Technológia

Több mint 20 százalékkal növelte árbevételét 2015-ben a Graphisoft

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Több mint 20 százalékkal növelte árbevételét 2015-ben a Graphisoft
Technológia

Több mint 20 százalékkal növelte árbevételét 2015-ben a Graphisoft

2016.03.03. 13:41

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Magyarország, _Magyarország

Cég, szervezet:
Graphisoft, ArchiCAD

Az elmúlt évek új stratégiai irányának és átszervezéseinek köszönhetően 2015-ben is erősítette tevékenységét, fokozta globális árbevételét a Graphisoft. A 20 százalékos csoportszintű növekedést meghaladó mértékben nőtt az értékesítés Németországban, Észak-Amerikában és a Távol-Keleten. A magyar piac a csoportátlag felett teljesített, amely elsősorban a magánerős beruházások fellendülésének köszönhető.

„Egyértelműen optimista várakozás tapasztalható a magyar építőipari piacon." - mondta Reicher Péter, a GRAPHISOFT magyarországi vezetője. „A korábbi időszak állami beruházásai mellett fellendülőben van a magánerős építkezések piaca is. Ezt a tendenciát a közelmúlt kormányzati intézkedései – CSOK, ÁFA visszatérítési lehetőség – folyamatosan erősítik. Ennek következtében az építészirodák végrehajtották az évek óta halogatott eszközberuházásaikat." A GRAPHISOFT magyarországi értékesítésének volumene ezért 2015-ben közel 30 százalékkal meghaladta az előző évi szintet.

Európában továbbra is a német gazdaság a húzóerő, az építőipar piaca is stabil, kiszámítható módon erősödik. 2015-ben az előző évekhez hasonlóan szintén 30 százalék körüli erősödést sikerült elérni.

A Távol-Keleten folytatódik az ARCHICAD népszerűségének növekedése; a nagy építészirodák egymás után kezdenek átállni a GRAPHISOFT megoldására. Az öt legnagyobb japán tervező- és kivitelező cégből négy már ARCHICAD szoftverrel dolgozik, ezzel készül többek között a tokiói Olimpiai Stadion tervezése is.
Kínában az elmúlt négy-öt év módszeres előkészítését követően elkezdődött az ARCHICAD piaci részesedésének növekedése, 2015-ben az előző évhez viszonyított árbevétel 50 százalékkal nőtt.

A hagyományos, nagy piacok mellett a GRAPHISOFT fontosnak tartja a kisebb, lokális piacokon való megjelenést is. Kenyában például első ízben sikerült központi állami beruházásokon eredményesen részt venni, azaz a magyar fejlesztésű ARCHICAD a kelet-afrikai régióban is hozzá járul a helyi infrastruktúra fejlesztéséhez.

forrás: sajtóközlemény

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.