Közélet, hírek
Philip Johnson 100
2006.07.07. 06:02
„Csak az, hogy az épület működik, nem elég.“ Philip Johnson július 8-án lenne 100 éves
„Csak az, hogy az épület működik, nem elég.“
Philip Johnson július 8-án lenne 100 éves
Johnson hosszú élete maga volt az ellentmondás és a provokáció. Elegáns öltönyeiben az arisztokratát, míg életvitelében szinte a popsztárt alakította. A legismertebb amerikai építész volt, aki saját tervezésű, vastag feketekeretes szemüvegében gyakran szerepelt a tévében és a magazinok címoldalán Amerikában. Mindig az új érdekelte, és amint Amerikában meghonosította a modern építészetet, máris továbblépett és a dekoratív neoklasszicizmussal, az építészeti elemek újrafelhasználásával kezdett kísérletezni, amiből aztán létrejött a posztmodern. Tulajdonképpen mindig a második befutó volt, soha nem ő maga fedezte fel az új stílusokat. Johnson úgy érvelt, hogy az építészet a művészetről és a stílusról szól, és ő épületeivel műalkotásokat kíván létrehozni. Az építészet esztétikai oldalát hangsúlyozó teóriája egész életútját végigkísérte. Bár sokszor megvádolták felszínességgel és nevezték stílusokat váltogató divatépítésznek, Johnson néhány épülete valóban a 20. századi építészet remekműve, építészeti teoretikusi munkássága pedig felér bármelyik tudóséval.
Philip Cortelyou Johnson 1906. július 8-án született Cleveland-ben. Apja jómódú ügyvéd volt és anyja is gazdag családból származott. Johnsont, akinek három testvére volt, magániskolába járatták, majd beiratkozott a Harvard egyetem klasszika-filológia szakára, amelyet — a nyilvánosan csak sokkal később felvállalt homoszexualitásából adódó problémák miatt — több megszakítással végül 1930-ban fejezett be. Az 1920-as években mássága előli menekülésként európai tanulmányútra indult, melynek során két, a teljes munkásságát befolyásoló emberrel találkozott. Egyikük a Bauhaus alapítója, Walter Gropius volt, míg a másik a modern építészet nagy mestere, Mies van der Rohe, aki aztán Johnson mentora is lett. Három évtizeddel később, 1958-ban Mies-szel közösen építették meg a 38 emeletes Seagram Building manhattani üveg felhőkarcolóját, amelynek belsőépítésze (így egyben a híres Four Seasons étterem tervezője is) Johnson volt. Az épület a modern építészet egyik remeke.
Johnson hamarosan az amerikai építészet fontos és hírhedt figurájává vált. 1930-ban kinevezték a new york-i Modern Museum of Art újonnan létrehozott építészeti és design osztály igazgatójának. Saját, sőt, összes munkatársának fizetését az apjától kapott részvényekből finanszírozta. 1932-ben a művészettörténész Henry Russell Hitchcock-kal közösen megrendezte a modern építészetet bemutató forradalmi kiállítást, amelyet aztán egy közösen megírt könyv is kísért: a híres ´The International Style´ című munka. A kiállítás és a könyv az Európában már éppen teret nyerő funkcionális építészetet mutatta be (Le Corbusier, Mies van der Rohe, Gropius), és aztán nagy hatással volt az amerikai építészet irányára 50 éven át. Ahogy Johnson magáról elmondta, ő volt a stílus egyszemélyes ´propagandairodája´. „Annyira egyszerű és egyértelmű: alapszínek, a túlnyúló tetők elhagyása, a kocka egyszerűsége, a homlokzat tisztasága és sok-sok üveg."
1934-ben visszatért Németországba, ahol Hitler már átvette az irányítást. A nácizmus esztétikája és szexualitása nagy hatással volt rá, és meglepődve látta, hogy a weimari köztársaságot uraló káoszt és szegénységet felváltotta a gazdasági fellendülés. Felmondta múzeumbeli állását, és lelkesen egy náci elveken alapuló pártot hozott létre Amerikában. 1939-ben újra Németországban volt, ezúttal egy jobboldali lap tudósítójaként Varsó megtámadásakor, ahol a CBS egy munkatársa így beszélt róla: „amerikai fasiszta... mind alig bírjuk elviselni, ráadásul gyanús, hogy jelent rólunk a náciknak“. Antiszemita, rasszista és nőgyűlölő volt, akinek azonban rengeteg zsidó és fekete barátja, valamint barátnője volt. Az 1990-es években Johnson bocsánatkérésében azt mondta: „Bolond voltam, és megérdemeltem, amit kaptam."
1940-ben, immár Gropius és Breuer alatt, ismét beiratkozott a Harvard-ra, ahol 37 évesen végre megkapta építészdiplomáját. Elkezdte karrierjét: kapcsolatait kihasználva jómódú new york-iaknak kezdett tervezni.
1949-ben építette meg talán legszebb alkotását, saját otthonát, a Glass House-t New Canaan-ban, amely egyetlen csupa üveg szoba fekete acél vázszerkezettel, és egyetlen, a kiszolgáló helyiségeket rejtő apró zárt maggal. Ebben a házban érte a halál is 2005-ben. Az épületet, amely jelentős műgyűjteménye mellett hamarosan szintén múzeum lesz, mestere, Mies van der Rohe Farnsworth háza inspirálta, amely azonban csak Johnson épülete után készült el. A minimál üveg-házak prototípusát teremtették meg ők ketten ezekkel az épületekkel.
Miután számos lakást és házat épített gazdag klienseinek, Johnsonnak az 1960-as évekre elege lett a modern stílusból és váltott. Több galériamegbízás is jellemezte ezt az időszakot. Sohasem lehetett tudni, melyik stílus lesz a következő, amit felvállal. Az építészetben, csakúgy mint viselkedésében és beszédében, önellentmondó, paradox és provokatív volt. Építészeti tradicionalistának mondta magát, aki feljavítja, megcsavarja és átformálja az elemeket, és így hoz létre a régiből valami újat. Ebben az időszakban már egyre inkább hajlott arra, hogy klasszikus építészeti elemeket illesszen épületeibe.
1967-ben a chicago-i John Burgee-vel közösen alapította meg irodáját, amely aztán a Johnson egójának megfelelő arányú nagy megbízásaikon keresztül a posztmodern építészet hírnöke lett.
Az iroda legjellemzőbb épülete a többi toronyház mellett az AT&T felhőkarcolója volt, amelynek építését évekig tartó vita övezte. A rózsaszínes-szürke gránittal burkolt épület 1984-re készült el a manhattani Madison Avenue-n, a híres kör kiharapású timpanonnal a tetején, amelyet a 18. századi bútorstílusra utalva Chippendale-háznak is hívnak. Johnsonnak az általa tervezett felhőkarcolókon keresztül nagy szerepe volt az amerikai nagyvárosok látképének kialakításában.
1978-ban az amerikai építészintézettől megkapta annak legmagasabb kitüntetését, a Gold Medal-t, majd egy évvel később ő volt az első építész, aki elnyerte a Pritzker-díjat.
Philip Johnson (1906. július 8. – 2005. január 25.)
Épületei
Philip Johnson House, Cambridge, Massachusetts, 1942/1943.
Johnson House, "The Glass House", New Caanan, Connecticut, 1949.
John de Menil House, Houston, Texas, 1950.
Mrs. John D. Rockefeller III Guest House, New York, 1950.
Hodgson House, New Canaan, Connecticut, 1951. (Landis Gores-szal)
Oneto House, Irvington, New York, 1951. (Landis Gores-szal)
Nuclear Reactor, Rehovot, Israel, 1960 -1964.
Amon Carter Museum of Western Art, Fort Worth, Texas, 1961.
Museum for Pre-Columbian Art, Dumbarton Oaks, Washington, D.C., 1963.
Kline Geology Laboratory, Yale University, New Haven, Connecticut, 1965. (Richard Foster-rel)
New York State Theater, Lincoln Center, New York, 1964. (Richard Foster-rel)
Epidemiology and Public Healh Building, Yale University, New Haven, Connecticut, 1965.
Kline Science Center, Yale University, New Haven, Connecticut, 1965. (Richard Foster-rel)
Henry L. Moses Institute, Montefiore Hospital, Bronx, New York, 1965.
Bielefeld Art Gallery, Bielefeld, Germany, 1968.
John F. Kennedy Memorial, Dallas, Texas, 1970.
Philip Johnson Sculpture Gallery, New Canaan, Connecticut, 1970.
Albert and Vera List Art Building, Brown University, Providence, Rhode Island, 1972.
Tisch Hall, New York University, New York, 1972. (Richard Foster-rel)
Andre and Bella Meyer Hall of Physics (homlokzat), New York University, New York, 1972. (Richard Foster-rel)
Pennzoil Place, Houston, Texas, 1976. (Johnson-Burgee iroda)
Garden Grove Church (the Crystal Cathedral), Garden Grove, Los Angeles, California, 1978 - 1980. (Johnson-Burgee iroda)
AT&T Building (jelenleg Sony), New York, 1980 - 1984. (Johnson-Burgee iroda)
Museum of Television and Radio, New York.
1 Central Park West, New York. (Alan Richie-vel)
Puerta de Europa, Madrid, 1991-1995. (Johnson-Burgee iroda)
Fort Worth Water Gardens
101 California Street, San Francisco
Vélemények (0)
