A Nemzeti Lovarda rehabilitációja - Jakabfi-Kovács Boglárka diplomaterve

Jakabfi-Kovács Boglárka diplomamunkájában a Kerepesi úti Nemzeti Lovarda megcsonkított épületegyüttesének kiegészítést tűzte ki célul. Az ifj. Paulheim Ferenc (1898-1974) nevéhez fűződő, lebontott lovaglócsarnok (Tattersall) tömegét megidéző, a megmaradt szárnyhoz kapcsolt új épületet a korszerű igényeknek megfelelő istállók együttesével egészítette ki, a helyszín kevésbé ismert - egykor színvonalas - modern építészeti hagyományaiból merítve.

Az Intézmény rövid története és jelenlegi helyzete

A Nemzeti Lovarda korábbi nevét a legendás lótenyésztőről, Richard Tattersall-ról kapta. Ő hozta létre a XVIII. századi Angliában az első olyan hátasló-tartásra alkalmas komplexumot, ahol vásárokat és versenyeket is tartottak. Ez a típusú intézmény terjedt el később Európában és a tengerentúlon, amelyet mindenhol az alapító után neveztek el.

 

 

A Kerepesi út mellett elhelyezkedő háromhektáros terület a Lótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság tulajdonában állt egészen 1931-ig, amikor egy szerződés keretében a telek kétharmada a Budapesti Ügető Egyesülethez került. Az alku feltétele egy modern lovaglócsarnok megépítése volt. A Budapesti Ügetőpálya területén Közép-Európa legnagyobb ügetőközpontját alakították ki (helyén ma Közép-Európa legnagyobb üzletközpontja áll), míg a maradék terület továbbra is a hátasló-képzést szolgálta.

1931-ben pályázatot írtak ki az ügetőpálya és a Tattersall építészeti koncepciójának kidolgozására, amelyet ifj. Paulheim Ferenc nyert meg. 1933-ra elkészült – Európában egyedüliként – a villanyvilágítással rendelkező ügetőpálya épületegyüttese, a Tattersall területén pedig egy korszerű lovaglócsarnok épült fel. Az épületek a Modern Mozgalom kiváló darabjai voltak.

A Tattersall szimmetrikus szerkesztést kapott: a két istállószárny között állt a főépület és az előtte elterülő nagy park. A főépületben helyezkedtek el a fogadó- és egyéb reprezentatív helyiségek, valamint a lovaglócsarnokba tekintő tribün. A háromcsuklós, fa rácsostartó szerkezetű lovarda a kor legmodernebb technológiájával és anyagaival készült, alkalmas volt nemzetközi ugróversenyek, lovasbemutatók és lóvásárok megtartására.

A II. világháború komoly pusztítást okozott az épületekben. 1944-ben két bomba is becsapódott a területre, az egyik a nyugati istállószárnyban, a másik a csarnokban okozott helyrehozhatatlan károkat. A fejlesztések leálltak, a terület felügyeletét átmenetileg a katonaság vette kezébe, versenyeket nem rendeztek, a lóállomány a budapesti utcákra került. 1953-ban - egy felmérési munka után - a csarnok és a keleti istállószárny egy részének bontása mellett döntöttek. Ezután hosszabb átmeneti időszak következett, amikor állami és civil tulajdonosok váltották egymást. A 80-as évektől – némi fejlesztésnek köszönhetően – újra beindult a lovas élet. Ekkor épült két csarnok, amelyek azonban funkciójukat csupán csekély mértékben látják el. A terület folyamatos állagmegóvásra szorul.  

 

 

Területrendezés

A Tattersall sorsát 120 éves fennállása óta mindig a politikai erőviszonyok határozták meg. Az Intézmény 2007-ben - erős civil összefogásnak köszönhetően - a Nemzeti Lovardáért Alapítvány kezelésébe került és hivatalosan is megkapta a Nemzeti Lovarda nevet. A vezetőség a korábbi sokrétű tevékenységet a valós igényekhez igazodva leszűkítette. A cél egy olyan lovas központ kialakítása lett, ahol a hét öt napján lovasoktatás folyik, míg a hétvégeken különböző lovas szakágak versenyeit rendezik meg. Mindezzel azt szeretnék elérni, hogy a magyar lósport megnyíljon a nagyközönség előtt, a lovaglás mindenki számára elérhetővé váljon, a versenyek pedig ne csak a szakmabelieket, hanem szélesebb társadalmi réteget is vonzzanak.

Ezekből a funkciókból adódóan az Intézményt szélsőséges használat jellemzi. Egy hagyományos lovardától eltérően a Nemzeti Lovardában kevés a bértartott lovak száma, így a hétköznapokban csak az oktatói lovak mozognak a pályákon. Az év 50 hétvégéjén azonban megháromszorozódik a lovak, lovasok és látogatók száma.

