Két Clark nevű brit építész a magyar művészettörténetben – Lánchíd 175 II. rész: Adam Clark

Ma 175 éve avatták fel a Széchényi Lánchídat. Jeney András művészettörténész kétrészes cikksorozatával ünnepeljük az évfordulót.

Az alábbi tanulmány a magyarrá lett Adam Clark skót építészt mutatja be, aki amellett, hogy a 175 éve átadott Széchenyi Lánchíd kivitelezője volt, többek között a Váralagút tervezőjeként is tevékenykedett.

Adam Clark 1811-ben született a skóciai Edinburghban, ahol sok híddal tűzdelték meg a városképet.[i] Szülei hamarosan a jobb megélhetés reményében kisgyermekeikkel Londonba költöztek. Adam 14 évesen állt először munkába, mégpedig egy gépépítő cégnél.[ii] William Tierney Clarkhoz hasonlóan ő is autodidakta módon tanulta ki a mérnöki tudományt: nem volt építő- illetve építészmérnöki diplomája. A legtöbbet egy William Hunter nevű munkaadójától tanult.[iii]

1834-ben, Gróf Széchenyi István, a Habsburg kormányzat megbízásából Angliába látogatott egy Dunára szánt mederkotró hajó megvásárlása céljából. 1835-ben, meg is érkeztek Bécsbe a Vidra nevű medertisztító gőzös darabjai, és szintén Bécsbe érkezett az összeszerelésüket irányító ifjú szakember, Adam Clark. Nem sokkal később, mielőtt hazautazott, Magyarországgal és Széchenyivel is érintkezésbe került, és igen pozitív benyomást szerzett róluk.[iv]

Öt év elteltével, a Lánchíd-építés megszervezésekor, a tervező, az angol William Tierney Clark eredetileg egy Young nevű mérnököt szemelt ki a pest-budai híd kivitelezésének irányítására, aki azonban egészségi állapota miatt visszalépett. Ekkor került szóba a névrokon Adam Clark, aki elvállalta a megbízást.[v] Az építkezés kezdeti szakaszában támadt néhány konfliktus a két Clark között a hatáskörük kezdetben nem teljesen tisztázott megosztása miatt, de rendezték nézeteltéréseiket és azután harmonikusan dolgoztak együtt.[vi]

A két Clark 15-20 méter hosszú (a víz hatására nem málló, hanem megkövülő) vörösfenyő cölöpöket szerzett be Stájerországból, a tölgy gerendákat pedig Szlavóniából hozatták. A tégla Pestről és Óbudáról érkezett. A márga a vajdasági Beocsinból jött. A fémmunkákat részben Bécsből rendelték.[vii] A munkaerő egy kisebb része német államokból és Itáliából érkezett,[viii] tehát nemcsak britek és magyarok dolgoztak az építkezésen.

Az ünnepélyes alapkőletétel 1842. augusztus 24-én történt a pesti hídfő árkában. Ekkor mindkét Clark aranyozott dohányzószelencét kapott V. Ferdinánd királytól. Adam Clark szelencéje később megsemmisült.[ix]

1848-ban, egy demonstráló magyar tömeg érkezett az építkezés helyszínére, követelve Adam Clarktól a szakképzett külföldi munkások hazaküldését. Ő a sarkára állva nemet mondott. Szerencsére, az ekkor megjelent Széchenyi megmentette a helyzetet: egy beszédével lecsendesítette a tömeget, ami végül hazaindult. A híd sikeres, hibátlan megalkotása jelentős részben Adam Clark érdeme. Nemcsak a precíz munkavégzés szempontjából. 1849-ben, Hentzi osztrák generális fel kívánta robbantani a majdnem elkészült építményt, el is helyeztette a lőporos ládákat a hídon. Azonban Clark eláztatta a lánckamrákat a tragédia elkerülése céljából. Nem sokkal később pedig Henryk Dembinszky akarta felrobbantani a hidat, hogy megakadályozza az osztrák átkelést. Clark személyesen tárgyalt a tábornokkal és győzte meg parancsa helytelenségéről, így végül nem robbantották fel, csak használhatatlanná tették az építményt a császári sereg átkelési kísérlete számára.[x] A szabadságharc bukása után, 1849. november 20-án készült el teljesen a híd. Átadása mindössze Haynau átlovaglásában nyilvánult meg, ünnepséget nem szerveztek.

A kezdetben ötévesre tervezett a hídépítés végül tíz évig tartott. A hagyomány szerint mintegy hatvan brit szakmunkás költözött az építkezés idejére Pest-Budára, de erre hivatalos bizonyíték nem áll rendelkezésre. Adam Clark és helyettese, James Teasdale, a hídépítés után letelepedtek Magyarországon, magyarokká lettek.[xi]

Széchenyi már a hidat tervező William Tierney Clarkkal is készíttetett előzetes terveket a Várhegyet keresztülszelő alagúthoz. A szabadságharc azonban megakadályozta a megvalósítást. Ürményi József kamarás 1851-től rendszeresen beadványokkal ostromolta a bécsi udvart a Váralagút építési engedélyének kiadásáért, végül 1853-ban megkapta. A részlettervek Adam Clark munkájaként készültek el.[xii] A szintén általa vezetett kivitelezés hároméves munkát jelentett, tehát 1856-ra készült el, majd 1857-ben elindult benne a kocsiforgalom.[xiii]

A nyugati portál Frey Lajos (1829–1877) tervei szerint valósult meg, de a második világháborús károkat követően modernizálták. A keleti, Duna felőli kapu azonban Adam Clark műve és napjainkig fennmaradt. Milyen stílusú ez a bejárat? Kevésbé olaszos, mint William Tierney Clark Lánchidja. Vájatolt törzsű, dór fejezetű oszlopai inkább sugallják a hellén neoreneszánsz stílust.

Mellékesen megemlítendő, hogy a Lánchíd és az Alagút között lévő téren, a mai Hotel Clark (Anthony Gall, 2016–2018) helyén állt a Lánchidat nem számítva első érett olasz reneszánszt idéző magyarországi épület,[xiv] vagyis Ybl Miklós Budai Takarékpénztára. Ennek 1862-es átadása után kezdett hazánkban elterjedni ez a neostílus.

Clark a híd néhány öntöttvas elemét a svájci származású Ganz Ábrahám vezette budai üzemben gyártatta le, ezáltal hozzájárult a magyar nehézipar születéséhez. Építészi műve az apósa számára épült, mai Dob utca 46/B alatti egykori klasszicista épület, melyet lebontottak az 1930-as években.[xv] A mai Szabadság tér helyén egykor állt Újépület melletti sétatér tervezésében is részt vett. A skót mérnök továbbá szerepet kapott a Széchenyi kezdeményezésére létrejött Hengermalom gépi berendezésének megtervezésében is. A Dunagőzhajózási Társaság Kisfaludy gőzösének gyártásakor is szakértői véleményt kértek tőle. A Széchenyi vezette Közlekedésügyi Minisztériumban pedig műszaki tanácsos lett.[xvi] A budai vízvezeték gőzszivattyúját szintén ő készítette el. Egy kisméretű, bécsi híd megtervezése is a nevéhez fűződik. Egy Drezda melletti, egy leitmeritzi és egy Tiszán átívelő híd kapcsán is szakértőként hallgatták meg.[xvii]

A budai Várszínházban pillantotta meg először későbbi feleségét, Áldásy Máriát. Több gyermekük is született, de közülük néhányan már születésükkor meghaltak.[xviii] A Budai Vár mellett, a Kosciuszkó Tádé utca 7. szám alatt épült fel a saját tervezésű villája, amely épp elkészült az 1866-ban, súlyos betegsége miatt bekövetkezett halála előtt. Már csak özvegye és gyermekeik költözhettek be.[xix] Sajnos, az épület később elpusztult. A helyén álló modern épületen nincs Clarkról szóló emléktábla.

Adam Clark a távoli, viktoriánus Skóciából érkezett a reformkori Magyarországra. Tanultságát, precizitását az ipari forradalom szülőhazájából hozta magával. Életműve alapvetően itt, Közép-Európában bontakozott ki. Nevét Skóciában, illetve Nagy Britanniában lényegében nem ismerik. A magyarrá lett skót építőmérnök-építőművésznek egy mellszobor állít emléket a Városligetben, az egykori Közlekedési Múzeum előtt. Portréja a szegedi Dóm téren egy domborműként szintén megtalálható. De vajon miért nem láthatunk egy őt ábrázoló teljes alakos szobrot a róla elnevezett Dunaparti téren, a Váralagút előtt annak ellenére, hogy szinte magyar nemzeti hősnek tekintjük?  

Felhasznált irodalom: 

[i] Stirton, Paul: The Széchenyi Chain Bridge. The British Engineering Tradition in Hungary. In: Britain and Hungary: Contacts in Architecture and Design During the Nineteenth and Twentieth Century. Szerk.: Gyula Ernyey. Hungarian University of Craft and Design, 2005. 103.

[ii] Hajós Géza (Szerk.): A Széchenyi Lánchíd és Clark Ádám. Városháza, Budapest, 1999. 81–82.

[iii] Stirton 2005. i. m. 107.

[iv] Uo. 103.

[v] Hajós 1999. i. m. 129.

[vi] Stirton 2005. i. m. 104.

[vii] Hajós 1999. i. m. 129, 131.

[viii] P. Váci, Sándor: William Tierney Clark and the Buda-Pesth Chain bridge. ICE, 2011. 117.

[ix] Uo. 121.

[x] Hajós 1999. i. m. 88–89.

[xi] P. Vaci 2011. i. m. 117.

[xii] Sisa József: Egyéb épületek. In: A magyar művészet a 19. században. Építészet és iparművészet. Szerk.: Sisa József. Osiris, Budapest, 2013. 290.

[xiii] Hajós 1999. i. m. 91.

[xiv] Rozsnyai József: Ybl Miklós 1860-as évekbeli műveinek előképeiről és stíluskapcsolatairól. In Ars Hungarica. 40. évf. 4. szám. 2014. 522.

[xv] https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/05/19/dob_utca_46_b Letöltés: 2024. 10. 21.

[xvi] Hajós 1999. i. m. 86–87.

[xvii] Uo. 92–93.

[xviii] Uo. i. m. 91.

[xix] Uo. 94.

// Jeney András //

szerk.: Őze Sándor