Térértelmezési kísérletek – Varga Liza diplomamunkája
Varga Liza diplomamunkájában képzőművészeti eszközökkel vizsgálja az építészeti tér fogalmát. Kollektív, privát, fiktív és valós térvariációkat hoz létre, színkódolt funkciókkal, raszterbe rendezezett térbeli folyamatokkal. A mélyen konceptuális munka a kortárs képzőművészet eszközeivel keresi a műterem, a művésztelep és a művészközösség helyét a zártkeretekben.
A legtöbb művészeti praxis térigénye túlmutat egy íróasztalon, egy festőállványon vagy egy huzatos és megfizethetetlen műteremszobán. A nyugodt alkotás egyik alapfeltétele egy olyan épített tér, melynek esztétikai és funkcionális keretei támogatják a mű létrejöttét és az alkotó elmélyülését. Tér, amely helyet termet a közösségi életnek, a szakmai kapcsolódásnak és adott esetben az elvonulásnak. A közösség és a fókuszált munka felszabadító tere. Eszünkbe juthat például a Gödöllői Művésztelep, melyet a magyar szecesszió egyik Gesamtkunstwerkének tekinthetünk, vagy a Kassák-hoz és a MA alkotóköréhez tartozó Gödi Fészek, mely a tudásátadás és a (művészeti és társadalmi) forradalom jegyében működött alkotó-nyaralótelepként. A kortárs magyar képzőművszet alkotóterei, művésztelepei jellemzően kanonizált intézményekhez kötődnek. Az alulról szerveződő művészközösségek szűkös anyagi forrásai jellemzően nem adnak lehetőséget a saját helyteremtésre önálló esztétikai programmal és saját, független "játékszabályokkal".
Diplomamunkám kísérleti jelleggel, erre az igényre reflektál. Egyrészt e helyteremtési igényét fűzi össze a zártkerttel, mint olcsó és szabadon alakítható településformával, ahol a buheraépítés, a kaláka és az alulról szereződő építés leginkább jelen van. Másrészt a helyből kibomló, képzőművészeti eszközökkel rendszerezett-kidomborított érzelmi, tapasztalati és funkcionális minőségeiből formált építésről szól.
Az építészeti tervezés mellett, egy forrásalapú kutatáson dolgoztam, amelyben a zártkertes övezetek informális lakhatási körülményeit és a várostól való függetlenedési tendenciákat jártam körül, amit a művészeti közösségek elvágyódási folyamataival állítottam párhuzamba.
Diplomamunkám képzőművészeti fókuszú. A képzőművészeti eszköztár számomra kedvező alapokat nyújtott ahhoz, hogy úgy válhasson kidolgozottá a tervem, amire a "hagyományos", az építészetcetnrikus formálásmóddal nem lett volna lehetőségem. Célom az volt, hogy azt a módszertant, gondolkodási folyamatot, amely több projekt kapcsán felmerült bennem az egyetem során, egy kötött, de általam alkotott rendszerben fogalmazhassam meg. Az építészeti tervezésben is egy sajátos térképzési módra törekedtem, melynek alapját forrásalapú térhasználati kutatással jártam körül és végül a tér érzékeléséből fakadó gondolataimat művészeti produktumokkal dokumentáltam.
A tervezési helyszín választásában a személyes élményeim vezéreltek, olyan kérdésekre kerestem a választ, melyek a mindennapjaim során foglalkoztatnak, olyan helyszínre és olyan közösségnek terveztem, amelyek fontos részei az eddigi életemnek.
Barátaim révén, még gimnazista koromban szerencsém volt belecsöppeni egy törökbálinti zártkerti telek életébe, ahol 2016 nyarán szerveztük meg az első művésztelepet, amely idén nyáron kilencedik alkalommal fog megvalósulni.
Diplomámban ennek újragondolásával és a helyszín működésének feltérképezésével foglalkoztam. Témafelvetésemmel a művészek mai helyzetére szerettem volna egyfajta megoldást nyújtani. A zártkertek, nyaralóövezetek átalakulásának lehetőségével és társadalmi szerepével kapcsolom össze a kortárs képzőművészek helyzetét. Ehhez korábbi élményeim és a művésztelepekkel kapcsolatos kutatásom szolgáltak alapul.
Feltételezésem, hogy az informális környezet pozitív hatással van az alkotói folyamatokra, ahogy egy kreatív, alulról szerveződő közösség létrejötte is jó hatással lehet egy éppen változó, alakuló társadalmi összetételű terület életére, vagyis a zártkertekre.
A várostól való függetlenedési tendenciákat, az önfenntartó életmódot és az ehhez kapcsolódó informális közösségi szerveződéseket egy sajátos szempontrendszer alapján vizsgáltam, amelyet az építészeti tervezésben és a művészeti médiumok felhasználásában is alapul vettem.
Először a diplomám alapjául meghatározott /építészet /művészet /kutatás fogalmakhoz való viszonyomat kerestem. A témához kapcsolódó fogalmakat rendszereztem, csoportosítottam. Az így kialakuló szubjektív "fogalomtár" adta minden produktum alapját, mely a spontán, térben kialakuló és állandóan változó folyamatokat képzete le egy raszteres rendszerben.
A tér vizsgálatára tett kísérletben az építészetet a térképzéssel, a kutatást a térhasználati módok körüljárásával, a művészeti megközelítést pedig a tér érzékelésével azonosítottam.
A metszetekben található fogalmak az /átélés /megértés /alkotás, a tér értelmezésének egy felsőbb szintjén helyezkednek el; ez vezet végig az egyes produktumok létrejöttén és a diplomamunka elkészítésének folyamatán.
Művészet – Térérzékelés
A művészeti megközelítést a tér érzékelésének különböző lenyomataival azonosítottam, melyek megjelenítik azt a valós teret, amiben az elképzelt terek létrejönnek.
A megfigyelés első szintjén az engem körülvevő folyamatokból inspirálódtam. Olyan fogalmakat kerestem, amelyek meghatározhatják a kontextust: az érzékelés és a használat metszetének alapvető eleme az átélés, amely nem több mint a ránk ható folyamatok megtapasztalása és az ebből való érzelmeink megfogalmazása.
Első lépésként az átélt helyzetekből inspirálódva a kutatás alapjául szolgáló fogalmakat rendszereztem, amelyek gondolattérképet alkotva, mintázatokat hoztak létre. A szavak megalkotják azt a síkot, amiben további értelmezés mentén terek hozhatók létre. Ebből épült fel később a helyszínrajz és az épületek axonometrikus világa is.
Forráskutatás – Térhasználat
A forráskutatás célja azon a térhasználati módok körüljárása volt, melyek hatással lehetnek a kísérleti-vizsgálati terepre, vagyis a munka helyszínére, a törökbálinti zártkertre. A megfigyelés második szintje a megértés, ahol a fogalmakat tágabb viszonylatban értelmeztem. Megvizsgáltam a környezet adottságait, a zártkertek történetét és a művészeti közösségek élettereit, majd ezek alapján egy rendszert alkottam. Létrehoztam a teret, amiben az elhelyezett tényezők egymás kontextusában értelmet nyernek.
Építészet - Térképzés
A térképzés az én megközelítésemben két részre bomlik. Az egyik a szükségszerű, ösztönös, használathoz kötődő építés, a másik pedig a tervezett, érzéseket megjelenítő, alkotói szándékkal létrejövő gondolati tér.
A helyszínrajz és az épületek alaprajzainak és térbeli rendszereinek ábrázolására, a használati módókhoz színeket társítottam. A rózsaszín az egyéni, a narancssárga a közösségi és alkotói folyamatok színe, a barna az étkezéshez kötődő tevékenységeket, a kék a struktúrát, a zöld pedig a környezettel való kapcsolatot ábrázolta.
A harmadik szinten kívülről tekintettem a folyamatra. Távolabbról néztem a kísérleti mezőt, melynek én is részese vagyok. Értelmeztem a létrejött kapcsolódási pontokat. Az alkotás alatt olyan folyamatokat értek, amely a terek érzékeléséből és az ebből fakadó térképzési szándékból fakadnak; jelen helyzetben a terek és az érzékszervek kapcsolatáról szól.
A továbbiakban a tér érzékelésére hagyatkozva hangokból inspirálódtam, melyeket a színekből felépített rendszerhez társítottam. A helyszínrajzon kialakuló mintázatok ezáltal megszólalnak: befolyásolják az érzékszerveinket és létrejön a valós és a képzelt tér metszéspontja.
A helyszínrajz később maketté vált, melyet térben felfüggesztett installációként jelenítettem meg. Egy transzparens hálót világítottam át, mely a térbe kivetült újabb mintázatokat kalakítva, így átértelmezve a valós eseményeket és folyamatos válzotót létrehozva, az állandóságot.
A kiválósági diploma mint lehetőség a Budapesti Műszaki Egyetemen 2018 óta létezik. Célja, hogy támogassa azokat a hallgatókat, akik az építészet valamely határterületén kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A diplomamunka az Építőművészeti Doktori Iskola támogatásával valósult meg és a Műszaki Egyetem első kimondottan képzőművészeti irányultságú diplomamunkája.
/ Varga Liza /
szerk: Őze Sándor