A szerző ismerteti könyvét

"Szokatlan kérésemet azzal indokolom, hogy kötetemet többen bírálták."Bonta János A magyar építészet egy kortárs szemével 1945–1960 című kötetéről, mely a közelmúltban jelent meg a TERC Kiadónál.

Bonta János: A magyar építészet egy kortárs szemével 1945–1960

Tartalmi kivonat. TERC Kiadó, 2008.

A kötet a második világháború utáni első évtizedek magyar építészetének alakulását, vívódásait, belsőből vezérelt és ráerőszakolt eszméit, valamint az adott feltételek mellett megépült érdemes és jellemző alkotásait mutatja be.

Az időszak szakadékos történetének megértetéséhez a szerző nem térhetett ki a kor politikai-eszmei folyamatainak és saját élményeinek, tapasztalatainak felvázolása elől. Szövegei három műfaj területére is átlépnek: a politika- illetve eszmetörténet, az önéletrajz és az építészettörténet. Az utóbbiban a szerző a kor hazai építészetét ismerteti, elemzi.

A bevezető fejezet az elmúlt korszak politikai történetét vázolja fel. A két hatalmi alakulat: a piaci kapitalizmus és az államkapitalizmus keletkezéstörténetét, emberi, társadalomszerkezeti, gazdasági jellemzőit, versengését, utóbbi (az ún. szocializmus) elfajulását és tönkremenetelét, s a világjelenségek magyarországi vetületét írja le.

A következő fejezet a szerző személyes történetét, egyetemi éveit: kezdeti nyomorát, majd képességei kibontakozásának epizódjait meséli el: az első nyertes pályázatot, a 16000 Újpestről deportált zsidó emlékművére, az első tanulmányutat Skandináviába, a munkát Várhelyi György irodájában.

Az építészeti közélet és az Egyetem társadalma áthatják egymást. A kiváló tanárok, nagy egyéniségek a közélet vezető szereplői. Bemutatásuk nélkül a korkép hiányos lenne.

A diploma megszerzése utáni első éveket a szerző Major Máté mellett töltötte és részt vett a marxista építészettörténet oktatásának első lépéseinél. Major tanszékének történettudományi, bölcsészeti jellegűvé alakulása után a szerző a Weichinger Károly vezette Tervezési Tanszékre ment át, ahol a továbbiakban húsz éven át tervezést oktatott, és részt vett a tanszék tervezési tevékenységében.

Közben az építészeti közélet forrni kezdett. A modern építészetet mind sűrűbben és egyre radikálisabban bírálták. Ebben a szerző és társai is részt vettek. A Párt vitát szervez, ahol Perényi Imre adja elő bírálatát, Major Máté viszont teljes mellszélességgel a modern építészet mellett áll ki. A tanulságokat Révai József összegzi. A fordulatot a MÉSZ első kongresszusa emeli határozattá. Emlékezetes Kardos Győrgy felszólalása, aki Révai József bírálatát mélyíti el. Az építészeti alkotások csak a természeti és urbánus tájjal asszociatív egységben lesznek a múlt és a hely szellemének megidézőivé. A metaforikus formák szerepeltetése nem utánzás, nem eklektika, nem más mint a fejlődés folyamatosságának kifejeződése.

A kötet gerincét a magyar építészet három szakaszának elemzése képezi, mindegyiket az időszak kiválónak ítélt tervei, épületei illusztrálják. A szerző nem elégszik meg az egyes szakaszok sematikus megjelőlésévl, stíluselemzést végez, a szokásosnál kifejezőbb megjelöléseket keres. (Archaizáló Eklektika, Stilizálás).

A második világháború utáni modern (kb. 1947–1952) forrásait nem kizárólag a Major által propagált tudományos, racionális "Bauhaus-stílusban" ismeri fel, – bár a lakás, a lakótelepek építésénél, típustervek készítésénél valóban a Bauhaus volt a minta – viszont egyedi középületeknél sokfelől érkezett hatás érvényesült: skandináv példák, természetközeli atmoszféra, Le Corbusier, Neutra anyaghasználata, konstruktív formái stb.

 

 

A második szakasz, amelyet a közvélekedés ironikusan szoc-reálnak becéz, holott a teoretikusai által kidolgozott kritériumok a megépült házakon alig-alig megtalálhatóak. Révai ugyan egyértelműen a reformkori táblabíró stílusra mutatott rá, mint kiindulásul szolgáló hagyományra, ha óvott is a másolástól. Sokan mégis a klasszicizmusban leltek támaszra. Másokra, az utolsó szemeszterüket Dániában végző fiatalokra a skandináv építészet hatott erőteljesen. A megyeházák architektúrája ismerhető fel a mai Iparművészeti Egyetem* főépületében. A paraszti építészet puha vakolat architektúrája sejik fel a Tolnai Kultúrházon. A két háború között már neves "nagy öregek" finom stilizálással játszadoznak valamiféle neoklasszicizáló barokk nyelvezettel stb. Nem sorolva tovább a stilisztikai árnyalatokat. Mindennel próbálkoztak, csak a szoc-reállal nem.

Kialakulóban volt viszont, főkép kis épületeknél, egyfajta romantizáló vidékies építészet, ami téglafalakkal, vakolt homlokzatokkal, magas tetővel jól megfelelt az akkori fejletlen épitőipari potenciálnak, a kistelepülések levegőjének. Ez volt e korszak építészetének legpozitívabb vonása: az akkori környezetbe, adottságokhoz való belesimulás, a regionális jelleg, a megszakítás nélküli folyamatosság, és ugyancsak ez a kor építészetének leghátrányosabb tulajdonsága is: a technikai visszalépés, s egyáltalán a kisléptékűség, vidékiesség, ami a fejlődés legnagyobb akadályává vált.

A kötet tartalmába szervesen illeszkedik a téli utazás leírása a Szovjetunióban. Az utazás legmaradandóbb élményei az Ermitázs Rembrandtjainak, valamint a Puskin múzeum francia impresszionistáinak láthatása, legfontosabb tanulsága Moszkva urbanisztikai rendszerének, a toronyházak hálózatának, mint a diktatórikus államkapitalista rendszer vetületének felismerése.

1953-tól a történelem menete – úgy tűnik – gyorsabb ütemre tér át. Meghal Kardos György, a korszak építészetének szellemi vezetője. Nemsokára rá Sztálin is, a fél világ kegyetlen zsarnoka. Utóbbi halálát hosszan elnyúló belharc követi a szovjet vezetésben, melyből Ny. Hruscsov kerül ki győztesen. Hruscsov leleplezi Sztálin bűneit, meghirdeti a békés egymás mellett élés politikáját, számos reformot vezet be, annélkül azonban, hogy az államkapitalista diktatúra rendszerét felszámolná. Az építészetben megszünteti a házak mértéktelen díszítését, a szoc-reál stílust, amit ezen a címen műveltek. Felhív a nagyipari technika alkalmazására, az egyszerű, praktikus, gazdaságos építésre.



A magyar építészek 1954. évi konferenciájukon a szoc-reál korszak gyakorlatát a Hruscsov-beszédet megelőzően már éles kritikában részesítették. De a visszatérés a modernhez lassú folyamat. A jövő évek épülettervei már készen vannak. A Hruscsov beszéd után, 1954-ben a historikus stilizálásnak vége. De a visszatérés a modernbe, a fejlett világ építészetéhez nem történt meg olyan ellentmondás-mentes teljességgel, mint ahogy azt sokan várták. Hiányzottak a technikai feltétetelek. Közben a világ építészetében a teherhordó és a határoló szerkezeti rendszerek határozott módon elváltak egymástól. Elterjedtek a függönyfal (curtin wall) szerkezetek. Magyarországon a légkondicionáláshoz szükséges gépészeti technika, valamint fémprofilok futószalagon gyártásához szükséges berendezés hiányában csak a függönyfalakat jelképező vaskos raszterek készültek, amelyek feketére festett fa szerkezetekkel, burkolt tégla- vagy betonelemekkel emlékeztettek a valódi könnyed függönyhomlokzatokra. A magyarországi raszterek vaskossága ugyanakkor helyi, regionális színt kölcsönzött épületeinknek. A feltűnően sok raszterhomlokzatú ház mellett természetesen önálló plasztikus épülettestek is készültek.

Az utolsó fejezetben a szerző kitekint a hatvanas-hetvenes évek folyamataira, amilyen a tömeges lakásépítés a házgyári technológia felhasználásával, valamint az ezzel szemben kialakuló organikus építészeti mozgalomra. A továbbiakban az említett mozgalmakon kívül épült individuális, kiemelkedő minőségű kis házakra, középületekre mutat rá néhány sorban.

Az átállás a modernre sikeresen megtörtént, ha nem is olyan tartalmasan, ahogy sikerülhetett volna. Az előző szakasz stilisztikai kísérleteit teljesen kiktatták. Holott néhány értékes gondolat talán megóvható s átültethető lett volna (Molnár Péter). A politikában az elmúlt és legyőzött kiiktatható, a művészetben viszont a teljes ember jelenik meg múltjával és jövőjével együtt. Ferkai András szerint: a korszak magába rejtette egy "jó kompromisszum" lehetőségét. A múlttal radikálisan szakító, technicista modernnel szemben egy olyan alternatíva támadt, amely biztosíthatta volna az ország építészeti hagyományainak kontinuitását archaizálás nélkül is.

A politikatörténeti háttér utolsó eseménye: Nagy Imre ünnepélyes eltemetése.

Bonta János
Bp. 2009, január

* legújabban Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – a szerk.