"15 év - a Hajdú-Bihar megyei Építész Kamara tagjainak jubileumi kiállítása "

A Hajdú - Bihar megyei Építész kamara ez évben ünnepli megalapításának 15 évfordulóját. Az évforduló egybeesett a régóta hiányolt, és régóta tervezett saját tulajdonú új székhely birtokba vételével.

A Hajdú - Bihar megyei Építész kamara ez évben ünnepli megalapításának 15 évfordulóját. Az évforduló egybeesett a régóta hiányolt, és régóta tervezett saját tulajdonú új székhely birtokba vételével.

Ez alkalommal a tagok részére bemutatkozási lehetőséget kívánt a kamara biztosítani, mely egyúttal az elmúlt időszak egyfajta összegzése. A lehetőséggel, melyet minden érvényes tagsággal rendelkező praktizáló tervező építész számára nyitottá tett a kamara 29 helyi alkotó élt. Az anyag nem került zsűrizésre, így mindenki saját lelkiismerete alapján válogatott, illetve állított ki.

A kiállítás 2012. április 19-én nyílt, és folyamatosan megtekinthető az alábbi időpontokban: 2012. április 20-tól 2012. június 30. napjáig, hétfői és csütörtöki napokon 09.00 és 16.00 óra között!

 

 

Az alábbiakban olvasható a kiállítás megnyitóján China Tibor elnökségi tag által elmondott beszéd:

"Tisztelt egybegyűltek, kedves kollégák, barátaim!

Most itt a teremben körülnézve, képzeletben hátradőlhetünk egy kis időre, és átadhatjuk magunkat az ünnepi pillanatnak. Ritka élethelyzet ez, különösen napjainkban. Példa nélküli volt eddig, hogy megyénkben élő építészek műveinek ilyen átfogó, - ennyi közreműködőt felvonultató – bemutatására sor kerüljön.

Manapság a szakmagyakorlóknak több kedvezőtlen körülmény együttállásával kell szembenéznie, amit a legjobb szakmai tudás a jó lelkiismeret, és a becsületes munka sem tud kompenzálni. A szakmagyakorlás feltételei is sokat változtak a kamara fennállásának elmúlt 15 éve alatt. A megunhatatlan kézi rajzok, távlati képek, grafikák világát átvették az építtetővel mindent megetető, a valóságot negédesen feltupírozó olykor szemfényvesztő számítógépes grafikák. Ha figyelmesen végignézzük a tablókat láthatjuk, hogy szinte elvesztek a gondolatcsírákat, a terv genezisét megörökítő bélyeg méretű skiccek, szabadkézi vázlatok, épületmodellek.

Változik a közönség is. Az antik görög társadalomban, vagy a római birodalomban a művészetek, köztük az építészet is harmóniában állt a befogadó közeggel, így a társadalom elismerte a mű létrehozásába fektetett szellemi teljesítményt. Napjaink megrendelői olcsó stiláris jelzőkkel definiálják az elvárásaikat, jellemzően a helytől messzire található vidékek romantikus idilljét, vagy az aktuális divatlapok építészetét megidézve. Ennek okai a kulturális gyökértelenségben keresendők. Sajnos nincsenek erős kapaszkodóink, mivel a szervesen egymásra épülő építészeti, és társadalmi rétegek természetes evolúciójában egy több évtizedes űr tátong. Muszáj Herkulesként kell tennünk a dolgunk.

Végignézve azonban tablókkal beborított falakat, kimondhatjuk, hogy a szakma külön kapacitálás nélkül is képes arra, hogy összefogjon annak érdekében, hogy kellő súllyal reprezentálja ennek a mesterségnek a jelenlétét, erejét.

Azt gondolom, hogy egy változatos, a megye alkotóinak jellemző keresztmetszetét bemutató anyag látható a falakon, melyeken megmutatja magát az ifjabb és az érett építészgeneráció egyaránt. A kiállítás természetesen nem lehet teljes. A kiállítók saját szemszögéből sem – hiszen biztos sokaknak van olyan háza, terve, fotója amit már nem tudott a helyszűke miatt kitenni – illetve az alkotók számát személyét tekintve sem, mivel nem állít ki mindenki.

Ezen alkalommal, amikor ennyiféle tervezői attitűd látható egyidejűleg egy helyen, számot is vethetünk magunkkal is, hol tartunk, milyen irányba megyünk, esetleg sodródunk. El lehet azon is gondolkodnunk, hogy Debrecen milyen súllyal van jelen az ország építészeti térképén. Úgy gondolom, van mit javulnunk, de talán ez a hely, ahol most vagyunk, egy olyan új szakmai közéleti fókuszponttá válik, melynek hozadéka lesz egy szofisztikáltabb építészeti nyelv elsajátítása.

 

 

Ilyenkor önmagunkba nézve is feltehetünk kérdéseket: megfelelően érzékenyek-e az antennáink, alkalmasak vagyunk az új befogadására? Tudunk-e kellően szigorúak lenni magunkhoz, hogy a sallangokat elvessük? Van-e türelmünk ahhoz, hogy a tökéletesség irányába minden esetben a legtöbb lépést megtegyük? Van-e a házainkban következetesség, gondolati tartalom, megfejtendő intellektuális rejtvény? Becsontosodtunk-e? Kellően széles a látómezőnk, nem kellene olykor tágítani rajta? Nem vagyunk-e indokolatlanul magabiztosak? … Nehéz kérdés.

Az alkotás folyamata egyszemélyes önző műfaj, nehezen viseljük el a beavatkozást a folyamatba. Ellenben a közt, a társadalmat ajándékozzuk meg vele. Ha egy ház már áll, nem gondolhatjuk meg magunkat, nem írhatjuk át, nem komponálhatjuk újra, csak a saját lelkiismeretünkkel kell elszámolni, mivel az építtető néma, felelősség nélküli résztvevője a folyamatnak. Mi mindig egyedül maradunk a végeredménnyel.

Szeretnék idézni Günther Zsolt a Hely mint ürügy c. írásából: „A hely ürügyet kínál az eltérésre, a kísérletezésre. A helyet legtöbbször újraalkotjuk, fittyet hányva a hellyel szemben támasztott hagyományos, közhelyszerű elvárásoknak. Így lesz a helyből művi hely. A hely akkor jó, ha segítségével az épület az önkényesség, a tetszőlegesség ellenében dolgozik, mert támpontként szolgál. A hely akkor rossz, ha nosztalgikus kényszerzubbonyként köti meg kezünket. A hely tematizálása, hangsúlyos alkalmazása helyénvaló, amennyiben ürügyként szolgál a kísérletezésre, és végül az eltérésre."

Ezzel a gondolatsorral befejezve szeretném minden résztvevőnek, közreműködőnek megköszönni a munkáját, és azt kívánom, hogy vessük bele magunkat a felfedezés boldog, izgalmas és örömteli élményébe.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

2012. április 19."

Helyszín: 4028 Debrecen, Sarló utca 3. Fszt.