A morva Pálava kortárs építészete

Csehország déli részén, Morvaországban található a Pálava tájegység. A szlovák és az osztrák határhoz is közel eső Mikulov városa, a vonzáskörzetében található kis városok, falvak és azok természeti környezete alkotja ezt a régiót, mely nevét a szimbólumaként is alkalmazott, három nagyobb dombból álló láncolatról kapta. A természeti értékekben és épített örökségben gazdag tájegység az utóbbi huszonöt évben nagy fejlődésen ment keresztül és ennek jelentős építészeti hozadéka is van.

A kétezres évek elején jelentek meg a környéken az első olyan befektetők (egy részük innen is származott), akik felismerték a környék meglévő értékeit és, akik olyan kisebb léptékű beruházásokban gondolkodtak, melyek egy a régiót átfogó hálózat részeivé tudnak válni. A korábban is a helyiek megélhetését biztosító bortermelést és turizmust helyezték új minőségi szintre, a látnivalókat és a vendéglátóhelyeket pedig biciklis utakkal kapcsolták össze.

A magánberuházásokkal párhuzamosan a helyi önkormányzatok is építkezésekbe, felújításokba kezdtek, zömében európa uniós támogatással. A vállalkozói szféra és az önkormányzatok vagy az állam által véghez vitt beruházások jól kiegészítik egymást, kölcsönösen hasznot hoznak egymásnak. Az alábbiakban négy olyan épületet mutatok be, melyek képet adnak a tájegység fejlesztésével összefüggő építészeti eredményekről. A házak kapcsán igyekszem megragadni a fejlesztés átfogó mivoltához és a kiemelkedő építészeti minőség létrejöttéhez hozzájáruló tényezőket. 

A beruházások hatására Pálava mint turisztikai célpont, egyre keresettebbé vált, ami a fejlesztések sikerességét igazolta. Az idáig vezető út azonban nem lehetett mindig egyszerű a beruházók számára sem. Az eredmények mögött hosszú tanulási- és fejlődési folyamat húzódik, melyet jól érzékeltet az épített örökség helyreállításának mikéntje. Húsz évvel ezelőtt az ottani beruházások többsége is a meglévő épület(ek) bontásával kezdődött, vagy ha mégis felújítás történt, az eredmény általában elkeserítő volt. Néhány év leforgása alatt, akkora változás állt be ezen a területen, hogy az utóbbi időszakban már egy tucat itt álló épület újult meg vagy bővült nagyon magas színvonalon, közülük több építészeti díjat is nyert.

A pozitív példák sorából is kiemelkedik a mikulovi Štajnhaus vendégház. Mikulov történeti város, a látványát meghatározó, magaslaton álló várral, gyűrűs rendszerben kanyargó utcahálózattal, a múltra utaló épített örökséggel. A várat ölelő, A. Muchy nevű utca zártsorú térfalába simul az a régi ház, mely ma felújítva, apartmanházként működik. A reneszánsz részekkel is rendelkező épület korábban sokáig volt lepusztult állapotban. Az új tulajdonos saját célra lakrészt, ezen túl pedig kiadható szobákat szeretett volna az épületben létesíteni. A tervezéssel a régi épületek felújításában  korábban már tapasztalatot szerzett ORA építészirodát bízta meg.

A tervezők különleges érzékenységgel nyúltak az épülethez, amit tudtak megőriztek, az új elemeket pedig olyan természetességgel illesztették a kompozícióba, ami kortalanságot kölcsönöz azoknak. A ház külseje igényes módon és szerénységet sugallva újult meg. A homokszínű homlokzati vakolat, az eredeti ablakok utángyártott másolatai, a hagyományos tetőhéjalás mind a környezethez történő illeszkedést, mind a történeti hitelesség fennmaradását jól szolgálják. Az új bejárati ajtók, belső nyílászárók, bútorok és lépcsők különleges anyaghasználatuknak (natúr fafelületek, fa gerendák, durván megmunkált lapos,- és köracél elemek) köszönhetően olyanok, mintha mindig az épület részei lettek volna, ugyanakkor formálásuk révén frissnek hatnak. Az utóbbi érzetet erősítik a technikailag alaposan végiggondolt, esztétikus részletmegoldások, a variabilitás és a néhány helyen felbukkanó, szokatlan színű padlóburkolat is. Annak ellenére, hogy az üzemeltetés mutat hiányosságokat, elmondható, hogy az épület nem csak funkciója okán, de építészeti minősége révén is, a mikulovi belváros egyik meghatározó elemévé vált.

Az, hogy a fejlesztések mögött milyen mértékben állt végiggondolt koncepció és, hogy az egyes beruházások milyen gondosan voltak ütemezve az a kezdeti lépések időszakában kívülről még nem volt érzékelhető. Néhány évvel később kezdett kirajzolódni számomra, hogy az egyes beruházások hogyan kapcsolódnak össze, milyen módon épülnek egymásra. A környéken az egyik legelső, valóban magas építészeti színvonalat képviselő épület, a Klentnicében működő Café Fara volt.

A kezdetben kávézóként és cukrászdaként működő hely, ma már elsősorban étterem, amely rendezvényteremmel és vendégszobákkal is rendelkezik. A templom szomszédságában álló, egykor plébániaként funkcionáló barokk épületegyüttest a tervezők (Atelier Štěpán) olyan érzékeny módon újították fel és írták tovább, hogy az illeszkedik is a falusi környezetéhez, de építészeti karakterét, részleteit tekintve túl is mutat azon. A kert és a terasz körül álló házak a hagyományos falusi beépítési rendet mutatják, melynek az új elemek is szerves részeivé válnak. A legkarakteresebb elem a főépület mögött, az egykori gazdasági épületrész helyén álló lécburkolatos szállásépület, mely a pajta modern átirataként értelmezhető és számos, igen friss építészeti megoldást vonultat fel. Az emeletre vezető, térileg kibillentett, kompakt, fa lépcső-szobor, a tetőre is átforduló lécburkolat, a szobák egyedi, a téri helyzeteket kihasználó berendezési tárgyai mind a tervezés öröméről, az építtető és a tervező közti bizalmi viszonyról tanúskodnak.

A tulajdonos az első ütemben az utcára néző, korábban plébánia épület felújításával alakította ki a kávézót, mely akkor - a kétezres évek közepén - még kuriózumnak számított a környéken. Ezt követte a kerti terasz és a borospincék megépítése. Az ekkoriban már jelentős forgalom miatt gyors egymásutánban épült a szállásépület és egy másik meglévő épület felújításával, bővítésével az új éttermi, konyha rész. A komoly reklámtevékenységnek és a környék már említett felfutásának köszönhetően mára az étterem forgalma olyan mértékben megnőtt, hogy hétköznapokon is asztalt kell foglalni. Ennek hatására pedig további fejlesztések váltak szükségessé, melyek talán már veszélyeztetik is a Café Fara egykori hangulatát és bensőségességét.

Ahol a Pálava északkeleti lankái aláereszkednek és belefutnak a közeli víztározó vizébe, ott helyezkedik el Pavlov, egy ötszázfős falu. A település határában szőlő ültetvények, a vízparton kempingek terülnek el. A látványt nyugati irányban a meredek domboldal, keleti irányban a víztározó és a mögötte húzódó síkság uralja. Pavlov és a szomszédos falu, Dolní Věstonice közötti területeken bukkantak korábban a régészek több, jelentős, a paleolitikumból származó leletre. A fentiek miatt a két települést ma a világ legfontosabb régészeti területei között tartják számon, ennek ellenére sokáig hiányzott a környékről egy a leletek bemutatását, méltó színvonalon, lehetővé tevő múzeumi tér. Ezt kívánták pótolni az európa uniós támogatással megvalósult, 2016-ban átadott Pavlovi Archeológiai Parkkal.

A Radko Kvet és Pavel Pijacek tervezte épület a falu északkeleti végében található, a település házaitól erdős sáv választja el. Az archeológiai park területe ebből kifolyólag már inkább a természethez mintsem a faluhoz tartozik. A parkolót, a fogadóteret és a múzeumépületet a tervezők finom módon illesztették a lankásan emelkedő domboldalba. A szükséges kültéri funkciókat a terepadottságokhoz igazított kerítések és támfalak pozícionálják, ezek vezetik a látogatót is a földalatti háznak a domboldalban bevágással létrejött, karakteres, ferde felületekkel határolt bejáratához. Maga az épület rejtett módon, a terepszint alatt helyezkedik el, fölötte a domboldalhoz igazított járható zöldtető. A földalatti terek helyére csak a főbejárat és az egyedi formálású, szoborszerű felülvilágítók engednek következtetni. Ez utóbbi elemek - nagyon találó módon - a zöld domboldalban álló kövekre emlékeztetnek.

