építészet : környezet : innováció

Városi Művészeti Iskola rekonstrukció és bővítés – Paks

"Az pedig a feladathoz való viszonyunk alapkérdése, hogy a meglévő értékeket megtartsuk, illetve azokat a zavaros átalakításoktól megszabadítsuk, az épületeket részben helyreállítsuk."

A kezdet

Az intézmény bővítésére 1994-ben Paks város önkormányzata tervpályázatot írt ki (eredményhirdetés: 1995). 1994-ben a zeneoktatás már az ingatlan határait átlépve folyt, ugyanis a 13-as hrsz.-ú ingatlan udvari épületét (’2’-es jelű bontandó, azóta már elbontott épület) a zeneiskola lakta be. A 13-as hrsz.-ú telek főépületében (Deák F. u. 11., Pongrácz Ház) a kisegítő iskola működött, de a pályázat annak földszintjét már a zeneiskola számára rendelkezésre bocsátotta. Később a kisegítő iskola kiköltözött az emeletről is, így a teljes épület felszabadult. A ház állaga azonban folyamatosan romlott, ma már oktatásra gyakorlatilag alkalmatlan, az intézmény a házat jellemzően bútor, hangszer- és lomraktárként használja. Igaz, ennek egyik oka, hogy mind a 13-as hrsz.-ú ingatlan udvari épületét (a ’2’-es jelű elbontott épület), mind a zeneiskola tulajdonképpeni főépületét – a Deák F. u. 9. számú utcai épületet, a Bun házat – életveszélyesnek nyilvánították, azokból tehát a berendezéseket, hangszereket ki kellett menteni.
 

Nyolc esztendővel a tervpályázat után tehát az oktatás az együttes épületeiből mindössze egyben folyhatott, az órák jelentős részét és rendezvényeiket a város egyéb intézményeinek termeiben tartották. Ez a helyzet halaszthatatlanná tette a rekonstrukció megkezdését.

A korábban felmerült bővítésnek és rekonstrukciónak további okai között szerepelt, hogy a zenei és táncoktatáshoz képest az oktatási profilt bővíteni, a színvonalat pedig emelni kellett. Zenei területen igény mutatkozott egy 150 főt befogadó előadóteremre.

 

 
 

A tervezés megindításakor az időközben kiürült Pongrácz Ház a tervpályázattal ellentétben nem szerepelt a programban. A tárgyalások során azonban sikerült az építtetőt meggyőznöm arról, hogy a műemlék épület – még ha növeli is a beruházás költségeit – mindent egybe vetve távlatilag több problémát is megold, és így az épület újra a program része lett, a két ingatlan egyesítésre került.

 

A tervezés
(2002 – elvi engedélyezési terv)
 

Az utcát járva, és keresve a lehetséges építészeti fogódzókat, fura érzéseim vannak. A hely tele van érdekes kettősséggel. Miközben bizonyosan markánsnak érzem az építészeti-városépítészeti hangzást, nem tudom lebontani a részletekig, mert azok már egyénivé válnak. És főként nem járatosnak tetszenek. Egyfajta kissé esetleges provinciális jelleg, amely azonban összességében van annyira erős, hogy sármos egyéniséggé válhasson.

 
 

Mélyebbre ásva már tudom, hogy nem az elemekben kell keresni a jellemzés lehetőségét, hanem a viselkedésben, és a jól bevált módszer szerint eredményt érhetünk el, ha valamely megszokottság felől közelítve a másságok megtalálásával tapintjuk ki a jelleget.

 

 

  • Talán legmeghatározóbb az épületek tömeg-tér viszonya. A beépítés jellege alapvetően vegyes, de vannak benne tendenciák, és a két alapvetően szövetté álló jelleg (utcára merőleges, keskeny utcafronttal és az utcával párhuzamos, feszesebb) foltokban keveredik, de mégis felismerhető némi tendencia is:
    Az utca dél-keleti oldala észak-keltről indulva az utcára merőleges, keskeny utcafrontos, kis hézagokkal sorakozó épületekkel kezdődik, majd az épületek átfordulnak és összeérnek, az utcafrontok és velük a homlokzatok megszélesednek, majd éppen a Pongrácz házzal zárul és megszakad. Innentől az épületek hézagosan zártsorúan helyezkednek el, de ami egyénivé teszi őket, hogy maguk az épületek alapvetően zártsorú épületekként viselkednek.

  • Ez a fura kettősség a zártsorú mintájú, de hézagosan álló épülettel fokozódik azáltal, hogy az épületekre nem jellemzők a kapuk. Meghatározó épületeken (így a Pongrácz házon is) nincs is kapu. A kapu a kerítés világához tartozó eszköz, melyen keresztül az udvarba jutunk, és a házak ide nyílnak. Talán biztonsági megfontolások is lehettek ennek kialakulásában, de én erősebben gondolom, hogy a Dunára lefutó telkek kúriáihoz hozzá tartozott az udvarra érkezés élménye és rangja.

  • A Bun ház persze mindenben rendhagyó, és mégis elfogadható. Földszintes ugyan az emeletes házak között, de földszintjének magassága így is tekintélyt parancsoló. A telek teljes szélességét elfoglalja, így kerítése már nem lehet, tehát kapuáthajtón juthatunk be az udvarra, de valaha volt teraszával talán minden épület közül a legjobban deklarálja az udvarhoz való kötődését.

  • Az udvarokban sajátos világ alakult ki. Az udvarokban épített épületek esetében itt nem egyértelmű, hogy azok alárendelt épületek. Az udvarban sokszor olyan épületek kapnak helyet, melyek magukban is rangosak. Nem hasonlatosak ugyan az utcai homlokzatokra, de van bennük valami magasztosság, emelkedettség.
    A fentiekből egy teljesen sajátos udvari világ alakult ki, egy hozzá tartozó furcsán emelkedett építészeti nyelvvel.

  • Az épületek itt jellemzően vakoltak. Ez olyannyira fontos, hogy szinte képtelen befogadni ettől eltérő anyaghasználatú épületet. A Bun ház udvarában az 1930-as években épült ház nem is képes beilleszkedni, mégoly rangos anyagaival, megoldásaival sem.

  • A Pongrácz ház ’szófogadóan’ csatlakozik a baloldali szomszédjához, de a széles utcafronton a szabadon hagyott oromhomlokzata nem igazi oromzat. Olyan érzékien formált és részletezett, hogy a ház ettől teljesen térbelivé válik. Ugyanez nem mondható el a hasonló helyzetben lévő Deák Ferenc utca 7. számú házról. A Pongrácz háznak ez olyan sármos lényege, hogy csorbítása, vagy eltűntetése nem volna tisztességes (mint ahogyan pedig azt a szabályozási terv sugallja).

  • A Bun ház utcai homlokzata kialakult, és bár valóban az utcából ’kilóg’, elpusztítása nem lehet cél. Az udvari összefüggései azonban minden házénál jobban sérültek. Nem csak az elbontott udvari terasz miatt, de mert elvesztette a nagy udvarát, azzal való viszonyát, és kapualjának vonalába beépült az udvari téglaépület. A Bun ház udvari homlokzata jelenleg hiányos. A hiány abból keletkezik, hogy a nagy folyosóablakok furcsán felcsúsztak azáltal, hogy alóla eltűnt a terasz. Ettől az épület arányrendje borult fel.

  • A feltehetően földszintes épületek emeletesítése némely homlokzaton jól kivehető. Ezekre az épületekre és általában az emeletes házakra jellemző, hogy az utcán a földszintjük tömörebb és nyomottabb arányú az emeleteknél. Ez természetesen összefügghet a 'piano nobile' elvével is, de véleményem szerint az előbbi ok erősebb.


 
 
 
 
 

Az építészeti megoldás elve
A helyes építészeti megoldás alapkérdése a helyes beépítés, a bővítésnek a karakterbe illeszkedő elhelyezése.

 

A Pongrácz ház említett építészeti értékeinek érvényesüléséhez alapfeltétel, hogy a hézagos zártsorú jelleg megmaradjon. Ha a beépítést teljesen zártsorúsítanánk – mint azt a szabályozási terv tulajdonképpen lehetővé teszi és ösztönzi – a Pongrácz ház ezen értékei, térbeli sármja, szép oromhomlokzata elpusztulna, és az épület udvaron át történő megközelítése is nehézkessé válhatna, vagy kaput kellene nyitni homlokzatán, ami ugyancsak komoly feszültségeket ébresztene.

 

 
 
 
 

A szükséges bővítés mértéke nagyobb annál, semhogy az a hézagos beépítés megtartása mellett az utcavonalon elhelyezhető volna. A két épület közötti hézag csökkentése azonban valóban jót tesz az utcaképnek. E két dologból következik, hogy a teljes bővítés legalább két épülettel valósítható meg, melyek közül az egyik az utcavonalra épül, a másik pedig további vizsgálat tárgya lehet. A ’94-es tervpályázatban ennek kérdésével foglalkoztunk, a jelen tervezés során pedig továbbfejlesztettük.

Beépítésünk jellemzően egy, a Bun házhoz épülő, zártsorúan csatlakozó épület és egy az udvarban pavilonszerűen elhelyezett második épület. Előbbi a Bun ház, utóbbi a jelenlegi udvari téglaépület egyedülállóságának feszültségein enyhít. További építésre nincs szükség, hiszen a Pongrácz házban rendelkezésre álló alapterülettel az együttes már elegendő a program maradéktalan befogadására. Felmerül persze annak lehetősége, hogy a pavilonszerűen tervezett ’E’ épület helyett a Bun ház oldalszárnyát ’bővítsük’.

 

 
 
 
 

 

A nehéz feladatra a válasz a terek szerepében és alakításában keresendő. A túlzottan változatos épületmegfogalmazásokat a terekben kell tompítani. Érdemes a feladatot átfordítani: ne beépítési kérdésnek tekintsük, hanem téralakítási feladatnak. Ha az épületek közötti köztes terek jók, az ahhoz rendeződő házak építészeti eszközeinek jelentősége csökken. Ez a kis teres világ már amúgy is benne van a jelen szövetben, tervünkben csak nagyobb hangsúlyt kap. Az épületek közötti tömör, épített kerítésfal mögé egy határozottabb teret helyeztünk, mely az összes épületet szervezi. Ezáltal a funkcionális kérdések is megoldódnak, hiszen az épületek egyben valamelyest a funkcionális tagozódásnak is megfelelnek. A kényszerűen sok épületben kialakított intézmény épületeit a közöttük lévő tér szervezi össze. Ez a tér több egyszerű teleknél, éppen szerepe miatt az intézmény legnagyobb aurával bíró eleme. Ezen keresztül ráadásul hívek maradunk a hagyományhoz: az épületek a fal mögött feltáruló udvaron keresztül vezetnek. Ez a tér mintegy felvezetés az előadóteremben rendezhető eseményekhez is, valamint éppen ennek a funkciónak tömegterhelését az utca helyett a telken belülre helyezi. A térszervezés és tagozódás elve hátrafelé is folytatódik, és így az udvar parkolóba és kertbe bomlik le.

 

 
 

 

A módszer már-már a tervezett esetleges báj kérdését feszegeti, de igyekeztünk nem beleesni az imitálás hibájába. A keresett nyelv eszközei a visszafogott, semmilyen történeti előképet nem idéző, de nagyon is létező és vállalt párkányok, illetve azok finom különbözősége a különböző szituációkban. Ide tartoznak az oromzatokon megjelenő, a párkány vonalát átvezető, de negatív vakolathornyok, melyek az ugyancsak a meglévő házakon alkalmazott vakolatsáv szegések mai rezdülései. És ezért vállaljuk a ’B’ épületünkön a gazdagon, nagy nyílásokkal megelevenedő oromzatot is. Mert az ’belső’ homlokzat, amely a fal mögül csak kilátszik az utcára. Azáltal, hogy kilátszik, a házunk éppúgy gazdagodik általa, mint a Pongrácz Ház. Az, hogy az utcai homlokzatával nem azonosak a nyílások? Összeköti őket a tömörség. Az utcai homlokzat tömörsége pedig átmenet a jelenleg ott álló fal szelleme és a ház között. És rajta az ablakok: piano nobile. (Ez az összefüggés a kényszerű áttervezések során sajnálatosan beáldoztatott.)

 

 

 

A fentiekből következik, hogy a tervezett házak alapvetően vakoltak. Ez részben az anyagi lehetőségeknek is megfelel, de fontosabb szempont, hogy Paksnak ez az utcája egy vakolt házakból álló világ, melyet nem akarunk felsérteni. Mivel a meglévő házak állagmegóvó szerkezeti beavatkozásai is indokolják a vakolat (szellőző, sómegkötő) alkalmazását, új házainknál következetesen végigvisszük azt a lábazatokon is.