Az épületegyüttes nagyobb százaléka kihasználatlan, a működő épületek pedig nem kielégítően szolgálják rendeltetésüket.  A szélsőségesség nem csak a használatra, hanem az építészetre is jellemző: országos műemlékek és sufnik sorakoznak egymás mellett. A diplomamunka elsődleges célja, hogy a rossz kihasználtságú épületeket elbontva, a Paulheim-féle modern épületeket kiegészítve a Nemzeti Lovarda visszanyerje méltó építészeti összképét. Így megmarad a területet körbevevő, három méter magas vasbeton kerítés, az ősfás park, Budapest legjobb minőségű homokos pályája, a nyugati istállószárny és az elbontott csarnok műemlék fogadóépülete, amelynek tribünje az egykori lovaglócsarnok helyett ma szabadtéri pályára néz.

 

 

A mai igényeknek megfelelően felépül egy új istállósor, egy a külföldi versenyzők számára fenntartott apartmanház, egy lovasbolt, az intézmény területén helyet kapó egyesületek irodái, szolgálati lakások, a lóápolók szállásai, oktatói helyiség, fedett melegítőpálya, illetve a lótartáshoz kapcsolódó gazdasági épületek. Az új épületeknek köszönhetően a terület visszanyeri az eredeti beépítéshez hasonló, szimmetrikus elrendezését. Az elbontott csarnok helyére azzal dimenziójában megegyező lovaglócsarnok épül, amelyet keleti és nyugati oldalról a fenti funkciókat ellátó épületek határolnak.

A régi istállósor egy 20×40 méteres alapterületű, fedett melegítőpályában végződik, amely közvetlen átjáróval rendelkezik a nagy lovaglócsarnokba. A keleti, új istállószárnyhoz kapcsolódnak az öltöző- és lakófunkciók. A ház bütüjén kap helyet egy mobil lelátó, amely a melegítőpályával egyvonalban elhelyezkedő, azzal azonos méretű szabadtéri pályára néz. A racionalizálás során felszabaduló helynek köszönhetően egy új karámot is kialakítanak. A terület gépjárműves közlekedése a továbbiakban a hátsó fronton, a Lóvásár utca felől történik. Ezáltal a Kerepesi úti reprezentatív főbejáraton csak gyalogosan lehet érkezni, így biztosítva a terület egészén a látogatók és a lovak biztonságos közlekedését.

A terület három fő egységből áll: az északi területen a főépület és az új fedett lovaglócsarnok páholyai a közönség részére, a nyugati pályák és lovardák a tanuló lovasok és versenyzők számára, valamint a csarnok mögött húzódó, déli sávban elhelyezkedő gazdasági épületek a területet fenntartó személyzet számára.  

Építészeti koncepció és az új épületek

Az építészeti koncepció négy fogalom mentén rajzolódott ki. Ezek: méltóság, használat, rétegzettség, város a városban.

Méltóság

A Tattersall az utóbbi nyolcvan évben fontos szerepet vállalt a magyar lovassport életében. Évről-évre itt rendezték meg a legrangosabb magyarországi nemzetközi díjugrató versenyeket és a Széchenyi-kupát, ezenfelül több lovassporttal foglalkozó egyesület és sajtóorgánum székhelye is itt található. A hely a lovaskultúrában betöltött szerepéhez, történetiségéhez, műemléki és sportéleti jelentőségéhez mérten méltatlan körülmények között működik. Zaklatott sorsa nem tette lehetővé a lineáris fejlődést, és ez a folyton pusztuló, toldozott-foldozott lét olvasható le az épületekről. A műemlékek elhanyagolt állapotban vannak. Egy részük – például a keleti istállószárny – építészetileg értékelhetetlen elemekkel épült össze.

Az új működésnek és épületeknek köszönhetően a Nemzeti Lovarda visszanyeri egykori jelentőségét a sportéleten belül és ismét méltó környezetben várja az érdeklődőket. A nagy múltú intézmény olyan központtá válik, amely védi értékeit, őrzi hagyományait, ám igazodik a jelenkor elvárásaihoz is.

Használat

A hely speciális funkciójából adódik, hogy a tervezett létesítmények komplex használatra lesznek alkalmasak. Így például az új istállók nem csupán gazdasági célú, hanem a városi lótartáshoz maximálisan alkalmazkodó, többfunkciós épületek. A meglévő istálló tízméteres egységekből álló, harántszerkesztésű alaprajzát átörökítő új istálló megoldja az állatok minőségi, higiénikusabb körülmények között való tartását. A tízméteres elemek azonban nem épülnek egybe, hanem egymástól négy méterre helyezkednek el, egymáshoz átriumszerű térrel kapcsolódva. Az egységek közötti füvesített átmeneti terek a városi legeltetés problémáját oldják meg. Ezekbe a legeltető terekbe minden boxból külön kijárat nyílik. Speciálisan kialakított ajtajainak köszönhetően az istálló kereszt- és hosszirányban is jól átszellőztethető. A bontott tömegű istállósor szűrőként működik, így a közönség számára is bejárható parkos területről átvezetést kínál a csak lovasok által használt karámokhoz és edző pályákhoz.

 

 

Az épületek hagyományos vázkerámia falazattal készülnek és vasbeton födémmel rendelkeznek. A korcolt cinklemez fedésű félnyeregtetőket a keleti és a nyugati homlokzatok attikája takarja el. A fehér vakolatú házak a leginkább igénybevett felületeken törtfehér színű finombeton burkolatot kapnak. A boxok lejtetett beton, a folyosó fakocka burkolatot kapnak.

Az új csarnok nem csupán sportlétesítmény, hanem páholyaival, finoman megmunkált felületeivel kulturális középület szerepét is betölti. 3000 négyzetméteres alapterülete és 17 méteres belmagassága, közvetítésekre is méltó tere, diffúz megvilágítása, 250 ülőhelyes tribünje és páholyai változatos programoknak, előadásoknak adhat otthont. Az épületegyüttes ötvözi a lósportból fakadó eleganciát és az állattartásra jellemző közvetlen funkcionalitást. Az új pálya kialakítása lehetővé teszi a lovak rotációban történő szabadon tartását, amely jelenleg nem megoldott.

Rétegzettség

A rétegzettség („layering") fogalmát David Chipperfield használta a Neues Museum újjáépítése kapcsán. A jelentéssel telített rétegek építészeti eszközökkel történő megmutatása a Nemzeti Lovarda esetében is fontos, még ha nem is rendelkezik annyi történeti és kulturális síkkal, mint a berlini múzeum. A Kerepesi úton - különböző neveken - 1877 óta működik lótenyésztéssel, bértartással, oktatással, versenyrendezéssel foglalkozó intézmény. Fennállásának csúcspontja az 1932-33-as hatalmas állami beruházás volt, amikor létrejött Európa egyik legkorszerűbb lovas központja. A diplomamunka – bár nem hagyja figyelmen kívül az azóta eltelt nyolcvan év változásait – erre a kitüntetett pillanatra épít építészeti megfogalmazásban.

A műemléki védettség alatt álló főépületben közel az eredeti alaprajzot állítottam vissza, benne az új célokat szolgáló funkciók kapnak helyet. Az épületbe lépve először a nagy előtérbe érkezik a látogató. Innen továbbhaladva az egykori bálterem következik, amely étterem funkciót kapott. Két oldalról különterem és a kétszintes konyha övezik, az emeleti konyha a parkra néző teraszt szolgálja ki. A legfelső szint a tribün, ami hatvan év után újra befelé tekint, lépcsőzetének alsó síkja pedig a bálterem különleges mennyezetét képezi. Az étteremből rálátás nyílik a versenypályára, onnan egyenesen továbbhaladva közvetlenül a csarnokba lehet lépni, ahol páholyok és állóhelyek helyezkednek el váltakozva.

 

 

Az új csarnok - elődjének pontos helyén - alázatosan illeszkedik a megmaradt főépülethez. Tömegformálása egyszerre utal a megmaradt főépületrész kubusos felépítettségére és elbontott elődjének lelépcsőző homlokzatára. Szerkezete 10 méterenként párba állított vasbeton falpilléreken nyugvó, 3 méter magas rácsostartókból áll. A csarnokot áthidaló tartószerkezet mindkét oldala savmaratott üvegpanel-borítást kap, a déli felületekre vezérelt árnyékoló rendszer kerül. A két-két üvegoldalú hasáb által közrezárt alacsonyabb hasábokba a páholyok felülvilágító dobozai harapnak bele. Ezáltal mind az ötödik homlokzat, mind az épület oldala kubusos, lépcsőzetes formát ölt, így a hatalmas tömeg megbontva alkalmazkodik az őt körülvevő alacsonyabb épületekhez.

Város a városban

A Nemzeti Lovarda egy önálló, egyhektáros város Budapesten belül: lakóházak és középületek állnak a néhol terekké és parkokká szélesedő, bazaltkockás utcák és sikátorok mentén. Ebben a mikrokozmoszban az emberek sportolnak, dolgoznak, nézelődnek vagy a vendéglő teraszán üldögélnek. Itt magától értetődő az emberek és állatok együttélése, mert minden téri és anyagbeli megoldás az egyiket és/vagy a másikat szolgálja. Ennek ellenére a városszövetben zárványként elhelyezkedő Nemzeti Lovarda ma nem éppen hívogató arcát mutatja a lovassport iránt érdeklődő civil közönségnek, de akár az építészeti értékekre fogékonyak részére sem.

 

 

Ez a zárvány-lét az 1934-re elkészült, 3 méter magas vakolt vasbeton kerítésnek köszönhető, ami egyben a saját belső szabályokkal rendelkező szubkultúra biztonságát is védi. A magas, vastag fal nemcsak elhatárolja a területet a nagyváros nyüzsgésétől, de elősegíti, hogy a bent kialakult világ önmagára fordítsa figyelmét. A kapuzat súlyos tömege egyrészt megtartja a kerítés funkciót, másrészt eleganciát kölcsönöz a sivár falfelületnek, ugyanakkor indokolatlanul széles megnyitásával csalogató módon bepillantást enged ebbe a járókelők által ismeretlen világba.

Jakabfi-Kovács Boglárka

---

A Nemzeti Lovarda rehabilitációja -Jakabfi-Kovács Boglárka diplomamunkája

tartószerkezet: V. Nagy Zoltán
világítástechnika: Nádas József
Nemzeti Lovarda, szakmai tanácsadó: Szotyori-Nagy Kristóf