Nézőpontok/Tanulmány

Szabályozott szabályozatlanság – Hullámterek objektumai a tájban

1/12

Hoover-gát – Az építkezés 1934. február 24-én ©public domain

?>
Hoover-gát – Az építkezés 1934. február 24-én ©public domain
?>
Dnyeperi vízerőmű – Az építkezés 1930 körül ©public domain
?>
Sajfoki szivattyútelep, Tiszasüly, 2021. ©Nagy Mercédesz Erika
?>
Sajfoki szivattyútelep, Tiszasüly, 2021. ©Nagy Mercédesz Erika
?>
Sajfoki szivattyútelep, Tiszasüly, 2021. ©Nagy Mercédesz Erika
?>
Az eddig feltérképezett magyarországi szivattyúházak. ©Nagy Mercédesz Erika
?>
Az eddig feltérképezett magyarországi szivattyúházak. ©Nagy Mercédesz Erika
?>
Illusztráció. ©Nagy Mercédesz Erika
?>
Skjern folyó az 1960-as években történt szabályozást követően  és az 1987-2002 közötti helyreállítás után, ©Johansen Skovsted Arkitekter
?>
A három szivattyúház az átalakítás után – Johansen Skovsted Arkitekter,  2015, Ringkøbing-Skjern, Dánia ©Johansen Skovsted Arkitekter
?>
A három szivattyúház az átalakítás után – Johansen Skovsted Arkitekter,  2015, Ringkøbing-Skjern, Dánia ©Johansen Skovsted Arkitekter
?>
A három szivattyúház az átalakítás után – Johansen Skovsted Arkitekter,  2015, Ringkøbing-Skjern, Dánia ©Johansen Skovsted Arkitekter
1/12

Hoover-gát – Az építkezés 1934. február 24-én ©public domain

Szabályozott szabályozatlanság – Hullámterek objektumai a tájban
Nézőpontok/Tanulmány

Szabályozott szabályozatlanság – Hullámterek objektumai a tájban

2023.01.25. 07:36

Nagy Mercédesz a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában, a Középülettervezési Tanszék doktoranduszaként végzett kutatása a 19. századi folyószabályozások épített örökségével foglalkozik. Az elmúlt százötven év radikális tájalakításának fényében többek között azt vizsgálja, hogy milyen módjai lehetnek a mára használaton kívül álló vízgazdálkodási infrastruktúra revitalizációjának. 

Az emberiség térfoglaló, tájalakító tevékenysége, a természetes vízfolyások szabályozása több ezer éves múltra tekint vissza. Az első emberi civilizációk létrejöttét és fennmaradását alapvetően a víz és annak kontrollálása határozta meg. A természeti erők megzabolázásában szerepet játszó gátak évszázadokig megőrizték jelentőségüket. Az 1750-es évektől – az ipari forradalom idején – a tudományos és mérnöki tevékenység fejlődése soha nem látott méretű gátak létrehozását eredményezte. Az 1900-as évek elején már évente legalább harminc gát épült meg, és ez a szám az 1950-es évekre évi kétszázötvenre emelkedett világszerte.

Hoover-gát – Az építkezés 1934. február 24-én ©public domain
1/12
Hoover-gát – Az építkezés 1934. február 24-én ©public domain

A nagyléptékű mérnöki szerkezetek jól szemléltetik, hogy a folyók és folyamok időszaki áradásait csak bonyolult és igen drága védművekkel lehet ténylegesen kordában tartani. Ugyanakkor Matthew Tucker[1] az antropocén kor természetes vízfolyásokra gyakorolt tájalakító tevékenységét a következőképpen jellemezte: „Ami egykor a tavak, vizes élőhelyek és folyók mozaikjain keresztül volt összekötve, az ma már az ember által mesterségesen létrehozott vízszabályozási infrastruktúrák által a víz kivonására, elvezetésére, visszatartására és továbbítására szolgáló hiperobjektumként értelmezhető."[2] Az elmúlt két évszázad során létrehozott tájformáló tevékenységeknek köszönhetően a folyóvizek mozgását túlnyomórészt már nem az éghajlat és a geomorfológia szabályozza, hanem a kollektív társadalmi-kulturális értékek, valamint a hidrológiai tevékenységet együttesen befolyásoló politikai és gazdasági eszközök.

Az ipari forradalom során Magyarországon is jelentős folyószabályozás formálta át az alföldi táj egykori lápos, mocsaras karakterét. A mára javarészt monokultúrás mezőgazdasági táblákkal tűzdelt, mozaikos puszta és az Alföldet átszelő, eredeti hosszához képest kétharmadára csökkentett Tisza a 19. századi lecsapolások és árvízvédelmi beavatkozások eredménye. A korábban időszakosan vagy állandóan víz borította vidékek váltak teljesen ármentessé és megtelepedésre alkalmassá. Az árvízszint – szabályozási munkáknak köszönhető – általános emelkedése miatt magas befogadói vízállásnál csak szivattyútelep építésével lehetett elvezetni a káros belvizeket. A 19-20. század fordulójára a Tisza völgyében az árvédelmi töltések és a nagyobb belvízlevezető csatornák találkozásánál már több mint ötven helyen megjelent a folyópartok jellegzetes építménye, a magas téglakéményű, gőzüzemű szivattyútelep.[3]

Sajfoki szivattyútelep, Tiszasüly, 2021. ©Nagy Mercédesz Erika
4/12
Sajfoki szivattyútelep, Tiszasüly, 2021. ©Nagy Mercédesz Erika

A maga idejében az innováció és a fejlődés szimbólumát jelentő épületállomány gőzüzemű technológiáját túlnyomórészt már az 1960-as évekre felváltották az elektromos gépek, a meglévő, karakteres, egy- vagy kétkéményes épületállományt fokozatosan bezárták. Az eredeti funkciójuk megszűnésével a még fennmaradt objektumok legtöbbje mára ipari műemlék.

Az egykor áldásosnak tartott árvízvédelmi beavatkozások során lecsökkenő hullámárterek a 21. század környezeti problémáival összefüggésben továbbra is folyamatos kihívást jelentenek. A vízgazdálkodáshoz köthető problémakör hazánkban is egyre jelentősebb, éppen ezért számos tanulmány és törekvés érvel a vízfolyásaink meg- vagy visszaváltoztatása mellett, eszerint a fenntartható tájhasználat bizonyos mértékben teret kell, hogy biztosítson a folyók természetes vízjárásának.[4]

Az eddig feltérképezett magyarországi szivattyúházak. ©Nagy Mercédesz Erika
7/12
Az eddig feltérképezett magyarországi szivattyúházak. ©Nagy Mercédesz Erika

Ezzel összefüggésben a következő (táj)építészeti kérdések merülhetnek fel: Milyen következményei vannak napjainkban az elmúlt százötven év radikális tájalakításának? Vajon a mai kor kihívásaival szemben hogyan tehető fenntarthatóvá a több mint százéves rendszer? Az egykor tisztán gazdasági érdekeket kiszolgáló, mára használaton kívül álló épületállomány hogyan működhetne újra a jövőben? Hasznosításának lehet-e katalizátora egy fenntarthatóbb vízgazdálkodási mód kialakítása, a folyók vízjárásának meg- vagy visszaszabályozása? Milyen összefüggésben van a megváltozó tájhasználattal az épített örökség jövője?

A folyószabályozásokhoz kötődő, tájba illeszkedő hazai épített örökség egyedülálló, a szivattyúház épülettípusa pedig különböző városi helyzetekben is megtalálható, hiszen a települési vízellátás biztosításában már az ipari forradalom kezdetétől a szénfűtésű gőzgépek alkalmazása óta fontos szereppel bír.[5] Az ilyen jellegű ipari épületek újrahasznosítási kísérletei rendkívül változatosak, ezekből az utóbbi időben az irodaháztól kezdve a közösségi funkciókon át számos szállásépület és magánberuházás is készült. Azonban a kutatás során kifejezetten a természeti és megművelt tájjal összefüggésben létrehozott objektumokra fókuszáltam, hiszen ezeknél nehezen képzelhető el olyan funkcióváltás, ami egy városi környezetben álló épületnél jól működik.

A három szivattyúház az átalakítás után – Johansen Skovsted Arkitekter,  2015, Ringkøbing-Skjern, Dánia ©Johansen Skovsted Arkitekter
11/12
A három szivattyúház az átalakítás után – Johansen Skovsted Arkitekter, 2015, Ringkøbing-Skjern, Dánia ©Johansen Skovsted Arkitekter

Az elmúlt tíz évben Észak-Európában létrehozott, működőképes modellek közül a dániai Skjern folyó három szivattyúházát emelném ki. A 2002-es folyómeder-helyreállítás eredményeként egy évtized alatt újraéledt természeti terület vonzó turisztikai célponttá vált. Ezzel egyidőben a három, 1960-as években épült szivattyúépület hasznosításának kérdésköre is előtérbe került. A különböző méretű és formájú, a ’60-as évek építészeti szellemiségét jól tükröző, a tájban robosztus beton kubusként megjelenő ipari épületek felújítása és átalakítása a dán Johansen Skovsted Arkitekter stúdió tervei alapján valósult meg 2015-ben.[6]

A három szivattyútelep föld feletti részének újragondolásával és kiegészítésével kiállítási tereket, a homlokzat több helyen történő megnyitásával beltéri és kültéri kilátópontokat hoztak létre. A projekt jól példázza, hogy a „negatív építészeti örökség" – ahogyan a Johansen Skovsted Arkitekter építészei hivatkoznak rá – átalakulása célzott módon közvetítheti, hogy egy elmúlt kor tájformálása visszafordítható, az épített örökség továbbírható a kortárs átértelmezés során, valamint új, kiegészítő funkciók segítségével.

A három szivattyúház az átalakítás után – Johansen Skovsted Arkitekter,  2015, Ringkøbing-Skjern, Dánia ©Johansen Skovsted Arkitekter
12/12
A három szivattyúház az átalakítás után – Johansen Skovsted Arkitekter, 2015, Ringkøbing-Skjern, Dánia ©Johansen Skovsted Arkitekter

Magyarországon ezek az épületek régen a mocsaras, belvizes területek lecsapolásában vettek részt. Két világ határán álltak a megművelt és a természeti tájat elválasztó töltések mentén. Most, hogy technológiájuk elavult, üresen állnak a tájban, mint saját maguk „emlékművei".

A szivattyúházakat az Országos Vízügyi Főigazgatóság gondozza, többségük használaton kívül van és kizárólag előzetes időpontegyeztetéssel látogatható, miközben nemcsak funkcionális, kulturális és téri, hanem elhelyezkedésük miatt egyfajta természeti-táji tartalékkal is rendelkeznek. A töltések ugyanis különleges határhelyzetet képeznek az ember által megművelt és a természetes ártéri tájkarakter között, részben ennek is köszönhető, hogy mára legtöbbjük mentén túra- és biciklis útvonalak találhatók.

Az eddig feltérképezett magyarországi szivattyúházak. ©Nagy Mercédesz Erika
6/12
Az eddig feltérképezett magyarországi szivattyúházak. ©Nagy Mercédesz Erika

A Duna mellett, a Gemenci erdő környezetében található Lankóci szivattyútelep például kiállítóhelyként működik és az országos Kéktúra egyik pecsételő állomása, de a Körös mentén is több ilyen pont lelhető fel. Ezekben az épületekben általában a régi gépek és egy kisebb víztörténeti kiállítás is megnézhető.

Azonban a feltérképezett szivattyúházak közt kivételes, ha valamelyiket többé-kevésbé új tartalommal sikerül megtölteni. Ilyen az 1902-ben épült, Mezőtúron található peresi szivattyúház, mely a Körös-völgyi Természetvédelmi Terület bemutatóházaként funkcionál a Körös Peresi-holtágánál.

A korábban felvetett kérdések relevanciáját a fent bemutatott dán példa támasztja alá, ahol az épített örökség története az újra és jelentősen átalakuló táj miatt íródott tovább. Nem az építészet érdeme a természeti értékeket előtérbe helyező tájhasználat újrafogalmazása, de az épített örökség sorsa csak környezetével szoros összefüggésben, kölcsönhatásban értelmezhető és biztosítható.

Nagy Mercédesz

 

[1] Matthew Tucker a Minnesotai Egyetem Tájépítészeti Tanszékének adjunktusa. Fő kutatási területei az ún. antropocén kor társadalmi-ökológiai narratívái és a lehetséges új kritikai tervezési diskurzusok, valamint gyakorlati megoldások, mégpedig olyan fogalmak nyomán, mint a természet utáni környezetvédelem, a hiperobjektumok, a városi új ökoszisztémák, a gyártott ökológiák vagy épp a tájprotézisek. Bővebben a kutatásról: http://www.professortucker.org/hydrosocial-territories-of-the-anthropocene 
[2] Tucker gondolatai a 2018. 09. 13-15. között tartott Fresh Water: Design thinking for inland water territories című konferencián hangzottak el. Bővebben a konferenciáról: https://sustainability.illinois.edu/events/fresh-water-design-thinking-for-inland-water-territories/
[3] DUNKA Sándor – FEJÉR László – VÁGÁS István: A verítékes honfoglalás. A Tisza szabályozás története. Budapest: Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, 1996. 137-140.
[4] Hazai folyókhoz kapcsolódó renaturalizációs törekvések: LIFE programme – Legelőtavak, Restoring Europe’s Rivers, Rewilding Europe, JOINTISZA.
[5] SMITH, Danis: Industrial archeology: conversion of pumping stations. in The Architectural Review, 1972. május, 324-328, 324.
[6] A projektről bővebben: https://johansenskovsted.dk/projects/SKJERN-RIVERTransformation-of-three-pump-stationsLocation-Skjern

 

A szöveg a szerző BME Építészmérnöki Kar Építőművészeti Doktori Iskolájában végzett kutatásán alapul (témavezető: Vannay Miklós), amely a Középülettervezési Tanszék Építészet és Emlékezet Stúdiójának keretein belül valósul meg. Az írás edetileg a tanszék 75 éves évfordulójának alkalmából kiadott, Egyben a három című kötetben jelent meg.

 

Szerk.: Winkler Márk

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

KÁLI SZOBROK // Egy hely

2022.09.02. 14:53
00:04:59

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Az Egy hely mai részében a Balaton-felvidékre látogatunk: Kővágóörs és Köveskál között áll a "Káli Stonehenge", vagyis Veszprémi Imre szobrászművész Emberi komédia című alkotása.

Nézőpontok/Történet

LÖVŐHÁZ UTCA // Egy hely + Építészfórum

2022.09.02. 14:51
00:09:05

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Bevásárlóközpont, piac, Ganz-székház, elemi iskola és persze lövőház. Az Egy hely mai részében Torma Tamás a budai Lövőház utcán kalauzolja végig a nézőket, bemutatva a ma élettel teli sétálóutcaként ismert városrész színes múltját és jelenét, a Széna tértől a Marczibányi téren át a Haris parkig.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk