Közélet, hírek

A Fórumért – Változnak a kommentelés szabályai

1/1

?>
1/1

A Fórumért – Változnak a kommentelés szabályai
Közélet, hírek

A Fórumért – Változnak a kommentelés szabályai

2020.12.07. 14:21

Honlapunkra egy teljesen új komment rendszer fejlesztését kezdtük meg, amelynek eredményei leghamarabb januárban várhatóak. Addig az oldalon a kommentelés lehetőségét átmenetileg szüneteltetjük.

Az Építészfórum egyik célja, hogy projektbemutatói, posztjai, véleménycikkei alatt nyílt és építő jellegű szakmai párbeszéd alakuljon ki. Ezt a lap – nomen est omen –  mindig is egyik legkiemelkedőbb értékének tekintette. A komoly szakmai párbeszéd helyett az utóbbi időben azonban sajnos a kommentelés színvonalának drasztikus csökkenését tapasztaltuk, amely a szakmai hozzászólások érdemi vitára invitáló folyamatait is megszakította.

Ezzel kapcsolatban az elmúlt napokban több levelet kaptunk Olvasóinktól, köztük neves építészektől, akik a folyamat káros hatására hívták fel a figyelmet. Ezért úgy döntöttünk, hogy egyetértve a kritikával szigorítunk a hozzászólások rendszerén.

A sértő, gyalázkodó tartalmakat eddig egyesével töröltük, ám  ennek ellenére egyes kommentelők továbbra is vállalhatatlan, sértő, fenyegető üzenteket tettek közzé, ezért a Szerkesztőség kénytelen további korlátozásokat bevezetni a hozzászólások tekintetében az alábbiak szerint:

Az informatikai fejlesztés még zajlik, de a jövőben alapvetően két kommentelési lehetőség lesz elérhető az oldalon: az egyik esetben a felhasználóknak lehetőségük lesz minősített felhasználóként regisztrálni. Ilyenkor a felhasználó átvilágításon esik át, és az adatvédelmi szabályok betartása mellett személyes adatainak, teljes nevének megadásával hitelesíti magát. Ebben az esetben az illető szabadon publikálhatja meglátásait a cikkek alatt mindaddig, amig a kommentjei tartalma, minősége nem sérti az Építészfórum jövőben közzétett kommentálási szabályait, azaz a kommentek nem sértők, gyalázkodók. Amennyiben a poszt az elvárásoknak nem felel meg, úgy egyszeri figyelmeztetés után a következő szabályszegés alkalmával a minősített felhasználót kitiltjuk, aki IP címe és személyes adatai alapján már nem tud újra regisztrálni honlapunkra, és a továbbiakban nem tud kommentálni sem.

A minősített felhasználóként történő regisztrálás mellett továbbra is fenntartjuk azt a lehetőséget, hogy a hozzászóló anonim maradjon, és egy általa választott felhasználó néven kapcsolódjon be a párbeszédbe. Az ilyen hozzászólások ugyanakkor a jövőben már csak előzetes szerkesztőségi jóváhagyás után fognak megjelenni az oldalon. E tartalmak a jóváhagyás után időrendben (azaz az észrevétel megtételének időpontjára visszamenőlegesen) tudnak megjelenni a hozzászólás-folyamban.

A fejlesztés lezárásáig, és az új kommentelési rendszer aktiválásáig a hozzászólás lehetőségét leállítottuk az oldalon. A Facebook és Instagram oldalunkon a hozzászólás lehetősége továbbra is adott, ám hasonló feltételekkel: azokat a hozzászólókat, akik többször is gátolják az érdemi vitát és csak kompromittáló megjegyzésekkel járulnak hozzá a diskurzushoz, kitiltjuk a közösségi oldalainkról!

Hangsúlyozzuk: a fejlesztéssel nem célunk a véleménynyilvánítást korlátozni, netán megszüntetni azt az ÉF-en, épp ellenkezőleg. Bátorítani szeretnénk azokat a szakmai, érdeklődő, városlakó, építész, urbanista, hallgató Olvasókat is a szakmai és érdemi kritikák megosztására, akik esetleg minderre még nem tettek honlapunkon lépéseket. Ezekből a minőségi hozzászólásokból ugyanis mind az építészek, teoretikusok, szerkesztők és írók nagyon sokat tanulhatnak, amely a lap minőségét is javítja a jövőben.

Köszönjük Olvasóinknak eddigi leveleiket a kommentekkel kapcsolatban, melyekre továbbra is szívesen várjuk a meglátásokat!


Bízva a valódi párbeszédben,

a Szerkesztőség

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Épületek/Középület

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM // Egy hely + Építészfórum

2021.01.06. 17:41
00:08:06

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő része a budapesti Szépművészeti Múzeum 114 éves épületét mutatja be. Kiváló alkalom, hogy a pandémia miatt zárva tartó múzeum tereit virtuálisan is megcsodálhassuk. Így mikor következőnek ott járunk, olyan részletekre is rácsodálkozhatunk, melyek ezidáig elkerülhették figyelmünket.

Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

GRAPHISOFT PARK // Egy hely + Építészfórum

2020.12.10. 10:09
00:07:09

Az egykori Óbudai Gázgyár területe 1998 óta ad otthont egy folyamatosan épülő-szépülő irodaparknak. Első épületeinek téglaarchitektúrája a mai napig viszonyítási pont a hazai építészetben, és azóta is az ipari fejlődés és az igényes építészet találkozásának színtere. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti GRAPHISOFT Parkkal ismerkedhetünk meg.

Az egykori Óbudai Gázgyár területe 1998 óta ad otthont egy folyamatosan épülő-szépülő irodaparknak. Első épületeinek téglaarchitektúrája a mai napig viszonyítási pont a hazai építészetben, és azóta is az ipari fejlődés és az igényes építészet találkozásának színtere. Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti GRAPHISOFT Parkkal ismerkedhetünk meg.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk