építészet : környezet : innováció

Városliget, Budavári Palota, Szent György tér

Véletlen volna, hogy a Nemzeti Galéria is költözik a Múzeumi Negyedbe? Aligha! Ma már nem csak Pákozdi Imre véli úgy, hogy a Budavári Palota kiürítésének szándéka lehet az egyik fő mozgatórugó háttérben, de itt az ő gondolatai olvashatóak, melyek a Vár-Város-Városliget urbanisztikai fórumon hangzottak el.

Létezik egy elfogadott Vár-rekonstrukciós koncepció, amely mérhetetlen állami pénzeket igényel és telerakná a Várat intézményekkel. Ez önmagában is hiba, de a témánk szerinti legfontosabb következménye, hogy a volt Királyi Palotába, a Nemzeti Galéria helyére, a királyi pompa helyreállítása után, Palotamúzeumot és hivatalokat költöztetne. A Nemzeti Galéria letelepítése a Városligetbe erre a szándékra vezethető vissza. Márpedig a Városliget elleni legnagyobb merénylet pontosan a Nemzeti Galéria odatelepítése volna. Az egész Liget Budapest koncepciót – az öt újonnan odatelepítendő múzeummal, a gasztrofaluval és az állítólag elvetett gyermek- és ifjúsági élményközponttal – súlyos környezetvédelmi, gazdasági és városépítészeti hibának tartjuk, de a legnagyobb baj ezek közül a Nemzeti Galéria Városligetbe telepítése lenne.

A várbéli Palotanegyed a monarchia idején volt kormányzati központ, de még annak utolsó évtizedeiben is sajátos, mondhatni, feledni való felállásban volt az: a Királyi Palota akkori bejárata előtt alázatosan guggoló akkori miniszterelnökséggel, a Sándor Palotával. A miniszterelnökség helye mai politikai rendszerünkben azonban nem az Országház fölé magasodó dombon, a volt Királyi Palotában van, hanem a népfelséget jelentő Országház mellett: ott, ahol ma is működik.

Szerintem és sokak – például a Magyar Urbanisztikai Társaság – szerint műemlékvédelmi tévedés az a koncepció, amely a Budai Várpalotát a XX. század eleji, hauszmanni állapotúra akarja helyreállítani. Ez a tévedés azért különösen súlyos, mert a középkori Magyar Királyság hosszú, szuverén, a késő román, a gótika és a korai reneszánsz által fémjelzett időszakát alárendelné a nemzeti másodrendűség Habsburg-időkbeli, barokk és neoreneszánsz emlékeinek. Tanulságos egyébként, hogy maguk a Habsburgok hogyan viszonyultak a Budai Vár-béli Királyi Palotához: már Mária Terézia is inkább kölcsönadta, de később is, mintegy száz éven át mindössze két, rövid, néhány hónapos időszakban lakott itt Habsburg uralkodó. Valahogy nem szerették: inkább Gödöllőre jártak aludni.

A Palotában a Nemzeti Galéria mostani helye viszont ideális, szinte úgy, ahogy van: kitüntetett helyen, de – hála többek között a Várbazár felújításának – könnyen megközelíthetően helyezkedik el. Épülete – az ablakok rossz minőségétől, túlzott méretétől és számától eltekintve – múzeumnak ideális, tele van levegős, jól csoportosítható, csöndes termekkel. (Megjegyzem, hogy Galéria ablakainak száma még mindig kevesebb, mint pl. a Louvre-é...) A Nemzeti Galéria, amely mindössze 39 évvel ezelőtt került oda, elhelyezkedésével ünneppé, kivételes alkalommá emeli a kiállítások megtekintését.

A Nemzeti Galéria helyére kormányzati központot álmodó megalománia következő áldozati területe a Szent György tér. Ezen az idestova hetven éve formátlan területen, amelynek beépítésére már a kora hatvanas évektől kezdve számtalan tervpályázat született, mindenki valami bombasztikusat akar építeni. (A helyszínt ebben a felfogásban a legjobban kezelő pályázat talán Gulyás Zoltán 1962-es nyertes műve, amely legalább kettéosztotta volna a volt Hadügyminisztérium nagy tömbjét).

