építészet : környezet : innováció

Szalai András: Térteremtés a Bükkös partján

A szentendrei evangélikus templom és gyülekezeti központ épületegyüttese.
Építész: Kocsis József
A szentendrei evangélikus templom és gyülekezeti központ épületegyüttese

Szentendrét, a Duna-kanyar festői kisvárosát iróniára hajlamos lakosai és elfogulatlan ismerői csipetnyi malíciával néha így is emlegetik: "ékszerdoboz az ország dobogó szíve felett". A kifejezésben a városról kialakult közhelyes, hamis illúziókat keltő, felszínes "mitikus" képet festő, széles körben elterjedt vélelmek kritikája tömörödik plasztikus képzavarrá. Szentendre ugyanis se nem "dalmát jellegű", se nem páratlan értékű műemlékekben gazdag "barokk" kisváros, és nem is igazán a "festők városa". Annak ellenére nem, hogy dalmátok - és mások - is laktak itt, és annak ellenére nem, hogy tényleg vannak szép barokk kori templomai és házai is, de annak ellenére sem, hogy ma több festő lakik a városban, mint valaha bármikor. Egyrészt.

Másrészt viszont Szentendre tényleg "ékszerdoboz", ha nem is úgy, meg nem is annyira, mint ahogyan és amennyire mondjuk Vajda Lajos - ahogyan magát nevezte: "a" szentendrei festő - idejében lehetett. (Már csak azért is az ő idejében, mert Hamvas Béla szerint egyedül neki sikerült Szentendre nehezen megfogalmazható sajátos atmoszféráját megragadnia.) Ennek a légkörnek nem történeti emlékek a hordozói - mondja Hamvas. "Szentendrén a történet a néppel együtt, amely kultúrát hozott oda, eltűnt. Az, ami megmaradt, még csak nem is a műemlék, úgy, ahogy máshol a műemlék muzeális szépség és ritkaság, történet. Utánozhatatlan légkörére éppen a nemritkaság jellemző. (.) Úgy, ahogy Vajda egyszerű ceruzavonalaiban a 'Szentendrei házak'-ban a kéményeket, utcákat, feszületeket rajzolta."

A város kitartó szerelmesei - sokszor anélkül, hogy megfogalmazódna bennük - nyilván még ma is ezt a légkört szeretik és keresik Szentendrén. Ahogyan a csak kitaposott csapásokon vonuló félnapos turisták hadait, meg a szép környezetben elköltött lakomát lesétáló "ebéd- és vacsora-turistákat" is bizonyára megérinti ez a hangulat. Pontosabban az, ami ebből még előtűnik a vendég- és vevő-csalogatás, néha bántóan talmi kulisszái mögül. Persze méltatlan dolog volna, ha csak az idegenforgalom számlájára írnánk mindazt, ami miatt Szentendre "utánozhatatlan légköre" - sokszor már-már kulturális és környezet-esztétikai légszomjat okozva - ritkul. Mert oka ennek például az a pusztítás is, amit a város testét végérvényesen és kíméletlenül kettévágó négysávos autóút eredményezett, vagy, amit a belváros zömmel hetvenes években épült lelketlen középületeinek - posta, uszodás iskola, menza-kombinát stb.- helyre, hagyományra és építészetre is fittyet hányó város-szövet rombolása tönkretett.

De az ennek utána lábra-kapó, késve ébredő, jó szándékú, de szereptévesztő városvédő buzgalom is, inkább csak egy elveszni vélt "mitikus" város-kép és városkép mesterséges - és a régi motívumok, formák szapora alkalmazásával már lehetséges - fenntartását erőltette. Ami - tisztelet a szabályt erősítő sikerült kivételeknek - eleve egy vélelmezett építészeti hagyomány többnyire óhatatlanul felszínes és híg utánzását tette szinte kötelezővé, illetve lehetségessé, a valódi tradíció folytatását azonban nem. Pedig: "A folytatás sohasem utánzás, hanem az, amit a szó mond, folytatás"- írja megint csak Hamvas Béla.

