építészet : környezet : innováció

Onodi András építész, látványtervező az építészeti prezentációról

MOME végzős hallgatója, Kátai Gergely négy interjút készített gyakorló építészekkel, a tervek prezentációjának legfontosabb kérdéseiről. Ezúttal Onodi Andrást kérdezte.

Kátai Gergely
Kátai Gergely: Az első kérdésem és bevezetőm mindegyik esetben az volt, hogy:
az építészeti prezentáció problémájának gyökerét az a dimenzió- vagy léptékváltás hozza elsősorban létre, ami miatt a megvalósulása előtt az épület csak valamilyen absztrakció segítségével képzelhető el, tervezhető vagy ismerhető meg. Ezzel a problémával más területek ritkábban vagy másképp kerülnek szembe, mivel lehetőség van az adott dolog folyamatos alakítására, vagy modellezésére, kipróbálására valós méretben; több módja van a befogadásnak és megértésnek, nem csak a kétdimenziós absztrakció és a verbalitás.

Alapfeltevésem szerint meg kell különböztetni azokat a kommunikációs formákat, amelyeket vizualizációnak, szakmai kódnak és prezentációnak nevezek. Az első eszköz, amit a tervező saját maga használ (önmagával kommunikálva), hogy a gondolatait önmaga számára megvilágítsa.  Ezt az eszközt a munkafolyamat elengedhetetlen részeként használja saját, egyéni kódrendszerében.

A második egy egyetemesebb szakmai kódrendszer, amit a kollégákkal, szakmabeliekkel, hozzáértőkkel használ a munkafolyamat közben, s ami feltételezi a szakmán belüli egyezményes jelentések ismeretét. A harmadik egy olyan csatorna, amit arra használ, hogy a befejezett tervet laikusok számára érthetővé, meggyőzővé vagy eladhatóvá tegye.

Erről szeretnék kérdezni, hogyan vélekedsz erről?

Onodi András
Onodi András: Alapvetően arról van szó, hogy el kell juttatni az információt valakinek a fejéből, aki elképzel egy házat addig, hogy az megépüljön. Ehhez kell egy olyan kulcsrendszer, amit a beruházás kivitelezésének a folyamatában mindenki egyformán meg tud érteni. Azért használnak alaprajzot és metszetet, mert a kulturálisan így kialakult, logikus, x- y- z síkban felvett ábrázolásokat mindenki érti. Ez elkerülhetetlenül absztrakció, de akkor is az, amikor egy kész épületet lefényképeznek, vagy valamilyen médián keresztül bemutatnak, csak akkor nem, amikor odamegyünk és megnézzük. Nyilván akkor kell a legjobban kinéznie. Szerintem van egy negyedik szint, amikor nem az építésznek, hanem egy idézőjelben laikusnak, mondjuk egy beruházónak, kell bemutatnia a tervet a vásárló számára. A látványterv csalóka dolog, az esetek többségében még absztraktabb, mint egy alaprajz vagy egy metszet. Egy olyan formanyelvet használ, amit a festészetből vagy grafikából merít, és ez ugyanannyira elvonja az ember figyelmét a leendő épületről, mint amennyire nem ért egy alaprajzot. Egy homlokzati rajz bizonyos szempontból konkrétabb, mint egy 3D-s látványterv. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen ügyes az, aki készíti. Meg lehet úgy is fogalmazni, hogy mindenkinek felálljon a szőr a hátán annak ellenére, hogy a tervek alapján egy jól kinéző épület lenne.

Ez a négy vagy három szint tulajdonképpen ugyanarról a házról szól és a kérdés az, hogy az egyes szintek prezentációiból az érintettek mennyit értenek meg. Az lenne a cél, hogy a saját szintjének megfelelő kódrendszerből ugyanazt a házat értse meg. Hogy ez milyen eszközökkel, vagy egyáltalán megvalósítható-e, az kérdés, különben nem lenne szükség az emberekre, akik folyamatosan kommunikálnak arról, hogy milyen legyen egy ház.

K.G.: Az utóbbi időben a prezentáció jelentősége fokozatosan növekszik, ez azért van, mert egyre több információhoz akar egyre több szereplő hozzájutni?

O.A.: A statikusnak nincs szüksége arra az információhalmazra, mint amire a hőtechnikai számításhoz az épületgépésznek. Egy másik szinten az értékesítőt sem az érdekli, mint a vásárlót. Az elsőt az eladható négyzetmétereket ábrázoló színes ábrák érdeklik, míg az utóbbinak szép szagos képek kellenek.

 

 
részlet a ZOA Építészeti és Művészeti Kft látványtervezési munkáiból
Makói fürdő fejlesztése, építészet: Makona Kft., látványterv: ZOA
Makói fürdő fejlesztése, építészet: Makona Kft., látványterv: ZOA

 

K.G.: Fotorealista látvány?

O.A.: Nagyon szeretik ezt a kifejezést sokat használni, szerintem sokszor rossz helyzetben, mert nagyon kevés olyan munkánk volt eddig, ahol tényleg azért kellett valamit bemutatni, mert a belsőépítészeti tervek olyan kiviteli fázisban voltak, hogy tényleg lehetett beszélni arról, hogy az a kő világosabb legyen vagy sötétebb. Általában ilyen szintekig elmegy a képek és a videók elkészítése, de emögött igazán műszaki tartalom nincs és a megvalósulására irányuló szándék is a legritkább esetben fordul elő. Sok a kamu ebben, és a vizualizációt sokszor parasztvakításra használják - amennyire én látom.

K.G.: Ez mit jelent?

O.A.: Sztereotípiákat mondok: az emberek szeretnek például zöld környezetben lakni, szeretik az olasz dizájnbútorokat vagy a klasszikus értelemben vett krém, barna, fehér belsőket. Ezekből kell egy olyan kollázst összeállítani, ami egy tetszetős végeredményt ad. Lehet, hogy azért érzem, hogy sok a parasztvakítás, mert nagyon sok mindent ránk bíznak. Nem adnak egy olyan komplett anyagot a kezünkbe, amit úgy kell bemutatni, ahogy van, hanem általában egy nagy keretet kapunk, amit utána fel kell öltöztetni. Volt, hogy egy 1200 m2-es családi házat kellett az utolsó csavarig bemutatni, mivel a megrendelő nem értette a műszaki rajzokat. Szerintem ez bizonyos értelemben kulturális kérdés, hogy az ember képes-e olvasni ezeket a rajzokat. Az a baj, hogy már nem tudom nem tudni, amit tudok, ezért már nem tudok megnézni egy alaprajzot friss szemmel. Ez olyan lehet, mint amikor ránézek egy kapcsolási rajzra vagy szabásmintára. De közben, ha odaül egy szabó és elmagyarázza, mi-mit jelent, sokat megértenék belőle; de felmerül a kérdés, hogy van-e nekem szükségem arra, hogy ezt értsem vagy belelássak. Ez megint kulturális kérdés, hogy mindenki egyre több információhoz akar hozzájutni, és itt az "akar" szó az, amire nincs szükség. Szerintem egy jól működő beruházási folyamatban nem kell mindenkinek mindenről tudni. Elég, ha ennek a szereplői a területüknek megfelelő információcsomaghoz jutnak hozzá, bár biztos van olyan is, aki mindent átlát.

 

 
Lombard irodaház, Szeged - belsőépítészet: Vincze László, látványterv: ZOA
Lombard irodaház, Szeged - belsőépítészet: Vincze László, látványterv: ZOA
Corvin sétány, Budapest pályázati anyag - építészet: M-Teampannon Kft, látványterv: ZOA

 

K.G.: Mondhatjuk, hogy ezért is differenciálódik egyre jobban, hogy hányféle és milyen típusú prezentációra van szükség?

O.A.: Igen. Az építés napjainkban egyre több szereplőssé válik, és amíg az információ az ötlettől eljut a használóig, nagyon sok prezentációs fázison megy keresztül, de sokszor van rá igény, hogy olyan tervdokumentáció készüljön, ami több fázist kihagy. Van megrendelő, aki csak a homlokzatot vagy a külső burkot akarja látni és az épületet nem kell belül megtervezni, mert ezzel tudja eladni a projektet. Sokat gondolkodtunk, hogy ez miért lehet és miért nem értik meg, hogy ez egy olyan folyamat, amelyben minden összefügg, külső, belső, alaprajz, tömegek stb. Csak külső tulajdonképpen nem létezik anélkül, hogy a belsejét ismernénk. Az állhat ennek a problémának a hátterében, hogy rengeteg grafika, videó, látványterv látott napvilágot az utóbbi időkben és hozzászoktak az emberek. Nem is feltétlen látják a mögötte lévő két-három fázist vagy tartalmat, és ennek az egésznek csak a legfelső szegmensét veszik észre vagy talán nem is tudnak róla.

K.G.: Vagy nem is akarnak?

O.A.: Volt egy ötletpályázat, ahol pont ugyanezt akarták: csak egy kis dizájnt kellett mutatni néhány lapon, aminek az lett az eredménye, hogy mindenki rommá tervezte a házat és tényleg kitalálta. Mondjuk egy 50 lakásos társasház homlokzati látványa hogy lehet csak "ötlet"? Nem lehet csak úgy elkezdeni egy látványtervvel. Lehet persze kamuzni, és nagyon érdekes, hogy ezt is lehet tanulni bizonyos értelemben. Például egy díszlettervező vagy színházi látványtervező sokkal jobban kezeli ezt, talán mert azt a valamit nem egy funkcionálisan működő dolognak képzeli, hanem látványnak vagy hatásnak fogja fel, így az alatta lévő két-három lépcső kihagyható vagy utólag pótolható.

 

Ycon 3d’sign pályázat, 2005 - építészet és látványterv: ZOA
Budapest Szíve ötletpályázat - építészet: M-Teampannon Kft, látványterv: ZOA
Bazaltbor látogató központ, Badacsony - építészet: Kis Péter, látványterv: ZOA

 

K.G.: Beszéltünk arról a látványtervekkel kapcsolatban, hogy egy háromdimenziós teret két dimenzióban kell megmutatnunk, alaprajz, metszet vagy akár  fotó révén. Pl. egy festő amellett, hogy nagyon élethűen le tud festeni egy tájat, bele tud vinni a képbe egy érzést, hangulatot vagy hatást. Ugyanez a dolog kerül át a látványtervezésbe és prezentációba is?

O.A.: Teljesen ugyanaz, ha mondjuk egy képből indulunk ki. Felépítünk egy 3D-s modellt, hozzárendelünk valósághű anyagokat és bevilágítjuk olyan módon, hogy az hasonlítson a valós világhoz. Ettől válik fotorealisztikussá, ha ez az igény. De előfordul az is - például pályázatoknál -, hogy úgy kell bevilágítani, hogy az absztrakt legyen, mint ahogy egy festő tenné, amikor jobbról jön a nap,de ő mondjuk csak a formát nézi és úgy képzeli el, mintha balról jönne a fény, holott onnan nem is jöhet. Utána lefesti. Ugyanezt csináljuk mi is, lerakunk egy kamerát a felépített minivilágban és exponálunk. És ahogy egy fotós beáll egy fa mögé, aminek a levele belóg balról és ezzel kicsit tágítja a teret, esetleg azt érzékelteti, hogy egy hatalmas parkban vagyunk, de lehet, hogy csak egy kis csenevész fa van nyolc levéllel... tud olyan hatást kelteni, ami nincs is vagy máshogy van ott.

 

Piarista Gimnázium, Budapest - építészet: Kollektív Műterem, belsőépítészet, látványterv: ZOA
Piarista Gimnázium, Budapest - építészet: Kollektív Műterem, belsőépítészet, látványterv: ZOA
Irodaház a Bem téren - építészet: T2.a Építész Iroda, látványterv: ZOA

 

K.G.: Ez azt jelenti, hogy lehet kicsit csalni?

O.A.: Nem kicsit, hanem nagyon sokat is. Ugyanakkor a szakmának ez is a szépsége. Hogy hogyan tudsz úgy nem csalni, hogy kifizessenek, vagy hogyan tudsz úgy csalni, hogy még azért a tükörbe mersz nézni. Volt olyan felkérésem, amikor egy beruházó azt kérte, hogy toljak arrébb egy 120 lakásos tömböt 8-10 méterrel. Mondtam neki: „hogy tolnám már arrébb, hisz ez ott van?” Erre azt mondta, hogy ez csak egy fikció. Kérdeztem miért kellene nekem úgy csinálni? Azóta már hosszú idő telt el, de bennem maradt ez a vita. De azért ez a dilemma mindig benne van a munkánkban. Ugyanennyire benne van egy homlokzatban is, amit kicsit alacsonyabbra rajzolnak aztán egy kicsit magasabb lesz. Mindegy, ez már egy másik kérdés. Viszont az absztrakció annyira más, hogy mi is a munka során élesen különválasztjuk a modell építését és a render ill. képi utómunka-fázist. Nem mindegy, hogy a látványterven eléggé mosolyognak-e az emberek vagy nem. Ez attól függ, hogy az utómunka fázisnak milyen szintjén tartunk. Például ha egy tervtanácsi gyűlésre megy egy terv, akkor azon lehet absztraktabb fekete kontúros figurákat is használni, amikor viszont egy boldog vásárlónak megy, akkor boldog ott lakókat kell ábrázolni, akik jól érzik magukat.

K.G.: Ebből következik, hogy a prezentáció egyre célzottabb?

O.A.: Rettenetesen, ez marketing az első pillanatától kezdve. De ez már az építésznél is az, és ez csak azért van, mert nagyon sok építész van. Mindenből nagyon sok van. Nem megy másképp.

K.G.: Ezt a versenyhelyzet generálja?

O.A.: A látványtervet mindenképp. Kb. tíz éve, amikor elkezdtük, még csak 3-4-en csináltuk. Ez piacteremtő erő is volt. Ma már sokan csinálják, így abszolút versenyhelyzetet teremt. Nem tudom mikor kerestek meg utoljára családi házzal, pedig az elején százával jöttek ilyen kis munkák, de mondjuk családi háznál ez nem rentábilis dolog, mert ott nincs meg ez a negyedik szint.

K.G.: Deklarálhatjuk újra a negyedik szintet?

O.A.: Jó. Menjünk végig az összesen. Van egy olyan szintje a leképzésnek, amit az építész használ, a saját kódrendszerében. Ez egyéni, arról szól, ahogy ő hogyan húz meg egy vonalat. Az ő saját belső kódjával a gondolkodási folyamat eszközeként.

K.G.: Ez lehet egy teljesen független akármi?

O.A.: Igen, egy maszat vagy firka, skicc, bármi.

 

 
Villa a Mátyás utcában - építészet: 3AD, Shambala Építész Műterem, látványterv: ZOA
Villa a Mátyás utcában - építészet: 3AD, Shambala Építész Műterem, látványterv: ZOA
Villa a Gereben utcában - építészet: Wing, Shambala Építész Műterem, látványterv: ZOA

 

K.G.: És utána van egy szint az irodán belül.

O.A.: A következő, amikor a saját kollégáival kommunikál az adott tervről. Annak már egyetemesebb jellege kell, hogy legyen. Neki már egy olyan skiccet kell készítenie, amit a kollégája is ért. Ez elmegy addig, hogy ez egy műszaki rajz is lehet, amit meg tud mutatni szakmabelieknek. Szerintem, ez a kettő ugyanaz vagy összemosódik. Régen azt hittem, hogy az irodán belüli kommunikációt szét lehet választani attól, ami kifelé megy a szakmán belül, de végül is a kollégák ugyanazt az egyetemes kódrendszert tanulták, tehát csak úgy értik meg, ha ennek a keretein belül készül. Amíg gondolkodtok rajta, és alakul a terv, addig abból az első skicces dologból ők is sokat inspirálódhatnak. Nem biztos, hogy le kell szűkíteni arra az egy emberre. Abból lehet, hogy egy gépésznek is lehet egy jó ötlete. Ez lehet, hogy utópisztikus egy kicsit, de átmosódnak a határok.

Harmadik szintnek azt nevezem, ami a laikusok számára készül, elsősorban szakmán kívülieknek, már az ő nyelvükön keresztül mutatja meg az épületet. Ez már átmegy egy szakmán kívüli régióba és nem hat már vissza a tervezési folyamatra. Azért is mondtam ezt először a negyediknek. De így nincsen rá igazából szükség, mivel itt már nem is a tervezőtől indul ki a látványterv.

Nemrég néztem végig az elmúlt kb. 200 munkánkat, hogy építészek vagy beruházók rendelték-e meg. Egy beruházó akkor rendeli meg a projektet, ha el akarja adni. Szigorúan marketing célzattal. Az építész akkor fordul hozzánk, ha vagy őt bízzák meg ugyanezzel a feladattal, tehát marketing célból, vagy ha a tervtanácsot akarja meggyőzni és saját magának akar egy marketing anyagot csinálni, amit jobban megértenek a szakmabeliek. Ez egy elég veszélyes terep... Arra jutottam, hogy 50-50 százalék. Sokszor a tervező csak mint konzulens vesz részt a munkánkban. Kapunk egy tervcsomagot, amit ők megrajzoltak, és utána konzultálunk velük, arról, hogy ez most valóban úgy néz-e ki, mint ahogy kinéz. És ebben általában a látványtervező az, aki festi ezeket a grafikákat és az mint egy pingpong labda csapódik az építész és a beruházó között, mert a beruházó csak az eladhatósági szempontokat vizsgálja, hogy annak a célcsoportnak tetsszen, akinek el akarja adni. Az építész pedig azt a szempontot figyeli, hogy nagyon jó ház legyen.

 

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »