Piacképes vásárcsarnok - Debreceni Nagypiac

építészet: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.felelős építész tervező: Szabó Tamás János tervező társ: Dienes Szabolcs

A Debreceni Nagypiac új épülete

Február végén új épületet vehettek birtokukba a cívisváros lakói, a Debreceni Nagypiacot. A Finta és Társai Építész Stúdió Kft. városépítészeti koncepciója alapján felépülő Debrecen Fórum és Piac Épületegyüttes három egységből áll majd, a piacból és a hozzá kapcsolódó irodaházból, valamint a mellette épülő kulturális-kereskedelmi központból. Bár az elkészült épület tipológiája szerint vásárcsarnok, ez csak a burok. Ami lélekkel tölti meg, az a helyi igényekhez alkalmazkodó ízig-vérig piac jellege.

 

 

Vásárcsarnok és piac fogalma gyakran összeolvad – még Nikolaus Pevsner sokszor idézett A History of Building Types című tipológiai művében sem találunk megnyugtató kategóriákat elkülönítésükre –, pedig a gyakorlott vásárlók pontosan érzik, hogy a kettő bizony nem egy és ugyanaz. A piac formáját tekintve eredetileg nyitott tér volt, amelyet bódék, sátrak szegélyeztek. Építészeti szempontból éppen „térsége" volt a legfontosabb jellemzője: a piac nem vált le valójában a környezetéről, hagyta magán átfolyni, és viszont: maga is beletüremkedett a város életébe.

Ezzel szemben a vásárcsarnok legszembeszökőbb sajátossága az épített mivolta. Ha röviden szeretnénk megfogalmazni mi is a vásárcsarnok, akkor azt mondhatjuk, hogy olyan – jellegzetesen urbánus – épület, amely különböző üzletek sokaságát vonja közös tető alá. Pontosan kijelöli a kereskedés határait, ezzel elválasztja az utcákon zajló egyéb tevékenységektől. Mint a település központi épülete, története során nem ritkán egybeolvadt a városházával, olykor hatalmas torony demonstrálta fontosságát. A 19. században bekövetkezett demográfiai robbanás, a több milliós lélekszámú nagyvárosok kialakulása végképp a vásárcsarnokok javára billentette a mérleg nyelvét, építésük igazi virágkora ekkor kezdődött.

 

 

A formai szempontokon túl azonban a piac és a vásárcsarnok az eladó-áru-vevő kapcsolatában is markánsan különbözik egymástól. Míg az intézményesült kereskedelem színterén, a vásárcsarnokban árucikkek cserélnek gazdát eladó és vevő között, addig a piacon portékákat adnak-vesznek ismerősök, és a kiló krumpli mellé egy-két jó szó/recept/tanács is jár, a kapcsolat személyes. Ha tele a kosár, irány a lángosos Józsi, érzékenyebb gyomrúak csak az elmaradhatatlan tejeskávéjukat hörpintik fel, nem baj, ha várni kell a helyre, addig legalább megérkeznek a gyerek osztálytársának szülei is, úgyis meg kell beszélni az osztálykirándulást.

Az új debreceni épület koncepciója pedig éppen annak az ellentétnek a feloldására tesz kísérletet, miként lehet a 21. század igényeinek megfelelő vásárcsarnokot építeni, amely korszerű keretet ad a közösségi élet vásárlással egybekötött megnyilvánulásának. A Vár utca felől érkezőt mind vertikálisan, mind horizontálisan markánsan tagolt épület látványa fogadja. Akárcsak távoli őseinél, a debreceni vásárcsarnok esetében is funkciókapcsolással van dolgunk: ugyan nem városháza csatlakozik az épülethez, hanem kettős irodaszárny hatol keresztül a vásárcsarnokon. A piac transzparens alsó két szintjére élénk narancsszínű építőlemezzel burkolt hasábok ülnek, amelyek megjelenésükkel egyfelől az egykori vásárcsarnokok tornyait idézik, másfelől a közeli Nagytemplom kettős tornyaira rímelnek, sőt az egyik hasáb még a városháza és templomtornyok hagyományos kellékét, az órát is magán viseli.

A piac szintjének transzparenciája a narancsvörös tömbök mellett üvegfalú lépcsőházak formájában kúszik fel, így bontva meg a hasábok zártságát. Enyhe lejtésű, a homlokzat elé alátámasztás nélkül messze kiugró tető hasítja ketté a homlokzatot a piac és az irodák szintje között. A Vár és Csapó utca találkozásánál az épület alaprajza lépcsőzve visszalép, az utca itt „beleharap" az épületbe, hogy a legszebb motívummal, a homlokzat teljes szélességét átfogó üveg mellvédes spanyollépcsővel felszaladjon a piac második szintjére.

Vizuálisan a lépcső átlója az utcát a tetővel köti össze, erős dinamizmusa megbontja az épület tömegének nyugalmát. A hosszanti oldalakon az arány az üvegkubus javára billen: majdnem a homlokzat teljes hosszán mind a piac szinten, mind az irodahasáb emeletein szabadon áthatolhat a tekintet.

 

 

A piacra jellemző nyitottság, a kint és bent határainak elmosódása, az üvegfal nem elzáró, csak határoló szerepe még inkább érzékelhető a belső térből. Ugyancsak ezt az érzést erősíti a középrészre boruló üvegmennyezet. Természetes a helyieknek, meghökkentő az idegennek a másik sajátosság, ami világosan kifejezi a tér piac voltát: az üzletek és az árusításra szolgáló asztalok aránya. Az épület északi oldalán mindkét szinten boltok sora húzódik, ám a csarnok fennmaradó, nagyobb részében szürke gránitlapos, horganyzott acél asztalok végeláthatatlan sora kígyózik, közrefogva az emeletet alátámasztó pilléreket. A steril minimalizmus 21. századi, de az elv, amely őket állította évezredes: vásárló és eladó közvetlen kapcsolatára alapul.

Ellentétben a homlokzat élénk árnyalataival, a belsőben a halvány árnyalatok uralkodnak. A tervező a színválasztásnál már a piac sokszínű forgatagával számolt: a burkolatok visszafogottsága a piaci élet színkavalkádjának hátteréül szolgál. A fórumszerű, hatalmas tér a középen hosszan elnyúló mozgójárdával komótosan hömpölyög fel a földszint az emeletre. Üveg mellvédjével, világos színeivel a piac keleti végébe állított lépcső is könnyedséget áraszt. Az egyenes karokkal alakított, pihenőkkel megszakított lépcső orsóterében álló pillérpárt fent világítódoboz köti össze, és a hófehér hasábokból álló áttört konstrukció Jovánovics gipsz térplasztikáit juttatja a szemlélő eszébe.

 

 

A piac ugyan még nem nyitott meg, de a helyiek már barátkoznak vele. Ezt mutatja, hogy neve is van már: az épület előtt járók nyomában a „kofapláza" vagy „krumplipalota" szavakat sodorja a szél. Beszédes jelek ezek – egyfelől az épülethez fűződő, formálódó familiáris viszonyt mutatják, másrészt a spontán alakuló nevek roppant találóan fejezik ki azt a formai-tartalmi kettősséget, amely a vásárcsarnok-bőrt viselő piacot jellemzi.

szöveg: Tóth Timea; fotó: Polgár Attila, Batár Zsolt

A cikk nyomtatásban megjelent az Octogon 2008/1. számában, a szerkesztőség hozzájárulásával tesszük közzé.

---

Debrecen Fórum és Piac Épületegyüttes, városépítészeti koncepció
(három épület: irodaház, piac és kulturális-kereskedelmi központ)

Felelős tervezők: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.
Dr. Finta József
Szabó Tamás János

új Piac épülete, Debrecen
Építészet: Finta és Társai Építész Stúdió Kft
Felelős építész tervező: Szabó Tamás János
Tervező társ: Dienes Szabolcs
Koordináló építész: Szabó Zsolt
Építész munkatársak: Kasza Béla, Koncsol András, Száva István, Honti Mariann, Cserháti Czene Andrea
Tartószerkezet: Volkai János - TM Janeda Kft.
Épületgépészet: Temesvári László - Temesvári Tervező Kft
Épületvillamosság: Kelemen Ferenc - Kelevill Bt.
Piactechnológia: Kuruczné Szabolcs Gizella - Design Stúdió Kft.
Környezettervezés: Szloszjár György - Garten Kft.
Út - közlekedés technika: Gulyás Imre - Gulit Kft.
Környezetvédelem: Józsa Gusztáv - Józsa és Társa Bt.
Tűzvédelem: Báder György
Szigeteléstechnikai: Reisch Richárd - FRT Raszter Kft.