A horvát nemzeti pavilon - ez történt Velencében

A 14. Velencei Építészeti Biennálé Rem Koolhaas kurátor által meghatározott „absorbing modernity" (modernizmus befogadása) témát a nemzeti pavilonok közül kevés tudta a horvátékéhoz hasonló szinten átgondolni, feldolgozni és bemutatni. Klaniczay János beszámolója a Velencei Biennáléról szóló cikksorozat részeként.

FITTING
ABST
RACTIO
N

A modern stílusban Koolhaas, és számos ország pavilonja a nemzeti építészeti karakterek megszűnésének folyamatát látják. A horvát pavilon ennek ellentmondva a 20. sz. modern építészetét a saját stílusuk kibontakozásának véli, mivel évszázadokig az Osztrák-Magyar Monarchia tagjaként nyilvánulhattak csak meg.

A kis területű országra a történeti stílusok korában is jellemző volt a formák egyszerűsítése, az építészeti absztrakció gyakorlása, így a modernizmus minimalisztikus jellege nem idegennek hatott, inkább a tradíciók folytatásának tűnt. A 20. sz. építészete Koolhaas szerint, és a legtöbb vonatkozó szakirodalom alapján is az addigi tradíciók radikális elhagyása volt, szakítás a múlttal, ezért is különleges, hogy a horvát pavilon a történelmi kontinuitás kontextusába helyezi el 100 év építészetét. A modern stílus egyik legjellemzőbb eleme, az absztrakció az ő esetükben a történelmi hagyományok folytatását tudta elősegíteni. Az elmúlt század politikai viszonylatban korántsem mondható nyugodtnak, folytonosnak, kimértnek. Horvátország politikai helyzete számos hirtelen változáson esett át, éppen ezért volt fontos szerepe a nemzeti identitás megőrzésének az építészeten keresztül. A politikai rendszerek instabilitása, folyamatos változása közepette az építészet biztosította a kontinuitást, a biztos alapokat.

Ha folytonosságról beszélünk, akkor nehezen lehet értelmezni a modernizmusnak egy adott, pontosan meghatározott kezdési dátumát. A horvátok esetében ez mégsem okozott nehézséget. 1914-ben, az első világháború kezdetével elkezdett felbomlani az Osztrák-Magyar Monarchia, mely több nemzetet foglalt magába, és sok esetben nyomta el saját stílusukat, hagyományaikat. 2014-ben viszont Horvátország elkezdi egy teljesen más jellegű unióban történő tevékenységét, mely szintén különböző kultúrákat tömörít (Horvátország 2013. július 1-én csatlakozott az EU-ba), de a nemzeti identitás kezelése jóval barátságosabb. Ezáltal a horvát pavilon e két esemény között kibontakozott szuverén nemzeti építészetét mutatta be a biennálén, a horvát építészet kevesek által ismert frappáns válaszait az egész világot meghatározó modern stílusra.

A kiállítás nyolc tematika szerint tekinti végig a modernizmus során történő absztrakció folyamatát, bemutatva az évszázadnyi fejlődést. A horvát építészet válaszainak rendszerezésére kialakított témák mindegyikére egy-egy tanulmány koncentrál, bemutatva a problémakört. Az egyes tematikák 100 év építészeti örökségének folyamatát reprezentatív, kiragadott példákkal mutatják be a kezdetektől a mai kortárs megnyilvánulásokig. A témák a modernizmus főbb, általában problémaként kommunikált területeivel foglalkoznak.