Ezt a hatást nem csak különleges formálásuk, de a deszkával zsaluzott látszóbeton felületük is erősíti. A nagyvonalú kiállító tér ferde födémeinek és falainak, a koncentrált megnyitásoknak, a helyenként felülről bejutó fénynek, a durva megmunkáltságú látszóbeton felületeknek köszönhetően hamar az ősi múltban érezhetjük magunkat. Az építészeti koncepció, a vizuális kapcsolatok és maga a téri világ ennél az épületnél nagyon sokat tesz hozzá a bemutatott régészeti anyaghoz. Kiemelendő még a - nálunk oly sokszor gyenge minőségű - berendezési tárgyak, kiállító vitrinek és arculati elemek egységessége és nagyvonalú kialakítása.

A legtöbb esetben nehéz megmondani, hogy egy épület mitől válik egy „hely" identitásának megtestesítőjévé.Véleményem szerint a MIMOSA építésziroda által Mikulovba tervezett, kisméretű lakó- és műteremházegyértelműen ilyen. A legtöbb, erre a vidékre jellemző érzetet, építészeti vonást és összefüggést felfedezni vélem benne.Az elhelyezkedése és a Mikulovi várból nyíló panorámában betöltött szerepe a fentiek tükrében szerencsésnek mondható. A ház ugyanis a rövid és meredek Zámecká utca északi szakaszán, a vár tövében áll. Az utcával párhuzamos, a régi kő - tégla kerítéssel egybe komponált magastetős és az ahhoz kapcsolódó, az utcára merőleges, földszintes, lapostetős épülettömeg takarásában otthonos kert rejtőzik. Az épület külsején és belsejében alkalmazott minőségi anyagok, a visszafogott színvilág és az egyszerűségre törekvő formálás kortalanságot sugároznak. Az előbbiekre erősít rá a homlokzatok részletképzése: az oromfalon túlnyúló cseréphez záró vakolat, a tetőbe rejtett csatorna, a véletlenszerűnek ható nyíláselrendezés és a kő ablakpárkányok. Az alaprajzi elrendezés egyszerű és logikus téri elrendezést mutat.

Az újszerűség a berendezési elemek komponáltságában és a terek egyszerűségében jelentkezik. Az épület két szempontból is nagy jelentőséggel bír. Az egyik a kitüntetett hely, amit Mikulov város szerkezetében elfoglal, a másik a környék kortárs építészeti vonulatában betöltött szerepe. Egy, a város és a régió szempontjából fejlesztésekben gazdag húszéves időszak lezárultakor épült, olyan években, amikor a továbbhaladás irányának kijelölése, a célok és az eszközök újragondolása aktuálissá vált. Ebből a szempontból pedig az épület természetessége, egyszerűsége és az, ahogy az új rész a különböző építéstörténeti rétegek közé illeszkedik az elmúlt két évtized építészeti értékeinek hordozójává, a következő időszak tekintetében pedig viszonyítási ponttá teszik.

Számunkra is fontos tanulsága afent említett fejlesztéseknek, hogy egy azon cél mentén, egymást erősítve jöttek létre. A különböző beruházók képesek voltak együttműködni, nem egymástól elszigetelt beruházásokban, hanem egy egész régióra kiterjedő fejlesztési koncepcióban gondolkodtak. A fejlesztések során létrejött új épületek jelentős része építészeti minősége révén olyan új réteggel gazdagította a környék képét, mely hosszútávon az itt élők és az ide látogatók vizuális- és építészeti műveltségét is formálhatja. Ma már az is tudható, hogy az átgondolt, alaposan megtervezett beruházások téri világuknak, a környezetükkel való kapcsolatuknak, formálásuknak köszönhetően olyan plusz tartalmat hordoznak, mely minden esetben kifizetődővé tette a befektetett többletmunkát és tőkét. Az elemzett példák kapcsán látható, hogy az épített örökség értékeinek feltárása, megőrzése és továbbfejlesztése nem csak kötelesség, de lehetőség is. Olyan egyedi téri megoldások, technikai részletek létrejöttéhez vezethet, melyek máskülönben nem jönnének létre. Ha a turizmus irányából nézzük, akkor pedig egyértelmű a történeti elemek és a régi épített környezet vonzó szerepe. Az épített örökség és a természet értékeinek külön-külön történő őrzése mellett oda kell figyelnünk a táji környezet és az épített elemek közti harmónia fenntartására is. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a fenti házak működése és építészeti megfogalmazása azt az arányosságot és természetességet tükrözi, ami a valóban harmonikus fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges.

Kovács Dávid