építészet : környezet : innováció

Szerény emlékezés Breuer Marcellre

A 111 éve született Breuer Marcell életútját és munkáit Pákozdi Imre írása idézi föl.

Ha Kozma Lajos az egyik legnagyobb volt itthon, Breuer Marcell életműve megmutatta: mit jelent az európai és az amerikai perspektíva.

Ám bánjunk óvatosan a sorsbéli párhuzamokkal. Bár mindketten az akkori magyar polgári középosztályból, azon belül pedig zsidó családból származtak, korántsem azonos az indíttatásuk. Kozma Lajos 1884-ben született, így 18 évvel idősebb volt pályatársánál. Ő, aki egyébként nem a modernizmus elkötelezettjeként indult, iskoláit és inaséveit a legtehetségesebb hazai tanárok között tölthette és szinte mindvégig a magyar establishment megbecsült tagjaként alkothatott.

Az 1919-ben érettségizett Breuer Marcell első szakmai élménye viszont a kitagadottság, hiszen a numerus clausus külföldre kényszerítette tanulni, így került a frissen alakult Bauhaus növendékei közé. Szomorú, de a két építészt övező hazai viszonyok különbözőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a kitaszíttatás Breuerrel másfél évtized múltán, 1934-ben megismétlődött. Amikor ugyanis a számára ellehetetlenült Németországból visszatért Budapestre, az egyébként kiváló szakembereket tömörítő magyar mérnöki kamara nem vette fel tagjai sorába. Hogy a visszautasítás a reguláris egyetemi képzettség hiányának vagy Breuer származásának szólt, ma már nehezen eldönthető. A döntés mindenesetre rávilágít a mindenkori korlátolt hivataloskodás tragikomikumára.

Hiszen Breuer akkor már befutott, sőt, európai hírű iparművész. Csőbútorait a Thonet fivérek gyártják és építészként sem tekinthető ismeretlennek. Tervei, valamint németországi és svájci családi háza feltűnést keltettek, és itthon is egy jelentős pályázat megnyerésével „debütált”. Rövidesen mégis mennie kellett itthonról is tovább, ha nem akarta, hogy felkopjon az álla. Nem mindegy, kedves olvasó, mit érez magyarként, amikor belátja, hogy ez lett az egyetemes építészet egyik legnagyobb szerencséje.

Breuer családi házai

megejtőek. Van valami fluid szépség, decens vonzerő, a reneszánszt idéző rafinéria abban, ahogy a nagy üvegablakok, a terméskő, a fa, valamint a helyenként színes homlokzati fal-idomok összességéből kialakul a Breuer-i épület. Persze, ezek a házak is kubusokból soroltan készültek, és ha valami görbe volt, az csak köríves lehetett – mégis, ha összehasonlítjuk ezeket a villákat Molnár Farkas szigorú tömbjeivel, szinte erővel kell felidéznünk, hogy ugyanazon iskola ihlette őket. A könnyedség Breuer Marcel családi házainak egyik legfőbb jellemzője. Tervezőnk ebben a műfajban ódzkodik a súlyos gerendák és csupasz nyersbeton textúrák alkalmazásától, olyannyira, hogy néha úgy érezzük, legszívesebben papírból, műanyagból és vászonból építkezne. Így azután minden, amit alkot, kedves és elegáns. Néhány megoldása azonban szinte már anyagszerűtlenül könnyed: például amikor a duluthi Starkey-ház fellépőjének korlátait csupa dróthuzal tartja. A korlátfa ugyanis nem a lebegés testetlen jelképe, hanem éppen hogy támaszként szolgálna…

Rokonszenves középületek,

az ötvenes-hatvanas évek talán legjobbjai kerültek ki a keze alól. Az IBM franciaországi kutatóközpontja, a vasbeton felhasználásában mesterének is tekintett Luigi Nervivel együtt tervezett UNESCO-székház, a rotterdami Bijenkorf („Méhkas”) áruház környezetük máig meghatározó, harmóniát és élményt nyújtó elemei. Breuer épületei soha nem szemtelenek, avagy időközben divattá vált hivalkodó fintorok, nem is az értékmentesség dicsőítéséből értéket faragó posztmodern modorosságok. Ezek a házak nem vágnak grimaszt az állítólag oly bornírt társadalomra és fölé nőni sem akarnak: illetve amikor igen, akkor annak jó oka van.

Az Isten háza

ugyanis erről szól. A templom, mint építészeti feladat, minden építész számára a tervezői kihívások netovábbját jelenti. Kevesen kapnak ilyen megbízást, Breuer Marcel azonban 1958 és 1970 között többet is – nem véletlenül. Három amerikai katolikus templomával érdemes külön is foglalkoznunk.

Az észak-dakotai Angyali Üdvözlet Kolostora („Mária templom”) egy aranyos-arányos kápolna, amelynek sima felületekkel határolt, tiszta vonalú, mégis meghitt apszisában, a kétoldalt elhelyezett hasábszerű kuckókban jelen vannak az istentisztelet kiszolgáló egységei is. A minnesotai Szent János templom más: nagyívű, lebegtetett oltárfedéssel, kecses szimmetriával és puritán, vetítővászon-szerű háttérrel játszó vízió a vallásos átlényegülésről. Itt már megjelennek a padlótól a födémig érő, redőzött vasbeton elemek, de még csak az oldalfalakon, mintegy kísérve az áhitat oltárhoz vezető útját. Az Úr hatalmassága és az alázat – minden keresztény hit lényege – azonban a michigani Szalézi Szent Ferenc templom építészeti megoldásában jut igazán érvényre. Itt a gigantikus, kazettázott betonfal az oltár mögül indul, és ránk hajolva magasodik fölénk. Aszimmetriája nem hagy kétséget a lét esetlegességéről, amelyben értelmet csupán az egész részeként nyerhetünk. A külső fény is csak „mindennek dacára” jut be, egészen felülről, két kazetta hiányának jóvoltából. A nyers beton fenséges drámájához képest az oltár is eltörpül, de megnyugtatóan: jó látni, hogy ott van.

Ez a templom minden egyéb részletében is a tökéllyel határos. Valamennyi nézete, minden tere jól sikerült, nagystílű, meglepő, de nem öncélú. A teljes életmű lenyűgöző csúcsteljesítménye, ha úgy tetszik, Isten nagyobb dicsőségére.

Jutalomjátéknak indult,

de utolsó opusszá szomorodott az atlantai központi könyvtár terve. Igazi Breuer Marcell-i ház ez, a kubusokat határoló síkokat megtörő újabb kubusok virtuóz játékával. Belső terei is lélegzetelállítóak, ám kissé túlteng bennük az imádott beton: a könyvtár bármennyire is „a tudás temploma”, úgy érezzük, mintha ide mégsem a zsaluzat nyers lenyomata illene. Könyvekhez nem betonfelületeket, még csak nem is téglafalat, hanem fát, bőrt és textilanyagokat társítanánk. Mégis, ez a ház a középületek közül talán a legszebb; tekinthetjük akár a Bauhaus építészeti emlékművének is. Vagy éppen egy derűs, kiegyensúlyozott, nagy alkotó tisztelgő búcsújának és utolsó üzenetének: a harmónia kimunkálható, a siker megérdemelhető, az élet pedig értelemmel is élhető a Földön.

Pákozdi Imre

4 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »