Több, mint meglepő

Valljuk be, meglepő kompozícióval jelentkeztek Guntherék a Váci úton a K4 (Vision Towers) irodaháznál. Erre nem számítottunk. Ki gondolta volna, hogy Finta Volga szállójának helyén másfélszer annyi épület is elfér, miközben annyinak sem tűnik, mint a korábbié volt. Hittük volna, hogy a valamikori Volga unalomig ismert derékszögű sémájába befér még egy harmadik szárny is? S hogy egy ötletnek ennyire felszabadító látványbeli hatása lehet? Azt kell mondjam, több mint meglepő, egyenesen telitalálat. Ekler Dezső írása.

Van valami szenvtelen Katalin és Zsolt kompozíciójában, abban ahogy az irodaház hasábjait, látszólag kézenfekvő módon elhelyezik. Ezzel együtt az esendőség érzetét és a kísérletező kedv nyilvánvaló jelenlétét is kelti az elrendezés azáltal, hogy nem próbál erőnek erejével, holmi bravúros formaképzéssel meggyőzni bennünket helytállóságáról. A telepítés - a 90 fokba bepréselt három szárnnyal - nem kelti az erőszakos behatolás képzetét, épp ellenkezőleg, talán éppen gondolati nyitottságával mintegy felszabadítja - mondjunk ilyet? miért is ne - a hely szellemét.

A hajdani szállóval ellentétben, amely parkolós se-udvarával az útkanyarulatot, a szemközti házakat semmibe vevő formálásával, ha szabad így fogalmazni, inkább ellenállt, mintsem engedett volna környezetének, ez az új elrendezés váratlan módon éppen hogy bevonja ezeket a közös rendbe: a vízmű székház tornyát, a nagy kanyart, a szembejövő utak térfalait, és közben hagyja őket érvényesülni, a legjobb formájukat hozni.

Ám ne fussunk előre. Nézzük mit tud ez a szellemes elrendezés, amely mintha egy coll-stock vagy svájci bicska, netán legyező, vagy színminta-köteg, s ha úgy tetszene tortaszeletek nagyítása volna. A sor folytatható. Mert a terv titka kétségkívül a nagyvonalúan végigvitt alapötletben rejlik. Jól fogalmaz Gunther, amikor azt nyilatkozza, hogy ebben a műfajban "igazán egyedit csak a telepítéssel lehet létrehozni". Hozzátenném, azért a kidolgozáson is sok múlik. Bár válasza erre is van, azt mondja, ha erős a koncepció, "akkor a ház szinte magától kezdi írni saját történetét". Így igaz. Lássuk így van-e?

Nos, az épület telepítésének legnyilvánvalóbb hozadéka a mozgalmasság érzetét keltő hatásaiban rejlik, pontosabban az ezekből eredő különös feszültségben. Az épület a közeledővel, a közlekedővel együtt fordul, és közben lépcsőzik, ezáltal látványai hol megnyílnak, hol zárulnak, s tömegeivel számtalan változatot képes kirajzolni. Roppant sokféle hatást és érzetet tud kelteni. Itt-ott összetorlódik, beszorul, növekszik, máshonnan nézve meg kiszabadul önmagából vagy éppen apad, visszahúzódik, rejtőzik, aztán újra előtűnik, előretör. Bizonyos részei van, hogy nagyobbaknak, mások éppen kisebbeknek tűnnek, mint valójában, attól függően, hogy innen vagy onnan közelítünk az épülethez.

Annyi bizonyosnak látszik, hogy ezek az álperspektívákra emlékeztető optikai hatások abból a sűrítésből erednek, amely a szokatlan kompozíciós ötlet sajátja. Hatóerejét mintha az ebben rejlő halmozás adná. Nem lehet véletlen, hogy a kidolgozás minden elemében az alapvetést szolgálja. Azaz profi munkáról van szó. Ahogy a 45 fokonként elforduló hasábok nyolc emeletről hét emeletesre csökkennek, kihasználva a szomszédos magasságokhoz csatlakozás hatásos illeszkedést adó lehetőségét, a tető lépcsőzését csak félemeletek adják, s ezért a középső szárny szemérmetlenül magasabb felső ablaksávot és attikát kap. Ahogy a fondorlatos kozmetikázást továbbvíve a zártabb homlokzatos Dózsa György út frontjáról az üvegirodás Váci úti felé haladva az ablaksávozást a sztenderd parapetesről lépésenként szintmagas üvegezésűre váltja, s eközben semmi mással nem manipulálja az irodatömbök homlokzatait. Vagy ahogy minden fakszni nélkül engedi egymásba szaladni, mit szaladni, rohanni, zúgni a hatalmas irodatömböket. Még csak egy kis nútolást, elválasztást, roncsolást vagy idézőjelbe tevést sem enged meg magának.

Mindez jól mutatja azt a hatáskeltő formáló kedvet és leleményt, amellyel Csillagék mesteri készségekkel, ám egyúttal gondolkodásuk következetességéből eredően alárendelik a formálást az alapötletnek, hogy ezáltal az abban rejlő dinamikus potenciált kifejthessék/kibonthassák. Elvszerűen illuzionisták, mondhatnánk, s nem egy korábbi házukról elmélkedve ugyanerre a következtetésre juthatunk. (A legújabbról a Vizivárosban jó kritikák jelentek meg: Szabó Levente DLA: Kvázi struktúra mint jelentésadási kísérlet, a Metszet 13/3 számában, vagy Kovács Dániel: Medve utcai Pride című cikke a Magyar Narancs augusztus 15-i számában; mindkettő exponálja a kérdést.)

Lássuk be, maga az alapelrendezés eleve illúziókeltő, hogyan is futhatna, férne három épülethasáb egymásba? Lehetetlen képlet: a hegyesszögű összefutáson túl, belül nincsen homlokzat, pláne nem összemetsződő négy. Illúzió csupán az egy tengely körül egymásból kiforduló három tömeg realitása.

Ezt a fajta Lajtán túli manierista minimalizmust talán mestereiktől tanulhatták, de akár John Pawsontól is leshettek volna el fogásokat. Ő a mestere annak a kevés elemből építkező komponálásnak, melynek mélyén ilyesféle rafinált sűrítésekbe botlunk: szekrénykonyhákba, bútorfalakba, bútortárgyakként megjelenő terekbe, rózsaablakűrbe..., csupa egyneműsítő csomagolásba, ahol a kaotikus tárgyi világ léptékváltó esszenciális formákba gyömöszöltetik.

Guntheréknél is hasonló a redukált és sűrítő formálás hatása, mint nála: a tereket könnyítik és nagyítják ezáltal. Hogy még egy merész megoldásukat hozzam szóba, úgy látom, a W támaszok a földszinti frontokon ugyanezt a különös hatást segítik elő (Breueréktől, Niemeyeréktől tanulható), nem csak hogy elemelik a súlyos tömböket a talajról, hanem a léptéküket is változtatják azáltal, hogy mintha bútorok volnának, lábakat kapnak. Mint a mozgó híddaruk gördülő lábai jelennek meg, vagy mint hatalmas körzők hegyeinek is képzelhetnénk őket, metaforikus hatásuk révén azt a képzetet keltik, hogy az épületszárnyak (sic!) valóban elfordulhatnának.

Egyszóval az egész épület voltaképpen egy elemi képlet felrajzolása, úgy is mondhatnánk felnagyítása. Ilyesmikkel kísérletezik ma a progresszív építészet világszerte. Az anyagi világ mikro-szerkezetének nagyításaival. Gondoljunk csak Steven Holl és Hadid három irányba törő, a három dimenziót kijelölő nagyító kompozícióira (Steven Holl Bellevue Art Museuma Washingtonban 2001-ből vagy az Y-háza New Yorkban (1999), Hadidnak akár már csak a Vitra Tűzoltóállomását elég említeni (1994), de az összes Jégvihar-kompozíciója ilyen, de gyönyörű példája ennek a formaproblémának Hani Rashid Alessinek tervezett Trina Pencil Holder-je, érdemes rákeresni.) Egy tőről fakadnak Guntherék képletével, szó szerint: egy imaginárius, nem létező közös pontból induló rizomatikus szétáradás, vagy elágazás, ha meg úgy jobban tetszik, egy elvont vektor-képlet nagyításai az építészet és a város világába.

Sokféle módon írnak ma az effajta gondolkodásról, hozzáállásról, nevezték emergens, keletkeztető építészetnek is. Egészen a géppel generált és a parametrikus geometriát alkalmazó munkákig erről van szó. Általánosan a diagram kifejezéssel jelölik azt az előzetes formaelvet, amellyel az adott közelítés operál. Utal valamely képlet-szerű elvre, voltaképpen metaforikusan idézi fel a formaelvet és viszi át az új helyzetre. Ezáltal mint egy korlátolt érvényű elv (Steven Holl kifejezésével: "limited conception"), az alapötlet, mint metafora varázsütésszerűen rendezi az épület alakját, formastruktúráit, és egyben az épület teljes tér-történetét is, úgy is mondhatnánk, a térbeli narratíváit.

Csillag Katalin és Gunther Zsolt több mint meglepő tervében a frappáns elrendezés messziről és közelről is roppant áttekinthető térrendszerbe szervezi a méretes és bonyolult ház tértörténetét. Az egész környék az Angyalföld utca hátsó tömbjeitől ki a kacsaláb (?) épületujjak közt feszülő úszóhártya (?) előtetőkig, valahogy átlátható, rendezett és értelmes lesz. S az alapgondolatot következetesen kifejtő formálásuk mindezt a metaforikus erejű tömör fogalmazásokkal teszi érthetővé és otthonossá. Várhatóan.

Kritikákban ilyenkor elvárt valami kellemetlenkedést idebiggyeszteni a sok szép mellé. Mondjuk: igazán kár, hogy az előudvarok elegáns előtetői alá kell az a sok oszlop, ezeket szokták hajdanán belvárosi posztmodernisták narancssárgára festeni, jelezvén, hogy nincsenek.

Annyit mondanék, ha elkészül a ház, és nem lesz igaz mindaz, amit írtam, legyen majd elmarasztalás az mindhármunk számára.

Ekler Dezső