építészet : környezet : innováció

Szocialista típusú városok - egységek és sajátosságok

„Új típusú városok” címmel a Pepper Art Projects és Jérôme Bazin történész-kutató szervezésében nemzetközi konferenciát rendeztek, mely szocialista típusú városok és városrészek bemutatását és kritikai értékelését tűzte ki célul. Fehér Gábor írása. 

A konferencián olyan városokat mutattak be, mint Nowa Huta (Lengyelország), Blagoevgrád (Bulgária), Zelenográd (Oroszország), Halle-Neustadt (Németország), Ostrava (Csehország), Velenje (Szlovénia) vagy az idén 65 éves Dunaújváros.

A szocialista tömb ipari városai egy új proletariátusnak adtak otthont, ami újfajta térszervezéssel is párosult. A két legfontosabb egységgé a városközpont, és a funkcióját tekintve a termelésért felelős városrészt a lakóövezetekkel szimbolikusan összekötő főút vált. E kettő konkrét megvalósítása és térbeli elhelyezése azonban nagyon eltérő mintázatokat mutat – Halle-Neustadtban például nem egy, hanem két centrum és öt főút strukturálta a városi szövetet. A fokozatos városiasodás, a kínzó lakáshiány és a háborús károk helyreállítási munkálataira az előregyártott elemekből történő építkezéstől reméltek gyors változást. A lakótelepek (mikrorajon) formája és kialakítása nagyon változatos képet mutatott, és akár kerületről kerületre is változhatott – Csehszlovákiában például egyáltalán nem is vált típussá.


Fabien Bellat az orosz Togliatti 1953-as várostervét mutatja be Mihail Szorokintól



Mivel nem volt egy általános modell arra vonatkozólag, hogyan is kellene az ideális szocialista városnak kinéznie, az ipari városok közötti az intenzív tudásátadás kiemelt jelentőséggel bírt. A várostervezésről, ipari termelésről és a jó szocialista városról szóló diskurzusba főként politikai, építészeti, mérnöki és munkásdelegációkon keresztül kapcsolódtak be az új típusú települések, ami nem csak az egymás közötti cserefolyamatokat jelentette, hiszen Moszkvából és Leningrádból is érkeztek küldöttek, illetve delegációk a Szovjetunióból is hoztak haza tapasztalatokat és építési technológiákat. Lucia Almášiová és Viera Dlhaňová példaként említette Nová Dubnica/Újtölgyes főépítészét, Jiří Krohát, aki szintén járt szovjet tanulmányúton, hogy a lakásépítési projekteket tanulmányozza.


A Zelenográd városképét uraló, előregyártott elemekből épült toronyházak technológiáját Moszkvából vették át - forrás: http://www.swamp.ru


Az új szocialista városok térszervezésükön keresztül értelemszerűen a proletáridentitás megfogalmazói is voltak: akár már meglévő rétegről, akár újonnan betelepülő proletariátusról volt szó, a munkásosztály immár nem a városok külterületein és elővárosokban húzta meg magát, hanem a központi elhelyezésű lakónegyedekben tömörült. Esetenként nem is új város, hanem új városrész született – Bazin szerint Halle-Neustadt esetében például kifejezetten Gegenstadtról beszélhetünk, hiszen az óváros funkcióit teljes egészében kiváltotta az új településrész. Nadège Ragaru kiváló előadásából pedig az is világossá vált, hogy a szocialista osztálytudaton túlmenően az újvárosra, mint a nemzeti öntudat és identitás formálásának térbeli eszközére is tekinthettek: a korábbi városrészek szimbolikus kisajátítására is találunk példát, mint Blagoevgrád esetében.



Ana Kladnik, Nadège Ragaru és Liliana Iuga válaszolnak a nekik feltett kérdésekre




Az előadások során nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon nehéz összefoglalóan beszélni ezekről az új típusú városokról, és a közös jellemzők mellett legalább ennyire fontosak a partikuláris sajátosságok: Bazin felvetése szerint az új szocialista város mint kategória nem megfelelő arra, hogy ennyire diverz képet mutató településekre alkalmazható legyen. Az ipartelep városszövetbe való ékelődése és a városi életben betöltött szerepe csak egy a nagyon sok jellemző közül, amely mentén inkább tűnnek ezek egyedi jelenségeknek: egyes városokban – mint Eisenhüttenstadt, Zelenográd vagy Ostrava – az ipartelep a lakóövezethez nagyon közel vagy a városon belül helyezkedett el, máskor viszont – mint Nowa Huta esetében – a gyár nem is volt látható a városból.

Egészen kiemelkedő prezentációjában Kimberly Elman Zarecor arra hívta fel a figyelmet, hogy Csehszlovákia a megörökölt Habsburg infrastruktúrának köszönhetően a szocialista tömb legfejlettebb ipari országa volt, így 1945 után nem Magnyitovorszk mintájára elképzelt új ipari városok létesítése, hanem a már meglévőek bővítése volt a cél, vagyis kifejezett „Sztálinvárosok” nem is épültek. A legsajátságosabb pozíciót viszont minden bizonnyal Halle-Neustadt foglalja el, ami Anja Jackes szerint a keleti blokk ipari fejlettségét, a szocialista ideológia sikerét és a magas életszínvonal látszatát kívánta az NDK lakossága és egyben a nyugati államok felé kommunikálni.

Az NDK negyedik és egyben utolsó szocialista típusú városaként létrejött Halle-Neustadt főépítésze Richard Paulick volt, akit Walter Gropiushoz, Marcel Breuerhez és Georg Muchéhoz is szoros kapcsolat fűzött. Paulick jelentette a nemzetközi építészeti tendenciák importálását: Halle-Neustadt városközpontjának épületei a chicagói Marina City és a stockholmi Hötorgsskraporna közvetlen párhuzamaiként gondolták el, az 1951 és 1955 között épült kétszintes bevásárlóutcát pedig a Van den Broek & Bakema-féle Lijnbaan ihlette. Emellett a városok a változó politikai klímájának köszönhetően eltérő intenzitással és anyagi támogatással épültek, Sztálin halála után pedig sok projekt elhalt, így a tervezett városok ás városrészek közül nem mind valósult meg. Az egyik egyetlen teljes egészében megépült városépítési projektet Zelenográd jelenti, melynek mintáját szokatlan módon a finn kertváros, Tapiola adta. Olga Kazakova azt is kiemelte, hogy a város egyes épületein Le Corbusier, valamint az orosz avantgárd hatása is érezhető.


Halle-Neustadt bevásárlóutcáját a rotterdami Lijnbaan mintájára tervezték - forrás: kodography.com



Andreas Ludwig kísérletet tett az „úttörő városok” leíró kategóriájának bevezetésére, mivel ezekbe a városokba legtöbbször a lakosság újonnan költözött be, ahol újfajta szocialista életstílushoz kellett alkalmazkodnia. Hasonló elveken alapuló városok azonban nem csak a keleti blokk országaiban épültek – elég, ha Corbusier Chandígarhjára vagy a Niemeyer-féle Brazíliára gondolunk. Éppen ezért a konferencia tétje és elsődleges problematikája az új típusú szocialista városok deskriptív és differenciálási lehetőségeit érintette.

Mennyiben különböztek ezek az iparvárosok más ipari településektől?
Mennyiben foghatók fel a 19. századi iparvárosok által megkezdett tendencia folytatásaiként, azok újfajta megfogalmazásaiként? Mekkora jelentősége van annak, hogy ezek a városok – az esetek nagy részében – a semmiből épültek fel? Mit adott hozzá a szocialista ideológia ezekhez a városokhoz, ami miatt új jelenségként kellene értékelnünk őket? Mennyiben egyedülálló a teljes várost érintő totális tervezés koncepciója, a mindent átható állami kontroll? És milyen szempontból lehetnek jelentősek ezek ma számunkra? Értelemszerűen az előadások sem vállalkozhattak arra, hogy az új típusú városok mögött húzódó eszmetörténeti hátteret kimerítően értékeljék, de a konferencia az új szocialista városok tipológiájának felvázolásához a lehetséges szempontokat sikeresen tudta bemutatni és változatos esettanulmányokon keresztül igazolta ez utóbbi szükségességét.

 
Fehér Gábor



vélemény írásához jelentkezzen be »