Az átépített Teleki-palota (ekkor már József főhercegi palota) 1905 után, forrás: Pákozdi Imre

Először vegyük sorra az itt állt „illusztris” középületeket: a valamikori Hadügyminisztérium és a néhai Honvéd Főparancsnokság ormótlan, 1890-ben épült, ma csonka épülettömbje semmire sem kötelezi az utókort, pláne, ha belegondolunk, hogy ebből a tömbből irányították Magyarország két utolsó, vesztes háborúját. Erre akarunk emlékezni, büszkék lenni? Az 1790 körül épült, hatalmas Teleki Palota sajnos építészetileg eleve felejthető volt, végső állapotában, Giergl Kálmán és Korb Flóris XX. század elején befejezett átalakítása után pedig – bár színvonalas eklektikus épületté lett – éppen mint ilyen, kifejezetten nem illett a Várba. Itt jegyzem meg, hogy a mai, közintézményeket és az eklektikát favorizáló rekonstrukciós roham nem előzmények nélküli, hiszen a XIX. század végén és a XX. század elején számos túlméretes és egyáltalán nem odaillő épület épült a Várban. Ilyen volt a Levéltár tornyos épülete, a Hess András téri Pénzügyminisztérium, a Dísz téri Külügy, a Honvédelmi minisztérium, a Dísz tér északi oldalán épült és Farkasdy Zoltán házával lecserélt hajdani négyemeletes bérház. Visszatérve a Szent György térre: az istállók és a lovarda újjáépítésének okafogyottsága nem igényel indoklást, nem is beszélve a végképp anakronisztikus „udvarlaki őrség” egyszintes laktanyájáról.

Amiket pedig a győztes koncepció-terv ide telepítene: tízmilliárdokba kerülő, évente százmilliós fenntartási költséggel járó, esetenként kétes hasznú középületek. Hadd soroljam, mit akarnak a koncepció-pályázat győztesei: Szent György házat, amelyben a szent kultuszához köthető államok kapcsolatát ápolnák (!), az Alkotmánybíróságot az újjáépítendő Teleki palotában, Magyar Hagyományok Házát, valamint – külön épületben – a Magyarok Házát, időszaki rendezvénytermet a Várszínház helyén, miniszterelnökséget mellette, a kolostor épületében, a Palota A-épületébe pedig áthelyeznék a Köztársasági Elnöki Hivatalt. Ha ez megvalósul, akkor az egész Szent György tér – a Palota többi részével együtt – halott hivatali negyeddé válik, ahová a nagyközönség bejárása a biztonsági szolgálatok kényétől és kedvétől függ. Ezt akarjuk? És mindezt méregdrágán, soha meg nem térülően?

Mindeközben kevéssé tudott, pedig képek és térképek bizonyítják, miszerint a mai Szent György tér és környéke már a török uralom előtti időktől, hagyományosan lakóterület, tehát a várbéli Polgárváros része volt. A XIII-XIV. században még itt helyezkedett el a kicsiny zsidó negyed a pénzverdével. Az első Palotaépületek megépítése után, tehát a XIV. század elejétől is polgárházak álltak itt, a XIV. és a XV. században pedig – ahogyan Magyar Károly vagy Nagy Lajos műveiben, de akár a mai Köztársasági Elnöki Hivatal falán is olvashatóan – előkelő nemes urak és főpapok budai házai. Nem is gondolnánk, hogy a Szent György tér közvetlen vonzáskörébe tartozó utolsó polgárházakat a XIX. század végén bontották el.


forrás: prograsszivtajekoztatas.hu

Nos, ha a Szent György téren, illetve környékén 1490-től a XVIII. század végéig minden ábrázolás alapvetően lakóházas betelepülést mutat, akkor miért is nem ez a példaadó a mai Vár-rekonstrukció számára? Miért ne a Polgárváros részeként, lakóházakkal építsük újjá ezt a területet? Olyanokkal, mint Reimholz Péter Fortuna utcai háza, a Kard utca sarkán. Miért is ne hasznosítanánk ezt az egész területet, az A illetve az F-épületig, eredeti funkciója szerint, privát lakónegyedként, a piacgazdaság nevében, józanul és haszonnal? Az volna a legjobb, hogy épüljön itt – szigorú építészeti előírások mellett – néhány tucat magánház.

Halott, elzárt hivatali negyedet akarunk tehát, vagy egy huszadannyi közpénzbe kerülő polgárvárost, amelynek létrehozása nem fenyegeti a Városliget zöldjét sem egy 46 ezer nettó négyzetméteres múzeum-monstrum odatelepítésével.

Szöveg forrása: Pákozdi Imre
Az előadásról készült felvételt rendelkezésünkre bocsátotta a progresszivtajekoztatas.hu csapata.
Az előadás elhangzott 2014. június 3-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban, a Magyar Urbanisztikai Társaság rendezvényén.

 

 

54 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »