Több udvar, kevesebb ház! – A CAN Architects díjazásban nem részesült terve a nagykátai Váci Mihály általános iskola pályázatán

„Nem elég fellobogni, de mindig égni kell!"[1] A CAN Architects elképzelése szerint nagykátai főnixként éled újjá a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola alsós tanulóháza. Az építészek víziójában a Tápió-vidék gyermekeit befogadó intézmény organikus pedagógiájával[2], a család-egyház-iskola hármasának hangsúlyozása mentén emelkedhet ki a környék iskolái közül és teremthet fejlődési lehetőséget mintegy 400 tanuló és pedagógusaik számára.

A megújulás lehetőséget teremt az iskola misszióját támogató terek létrehozására: a zsebkendőnyi telek meglévő, értékes növényállományát felhasználva olyan épületet terveztünk, mely szakít a folyosós-cellás egykori leányiskola rendszerével és csokrokba szervezett tantermek segítségével alakítja ki a tanulás és találkozás komplex térrendszerét – mindezt Nagykáta épített örökségének hagyományain alapuló házban.

Célok

• Lehetőség szerinti legnagyobb udvar biztosítása
• Intenzív udvarkapcsolat
• Tagolt épülettömeg
• Életkori sajátosságokra való téri reakció
• Összetett tanulási-téri helyzetek biztosítása
• Megfelelő benapozás biztosítása

Eszközök

• 18x30m ’B’ méretű tornaterem emeleti pozícióban;
• Nyitható üvegfalú termek a földszinten(csoporttermek, teakonyha, étterem, táncterem);
• Alacsony, ülhető parapetű ablakok;
• Északkeleti belső udvar, tornác az utcán és az iskolaudvar irányában, tetőterasz;
• Elsődleges az osztálytermek, mint otthonterek megfogalmazása, szintenkénti tanári szoba;
• Tagolt osztályterem: olyan négyzetes alaprajzú tanterem, mely kiegészül egy puhán kibélelt sarokkal, mely berendezhető meseolvasáshoz, alváshoz, imádkozáshoz;
• Tanterem-csokrok kialakítása, minden osztályterem legalább két oldalról kapjon fényt

Az iskola a 6-10 éves korosztály birodalma. Számukra olyan otthonterek létrehozása a cél, melyben a tanulás és játék egyensúlya belépést jelent az egyéni motiváción nyugvó tanulás és a szociális fejlődés előszobájába. A nagy közösség helyett a tanterem-csokrok kisebb csoportokra osztják a tanulókat, a szintenként megjelenő tanári szobák pedig a szoros tanítói kapcsolatra építenek. A tagolt tantermek bent és a kültéri tantermek odakint az egyre magasabb létszámban megjelenő sajátos nevelési igényű tanulók beilleszkedése mellett a mindennapos tanulási helyzetek sokszínűségét segítik. A klaszteres rendszerű iskola az életkori sajátosságokra épít. A különböző intimitási és találkozási szinteket támogató terek használatuk során képessé teszik a diákokat arra, hogy felsőbe lépve könnyebben boldoguljanak nagyobb közösségben, kezdődő önállóságuk mellett.

A kültéri tanulás áll a környezetalakítás középpontjában
Az udvar a találkozások, a játék és a mozgás helye, ahol olyan folyamatokban szereznek tapasztalatokat és tudást, amelyet önmaguk irányítanak a diákok. (Pl. Elesni focizás közben fájdalmas dolog!) Ez olyan konstrukciós folyamatok eredménye, amelyre a tanulási folyamatot érdemes építeni, és ami emiatt a modern oktatás nélkülözhetetlen alapvetése. Az egyéni tapasztalatszerzésen keresztül épülő tudáskonstrukciók olyannyira együtt járnak az iskolaudvarral, hogy mondhatni, hogy “akkor is tanul valamit a gyerek, ha semmit nem tanul". Ösztönözni és támogatni érdemes, hogy az iskolaudvar a pedagógiai gyakorlat teljes értékű részévé váljon. A kültéri tanulás közoktatásba való integrálásának jelentősége a változásra való képességünk fejlesztésének kulcsa, melyhez illeszkednie kell tanulási gyakorlatunknak és emberi kapcsolatainknak egyaránt. Bár a formális edukációs környezet a tudásátadás fontos színtere, jellemzője, hogy ellenőrzött és szabályozott környezetben (zavaró ingerek kizárása mellett) a tanár köré szerveződik, instrukciói és feladatingerei rendszerint verbálisak, mely oktatási környezet így kevésbé képes reprodukálni a változó világunk ránk gyakorolt hatását. A természetben létrejövő nem formális edukációs környezet – optimális környezeti ingerek mellett – instrukciói és feladatingerei alapvetően vizuálisak és multiszenzoriálisak, folyamatai gyermekközpontúak, társas érintkezései pedig a tapasztaláson alapulnak, így gyorsabban és tudattalanul vagyunk képesek hozzárendelni a megfelelő alkalmazkodási értékeket.[3]

A mozgásnak és tanulásnak dedikált helyei szervezik az iskolaudvart, így a tanulási környezet fontos összetevői a kültéri tantermek. Technológiai innovációja Magyarországon megtörtént ennek a fajta tanulásnak. Országszerte épülnek általános és középiskolák, valamint egyetemek udvarán/tetőkertjén kültéri tanulást célzó építmények, azonban szociális innovációja még előttünk áll. A következő tanulási helyzetek jelennek meg a kertben:

Magaságyások
A legkisebbek – az első és második korosztály – számára az osztálytermeik ablaka alatt helyezkedik el 14db magaságyás – minden osztály számára egy-egy. A természet megismerésének fontos állomása a kertészet, ahol napi-heti feladat a gondozás, az ablakból látni, hogy munkánk révén miként termeszthetünk növényeket.

Amfiteátrum
A látszóbeton anyagú, háromszög alaprajzú lépcsős tanulási felület a frontális oktatás kültéri megfelelője. A diákok egyirányú figyelem központjában a tanár, vagy diáktársuk előadása áll. Befogadóképessége: egy osztálynyi gyerek.

Ziggurat
Olyan lépcsős piramis, melyre minden irányból el lehet helyezkedni. Legyen szó egy rajzóráról, vagy olyan csapatmunkát igényló kültéri helyszínről, amikor egyéni, vagy kiscsoportos munka zajlik. Befogadóképessége: két osztálynyi gyerek.

Karéj
A földszinti csoportterem kültéri kiegészítése, ahol egy csoportnyi gyerek körben tud leülni. A körben ülés demokratikus helyzet, ahol könnyedén láthatjuk társainkat. A Karéj használatában a fókuszpont áthelyezésének lehetősége megvan. A tudásátadást nem feltétlenül egy központi személy (tanító) irányítja.

CAN Architects

[1] Váci Mihály: Még nem elég! (1961)
[2] https://vacim.hu/pages/vmkai/contents/static/10/doc/pedagogiai-program_2020.pdf
[3] Dúll A. (2010). Helyek, tárgyak, viselkedés. Környezetpszichológiai tanulmányok. L’Harmattan Kiadó. pp. 150-151.

Szerk.: Borenich Levente