Moravánszky Ákos – M. Gyöngy Katalin: A tér — Kritikai antológia

Az építészet tárgya, az építészek által megmunkálásra váró valami a tér – más szóval az űr, a spácium.A Moravánszky Ákos-Gyöngy Katalin-szerzőpáros második könyve egy német nyelvű gyűjtemény magyarított, átdolgozott és bővített változata.

Az építészet tárgya, az építészek által megmunkálásra váró valami a tér – más szóval az űr, a spácium. A XX. század gondolkodói közül számosan jutottak erre a következtetésre, ami persze nem ennyire egyszerűen, vulgárisan mondatott ki, hanem sokszor meglehetősen bonyolult, tudományos nyelvezetben. Ráadásul szoros összefüggésben más tudományokkal, például a pszichológiával. De A tér című kiváló olvasmányválogatás veleje mégis­csak így fogalmazható meg. A Moravánszky Ákos – Gyöngy Katalin-szerzőpárostól ez már a második remek tematikus szövegmetszet, az első Monumentalitás. Kritikai antológia címmel jelent meg 2006-ban. Második könyvük egy német nyelvű gyűjtemény magyarított, átdolgozott és bővített változata.

A XX. század sűrített térrajzolataként e kötet biblikus – nem lezáró. Olyan komplex megközelítésre törekszik, amit sokáig nélkülözött a magyar építészeti szakirodalom. Egyéni törekvések voltak – ezekből több részlet is szerepel a kötetben (csak a magyarban): Pogány Frigyes, Hajnóczi Gyula és Szentkirályi Zoltán, akik éppen a tér fogalmának boncolásával leginkább közel jutottak az architektúra szívéhez-lelkéhez. Egy másik szöveggyűjteményt, A mérhető és a mérhetetlent kell még megemlíteni (Typotex, 2004. 2. kiadás), mely szintén a XX. századot pásztázó válogatás – ám nem ennyire egy gondolatkörre koncentráló. S e vonulatba tartozik még Ferkai András: Űr vagy megélt tér – építészettörténeti írások című könyve is (Terc, 2003.; lásd róla: V. M.: Ex libris).

Többé-kevésbé időrendben tartalmazza a kötet a szövegeket, így jut el a végén Peter Zumthorhoz, az egyik legkiválóbb kortárs építészhez, aki A szépség kemény magva címmel ír. Egyre ritkább a realizált alkotásokban az architektúra felbukkanása – amire Zumthor is utal egy költői kérdéssel: „Miért bíznak a fiatal építészek oly kevéssé azokban az alapvető dolgokban, amikből az építészet létrejön: anyagban, szerkezetben, megtámasztásban, és megtámasztottságban, földben és égben, terekben, melyek valóságos terekké válhatnak; terekben, amelyek befoglalásáról, anyagban való megjelenéséről, üreg formájáról, világosságáról, levegőjéről, szagáról, befogadóképességéről és rezonanciájáról gondoskodnunk kell." (Peter Zumthor: A szépség kemény magva – részlet; M. Gyöngy Katalin fordítása. Zumthor 1991. december 1-jén Piránban elhangzott előadása, megjelent: Du, Die Zeitschrift der Kultur 615, 5. sz. füzet, 1992. május 68-69. oldal. Magyarul: Arc 1, 1998. – A tér című kötetben némileg átdolgozva!)

A kapitalista glób-gazdaság termelési kényszerhajszája, amely – összefonódva militáns-erőszakos technikai sorscsapásokkal – félő, leginkább az építészetre van pusztító hatással. Mónus János építész ezt nagyon egyszerűen fogalmazta meg közel negyedszázada: „az építész a legszerencsétlenebb alkotó" (Magyar Építőművészet, 1986/4.). E lapszámban, mely Az építész és megbízói címet viseli, hosszú írás olvasható Molnár Pétertől Kommunikációs zavarok az építészet körül címmel. Észre kell vennünk: a gyakorlatban ez a zavar egyre kiterjedtebb: a helyzet fokozódik. Megtalálható ilyen értelmű összegzés a kötetben is, A tér termelése című fejezetben a francia Henri Lefebvre-től: „A kapitalizmussal, és különösen a »modern« neo-kapitalizmussal a helyzet bonyolódik. Három szinten fonódik össze: a biológiai reprodukció (a család), a munkaerő (a munkásosztály mint olyan) reprodukciója és a termelés szociális összefüggéseinek a reprodukciója – vagyis a kapitalista társadalmat alkotó összefüggések reprodukciója mint olyan, egyre fokozottabban (és egyre hatékonyabban) szándékos és feltétlen szükséges. A tér szerepe tehát különösen e hármas elrendezésben tanulmányozandó." Rímel erre Hajnóczi Gyula megállapítása, amikor Az emberi térviszonylatok című fejezetben így ír: „némi idealizmussal azt állapíthatjuk meg, hogy az épített környezet nem más, mint tárgyiasult emberi magatartásforma". Két oldallal később pedig így fogalmaz: „Az ember tehát eleven szoborhoz hasonlítható, térviszonylatokat kiváltó térbeli teremtmény." Beney Zsuzsa istenes szonettsorozatában (Versek a labirintusból, 1992) még tömörebben írta meg ugyanezt: „mi magunk vagyunk cellái a térnek".

(Terc Kiadó, Budapest, 2007. 272 oldal, 2800 Ft)
Vargha Mihály
nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom LIII. évf. 25. számának Ex Libris rovatában, június 19.