Nyaraló Pócsmegyeren

A szentendrei-szigeti Pócsmegyer település a török hódoltság megszűnése óta Buda, majd később az egyesített főváros egyik fő élelmiszerszállítója volt.

A szentendrei-szigeti Pócsmegyer település a török hódoltság megszűnése óta Buda, majd később az egyesített főváros egyik fő élelmiszerszállítója volt. Ennek alapját évszázadokon keresztül az ártéri gazdálkodás biztosította. A 19. sz. végén azonban megjelent a szigeten a Fővárosi Vízművek, és ez azt jelentette, hogy a mezőgazdasági termelés beljebb szorult, a part menti sávokon vízkutak települtek, a homokbuckákat pedig akácerdőkkel kötötték meg.

Pócsmegyer üdülőkörzete, a Váci-dunaág mellett fekvő Surány - mely nevét a 20. század 30-as éveiben itt parcellázó Surányi József földbirtokosról kapta - Hajós Alfréd rendezési és telekosztási tervei szerint alakult ki, s mind a mai napig alapvetően nyaralóövezetnek tekinthető. A Duna vize itt különösen jó minőségű, hisz a sziget ezen oldalán nincs több település, innen a szigetcsúcsig vízkivételi művek, s azok védőövezetei helyezkednek el.

A Napsugár térre néző 150 négyszögöles, ötszög alakú telek, s a rajta álló faház az 1960-as évek közepén került családunk tulajdonába, az eleink látták el vízzel és villannyal is, majd az 1970-es évek végén épült az a téglaház, melyet 1993-94-ben - az itt mellékelt tervek szerint - döntően saját munkával átépítettem és kibővítettem.

E munka egyrészt az alaprajzi elrendezés lehetőségek szerinti rendbetételét, az "L" rövidebb szára alatti terasz beépítését, s egy fedett kerti ücsörgő kialakítását jelentette. Az épület tömegéhez nem nyúltam, ezért a - némelyek által madárröptetőnek is nevezett - pergola ettől teljesen külön áll, csupán a burkolt felület köti össze a kettőt. A derékszögű rendszertől szándékosan eltértem, így legalább részben rímel az elrendezés a furcsa alakú telekre.

Az épület persze döntően nem több, mint az éjjeli pihenés színtere; sok ágyhelyet kellett kialakítanom, hogy népes családom elférjen benne. A kertben nagy bulikat tartottunk barátainkkal, remélem, hogy mind az öt gyerekem, akik nyaranta itt nőttek fel, mindig emlékezni fog ezekre.

Az átépített ház tízéves, lassan itt lesz az ideje egy felújításnak is. Az elmúlt évtized nagyon sűrű volt amúgy is, s szinte történelem számomra, fiaim s lányaim ma már ifjú felnőttek, de a kis ház is emlékszik minden mozdulatukra. Kegyelmi pillanatban épült ilyenre, jókor sikerült megvalósítani, de ma már nem tudom miként értem rá erre, 40 km-re az otthonomtól. Feleségem ma is itt érzi magát legjobban, ide még nem ért el, s remélhetőleg soha nem is fog elérni az egyre jobban terjeszkedő "konzumvilág".

Remélem, hogy e kis épület még sok szépet s örömet fog mindnyájunknak nyújtani - tovább őrizve egyúttal a klasszikus nyaraló attitűdöt is.