 

 

 

Fontos, hogy a kerítésekben is folytatódjék a zárt-falas jelleg. Az épített kerítések az építészetnek határozott keretét adják. Tekintettel a helyi hagyományokra, a kerítésfalak esetében alkalmazunk tégla architektúrát, de csak nyersen, és csak az oldalhatárokon. Az utcai kerítés vakolt falazat, a jelenlegi kerítésfal paramétereivel.

 
 
 
 

 

Alapelvünk volt az is, hogy az épületek tetőterei ne legyenek beépítve, ha arra különösen nagy szükség nincs. Paksot a tetőtér beépítési őrület eddig elkerülte, ezek a házak, a város legrégibb és legszebb házai között nem szenvedhetik el a tetőteresedést. Értelme sincs.

 

 

 
 
 
 
 

Eredmények, távlatok, esélyek
2005-ben a terveket módosítani kellett. A módosítás célja alapvetően a tetőtérben az irodai funkciók elhelyezése volt. Az Építtető ugyanis az I. ütem megépítésére rendelkezett elegendő forrással és testületi felhatalmazással. A költségvetési helyzet bizonytalanságai miatt a II. és III. ütemek megépítése ugyanakkor nem tervezhető időben, ezért a tulajdonos arra törekedett, hogy a rendelkezésre álló épületkubatúra nagyobb kihasználásával minél komplexebben valósítsa meg az intézményt. Ennek érdekében az első ütemben részben a későbbi ütembe sorolt Pongrácz ház funkciói valósultak meg, ideiglenes jelleggel. A III. ütem kiépítésekor a tervek szerint ezek a funkciók az eredeti elképzeléseknek megfelelően kerülnek elhelyezésre, és a most kialakított tetőtér megüresedése némi belső bontási munkával a vizuális művészeti képzés bemutató terévé tehető. E képzés jelenleg az intézménynek nem profilja, azonban távlatokban térigénye meghaladja az eredetileg kompromisszumokkal tervezett III. ütemben ábrázoltakat.

 
 
 

 

A beruházást három ütemben tervezték megvalósítani. Bizonytalanságot szült azonban a döntés, miszerint a most elkészült ütemet felbővített funkciókkal kellett megtervezni. Ugyanis könnyedén véglegessé válhatnak eredetileg ideiglenesnek szánt megoldások, kapcsolatok és pozíciók. Ennél is nagyobb probléma, hogy a jelen állapot tartalmaz olyan megoldásokat, kapcsolódási lehetőségeket, melyek építészetileg jelenleg nem értelmezhetők, létjogosultságuk pusztán a folytatás lehetősége, illetve azáltal nyerhetnének értelmet. De mert az ideiglenesség a jelen épületekben részben véglegessé válhat, megkérdőjeleződhet a folytatás eredetileg tervezett módja is – ezen keresztül pedig a megépült első ütem megoldásai is. Olyan folyamat ez, amelyet nem lehet irányítani. Nézem az általam tervezett épületet, és megmagyarázom magamnak a bennem is tolakodó miérteket. És egyetlen válaszomban sem lehetek biztos.

 
 
 
 

szöveg: Patartics Zorán
képek:
Horváth és Patartics Építész Iroda Kft.


Horváth és Patartics Építész Iroda Kft.
Építész felelős tervező: Patartics Zorán
Építész munkatársak: Bokor Csilla, Bregó Krisztián, Kádár György, Mészöly Csaba, Orlovits Balázs, Pribeli Tamás
Belsőépítészet: Patartics Zorán
Akusztika: Wittner Kálmán
Szerkezet tervező építész (szigetelések, tetők, hőtechnika): Perényi László
Tűzvédelmi munkarész: Lipinka Zsolt
Statika: Dr Meskóné Békefi Diána
Gépészet: Jeszták Urszula
Közművek: Gyimesi József
Villamos terv: Lénárt Gábor
Kertészet: Böjte Tibor
Tervezés: 1994 / 2002–2005
Kivitelezés: 2005-2006

vélemény írásához jelentkezzen be »