Mindennek - első pillantásra már-már feleslegesnek és hosszadalmasnak tűnő - előrebocsátása azért fontos mégis, mert talán érthetőbbé teszi annak a nyomatékosítását, hogy a frissen elkészült és felszentelt szentendrei evangélikus templom - gyülekezeti központ - nem egyszerűen "csak" egy jó ház. Vagy a hangulatos kisváros egy újabb sikerült épülete. És nem is "csak" egy újabb szép épületegyüttes a honi evangélikusság általában egyébként is magas építészeti színvonalú egyházi létesítményeinek sorában.

Szentendre kortárs építészetének vonatkozásában az épületegyüttes kapcsán ugyanis ennél - ha lehet - valamivel többről van szó. Nevezetesen arról, hogy a Bükkös-patak partján felépült új evangélikus gyülekezeti központ, hosszú évtizedek nem csupán rossz házakat produkáló távlatából nézve is, talán az első, ha nem az egyetlen, igazán olyan középület Szentendrén, amelyben szinte maradéktalanul testet ölt a város hagyományát folytatni és kibontani képes, és ezzel - újra Hamvas Bélát idézve - "jelenkortudatot" is teremteni tudó építészeti szellem. A szentendrei evangélikus templom és gyülekezeti központ története négy évvel ezelőtt egy meghívásos építészeti tervpályázattal kezdődött. A pályázat célja az volt, hogy a patak parti telken szinte észrevehetetlenül megbúvó, az ötvenes években bontott anyagokból épített, kicsi és szerény gyülekezeti ház helyén templom, lelkészi hivatal és lelkész-lakás építészeti kialakítására adjon megoldási javaslatot.

A neves (templomépítő) építészeket is felvonultató mezőnyben Kocsis József Ybl-díjas szentendrei építész és alkotótársai - Kocsis Barnabás, Kocsis Gáspár és Kutasi Attila - nyerték el az építendő templom tervezésének lehetőségét. Majd az építéshez szükséges pénz előteremtésével párhuzamosan elindult a tervezés, és tavaly szeptemberben megkezdődött az épületegyüttes építése is. A templom szentelésére idén augusztus 21-én került sor. Már a pályázati terv is meggyőzően és egyértelműen mutatta, a megépült objektum pedig, ékesen bizonyítja a győztes szentendrei team építészeti koncepciójának egyik nagy erényét, a hely adottságait jól kezelő és annak lehetőségeit szinte maradéktalanul kibontakoztató telepítési elrendezést.

A kiváló telepítés, illetve az ennek nyomán született beépítés nem csak a hely forgalmi-közlekedési viszonyaihoz igazodik helyesen, és nem csupán a tervezési programban meghatározott funkciók viszonyát kezeli jól, azok térbeli kapcsolatrendszerét ugyancsak gazdagítva, hanem - részben eme értékeinek folyományaképpen - a szentendrei belváros patak parti hídfőjénél egy új teret is teremt.

Ha valaki, aki a hídfő körüli térség korábbi állapotát is (téri) emlékezetébe tudja idézni, visszagondol arra, hogy mi volt ezen a helyen, akkor a két hatalmas gesztenyefa mögött húzódó patak parti telek és a rajta álló imaház talán eszébe sem jut. Mintha ott tér (hely) nem is létezett volna. Az új templom hídfőnek hátat fordító - pontosabban kifelé a szentélyét mutató - egyszerű és határozott geometriájú tömege azonban szinte teret gerjeszt maga körül.

A templom-tömeg körül támadt, a helyet létrehívó és kiszabadító tér aztán a bizonytalan környezeti adottságokat olyan tisztán és pontosan artikulált térbeli viszonylatokká alakítja, amelyek feltárják a hely eleddig rejtve maradt szépségeit - például a telek kapcsolatát a patak partjával, a túloldal látványát, a kapu mellett álló gesztenyefákat.

A hely adottságait kibontó téri és látványbeli gazdagság egyértelműen a templom patak-felöli hosszoldala mentén kialakított megközelítés hozadéka, mint ahogyan a parti feltáró útvonal végén lévő, csak a patak felé nyitott, intim, belső előudvar is végső soron ennek a teret teremtő diszpozíciónak a következménye.

De mintha a telepítésből lennének származtathatóak az egész épületegyüttes teljes építészeti kompozíciójának további - formai hatásukban evidenciaként érvényre jutó - összetevői, elemei is. Egyebek mellett a tömegképzés, amelynek meghatározó és szervező eleme a kompozíció tengelyét kijelölő, archetipikus formát idéző, zárt és szimmetrikus templom-tömeg. A templom kisméretű, hasáb-forma szürke bogdányi kővel burkolt falai a rakottságot érzéki módon megjelenítve közvetítik a protestáns templom fogalmához kapcsolódó jelentés-tartalmat, az "erős vár" képzetét. A patak felőli látványban a templom-test szilárdságát a szürke kőlapburkolattal függőleges hangsúlyú sávokban tagolt, nyersbetonból zsaluzott, campanile-szerű harangtorony könnyedsége ellenpontozza.

A lelkész-lakás vernakuláris formai ihletésű, a telek "végében" a templom tengelyére (majdnem) merőlegesen végignyúló ház-tömege a kompozíció másik fontos eleme. A patak felől nézve a lelkész-ház is, meg az onnan harangtoronnyal együtt látszó templom is, egymástól független tömeg-elemekként jelennek meg. Közvetlen kapcsolatot közöttük egy, a templom hosszoldalához simuló és a ház tömegéhez csatlakozó, fél-nyeregtetős és "tetődobozos", nőtt épület-formát idéző épületszárny teremt a patakkal párhuzamos keskeny utca felől. Ebben a szárnyban kapott helyet a templommal összenyitható gyülekezeti terem, a lelkészi hivatal, a vizesblokk, és itt van az épületegyüttes utcai bejárata is.

Az épületegyüttes tömegeinek tisztán artikulált kapcsolatai képletszerűen jelenítik meg a funkciókat, és a térszervezést is leképezik. A homlokzatképzés és az anyaghasználat ugyancsak utal az épülettömegek és funkciók hierarchikus kapcsolatára. A templomhoz képest mellékesnek számító funkciókat rejtő épület-részek vakolt homlokzatai, műkő lábazata, fatáblás nyílásai, tetőformái és egyéb részletei is, ezért inkább a környezet esendőbb kisvárosi építészetével tartanak kapcsolatot, ellentétben a szakrális funkciójú templom tömegének és terének időtlenséget és maradandóságot sugárzó emelkedett formanyelvű architektúrájával.

A templom külső tömegéhez hasonlóan a templom - nyeregtető formájú mennyezettel lezárt - belső tere is képletszerű tisztasággal megfogalmazott tér-test. A fénnyel modellált, éteri jellegű belső tér velencei stukkó-hatású, tükörsima felületű falainak és festett beton mennyezetének finom kéksége imára és kontemplációra hívó hangulatot teremt. Az egyszerű karzatos tér - reményre, békére, vagy az égre is utaló - kék színének hatását a bútorok világos árnyalatú fa-színe és a padló sötét tónusú vöröses-barna burkolata kiegészíti és felfokozza. A feszes vonalvezetésű, szikáran elegáns formájú, kényelmes bútorzat - a Kocsis testvérek alkotása - a belső térhatás meghatározó összetevője. De fontos eleme a térhatásnak a finom tömegű oltár, a mögötte álló karcsú kereszt, és a körablak színes üvegfestménye is.

A kívül és belül is magas építészeti (művészi) színvonalat képviselő új szentendrei evangélikus templom helyet életre keltő és teret teremtő épületegyüttese elsősorban az alkotók munkáját dicséri. Művük arra is bizonyság, hogy valódi építészeti értéket létre hozni csak a hagyomány kibontásával és folytatásával "jelenkortudatot" teremtve lehet. "A jelenkortudatot - írja ismét csak Hamvas Béla - a művész teremti azáltal, hogy az egyéni, vagy kollektív tudat mélyéről felmerült képet aktualizálja." Az új szentendrei templom tervezésekor Kocsis József "a" szentendrei építész és alkotótársai is ezt tették.

Szalai András
A cikk rövidebb változatban megjelent az Octogon 2004. szeptemberi számában.

vélemény írásához jelentkezzen be »