Paradigmaváltás az építészetoktatásban?

15 előadóval, tárlatvezetéssel egybekötve a Paksi Képtárban rendezett a mester szakos hallgatók paksi projektjeit bemutató kiállítás mellé konferenciát a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar. Oktatóik, a szakmai szervezetek, a média képviselői, illetve más karok is bekapcsolódtak előadóként az építészetoktatás új, lehetséges útjairól elindított diskurzusba. Mizsei Anett és Gyulai Levente (ön)kritikus beszámolója.

A most képzésbe kerülő generációk a korábbiaktól minden szempontból markánsan eltérő eszközök, megoldandó problémák és lehetőségek között nőttek, nőnek fel. Ezzel párhuzamosan egy építészeti paradigmaváltás idejét éljük. A változások együttesen kell, hogy hassanak az építészet oktatására is: a hagyományokat megértve, de azokat újraértékelve és már nem is a jelen, de sokkal inkább a közeljövő igényein átszűrve, alapjaiban új szemlélettel szükséges az oktatáshoz közelíteni. A hazai Bsc és Msc képzések jelenleg zajló európai uniós akkreditálása azonban csak az egyik fontos lépés. A jogi és adminisztratív helyzet rendezése mellett a napi gyakorlatot, az alkalmazott eszközöket és szemléletet is át kell formálni ahhoz, hogy a hazai képzések vonzereje felvegye a versenyt a külföldi egyetemekkel. Ez kulcsfontosságú, ha az ambíciózus diákok itthon tartása a cél.

A hallgatók képzésébe be kell emelni azokat a digitális technológiákat, melyek ismerete a nemzetközi piacon alapvető elvárás. Komoly ellentmondás, hogy a hazai szakmagyakorló műhelyek jelentős hányadában nincs még igény erre, ez sok esetben a hallgatók motivációját csökkentő tényező. Működnek itthon világszínvonalú építészek és irodák, ezt le kell szögeznünk. Ugyanakkor a hazai építészeti átlagszínvonal javítása csak egyféleképp érhető el: ha a jövőben végző hallgatók nem alulról közelítik a jelenlegit, hanem jelentősen emelnek rajta. Az ehhez hasonló konferenciák és általában az építészetoktatásról zajló beszélgetések során rendre ugyanaz a probléma jelentkezik: zárt akadémiai közegben történnek, a szakma széles rétegeit nem tudják megszólítani. A konferencián megjelent hallgatóság összetétele szépen illusztrálta ezt: az építészetoktatásra még mindig az intézmények, az oktatók és hallgatóik magánügyeként tekint a széles szakmai nyilvánosság. Mindeközben minden nagyobb iroda azzal a problémával szembesül, hogy a mennyiségi túlképzés mellett jelentős arányban felkészületlen pályakezdőket kell felvennie, akik így évtizedes késleltetéssel jutnak karrierlehetőségekhez. Az oktatás mellett az intézmények által működtetett tervezőirodáknak komoly szerep juthatna ennek a kezelésében - ha a magyar jog lehetővé tenné a felsőoktatási műhelyek piaci szerepvállalását. Az iskolai "mintha-világ" feladataiból ez vezethetné át a hallgatókat a valódi praxisba. Ehhez viszont önmagában az intézményi szándék nem elég, ezen a ponton szélesebb szakmai, szakmapolitikai támogatás lenne szükséges a megfelelő szervezetek részéről.

A paradigmaváltás aligha képzelhető el generációváltás vagy még tovább lépve, generációváltások sorozata nélkül. Az elöregedő akadémiai szcéna mellé új, motivált és a technológiai változásokat követni tudó személyi állomány is szükséges, amely képes alázattal közelíteni a hagyományokhoz, de ismeri és felkészült a jövő kihívásaira is. Oktatóként folyamatos önképzéssel, az aktualitások követésével érhetjük el, hogy ne folyamatos fáziskésésben, a közelmúltat oktatva, a jelent jó esetben épp csak lekövetve tanítsuk az új generációkat. Emelni kell a hallgatók képzőhelyekhez való - belső motivációból fakadó - kötődését. A mostani generációk esetében ez már nem képzelhető el a poroszos, függő viszonyok kialakításával, sokkal inkább horizontális, alkotó emberek közötti egyenrangú kapcsolatokon keresztül érhető el. Azok a súlyos szakmai, morális és egzisztenciális problémák okai, amikkel a pályakezdőknek szembe kell nézni, mint az ingyen- vagy alulfizetett munka, jelentős részben a képzési sajátosságokban és abban szemléletben rejlenek, amely alapjaiban rombolja a fiatalok önbizalmát és nem építi fel képességüket az ésszerű felelősségvállalásra. A hallgatókat az egyetemi évek önmaguk előtt árazzák be: a tananyag mellett azt is megtanulják, mire predesztináljuk őket, mire tarthatják magukat képesnek és érdemesnek.

E szubjektív bevezetőnk után következzen az elhangzott előadások és gondolatok ismertetője. Az előadások sorát Csanády Pál, a Metszet főszerkesztője nyitotta, átfogó képet adva a diplomázás után vagy amellett választható továbbképzési formákról. A prezentáció jó alapot adott a későbbiekhez, lehetővé téve az egyes előadók számára, hogy reagáljanak és kapcsolódjanak egymás mondanivalójára. Ennek köszönhetően egyértelműen kiviláglott, melyek azok a toposzok, amelyek máig erősen tartják magukat az építészet oktatásáról való gondolkodásban. Ezek a területek kétségtelenül továbbra is annak alapját képezik majd, a kérdés sokkal inkább az, hogyan viszonyulunk hozzájuk és hogyan tudunk új megközelítéseket adni nekik. Ennek megválaszolásáig hosszú út áll még előttünk, de a Kar által rendezett konferencia megtette rajta az első lépéseket.

Markó Balázs DLA habil. úgy tartja, hogy "a szerkezet, funkció, forma hármasát új fogalmak egészítsék ki. Az energiatudatosság, a fenntartható fejlődés, az ökologikus építés, a közösségi gondolkodás mára a tervezés- és építés gyakorlatának integráns részét képezik, általuk új utak nyílnak meg az oktatásban is. E folyamat hatására az építészet határterületei egyre több esetben önálló (inter)diszciplínává fejlődnek. Az iskolák szerepvállalása ebben a szakmai evolúcióban jelentős. Az építészettel ismerkedő fiatal generáció innovatív közelítése egy-egy problémafelvetéshez új nézőpontokat eredményez. Ehhez az oktatásban biztosítanunk kell a gondolatok szabad áramlását, az együttműködést, az információ átadás módszereinek fejlesztését. Építész (tanár)ként vallom, hogy az integrált tervezési modellt alkalmazva, a közös munka során megismerve egymás gondolatait gyarapodik a kollektív tudás, így tanulni és tanítani szinte egy. Egy konferencia akkor éri el célját, ha egy problémát több megközelítésben tárgyal. Az építészetoktatás mint téma, erre kiválóan alkalmas, megérett a változásokra. Az útkeresésre rövid az idő, a ma megfogalmazott gondolatok hamar erodálódnak, cselekednünk kell, a jövőt új módszerekkel meg kell terveznünk."

Mester és tanítvány?

A kettő viszonyát legalább áttételesen valamennyi előadás érintette, egyértelműen az egyik központi kérdéssé emelve azt. A tanítási helyzetben kialakuló emberi kapcsolatok évtizedeken átívelő jelentőséggel bírhatnak, ugyanakkor fontosságuk mellett az oktatás nehezen újragondolható aspektusát képezik. Szükséges megtenni ezt, annak érdekében, hogy a generációk közt jelentkező kommunikációs és a digitális-analóg technológiákból fakadó feszültségek feloldása lehetségessé váljon.

Tanító és tanított kölcsönhatását vázolta Ferencz Marcel DLA hét rajzban, az első találkozástól addig a pontig, amikor - két vagy három évtizeddel később - helyreáll a rend, mester és tanítványa szimmetrikus lényekként egyensúlyba kerülnek. Mindeközben a jelenlévők betekintést kaphattak a tervező alkotói módszerébe is: a kicsi érzésből kinyíló gondolatrajz majd az abból fejlődő építészeti alkotás természetébe. "A rajzolás szentség. [...] a feladat megfejteni önmagunkat, hogy mit miért teszünk." - emelte ki előadásában.

"A múlt kötelez és óriási esélyt ad a jövőnek." - Turányi Gábor DLA, prof. emeritus "Vissza a jövőbe - előre a múltba" címmel tartott előadást, amelyben az Ybl Miklós Építéstudományi Kar és elődintézményeinek legendás oktatóit idézte meg: Beszédes Kornélt, Reischl Gábort, akik meghatározó alakjai voltak az Ybl-n zajló épülettervezés oktatásnak, illetve a professor emeritusként ma is aktív Dr. Szabó Lászlót, aki a Népi Építészeti Tudományos Diákkörrel évtizedeken át dokumentálta a hagyományos magyar építészet emlékeit határainkon belül és azokon túl. Az általuk lerakott alapokra biztonsággal lehet jövőt építeni, hogy a régi konstrukciók tovább élhessenek mai anyagból. A jelenlévő első éves csoportnak útravalóul azt üzente, egymásra figyelve, együttműködve, személyiségüknek megfelelően, de kísérletező kedvvel találják meg az örömet a felfedezésben; ésszerű kockázatokat vállalva képesek lehetnek eljutni a jövőbe.

Megjelent ugyanakkor új oktatói hozzáállás is, saját szerepének átgondolásával. Dr. habil. Rohoska Csaba DLA "Architect - model - making" - címmel mutatta be az Ybl-n a jelenlegi első évfolyam számára bevezetett új, műhelyszemléletű oktatást. A tanterv alapját még a Pécsi Tudományegyetemen Bachman Zoltánnal való közös gondolkozás adta, és magját a hallgatói munka kísérletező jellege, a kisebb, de mélyebben átgondolt feladatok, a magas kontakt óraszám mellett az oktatói munka kísérő-támogató jellege képezi. Az első nyitott műhelyre –félévközi kipakolás – éppen a konferenciát megelőző napon került sor, így a legfrissebb munkák dokumentációjába a konferencia résztvevői is bepillantást nyerhettek. A kísérleti műhely vagy műhelykísérlet a teljes oktatási ciklus során szabad alkotói szellemet, a megszokottól eltérő metodikát és viszonyrendszert biztosít oktatóknak és hallgatóknak egyaránt. A műhely, mint alkotó tér megfelelő minőségét a közösség és az azon belül kialakuló kapcsolatok határozzák meg, még az anyagi lehetőségeket is felülírva. Élményszerű, tapasztalat-alapú, a kurzusok között intenzív kapcsolatot teremtő tantervvel indult el 2017 szeptemberében a 7 szemeszteres alapképzés.

Szintén aktuális, jövőbemutató projektekkel mutatkozott be az Ybl Advanced Design Course. Vezetője, Gyulai Levente – felismerve a szemeszterekre bontott 12 hetes tematika korlátait, az önkéntes alapon működő csoporttal megkerüli a szokásos féléves időbeosztást. Az építészképzés sajátossága, hogy a szorgalmi időszak feladatokkal túlterhelt 12 hete közé a vizsgaidőszakok gyakorlatilag üresjáratként ékelődnek be, megakasztva a fejlődési folyamatot. Ehelyett egy folyamatosan építkező, a csapat változásait, igényeit és a digitális modellező szoftverek fejlesztéseit lekövető tematikát épített fel. A programok készség szintű elsajátításával már önmagában is értékes, piacképes tudást kapnak az érdeklődő hallgatók, de a gyors, precíz, eredményes munkavégzés, a sikerélmény, a szakmaszeretet és a közösségi szellem alakítása is a kurzus további fontos pozitív hozadéka. Formagyakorlatokon keresztül fejleszti a térlátást és a geometriai formakincset, eljutva a parametricista és biomimézisen alapuló, egyéni látásmódnak megfelelő absztrakt leképzésekig. Munkáik a csoport blogján folyamatosan frissülnek és bárki számára hozzáférhetők. A módszertan lényege egyrészt a folyamatos útkeresés az építészet, mint alkalmazott geometria területén, másrészt egy olyan horizontális, partneri viszony, mely alapja a kölcsönös tudásmegosztás és kérdésfeltevés – vagyis pillanatszerűen bárki "oktatóvá" válhat, ha a felkészültsége lehetővé teszi ezt.

Gyulai Levente az Ybl legújabb oktatói generációjának tagjaként olyan aktuális, a hatékony egyetemi munkát gyakran akadályozó problémákra is rámutatott, mint a hallgatók egyetemi képzésbe vetett hitének gyengülése, a tantárgyak közötti inkoherencia, túlmodulált, túlfrakcionált, projektszemléletet nélkülöző megközelítés, a digitális "bennszülöttek" és a megelőző "digitális bevándorló" generációk közötti kommunikációs feszültségek, a hallgatók családi, egzisztenciális és mentális problémái, lényegében a jövőkép hiánya, amely részben az idejétmúlt képzésből fakad: elavult technológiák, tervezési módszerek alkalmazásából, a digitális technikák hiányából.

Gyakorlat és teória: kísérletek útjain?

A fenti újító szellemiséghez hasonlóan működő győri Műteremház tevékenységének egy szeletét mutatta be Czigány Tamás egyetemi docens. Szemléletükben elsődleges az együttlétezés, az együttműködés, illetve a rugalmas határok: átjárhatóság a síkok, terek és emberek közt. A konferencián visszatérő fogalmak közül a kísérletezésre mint pre-konstrukcióra tekintenek, a prekoncepció ellentéteként. "A megismerési folyamat itt tehát valamiféle inverz Ariadné fonalaként visz el a középpont felé." A győri építészképzés docense olyan kérdéseket vetett fel, mint hogy van-e bátorságunk hosszában átkelni a folyón vagy éppen belenézni a tükörbe.

Gyakorlati képzési forma egészítette ki a tervezésmódszertan tárgy tematikáját 2016-ban az Ybl-n, bebizonyítva, hogy lehet élő, napi feladatot integrálni az oktatásba - emelte ki Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és a SZIE Ybl oktatója. A végzős Bsc évfolyam félévközi prezentációi a megbízó jelenlétében zajlottak: a hallgatók azonnali visszajelzést kaptak, de a félév során szép lassan a megbízó gondolkodását is formálták a hallgatói felvetések. A projekt kiállítással és a tervek közül a zsűri előtt legjobbnak bizonyuló koncepció helyszíni megépítésével zárult - szembesítve a hallgatókat azzal, hogyan nyer új dimenziót a valóságban a papírra húzott vonal. Terehegy község határában ma is áll az a jelszerű ravatalozókápolna, amit a nyári tábor végére közös erővel hoztak létre.

Szintén az életből hozott feladattal, "oktató városokkal" foglalkozott Dr. Kiss Gyula DLA habil. A kicsi léptékből átlépve a városi kontextusba, a projekt legfőbb értékét itt is a valós helyszín, a problémamegoldás és a helyiekkel való interakciók jelentették a komplex tervezés tárgy keretén belül.

Dr. Bölcskei Attila matematikusként egy olyan társterületről érkezett az építészoktatásba, ahol szintén a térlátás és a formakincs gazdagítása, a vizuális-téri képességek fejlesztése a cél. Mérésekkel alátámasztható a hallgatók fejlődése a geometriaoktatás során. Ugyanakkor a görbék és a velük leírható felületek mélyebb ismerete terén lenne még továbblépési lehetőség – bizonyítja ezt Domen Kusar és Mateja Volgemut kutatása is, amelyben Pritzker-díjas tervezők épületeinek geometriáját vizsgálva meglepően alacsony arányban mutattak ki a hasábtól eltérő formálást.

Külföldi kitekintések, szakmai- és nemzetközi kapcsolatok

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Karának érintésével Hawaii-ról érkezett Rowell Ray Shih, hogy bemutassa a cebui San Carlos Egyetemen zajló rendhagyó építészoktatást. Országának egyik legrégebbi intézményében az öt éves építész alapképzés mellett négy éves képző- és iparművészeti oktatás is zajlik. Már az egyetemi kampusz is a természeti adottságok kihasználásával épült. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal Japán és Európa felé is nyitott, nyári egyetemén magyar hallgatók is megfordulnak. Oktatásukban kiemelt szerepet játszanak az extrém körülményekre és élethelyzetekre (pl.: tájfunok) való tervezés, vagy az olyan helyi, komoly potenciállal rendelkező anyagok alkalmazása, mint a bambusz. Modellezéssel, akár 1:1 léptékű csomópontok építésével szintén gyakorlati tudást adnak hallgatóik kezébe. Külső motivátorként évente több pályázatot és design díjat adnak át a hallgatók munkájának elismeréseként.

Hozzá csatlakozott Dr. Bachmann Bálint építész, a pécsi Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar dékánja, aki nemzetközi kitekintéssel más kultúrák építészetoktatásának sajátságaira és tanulságaira hívta fel a figyelmet Breuer Marcell, Forbát Alfréd vagy Molnár Farkas nyomdokain járva. Felhívta a figyelmet a támogatási rendszer hiányosságaira, a magyarországi képzőhelyek helyzete és az Európai Unió által meghatározott direktíva közti eltérésekre. Sürgős megoldást kíván, hogy az osztatlan öt éves egyetemi képzés mellett a Bsc és Msc képzések is összhangba - és bejelentésre - kerüljenek az Unió felé. A pécsi képzés tekintetében a külső kapcsolatok jelentőségét emelte ki: nemzetközi programjaikat  Denvertől Kínáig, vagy az építőipari cégek bevonásával felépített duális képzéseket.

Börcsök László, az Ybl korábbi épülettervezés oktatója, az Európát körbeutazó Euro Diákkör megalapítója és vezetője külföldi építésziskolákon tett látogatásai során tapasztaltakat szedte csokorba és hozta közel ahhoz a generációhoz is, akik még csak most kezdik tanulmányaikat.

Az ókor óta létező, a szakma ma is rendkívül fontos intézménye a tervpályázati rendszer működtetése, hozzáférhetővé tétele. Eltér István a távolabbi és közelebbi múlt legendás tervpályázataival vázolta a történeti ívet, eljutva a legfrissebb magyar eredményekig. Beszédében kiemelte, jövő évtől megszűnik a direkt megbízásos rendszer, és a beruházóknak közbeszerzés és tervpályázat útján kell kiválasztaniuk az építészeket. Ez reményt ad arra, hogy helyreállítsa a bizalmat a tervpályázati rendszeren, és együtt járna a lehetséges pályázók körének kibővítésével is. E tekintetben az egyetemisták számára nyílhatna esély, amire – mint arra rámutatott – fel kell készíteni a hallgatókat.

Szakmán belüli problémára hívta fel a figyelmet Macsinka Klára. Három évtizedes közlekedéstervezői praxissal a háta mögött, értékes tapasztalatokat osztott meg a hallgatókkal. Felhívta a figyelmet a társtervezőkkel, szakágakkal való szoros együttműködésre, már a koncepcióalkotás fázisától kezdve – az épületek működőképességéhez elengdhetetlen az egyes szakemberek bevonása. Mindez pedig már a hallgatói tervek esetében is fontos: a valós feladatokra csak úgy készíthetők fel a hallgatók, ha bizonyos adottságokat képesek az épületükkel figyelembe venni. Ennek érdekében már Bsc szinten szükséges, hogy a szakágak a komplex szemlélet és az oktatás részét képezzék.

Dr. habil. Jakab Csaba beszédében az ÉP-ÍT-ÉS folyamatára koncentrált, és arra a sajátos, Kárpát-medencei modellre, amely a 2014-es Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonját tematizálta. A Makovecz Imre által elindított építőtáborok hagyománya 2000 után értékelődött fel ismét. E közösségi munka során az emberi oldal módszertani kérdéssé lesz, a hallgatók és a helyiek találkozása, a kommunikáció, a használóktól érkező visszacsatolás a projekt lényegi eleme. "Az építésznek a legtöbbet az emberről kell tudni" - vélekedett az előadó - "ez az egyetlen esélyünk, hogy ne csak a korábbi és alacsonyabb rendű építészetet értelmezhessük."

Mizsei Anett
Gyulai Levente