A Poetic Reduction – Latent Rhetoric (Költői redukció – Rejtett retorika)
az egyszerűsítés, absztrahálás történeti kontextusba helyezésével foglalkozik, a formai redukálás horvát megjelenéseivel, az elmúlt száz év modern épületeiből hozva példákat. A Sublimating the Regional – Meeting the International (Szublimálni a regionálist – Találkozni a nemzetközivel) c. tanulmány a nemzetközi stílus hatásait vizsgálja a regionális építészetre, és vica versa. A természetbe ágyazódás problematikáját tárja fel az Engaging the Landscape – Interacting with Nature (Harcba lépni a tájjal – Kölcsönhatásban a természettel) c. rész, a különböző horvát válaszokból merítve. A történeti városok építészetében sokszor ejtett sebet a modern épületek megjelenése, de a történelmi kontinuitás fenntartására az új stílussal is jól lehetett reagálni. A történeti városszövetekben megjelenő interpolációkkal foglalkozik a Modernizing Infills – Reinforcing the City (Foghíjak modernizálása – Megerősíteni a várost) c. munka, mely mindenféle városi beavatkozásra hoz példát a 20. sz.-ból, a történelmen átívelő harmóniákra felhívva a figyelmet. A modern építészet egyik jellemző témája a szociális terek kérdése volt, amire a Generating the Social – Implanting Public Space (A szociális megteremtése – Közterek létrehozása) c. kutatás fókuszál. A modernizmus építészethez kapcsolódó művészi megnyilvánulásait, művészcsoportok (EXAT 51, Zemlja) munkáit gyűjti össze az Artistic Alignments – Emancipating Modernity (Művészi nyomvonalak – A modernizmus emancipálása). Az ismétlés, a ritmus, az algoritmusok által vezérelt tervezés a modernizmus során még nagyobb teret nyert. Ezekből a „megfagyott algoritmusokból" szemezget az Open Systems – Frozen Algorithms (Nyitott rendszerek – Megfagyott algoritmusok), bemutatva homlokzatritmusokat, árnyékolókat, előregyártott elemeket. Végül pedig az 20. sz. kísérletező világát mutatják be az Enacting Experiment – Extending Scopes (Kísérletek elrendelése – Kitágítani a látókört) c. tanulmányban.

Az előző felsorolás alapján óriási kiállítást lehetne elképzelni, de a horvát pavilon kurátorai jól szervezett, átlátható, logikusan bemutatott, és kifejezetten kompakt teret alkottak, ahol az említett nyolc téma kellő mélységben megismerhető. Egy-egy téma feldolgozásához tartozik egy rövid általános ismertető szöveg a sorok egyik oldalán és egy összegző tabló a túloldalon. A témák időben lineáris módon vannak prezentálva. Minden adott kategóriához tartozik 8 példa a témához kapcsolódóan. A példákhoz tartozik fénykép, archív tervrajzok, leírás, de legjellemzőbb a témánként azonos kialakítású koncepciómakettek sora, mely összhangba hozza egy-egy téma kiragadott példáit.

A kiállítás az Arsenaléban foglal helyet, nem túl tágas területre beszorítva, az embernek mégsincs bezártság érzése. A biennálét látogatók haladási irányára merőlegesen kialakított 4X2 sor a látogatókat megállásra ösztönzi és „behívja" a kiállításra. A pavilon térbeli felosztása nagyban könnyíti a kiállítás átláthatóságát, a nyolc téma és a nyolc forma egyfajta mátrixot alkotnak. A sorokat bármely oldalról kezdve logikusan végig lehet nézni. A pavilon egyben installáció is, melyben a koncepciót erősítve egy térrácsban sétál a látogató. A fehérre festett fémcsövek rendszerében vízszintesen elhelyezett neoncsövek az egész kiállítás lényegét is szimbolikusan erősítik: a nyolc téma, és azok időbeni fejlődése egy óriási komplex összefüggésrendszert alkotnak.

Bár díjban nem részesült, a horvát pavilon az egyik legjobban sikerült kiállítás volt az idei Biennálén. A Koolhaas által felvetett, sokaknak nehézséget okozó, nagyon komplex kérdéskörre a horvátok válasza volt az egyik legteljesebb. A modernizmus igen komplex hagyatékát egy tiszta, logikus installációban sikerült bemutatni, a kérdéskör legfontosabb témáit egytől-egyig érintve. Ellentétben számos nemzeti pavilonnal a horvátoknak sikerült élniük a lehetőséggel egy ilyen magaslabdánál.

Klaniczay János

A horvát csapat:

Zrinka Barišic Marenic, Melita Cavlovic, Igor Ekštajn, Nataša Jakšic, Mojca Smode Cvitanovic, Marina Smokvina, Karin Šerman