200 év - A magyar műszaki élet, benne az építészet és építőipar tündöklése és közelgő bukása

„Mára a több mint 200 éves, diadalmas utat befutó magyar műszaki élet pályáját befejezve, a földbecsapódás, azaz a végső tönkremenetel előtti állapot pillanatait éli."  Milyen eseményeken, folyamatokon keresztül vezetett idáig az út? Kévés György írásában a műszaki oktatás, szakmagyakorlás és érdekvédelem múltját, jelenlegi - mélyen gyökerező - problémáit tárja fel, valamint az ezek megoldására adott javaslatait mutatja be.

Több mint 200 éve, amikor 1808-ban a nagy műveltségű Habsburg, a kiváló államférfi, József nádor, a magyarság tisztelője és támogatója városfejlesztési céllal megalapította a Szépítő Bizottmányt és felterjesztése alapján a bécsi Helytartótanács elfogadta Hild János, a kiváló városépítész Pestre vonatkozó, akkor még sugárirányú országutakkal szabdalt fővárosunk korszerű,  európai rangú, új várostervét. A kor építészei ezzel egy időben létrehozták a klasszicista stílusú magyar építészetet is, és ennek világhírű jelképévé vált elemét, a klasszicista Duna-parti palotasort, amit sajnos az elmúlt évtizedekben az érzéketlen utódok részben lebontottak és kíméletlenül tönkretettek.

A sikeres kezdet, a gyors felemelkedés, 110 éves tündöklés, káprázatos szellemi és anyagi pályát befutó üstökös-rakéta, - a magyar műszaki világ - hihetetlen gyorsasággal, néha a magyar malomiparhoz hasonlóan – megelőzve Amerikát – a világszínvonal csúcsára emelkedett. A kiváló elődök: Hild János, Pollack Mihály, Hild József, Ybl, Steindl Imre, Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos és a többi nagyszerű kortárs építész a 19. század végére - az akkori világ csúcsait is elérő építőipar segítségével - és az 1872-ben gróf Andrássy Gyula miniszterelnök vezetése mellett egységes műszaki - nem kerületekre szakított - irányítás alatt, az 1949-ig sikeresen működő Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) vezetésével megépítette Közép-Európa egyik ragyogó gyöngyszemét, az 1873-ban három városból (Pest, Buda, Óbuda) egyesített fővárosunkat, Budapestet. Ezzel szinte egy időben az akkor még magyar vidéki nagyvárosaink - Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Szabadka -, valamint Győr, Pécs, Székesfehérvár, továbbá a nagy árvíz utáni Szeged és a többiek, az akkori kornak megfelelő színvonalra emelkedtek.

A világelsőségre szert tett malomiparon túl a fővárosban és vidéken is óriási léptékben fejlődtek más iparágak is (textil-, élelmiszer-, vegyipar, bányászat stb.) és tömegével hozták létre a ma annyira hiányolt új munkahelyeket. Felsorolni is nehéz azokat a kiváló kortársakat, magyar műszaki kiválóságokat - többek között Häggenmacher, Puskás Tivadar, Zipernovszky, Kandó Kálmán, Csonka János, Galamb József, stb. -, akik a többi híres feltalálóval együtt a 19. században és a 20. század első évtizedében világszínvonalra emelték az egész magyar ipart!

A „magyar csoda" - ma már csak így is nevezhetnénk ezt a műszaki élet sikerekben gazdag időszakát - 1914-es delelőpályája után különböző politikai rendszerek, politikusok, háborúk, forradalmak és a kommunizmus hatására -, az egykor fényesen ragyogó és az akkor egyre gyorsuló pályán száguldó „magyar műszaki rakéta" röppályája az I. világháborút és Trianont követően süllyedni kezdett és az 1990-es év úgynevezett „rendszerváltása" után - útban a kommunizmusból vissza a kapitalizmusba című politikai rémdráma 20 éve alatt - zuhanórepülésbe kezdett!

Mára a több mint 200 éves, diadalmas utat befutó magyar műszaki élet pályáját befejezve, a földbecsapódás, azaz a végső tönkremenetel előtti állapot pillanatait éli. Az elmúlt 20 évben tudatosan - mindenkori kormányzati segítséggel, a virtuális pénzvilág követelésére - tették tönkre a műszaki értelmiséget, ezért nincs a mai napig érdekképviselete, minisztériuma! A műszaki képzettség nélküli miniszterek által vezetett öt - valójában a virtuális pénzpiac követelményei alapján a műszaki világától távol álló irányítás, éppen ezért az egységes vezetést nélkülöző - minisztériumi rendszer alá száműzött, jobb sorsra érdemes műszaki értelmiség beruházások nélkül ma élet-halál harcát vívja!

Mielőtt azonban az építész - mérnök szakma felett, ebben a korrupciók által is súlyosan szennyezett műszaki életben végleg megkondítanánk a lélekharangot és elénekelnénk a gyászhimnuszt, még egyszer utoljára meg kell kísérelni a teljes szakma megmentését. Az utolsó próbálkozáshoz a múltat és a jelent áttekintve teljes körű vizsgálat szükséges. Ezek alapján, a sikeres jövő érdekében, – az új politikai osztály részére – könnyen átlátható, megérthető, gyorsan és egyszerűen végrehajtható javaslatokat kell megfogalmazni. Ezt követően az elfogadott új koncepciót késedelem nélkül, megfelelő ellenőrzés mellett kell végrehajtani és újra kell indítani a józan magyar kulturális és gazdasági élet rakétáit!

A magyar műszaki élet - oktatás, szakmagyakorlás, érdekvédelem - múltja, jelene (jövője)
Oktatás
Az elmúlt 200 év történéseinek áttekintése után, egyszerűen megállapítható, hogy a magyar oktatási rendszer, ezen belül a műszaki ágazat – az egykori világszínvonalú szárnyalása után – évtizedek óta zuhanórepülésben van. A pénzügyi gazdaság atlanti „koncepciójának" évtizedek óta erősödő új irányú változása egyértelműen mutatja a virtuális pénzvilág óriási térnyerését, szemben a valós reálgazdasági rendszerekhez képest. Különösen megmutatkozik ez és mára teljesen egyértelmű tudatosság tapasztalható a műszaki-, építész-, és mérnökképzésnél. Ma már az USA és Nyugat-Európa új pénzügyi gazdasági törekvése jelzi, hogy az oktatásban is több mint fél évszázados tudatos irányváltás történt.

Saját szakmai tapasztalatból ismerem, hogy az 1970-es évek végétől, már akkor a kelet-európai „úgynevezett szocialista országokban" – nyugati hatásra, külső nyomásra létrehozták az alsó-, és középiskolai oktatásban tudatos színvonal-csökkentési céllal az úgynevezett nevelési központok rendszerét, amelyek egyenesen vezettek az oktatás színvonalának csökkenéséhez. Egyes kortársaink ma meglepődnek azon, hogy nem vették észre ezt a valóban szellemi leépítési szándékot. Szerencsére a rendszer - amelynek terjesztésére és népszerűsítésére az 1960-as évek végén amerikai, német, dán, svéd tanulmányutak megítélésével a témában jártas, ismert magyar építészeket vontak be - Magyarországon - egy-két minta-együttesen kívül - nem tudott elterjedni, jórészt elbukott a józan magyar gondolkodáson. Családi kapcsolataim révén (Amerikában élő magyar pedagógus rokonság) figyelmeztettek, majd az 1970-es évek elején már személyesen is tapasztaltam az USA-ban ezt az irányváltást, mely egyértelműen arra irányult, hogy a gazdagok gyerekei részére kisszámú, hagyományosan magas nívójú iskolai rendszert, a tömegeknek pedig ezt az új, szabad oktatási formát vezették be, mely a felnövő új generációk elhülyítéséhez vezetett.

Ezt a nevelési központ-rendszert már akkor - amerikai, angol, német, dán, svéd minták után - Kelet-Európában is „nyugati segítséggel" hihetetlen erővel terjesztették és sajnos tényleges kritika nélküli,  lelkes hazai támogatói is voltak. Mindezt igazolja ma, hogy az atlanti világban teret nyerő virtuális pénzvilág több mint fél évszázaddal ezelőtt már készült erre a „pénzzel pénzt csináló", a tömegeket alacsonyabb szellemi szintű „akolokba" terelő folyamatra. Végül lásd ma az USA-t, tragikus, de a virtuális pénzvilági koncepció következtében a reálgazdaság elsorvasztásával önmagát fogja megsemmisíteni és helyét át fogja adni Kínának!

Régen előkészítették már ezt a folyamatot. Soros György és társai már az 1960-as évek végén elindultak ezen az úton, amely ma kulminál az Egyesült Államokban, és egyszerre erősödik fel a „dülöngélő" Európai Unióban, ahol szintén fontossá válik, az aranyfedezet nélküli virtuális pénzvilág mindenhatósága és ahol a tényleges, fizikai értelemben az emberiség tevékenységét és jövőjét meghatározó munkahelyteremtést feleslegessé akarja tenni, mert úgy gondolják, hogy a virtuális pénzvilág „morzsáiból segélyezi" a tudatosan elbutított munkanélküli milliókat és tartja kezében egyre erősebben a világon zajló tőkekoncentrációs folyamatokat. Ezek a mozgások láthatók ma már nálunk is az oktatásunknál, amely elsősorban a műszaki egyetemi képzésnél káros. Saját tapasztalatból mondom – a helyszínen az Egyesült Államokban már több mint 20 évvel ezelőtt láttam, USA-ban dolgozó egyetemi tanárként –, hogy ott ez az „amerikai találmány" (ott nem bolognainak nevezett rendszer) milyen károkat okozott és okoz az egyetemi képzésben és hogyan teszi tönkre a virtuális pénzvilág ádáz ellenfelét, a tényleges reáltermelésen alapuló világot. (Nálunk az 1970-es évek elején még nem a bolognai rendszert, hanem ezt megelőzően a "nevelési központokat" terjesztette a nyugati világ.) Ez a mindent tönkretevő álságos koncepció, leépülés az USA-ban lassúbb, miután a világ első számú műszaki hatalma eddig elég erős volt ezt az eszement folyamatot kompenzálni! Nálunk azonban az utolsó pillanat, „állítsuk meg Arturo Uit!", mert különben – a külső behatások, az ország belső ellenségei, a nyitott gazdaságunk, az esztelen privatizáció hatására az igen érzékeny és törékeny lokalitás, Magyarország végleg eltűnik! Igaza lesz a költőnek, sírunkat más országok állják majd körül, (vagy állnak bele), ahol egy nép süllyed el!

Elemi-, középiskolai-, és szakmunkás-képzés
A múltban magas szintű magyarországi elemi-, a középiskolai-, és szakmunkásképzés nívója különösen a II. világháborút követő időszakban, a kommunista rendszer alatt jelentős mértékben romlott. Tömegessé vált az oktatás, csökkent az oktatói színvonal. A mindannyiunk által ismert, zavaros, szükségtelen iskolatípusok, a számunkra idegen, elmaradott, szovjet rendszerű oktatás kötelező átvétele, továbbá az elmúlt 20 év egymást érő, kormányonként változó országvesztő oktatási koncepciói, az oktató személyzet egyre csökkenő színvonala és alacsony dotációja tovább rontották az egykor hagyományosan kiváló színvonalon működő oktatásunkat. Ennek következtében az a világ elmúlt, amikor egy érettségizett munkásember (volt ilyen) egy életre meg tudta alapozni úgy a jövőjét, hogy közben családot alapítva a megélhetését is biztosította. Mindezek következményeként az elemi és középiskolai nívó romlása miatt – tisztelet a kivételnek – alacsony szintű előképzettséggel indulnak neki az új korosztályok a fejkvótára és a külföldiek oktatására berendezkedett főiskolai vagy egyetemi képzésnek. A változtatáshoz szükséges a múltat és a jelent áttekintve, a jövőhöz átlátható, könnyen érthető és végrehajtható javaslatokat megfogalmazni.

Főiskolai és egyetemi oktatás
Az egykor a 19. század végén alapított, jól bevált felső ipariskolai képzés megszüntetésével, átalakításával, az 1950-es években szovjet mintára „technikumi rendszert" vezettek be. A rendszerváltás környékén ezt az oktatási rendszert főiskolákká alakították át, melyek az ország valódi igényeit nem vették figyelembe és az így kialakított új szisztéma elsősorban az új oktatók érdekeit szolgálta. A felduzzasztott intézményrendszer alkalmatlan a továbbfejlődésre! Az egyetemi oktatás területén – az elmúlt 200 év első száz évében – lépésről lépésre az akkori tényleges műszaki igényeknek megfelelően alakuló, végkifejlődésének korszakában világhírű oktatókkal világhírű műszaki képzés, oktatási rendszer, jött létre Magyarországon, Budapesten, Selmecbányán, később Sopronban, majd Miskolcon.

Ezt a jól működő oktatási rendszert az 1950-es években átvett szovjet szisztéma szerint átalakították. A szovjet rendszer, a speciális tanszékek oktatási rendszere azonban a rendszerváltás után is megmaradt, és a mai napig ezen elmaradott, „szocialista tömegtermelésre létrehozott" rendszer szerint (lakóépület tervezési, középület tervezési, ipari épület tervezési, városrendezési, műemlékvédelmi) tanszékeken keresztül folyik az oktatás, pedig minden józan, műszaki irányultságú ember tudja, hogy a magyar reálgazdaságnak egészen másra, a jelenlegi világszínvonalnak megfelelő, a magyar lokalitást figyelembe vevő rendszerre van szüksége!

A műegyetemi oktatás nem terjed ki az épületek, építmények ténylegesen gazdaságos, szakszerű megvalósítására, nem oktatják a "Feasybility Study"-t, az épületek komplex megvalósítását - hova lett a Bauhaus szelleme? A valódi ipari gyakorlattól távol álló, úgynevezett „designer" képzés folyik, amely nem segíti az önálló magyar „lokalitás" talpra állítását! Ebben a helyzetben az egyetemen, főiskolákon végzett hallgatók a tőkekoncentrációk által kialakított virtuális pénzvilágban gyakorlatilag már ma munkanélküliek és nem is tudják zömében megszerezni a pályakezdéshez szükséges előírt szakmai gyakorlatot, ezért nem is lesz tervezési (megélhetési!) jogosultságuk! Erre találták ki a kamarai ellenőrzési rendszert, amely ma már semmit sem tud ellenőrizni. Mindez hová vezet?

Szakmagyakorlás
Az elmúlt két évszázadban az építész és mérnöki pályán a szakmagyakorlás óriási változásokon ment át. A 1808-tól – az általunk itt önkényesen meghatározott időponttól – egészen a műszaki fénykorunk befejeződéséig, 1914-ig az egyetemet végzett építészeknek, mérnököknek a szakma teljes gyakorlásának és tudásának képességével kellett rendelkezniük. Ezek a korabeli kiváló építészek vállalkozók is voltak. Például - mint köztudott - Pollack Mihály több pesti világhírű középülete mellett 108 pesti lakóháznak volt a tervezője és kivitelezője. Építőművész és egyben kiváló műszaki szakember volt. A teljes műszaki vertikumot - beruházástervezést, kivitelezést, műszaki ellenőrzést - és ezen tevékenységekkel összefüggő részfeladatok ellátására is kiképzést kaptak elődeink!

A 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején az óriási volumenű építkezések korszakában és ennek következtében, 1873-tól 1914-ig rohamléptekben épült ki Budapest, majd más vidéki városaink. Az egyes épületek megvalósítása során a munkák összetettsége miatt már részben megoszlott a tervezői és kivitelezői feladat. Ezzel egyidejűleg azonban az építész felelőssége nem csökkent, és nem változott. A fontos irányítási pontokat a korabeli kiválóságok nem engedték ki a kezükből. Megmaradtak „építésvezetőnek", mint ahogyan Hauszmann Alajos is a Királyi Vár építésénél, mint tervező teljes felelősséggel tartozva „építésivezetői" meghatalmazást kapott Ferenc Józseftől az ország akkori királyától.

Az első jelentős változás az 1920-as években, az I. világháborút követő évtizedben, a Trianon utáni Csonka-Magyarországon indult el, amikor tovább szakosodott a szakma. A felsőipari iskolából kikerülő, jól képzett tanulókból általában kivitelező vállalkozók lettek, jól kerestek, sokszor jobban, mint a kor zseniális építészei: Molnár Farkas, Rimanóczy Gyula, Lauber László, Nyíri István, az Olgyai testvérek és a többi kiváló építész. Jellemző, hogy egyes kivitelezők - Dávidék, Zorgék és társaik - a kor milliomosainak számítottak és nem az építész zsenik gazdagodtak meg.

Így érkeztünk el az II. világháború utáni kommunista évtizedekbe, az induló hanyatlásba, amikor „szovjet mintára" (jóllehet központi Építésügyi Minisztérium volt) darabokra szakították az egyértelműen egy és oszthatatlan építész szakmát, a művészet - tudomány egységét és a technikai megvalósítást - egy ország összképét meghatározó emberi tevékenységet! Az 1950-es évek elejétől megjelentek - amerikai mintára - a nagy szovjet kommunista állami irodákban a degradált tervezők, mint "műszaki ügyintézők" és a régi nagyobb kivitelező cégek államosításával, azok felszereléseiből állami tulajdonba vétel után „gründolt" generálkivitelezők, alvállalkozók, beruházók, üzemeltetők stb.

Ez a szovjet szisztéma változott meg részben az elmúlt - kommunizmusból vissza a kapitalizmusba - 20 esztendőben, amikor feladva végleg mindenünket, részben a privatizáció révén a hazai multik, de 80%-ban a külföldi országok multijainak kezébe került a szakma, ahol csak egy példa: külföldi tervezőknek nem kell a Magyar Építész Kamarától tervezési jogosultságot szerezni, lásd a budapesti CET nevű építkezést, ahol külföldi cégek veszik fel az irreálisan felduzzasztott költségekhez a hiteleket, amelyeket azután PPP szisztéma szerint terhelik rá a budapesti önkormányzatra, aminek eredményeként a 8 és fél milliárdra kalkulált költségekre a Fővárosnak 33 milliárd forintot kell visszafizetni. Igaz, ezt a PPP-rendszert már korábban a MÜPA-nál a magyar kormány és magyar cégek indították el.

Megalázó és tarthatatlan a szakmagyakorlás mai hazai helyzete, ahol az építést és ingatlanpiacot szinte teljes mértékben – az építési szakértelem nélküli magyar kormányok hathatós támogatásával – külföldi multik kezébe játszották át! Ki a felelős mindezért? Minden bizonnyal dr. Budai Gyula úr egy személyben képtelen lesz ezen ügyek felgöngyölítésére. Pusztán csak néhány mindenki által ismert beruházást említhetünk: az elvetélt EXPO területén megvalósult épületek, a 4-es metró, a PPP-programok egész sora (3000 milliárd forint!?), MŰPA, a millenniumi névvel lejáratott egyéb építész ügyek, külföldiek által „gründolt", ma üresen álló lakásokkal teli „lakóparkok", aminek következtében a magyar építész és szerkezetépítő mérnök szakma 90%-ban munkanélküli. Nincs pénz, nincs hitel, nincs igény az építésre! Az országos méretű korrupciók és az offshore lovagok áldásos tevékenységének köszönhetően a mindenkori kormányok által „támogatásra javasolt magyar mikro-, kis- és középvállalatok" az állam és a multik által kifizetetlen járandóságok következtében fetrengenek a „körbetartozásokban"! Ki ezért a felelős? Mit lehet tenni? Sürgősen cselekedni kell, de nem a hazai multikat kell újra támogatni!

Ebben a helyzetben külön is figyelemreméltó az a magyar magánberuházás a budapesti VIII. kerületi Orczy városközpontban, ahol saját erőből történt a megvalósulás. Állami és önkormányzat támogatás nélkül - igaz 15 év alatt - 15 milliárdos beruházás (azért csak 15 milliárd, mert az egy kézben tartott beruházásnál nem volt csúszópénz!). Ahol a tervezést, a generálkivitelezést, és az értékesítést is egy generál-cég végezte és mindenkor rendben kifizette az alvállalkozókat, akiket nem „fejősteheneknek", hanem partnereknek tekintettek! Érdekes azonban, hogy ez a „magyar példa" egyetlen kormányzat érdeklődését sem keltette fel eddig. A városközpont megépítőit soha nem keresték meg hivatalosan, hogy önállóságunk érdekében, lokalitásunk védelmében, ezt a magyar utat kell járni.

Érdekvédelem
Az elmúlt 200 évben a szakmai érdekvédelem a legkülönbözőbb formákat vette fel. A céhrendszerek fokozatos megszűnésével a 18. században már jelentkező kamarai érdekvédelmi rendszerek a 19. század közepéig nem tudtak teret nyerni. Kossuth Lajos sikertelen kísérlete után a 19. század végére a hazai kapitalizmus kialakulásakor az építésben résztvevő szereplők egyes csoportosulásaival egyesületek, kamarák, később szakszervezetek alakultak, abból a nyilvánvaló célból, hogy a kapitalizmus egyre fokozódó szervezettsége, az állami apparátusokkal létrejött kapcsolataik révén a magánszféra is szükségesnek érezte az összefogást - így jöttek létre például az érdekvédelem harcos alakulatai, a szakszervezetek is, amelyekben a munkaadók a munkavállalók, és az állam eltérő érdekein kívántak úrrá lenni.

Európában ma is a különböző érdekvédelmi egyesületek, kamarák néhol már kötelező kamarai tagsággal az államkapitalizmust, a létező szocializmust, a kommunista diktatórikus szisztémát idézik, ahol a kommunista állam a kötelező kamarai tagságokon keresztül kívánt az egyes szakmai területek működésébe beleszólni, a szakminisztériumok szerepét kiváltani. Ezeknek a szervezeteknek vannak demokratikus - mint a nem kötelező tagságú -, vagy diktatórikus formái, ahol az állam kötelező tagságot ír elő. Ilyenek voltak az 1990-es úgynevezett rendszerváltás előtti kommunista - államkapitalista időszakban például az ügyvédi kamarák, amelyek a gazdasági - szakmai tevékenységen túl a politikai ellenőrzés szerepét is betöltötték. Az érdekvédelmi szervezetek, például a kamarák - ugyanúgy, mint több száz éven keresztül a céhrendszerek - magukban hordozták és hordozzák ma is egyes csoportok, klikkek, lobbik, a különböző szakmákon belüli érdekcsoportosulások céljainak érvényesítését, magyarul a kötelező kamarai tagság a korrupció melegágyává válhat! Többek között ezért nincs Svájcban kamara. Ezt a tragikus mai helyzetet figyelembe véve, olyan érdekvédelmi alakulatra van szükség Magyarországon, ahol a "mutyik" kizárhatók! Ez semmiképpen nem a diktatórikusan kötelező tagságon alapuló érdekvédelem!

Az érdekvédelmi szervezetek, kamarák, egyesületek - mint tudjuk - teljes egészében a szervezet vezetésétől függnek, ezért fontos szempont ennek a meghatározása. A vezetőktől való függőség védelmére kultúrországokban jogosan alkalmazzák azt a szisztémát, hogy a kamarák, egyesületek vezetőit meghatározott időre (nem haveri alapon) 1-2 évre választják. Ez idő alatt a demokratikusan megválasztott vezetés érdemi szakmai, gazdasági, üzleti munkát nem végezhet! Az ezzel ellentétes szisztéma, mely sajnos Magyarországon kormányzati támogatással működik, az államvezetéshez közelálló személyeket időkorlátozás nélkül vezetővé "választják" meg! Ez az állami vezetés által is támogatott szisztéma segít természetesen az egyes szakterületek minisztereinek, hiszen a „nyílt diktatúra látszata nélkül" a hosszú időre megválasztott kamarai vezetőkön keresztül tudják az egyes területeket a kötelező kamarai tagságú tagokat is szigorúan kézben tartani. Ez vezetett azután az állami-kamarai korrupció lehetőségéhez, "az uram-bátyám mutyihoz", amiben egyes vezetők a kamarai „segítséggel" szerzett munkákon meggazdagodnak, ugyanakkor a vezetők még magas fizetést is kapnak. A kötelező kamarai tagok, a kötelező tagsági díjaiból finanszírozzák a vezetőket! Ennek a szisztémának „továbbfejlesztett, magyaros változata", hogy az évtizedekre „kijelölt - megválasztott" vezetők által irányított kamara - a tagok felsőfokú egyetemi végzettsége és hosszú szakmai gyakorlata ellenére - vezetése adja a tervezési-működési jogosultságot, úgy, hogy a vezetőség által kiválasztott külső cégek előadásain, rendezvényein pontokat kell szerezni, azért, hogy megújíthassák a tervezési-működési jogosultságot. Mindezen "pontszerzéseket" a kamarai tagok jelentős pénzek, díjak lefizetése után tehetik meg. Bravó!

Ennek egyértelmű eredményeként több egészen kiváló alkotó elvesztette már tervezői jogait, Kossuth-díjas, Ybl-díjas, vagy különböző magas állami kitüntetésekkel rendelkező neves, olykor világhírű kollégák vesztették el alkotói (megélhetési) jogukat, azaz ebben a szakmában tervezési jogosultságukat. Ez a szisztéma a legdiktatórikusabb, a „szakmai zsákbanfutás" tipikus megnyilvánulása. Csodálkozom, hogy miképpen engedélyezi ezt magát a jog államának deklarált állami, szakmai vezetés, hiszen például a most 105 éves Oscar Niemeyer világhírű brazil építész (kamarai vizsgák nélkül) óriási építészi feladaton dolgozik ma is. Isten éltesse soká Niemeyer kollégát!

Javaslat
A magyar műszaki élet új oktatási, szakmagyakorlási, érdekvédelmi rendszereinek megújításához
(Jövő?)
A magyar műszaki élet, benne az építészet és építőipar sikerekben gazdag múltja után a mára a fizikai és szellemi teljes összeomlás szélére sodródott a szakma. Ezért a nemzetstratégia kiemelt fontosságú elemét, az építés - benne a magyar mikro-, kis-, és középvállalkozók - életét a legsürgősebb és leghatásosabb módon meg kell menteni. A politikai osztálynak nem csak a hazai és külföldi multik boldogulását kell állami hitelekkel támogatni. Az elmúlt 200 év tündöklése és bukása után utolsó kísérletet kell tenni, hogy egy nemzet életében talán legfontosabb a művészet - tudomány és ipar - az országépítés összessége - visszanyerhesse régi fényét. Mindezek érdekében a kis, de egykor büszke lokalitásunkat újjá kell varázsolni úgy, hogy hazánknak - Európa és az egész világ eddigi eredményeit, tapasztalatait mérlegelve - meg kell alkotnia a „magyar építészet nemzetstratégiáját". A példák – hazaiak és külföldiek – gondos válogatása után az építész-mérnök szakma megújítását az alábbiak szerint tartjuk - immár a 24. óra után - lehetségesnek.

Oktatás
A magyar műszaki oktatási rendszert a hagyományainkhoz visszanyúlva az alábbi módon javasoljuk megújítani.

• az elemi-, középiskolai-, szakmunkásképző iskolák rendszerét vissza kell állítani az 1945 előtti állapotra, anyagilag is megbecsülve az oktatókat és a technikai haladást (rajztudást, ábrázoló geometria tudást, stb.) mindenek előtt szem előtt kell tartani.
• a főiskolák rendszerénél vissza kell térni a jól bevált felső ipariskolák szisztémájára, ahol az elméleti tudás mellett a technikai megvalósítás is meghatározó (volt) és lesz!
• az egyetemi oktatásnál a budapesti Műszaki Egyetemet kell ismét világszínvonalra emelni, amiben meg kell szüntetni a szovjet módszert és olyan új intézményt kell megalkotni, ahonnan az ország műszaki fejlesztéséhez és haladásához univerzális (tervező, kivitelező, szervező stb.) szakemberek jöhetnek azonnal az iparba. Meg kell szüntetni (egyenlőre) a külföldi hallgatók képzését, míg az Egyetem ismét világszínvonalra nem fejlődik, mert így csak szégyenkezünk a nagyvilág előtt ezzel a "béroktatással" és fejkvóta-rendszerrel.

Szakmagyakorlás
Minden oktatási formában és fokozatban azonnal alkotóképes embereket kell az intézményeknek kibocsájtani. Ezen iskoláknak, egyetemeknek – korlátozás nélkül – alkotói, azaz tervezési jogot kell adni. Az utóképzés fontos, de ez elsősorban az egyén érdeke! Semmiféle egyesület, kamara stb. nem korlátolhatja a szerzett főiskolai, egyetemi diplomák hatáskörét! (Ez EU követelmény is!)

Érdekvédelem
Itt a nemzetközi szakma részletes tanulmányozása után egyértelmű, hogy a régóta értelmetlenül (nagyságrendi különbségek miatt is) a nagyhatalmi típusú német, szovjet, amerikai érdekvédelmi szisztémákkal fel kell hagyni! Vissza kell térni a 19. és 20. századi magyar hagyományokhoz és az ehhez hasonló, a világon ma is kitűnően működő (mint a svájci óra) svájci rendszert kell választani! A SIA (Svájci Mérnökök Építészek) rendszer mintájára, nem kötelező tagsággal, Építész-Mérnök Szövetséget kell létrehozni (ez működött a II. világháború befejezéséig), ahol a tagsági díj fejében valóban érdekképviseletet, és szakmát érintő naprakész műszaki anyagokat (nem pénzért pontszerző tanfolyamokat) nyújtanak. Teljesen felesleges Magyarországon két kamarát (építész és mérnök) fenntartani!

Az építészek is - svájci mintára - exkluzív egyesületet hozhatnak létre, ahol a tagságot elnyerni elismerést jelent. Ilyen lehet a Magyar Építőművészek Szövetsége, annak megújulása után, kötelező évenkénti vezetőváltással! Minden önszerveződéssel létrejött szakmai civil szervezetet, egyesületet - a pártokon kívüli civil kontrollt -, azok létrejöttét feltétlenül támogatni kell, miután parlamentünknek nincs és nem is lesz második kamarája!

Kévés György
Kossuth-, Ybl-, Príma-díjas építész
az Építészek Mérnökök Képzőművészek Egyesületének elnöke
a Kévés és Építésztársai Részvénytársaság vezetője
a St. Louisi (USA) Washington Egyetem Építészkarának volt egyetemi tanára
az építész Mesteriskola 10 évig volt vezető építésze

Budapest, 2011. július