Pályázatok

2008. évi Építőipari Nívódíj

1/0
Hirdetés
1/0
Pályázatok

2008. évi Építőipari Nívódíj

2008.07.31. 08:19

beadási határidő: 2008. szeptember 15-én, hétfőn 16 óra

Felhívás a 2008. évi Építőipari Nívódíj pályázatra

Valamely létesítmény létrehozásában részt vevők jó együttműködésének, a kiváló tervezésnek és mesterséget magas fokon megvalósító kivitelezésnek nyilvános elismerésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az Építéstudományi Egyesület, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata, illetve az Építőipari Mesterdíj Alapítvány meghirdette a 2008. évi ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ-at.

A feladatot megvalósítók nevében a pályázó a létesítmény fővállalkozója (generál kivitelezője) lehet, de elnyerés esetén a Nívódíjat hirdető táblán mellette szerepelnek az építtető, a tervező, valamint a generálkivitelező által megnevezett három, a kivitelezésben érdemi munkát végzett vállalkozó és mindezeknek a létesítmény megvalósulását közvetlenül irányító vezetői.

Hét kategóriába sorolható építménnyel lehet pályázni. Ezek: középület, irodaépület és kereskedelmi létesítmény, sport- és szabadidős létesímény, ipari és energetikai létesítmény, többlakásos lakóház, műemlék helyreállítás és rehabilitáció, mérnöki és mélyépítési létesítmény.

Részletes tájékoztatás és letölthető jelentkezési lap az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma honlapjáról.

beadási határidő: 2008. szeptember 15-én, hétfőn 16 óra.
kivétel határideje: 2008. szeptember 14.
kivétel helye: www.mesterdij.hu
kivétel díja: 230.000 HUF+áfa
beadás helye: 1027 Budapest, I., Fő utca 68. I. 137.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.