Háromszorosára nőtt a magyar lakások ára az elmúlt évtizedben – Megjelent a 2024-es Lakhatási jelentés 3. és 4. fejezete

Idén is elkészítette a Habitat for Humanity éves Lakhatási jelentését, mellyel már tizenharmadik éve tesz felkiáltójelet a magyarországi lakhatási problémák mellé. A 2024-es beszámoló harmadik és negyedik fejezetéből kiderül, hogy az elmúlt évtizedben az Európai Unió tagállamai közül hazánkban nőttek leginkább a lakásárak, valamint az elemzés kitér a települési önkormányzatok szűk mozgásterén belül adható válaszokra is a lakhatási válság mérséklésében.

2024. november 27-én mutatta be a Habitat for Humanity 2024-es Lakhatási jelentésének 3. és 4. fejezetét, melyeknek szerzői Kőszeghy Lea, szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és Ámon Katalin, a Central European University (CEU) PhD-hallgatója voltak.

Mit tehetnek az önkormányzatok a lakhatási szegénység mérsékléséért? Habár az önkormányzatok mozgástere egyre szűkül, mint a közhatalom lakosokhoz fizikailag legközelebbi, helyi viszonyokat legjobban ismerő szereplői, továbbra is felelősséggel tartoznak választópolgáraik felé. Mikor a lakhatási szegénység önkormányzati szintű kezeléséről beszélünk, nem kell, hogy ezalatt kizárólag az önkormányzati szociális bérlakásokat és a települési támogatásokat értsük. A problémák átfogó azonosítása után több lehetőség is kirajzolódik, melyekre számos jó példát mutatott a Habitat Önkormányzatok a lakhatásért című, idei, önkormányzatok innovatív eszközeit felkutató pályázata.  

Ahhoz azonban, hogy az önkormányzatok potenciálja kibontakozhasson a lakhatási problémák megoldása terén, elengedhetetlen lenne a szakpolitikai környezet újragondolása: egy átfogó, országos, hosszú távú lakáspolitikai stratégia megalkotása széleskörű társadalmi egyeztetéssel, a lakhatási szegénységi problémák azonosításával, közép- és hosszú távú célok kijelölésével, ehhez a megfelelő intézkedések, intézményrendszer, és források hozzárendelésével, és utóbbiak kiszámítható, közép- és hosszú távon is stabil működtetése, illetve biztosítása. “Egy ilyen új környezetben számos új szereplő is bekapcsolódhatna a lakhatási problémák megoldásába, pl. lakásszövetkezetek, lakásügynökségek, közösségi földalapok, a lakhatási problémák megoldásához pénzügyi hátteret nyújtani képes etikus befektetők, továbbá az önkormányzatok is újragondolhatnák a szerepüket, és a többi szereplőhöz való kapcsolódásukat" – fejtette ki Kőszeghy Lea.

Ámon Katalin, a 4. fejezet szerzője kutatásának bemutatását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsától ávett idézettel kezdte: "A lakhatás az egyének és családok stabilitásának, biztonságának alapja, a szociális, érzelmi és gazdasági életünk központja. Az otthonnak védelmet kellene nyújtania – olyan helyként, ahol békében, biztonságban és méltósággal élhetünk."

A biztonságos és megfelelő minőségű lakhatás a jóllét alapfeltétele, de az ehhez való hozzáférés továbbra sem számít alapjognak Magyarországon, sőt, a megfizethető lakhatás évről évre egyre kevésbé elérhető. A lakásárak Magyarországon nominális árakon számolva már a 2015-ös árszint 298%-áig emelkedtek. Bár ebben az időszakban egész Európában drágultak az ingatlanok, Magyarországon toronymagas a növekedés, a 27 EU-s tagállamban a drágulás mértéke átlagosan 149% volt. A problémát tetézi, hogy a bruttó átlagbérek és reálbérek nem követik le a lakhatási költségekben tapasztalható emekedést. Ha a háztartások rendelkezésre álló jövedelmük túl nagy – 40% vagy afölötti – hányadát költik lakhatásra, fennáll az eladósodás, lakásvesztés, elszegényedés kockázata. Ma Magyarországon ez a háztartások 13%-át érinti.

“Bár a kormány 2024. októberben elismerte, hogy szükség van annak támogatására, hogy a megfizethető lakhatás minden társadalmi-gazdasági csoport számára elérhető legyen, továbbra sincs olyan lakáspolitikai koncepció, amely rendszerszinten foglalkozna a lakhatás megfizethetőségével, és az alacsony jövedelmű háztartások hosszú távú önálló lakhatáshoz jutását célozná" – magyarázta el Ámon Katalin.

Forrás: 2024-es lakhatási jelentés, sajtóközlemény