Tényleg új irány a tájépítészetben: Tihanyi Dominika (Újirány)

"Nézem ezt a munkát és egy pillanatra elképzeltem, hogy milyen érzés lenne egy ilyesféle táblákkal felszerelt városban – vagy legalább városrészben – élni, ahol olyan személyes történetek tárulnak fel, amelyekhez nem tudok, nem lehet nem viszonyulni. A személyesség varázsa ez, amiből egyre nagyobb hiány van a nagyvárosokban." Pásztor Erika Katalina laudációja az Év Tájépítésze 2013 gálán.

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én szívesen megyek olyan helyre, ahol ismerősként üdvözölnek. A belvárosi, sűrűn lakott élet fontos, immateriális része a szomszédság, amely a hétköznapokban is megélhető otthonosság érzéséből fakad. Pénzre nehezen váltható ez a jól-lét, a jó közérzet. A közérzet szónak két jelentése van, amelynek segítségével egyrészt egy személy kifejezheti saját tapasztalatain és érzékelésén alapuló, általános testi-lelki egészségi állapotát, másrészt egy közösség tagjai is ugyanezzel a szóval fejezik ki azt, hogy ők hogyan ítélik meg saját helyzetüket, milyen a saját magukról alkotott képük. A közérzet sokszor egészen kicsi dolgokon múlhat, például azon, hogy van-e apropója egy rövid beszélgetésnek, felkelti-e valami őszinte érdeklődésünket, és viszonzásra talál-e egy bátortalan beszélgetés-kezdeményezés.

Nézem Tihanyi Dominika a 2009-es Placc fesztiválra készített munkáját, az Élő Galériát. Ezt a public art – vagyis köztéri, pontosabban nyilvános művészeti – munkát a Palotanegyed közepén, a Krúdy Gyula utcában, kicsi helyi boltosokkal és kávézósokkal összefogva hozta létre Molnár G. Levente, Nagy András, Schnee Beatriz közreműködésével. Kicsi táblákat helyeztek el az utcában a projektben résztvevő üzleteknél. Az egyik ilyenre, a Krúdy Gyula u. 9. alatti vegyesbolt mellé pl. ez a szöveg került föl: „Édesapám üvegtechnikus volt. 1964-től több helyen is volt boltunk a környéken. Az utolsót a '70-es évek közepén elvették, de kárpótlásul megkaptuk ezt a helyiséget, amely régebben, még az ötven filléres fagylalt korszakában – Reményi cukrászdaként működött. Gyakran járt ide Latabár Kálmán, Reményi Géza egyik legjobb barátja, a cukrászda támogatója. A rendszerváltás után az üvegáru iránt megcsappant az igény, ezért mást kellett kitalálnunk: használt ruha üzlettel és diszkont-bolttal próbálkoztunk. Baráti tanácsra bővítettük kínálatunkat és hoztuk létre vegyeskereskedésünket. Azóta sok mindenki kezdte és kezdi nálunk a napot, sok mindenkit láttunk már itt felnőni, sok mindenki jár vissza mesélni..."

Nézem ezt a munkát, pontosabban csak a dokumentációját, mert ezek ún. efemer ügyek, akciók, amelyek csak rövid ideig léteztek a valóságban, aztán gondolatként, képként és szövegként, a dokumentációban élnek tovább. Nézem ezt a munkát és egy pillanatra elképzeltem, hogy milyen érzés lenne egy ilyesféle táblákkal felszerelt városban – vagy legalább városrészben – élni, ahol olyan személyes történetek tárulnak fel, amelyekhez nem tudok, nem lehet nem viszonyulni. A személyesség varázsa ez, amiből egyre nagyobb hiány van a nagyvárosokban. Nézem ezt és Dominika többi köztéri munkáját is, és azt látom, hogy a lehető legegyszerűbb eszközökkel – mert pénzből és erőforrásokból ilyesmire soha sincs elég – mindig valami váratlan, egyedi, poétikus, érzékeny és másokat is megérintő, új dolog születik.

A Palotanegyed köztér-beavatkozásai, ezek a kicsi társadalmi intervenciók segítik az ember fantáziáját abban, hogy elképzelje: másképp, sokkal jobban, sokkal jobb közérzettel is lehetne itt élni szinte egyetlen plusz forint befektetése nélkül.

A tervező dolga, hogy kitalálja a jövőt, és segítse azt nekünk elképzelni. Az ilyen köztéri akciók és a róluk készült képek – pl. a Pollack Mihály téren nyugágyakban napozó, „csendespihenőző" emberek látványa teljesen egyértelművé teszi, hogy erre felé kell mennünk, ez az egyetlen élhető jövőképe a sűrű városi szöveteknek. A Palotanegyed projektjei vitán felül állóan innovatívak, újszerűek és példaértékűek, de ezen túl még valamit tudnak: Dominika ezen munkái indirekt eszközökkel és játékosan a jövőképet, a víziót rajzolják meg; az irányt – a tényleges új irányt - jelölik ki számunkra. S ezt én már-már felfoghatatlanul nagy értéknek tartom egy krónikus jövőképhiányban szenvedő társadalomban. Személy szerint tőlem már ezért megkapta a fődíjat.

Dominika a Millenáris parktól kezdve minden munkáját tudatosan egy interdiszciplináris csapatban, közös gondolkodás és munka során valósítja meg. Ez azt is jelenti, hogy mindenki, akit más tudásterületekről bevont a tájépítészeti munkákba, részévé vált a kortárs tájépítészeti gondolkodásnak és egyben érintkezett is ezzel a szakmával. Ez is egyfajta – őszintén szólva, a hálózati társadalmak korában óriási - szakmapolitikai eredmény, sőt - lehet, hogy hatásosabb minden direkt propagandánál.

Az innovatív gondolkodás, az új és szokatlan megoldások keresése egyébként tetten érhető Dominika és az Újirány egyéb munkáiban is, pl. a Zara hotel, a volt Hungária fürdő kertjeiben. A recepciós szerint sokan a hotel tetőkertje miatt ragaszkodnak a szállodához, és lesznek visszatérő vendégek. A lobbiból nyíló földszinti kertben pedig sikerült egy olyan különleges zöld szőnyeget alkotniuk, ami gyakorlatilag a saját növénykiültetési találmányuk.

Az Újirányt a 2001-es Millenáris Park projekt hozta létre. Az Újirány mára már fogalommá vált, nevük összeforrt az új és friss tájépítészettel. Az Újirányhoz kimondatlanul is a modernség, a korszerűség fogalma társul – legalábbis építész körökben biztosan. És hát Dominika az Újirány egyik alapítója és mondjuk úgy – ha rockzenekarról és nem tájépítészekről lenne szó – frontembere. Igaz, az Újirány csoport nem nagy pályázatokon nyeri megbízásait, hanem keresik őket, felkérésre dolgoznak. Sok külföldi meghívást is kapnak különféle workshop-ok tartására, és többnyire olyankor hívják őket, ha gondolkozni kell. Az utóbbi évek munkái közül kiemelkedik a hódmezővásárhelyi köztér rehabilitáció, a pécsi Tudásközpont környezetének rendezése és a Zsolnay Negyed déli területének, a művész negyed tájépítészeti tervezése, vagy egy kicsi, de Dominikának annál kedvesebb munka, a Paulay Ede utcában egy magánkert, vagy a Spirál irodaház pihenőkertje. Az Újirány munkásságát is számos díjjal elismerték már. Többek között kaptak FIABCI díjat, a Zara hotel kertjeivel elnyerték a legjobb szállodai és vendéglátóipari környezet díját, a Magyar Szabadalmi Hivatal Millenniumi díját, vagy Europa Nostra díjat. A Palotanegyed projekt egyik akcióját, az Ortofotót pedig az Amerika Tájépítész Szövetség (ASLA) is elismerte egy különdíjjal. Tihanyi Dominika "Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje" kitüntetést kapott 2007-ben...

és természetesen bízom benne, hogy ő lesz az Év Tájépítésze 2013-ban.

Pásztor Erika Katalina