építészet : környezet : innováció

Új iskolaépület Tamásiban

Tamási lakosainak mintegy 10%-a, vagyis 950 gyermek jár a Würtz Ádám Általános Iskola áttervezett épületébe az összevonás után. Az építészek feladata, hogy ezt programot egyetlen emberléptékű kontúron belül oldják meg. A terveket Sebestyén Péter építész mutatja be. 

A feladat nehézségét a több mint 950 gyerek értelmes, emberléptékű, egy kontúron belűli elhelyezése adta (természetesen az integráció jegyében). Nehéz úgy házat tervezni, hogy a tervező az elejétől nem hisz a pénzforrást biztosító pályázat szellemiségében. Ennek ellenére úgy véljük sikerült olyan vidéki léptékű iskolát terveznünk, ahol nem őrülnek meg a gyerekek egymástól, akkor sem ha a városlakók több mint 10%-a a mindennapjait a Tamási Würtz Ádám Általános Iskolában tölti.

Részlet a műleírásból:

Tervezési koncepció:

A tervezési feladat, hogy a Tamásiban működő két általános iskolát összevonva egy épületegyüttesbe helyezzük el. A telkek nagysága, a közlekedési lehetőségek, a meglévő épületállomány műszaki állapota miatt, az összevont iskola fizikai helyéül a „felső” iskolát (Würtz Ádám tagiskola) választotta a Megbízó.

 

Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
 

 

Az iskola két telke közül az északi jelenleg túlépített, ezen a telken csak minimális bővítés alakítható ki. A déli telek beépítettsége jóval kisebb így jelentős bővítés ide tervezhető. A területen lévő jelenleg iskolával közös területeket használó óvoda kb. 80 éves épülete nem alkalmas iskolai funkció magába fogadására, egy esetleges bővítéssel együtt sem. Az udvarban lévő óvoda lakóit szintén az oktatási integráció elvei szerint összevonja a Város, egy belvárostól távolabb lévő, de nagy zöldterületekkel (ezáltal nagyobb bővítési lehetőséggel bíró) óvodával.

Az épület kora-műszaki állapota (felújításának tetemes költsége) és iskolai funkcióra átalakíthatatlan alaprajzi rendszere miatt, racionális döntésként megfogalmazódott az óvodaépület elbontása.

 

Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
 

 

A területre vonatkozó rendezési terv a telket határoló mindhárom utcafrontra engedi a beépítést. Jelenleg a „C” épület az Eötvös utca és a Bocskai köz sarokátfordulásától a két utca mentén helyezkedik el a Bocskai köz felőli telekhatár feléig beépítve.

A telek nagyságából és beépíthetőségéből valamint a tervezési program alapterület igényéből adódik, hogy a maximális építménymagasságot (10,5m) kihasználva kell az új épületrészt elhelyezni a területen, illetve hogy a tervezendő tornatermet a részben a talajszint alá kell helyezni, hogy a tetejét hasznosítható alapterületként az iskolaudvar számára megtarthassuk.

A tornacsarnok (II. ütem) nélkül szükséges (térfelszín fölé építendő) alapterület összesen 4 szintes épülettömegbe fér el, figyelembe véve a beépítési százalékot. Megítélésünk szerint ez a méretű épülettömeg, csak a „C” épület Bocskai köz felőli bővítésével lehetséges, figyelembe véve az egy iskola egy épületkontúron belüli akadálymentes közlekedési rendszerrel kialakított megoldását. A telken egy kelet-nyugati hossztengelyű oldalfolyosós rendszerű új oktatási szárnyat helyezünk el, a Bocskai köz felől a telek középső részéig vezetve. A telek templom felőli részén megtartjuk a jelenlegi támfalrendszer megszokott képét.

 

Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
 

 

Az iskola két telkén lévő két épületét ( A és C épület) egy, az Eötvös utca felett az első emelet magasságába tervezett összekötő épületrésszel kapcsoljuk össze. Az összekötést kisvárosias léptékű építészeti eszközökkel formálva alakítjuk ki.

Az épületek leírása_funkcióséma:

A tervezett iskola központi előcsarnokát és főbejáratát az új „D” épületben alakítottuk ki. A telekre a jelenlegi főúthoz és az Eötvös utcához is kapcsolódó főbejárati kapun keresztül jutunk. A telek észak-keleti területéből a közterületről megközelíthető parkolót terveztünk, ahol a parkolás, gépkocsis közlekedés az iskola területén (kerítésén) kívül az udvar érintése nélkül történik. A új (D) épület a telket egy határozott térfalat képezve kettéosztja, díszudvarra és sportudvarra. A megérkezés a díszudvarba történik. Az előcsarnokba a főbejárat kapura néző bejáratán keresztül jutunk.

 

Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
 

 

Az épületek funkcionális egységekre tagolódása.

1.    

D. épületben a földszinten helyezkedik el az aula mint megérkező tér.

Az aulához közvetlenül kapcsolódik a porta, kapcsolódik a büfé fogyasztóterével, (mely spaletta ajtajaival igény szerint bezárható) a ruhatár és a vizesblokk.

Az aulában lévő lépcsőházon keresztül jutunk a -1. szinten lévő étterembe, és a későbbi ütemben épülő tornaterem lelátójára, valamint a -2. szinti II. ütemben épülő tornacsarnokot kiszolgáló öltözőegységekbe. Az első emelet és a második emelet jellemzően a felső tagozat tantermei és a szaktantermek jelentős része kapnak helyet.

Az épületszárny belső udvarhoz képesti alagsorában az új 750 adagos konyha és a hozzá tartozó étterem lett kialakítva. Az étteremnek a Bocskai köz felőli belső udvaron keresztül direkt bejárata is van, így rendezvényekre az iskola érintése nélkül is használható kiadható. A konyhaüzemnek a Bocskai köz felőli udvarrészből lerekesztett gazdasági „udvara” van. Ezen keresztül lehet a konyhát feltölteni függetlenül az iskola és az étterem életétől. Az épület nagy része kedvező déli és keleti tájolású.

 

Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
 

 

Az iskolai nagy létszámot befogadó rendezvényeket ünnepségeket a tornacsarnokban lehet majd megrendezni. Ehhez biztosított a sporttér direkt (öltözők érintése nélküli) bejárása akár az iskolából akár az iskolaudvarról vagy az itt elhelyezett parkolóktól.

2.

A+B. épület alsó tagozat, illetve a nyugati épületvégi különálló főbejárattal a zeneiskola.

A Zeneiskola a B épület teljes földszintjén, illetve az A épület földszintjének egy részén helyezkedik el egyértelmű lehatárolással az iskola többi részeitől. A zeneiskola szolfézs termei egyben tantermek is, a zongorát mobil falakkal leválasztjuk a délelőtti tanítás idejére. A nem egyidejű használat miatt praktikusan elfér a két funkció ugyanabban az épületrészben, gazdaságosan üzemeltethető a zeneiskola és az alsó tagozat együtt, délelőtt iskola délután zeneiskola. A zeneiskolai hangversenyterem egyben ének-zene szaktanteremként is működik. A kistermeket csoportszobaként lehet használni délelőtt.

 

Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.

 

A ház földszintje kisebb átalakításon esik át a jelenleg cukrászdaként működő nyugati épületvég, és a meglévő szolgálati lakás a zeneiskola számára lesz átalakítva. Az első emelet szintén kisebb átalakításokkal az eredeti funkcióhoz hasonló tantermi rész. Az épület középső részén az összekötő nyaktagtól nyugatra új zsibongót terveztük minden emeletre.

3.

A C. épület központi épületként funkcionál, az épületegyüttes súlypontjában helyezkedik el. Az épület földszintjén könyvtárt terveztünk, az épület eredeti bejáratán keresztül a külső használók is könnyen megközelíthetik. Szintén az épület földszintjén a már meglévő és felújításra kerülő tornaszoba helyezkedik el.

Az épület közlekedőrendszeréből közvetlen lépcsőn jutunk az emeleten kialakított tanári pihenő és tanári szoba blokkba. Ez a lépcsőház a belső udvar felől a tanárok számára direkt közlekedést biztosít az emeleti tanári zónába. A C épület emeletén kap helyet az intézmény igazgatási része, az iskolai orvosi ellátást is biztosító logopédiai foglalkoztató, a pszichológus és egy szaktanterem. Illetve az összekötő híd mely összekapcsolja az első emelet magasságában a felső tagozatot az alsó tagozattal a középső C épületen keresztül. Ez épület közlekedő terei hivatottak a kabinet rendszerben folyó oktatás szüneteiben az iskola forgalmát elvezetni, valamint összeköttetést biztosítani az egyes funkciócsoportok között.

4. távlati fejlesztési lehetőség:

Az E. épületrész a tornaterem mely 22x44,5 tiszta belméretű és 7,5 m tiszta belmagasságú, kettéosztható küzdőterű, így egy időben két testnevelésóra is tartható.

A tornacsarnok a közvetlen iskola érintése nélküli bejáraton is megközelíthető, így kiadható külsős rendezvényekre. Az pálya utcai cipős használatához időszakosan védőszőnyeg használatával nagy tömegeket befogadó rendezvénytérré változtatható. A tornaterem lelátója közvetlenül az utcaszintről bejárható. A lelátószintről nyílik a tornaszoba.

 

Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.
Würtz Általános Iskola. Vezető tervezők: Kádár Mihály, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Sebestyén Péter.

 

Sportudvar-iskolaudvar:

Két elkülönülő egységre tagolódik az iskolaudvar. Az alsó tagozathoz egy kosárlabdapálya, mint sportfelület és egy süllyesztett térszíni játszó mászó tér, illetve egy füvesített játszótér tartozik. Az udvar kerítéssel el van választva a parkoló területtől, az udvar többi részén az iskola épület maga határolja a kisgyerekek zárt játszóteres udvarát.

A felső tagozat iskolaudvara jóval nyitottabb a város irányába. A tornacsarnok teteje és a C-D épület által körbeölelt térrész térburkolattal ellátott iskolaudvar sok ülő és pihenőfelülettel. A tornacsarnok járható teraszteteje a díszudvar szintjén helyezkedik el mint a belső udvar.

Sebestyén Péter


Würtz Ádám Általános Iskola Bővítése Felújítása Tamási városában
vezető tervezők: Sebestyén Péter, Kiss Balázs, Kiss Szabolcs, Kádár Mihály
építész munkatársak: Barcsai Ágnes, Birkás Zoltán, Faltusz Csaba, Gyergyák jános, Holics Tamás, Révai Balázs, Magosi Edina, Rajnai Zsuzsanna
statika: Pap Ferenc
gépészet: Dravecz Gábor
elektromosság: ifj. Sass Gyula, Papp Péter
kert: Czink Gabriella
generáltervező: Incorso Építész és Építőműhely Kft
tervezés éve: 2007-2009
kivitelezés éve: 2009-2010
bruttó szintterület: 5800m2
beruházási költség: 1.300.000.000 Ft
építtető/megbízó: Tamási Város Önkormányzata
generálkivitelező: Hérosz Zrt
építésvezető: Pék Zoltán
Fotó: Gyugyi Péter

 

5 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »