyetértésben kitaláltuk, hogy valahogy megőrizzük ezt a mozzanatot, hogy tetten érhető legyen a folytonosság. Az egyedinek tűnő ornamentika mögött egy aprólékosan megrajzolt motívumokból álló mintarendszer áll. Legalább olyan kézműves munka ez, mint a csipkeverés.

 

 
Laposa pincészet, Badacsony
 
Laposa pincészet, Badacsony
Laposa pincészet, Badacsony
 

 

EF: Ez olyan feladatnak tűnik, ami egy nőies építészeti látásmódot, érzékenységet kíván. Ha egy férfi és egy nő dolgozik együtt, abból származik némi előny?

MB: Én nem hiszek ebben. Ismerek férfiasan gondolkodó nőket és fordítva, nem érvényesek ezek a felosztások. Szerintem Péternek is inkább az a fontos, hogy mekkora erőt, energiát képviselek mellette. A gyakorlatban az a tapasztalatom, hogy a makacsságomat veszik komolyan, és nem látok nemi megkülönböztetést. A kivitelezőktől, szakemberektől is inkább  több odafigyelést és megértést tapasztalok.

EF: Az egyik Design Container-installációd is az egyenlőségről szólt, igaz, etnikai értelemben – mesélj ezekről a munkáidról is.

MB: A tokiói design fesztivál keretében tavaly októberben két installációval is pályáztam, és mind a két ötletemet megvalósíthattam a nemzetközi konténerek sorában. Az egyik a faji sokszínűség témáját, a másik a hulladékhoz való viszonyunkat dolgozta fel. A Diversity Hotspot különlegessége abban állt, hogy játékosan és nem sokkolóan vagy agresszíven hozta ki az előítéleteinkkel való szembesülést. Mindkét installációhoz az interaktív megközelítést választottam, a PET című projekt keretében nejlonzacskókból és palackokból építettem állatokat, a látogatók pedig gyönyörű virágokat, amikkel a fesztivál napjai során teljesen megtelt a konténer. Ezáltal a látogatóknak sikerült  érzelmi viszonyt kialakítaniuk a hulladékkal, amit automatikusan elidegenítünk magunktól, amikor kidobjuk a szemétbe.

 

 
PET projekt
PET projekt
PET projekt

 

EF: Mi foglalkoztat most, min dolgozol éppen?

MB: Nemrég kezdtem dolgozni a Katona József Színház előcsarnokának átalakításán – már korábban is terveztem színházi előcsarnokot, két éve a MU Színház előterén is dolgoztam. Nagyon sok szálon kötődöm a színházhoz, eredetileg díszlettervező akartam lenni, és hosszú éveken át dolgoztam különféle színházi produkciókon. A  MOME kapuját is úgy léptem át, hogy nem érdekel különösebben az építészet, de az első év végére teljesen megváltozott a szemléletem. Gimnazista koromban a Katonában minden előadást többször is megnéztem, ezért is különleges, hogy most építészként dolgozhatok rajta, és komolyan vesznek azok, akiket eddig messziről csodáltam. Izgalmas feladat egy előcsarnok megtervezése, ugyanis ez az összekötő híd az utca és a színpad valósága közt. Itt a legfontosabb szempont nem a hétköznapokból az illúzió világába való belépés, hanem a Katona szellemiségének megfelelően inkább a hétköznapi valóság árnyalatainak megélése – ez a színházi világ nem álomvilág, ennek megfelelően alakítjuk a tereket is. Nem megengedett semmiféle manír, de nem is szabad teljesen sterilnek lennie. Egy olyan előcsarnokot szeretnénk, amelynek kulturális funkciója is lehet. Az a cél, hogy ne csak keresztülfussanak az előtéren az emberek, hanem kedvet kapjanak arra, hogy kicsit előbb érkezzenek, elidőzzenek a kávézó vagy könyvesbolt körül, illetve a taps után se rohanjanak el azonnal. Ha minden jól megy, ősszel már az új előcsarnok fogadja a látogatókat.

 

Katona József Színház előcsarnokának átalakítása
Katona József Színház előcsarnokának átalakítása
Katona József Színház előcsarnokának átalakítása
 

 

Markó Barbara

vélemény írásához jelentkezzen be »