A Duna mint folyékony köztér – interjú a Város és Folyó Egyesület alapítóival

A Valyo célja egyszerű: szeretnék, ha minél többen használnák a Dunát, a Duna-partot. Sok kis helyi kezdeményezésen, rengeteg nagy projekten, és még annál is több ötleten keresztül igyekeznek bebizonyítani, hogy a város kapcsolódási pont lehet a természethez. Közeli célokról, távoli vízióról és a megvalósítás mindennapjairól beszélgettünk Lohász Cecíliával és Tömör Miklóssal, az egyesület két alapítójával.

A Város és Folyó Egyesület már 15 éve dolgozik azon, hogy a Dunát visszaintegrálja a lakosság életébe. Hogy jött létre, és hol tart ma?

Tömör Miklós: A Valyo tulajdonképpen egy baráti társaságból alakult ki, és már a kezdeti célunk is az volt, hogy a Duna-part minél könnyebben megközelíthető legyen. Ahhoz, hogy ezt elérjük, olyan dolgokat szerettünk volna csinálni, amiben mindenki részt tud venni, ezért egy kacsakődobó bajnokság volt az első esemény, amit szerveztünk, és egyébként azóta is évről évre nagy sikere van. Ezután elkezdtünk kisebb beavatkozásokat végezni a Duna-parton: padokat, asztalokat, lépcsőket, le- és átjutási lehetőségeket építettünk ki, ami mellé mindig valamilyen kis rendezvényt is kitaláltunk. Szerencsére mára eljutottunk oda, hogy olyan, egészen komplex, városi léptékű projekteken tudunk dolgozni, mint például a pesti rakpart megnyitása, ami már negyedik éve fut. Itt a koncepción kívül a berendezést, a fővárossal, cégekkel és résztvevőkkel való koordinációt, az esemény kommunikációját, és a programszervezést is mi csináljuk. Korábban hasonló volumenű kezdeményezés volt a „Szabihíd" rendezvénysorozat, vagy a Római-parton a szabadstrand megnyitása. Ebbe a sorba kapcsolódik be jelenleg a Hengermalom projekt, aminek keretében egy egykori malomépületbe, pontosabban egy teljes épületkomplexumba lehelünk új életet. Ez egy hosszú távú dolog, évtizedes távlatban gondolkodunk, ahogy egyébként a rakpartnál is.

Mindig a ti ötletetek nyomán indul ki egy-egy kezdeményezés?

T.M.: A Hengermalom esetében a tulajdonos kért fel minket, de a köztéri projekteknél általában mi találjuk meg a helyszínt, területet, és mi fejlesztjük ki a koncepciót, hogy hol és mit lehetne csinálni. A rakpartra is van egy ötéves stratégiánk, amit folyamatosan próbálunk megvalósítani, de időközben ez sokat alakul attól függően, hogy éppen zajlik-e más felújítás a városban, amihez alkalmazkodnunk kell, vagy például a fővárosnak milyen pénzügyi lehetősége van erre az adott évben.

Hogyan találjátok ki, milyen jellegű projekt valósuljon meg a kiválasztott helyen, és ki legyen a fő célcsoport?

Lohász Cecília: Ez sokszor organikusan alakul, és van benne egy nagyfokú spontaneitás, a programszervezésben kifejezetten. Kimondott célunk is, hogy megjelenítsük a közterek spontaneitását, ami most nincs annyira jelen. Először a "Szabihíd" esetén volt egy felhívásunk, hogy a helyi lakosok milyen programokat hoznának ide. Ennek az akciónak a lakók megszólítása is célja volt, hiszen, ez a város egyik turizmus által sújtott övezete, így még nagyobb prioritás, hogy kifejezetten olyan szolgáltatásokat, dolgokat találjunk ki, amik egyértelműen a budapesti lakosságnak szólnak. Sokszor alkalmazzuk azt a módszertant is, hogy először megnyitunk egy teret, és utána megnézzük, hogy kezdik el használni az emberek, majd ezek mentén gondolkodunk tovább. A belvárostól távolabb eső helyszínek esetén pedig, mint a Római-part vagy az Árasztó-part, még inkább a helyiekre építünk.

Civil szervezetként hogyan oldjátok meg a projektek finanszírozását?

L.C.: Általában hosszú folyamat, hogy az önkormányzattal megtaláljuk azt a keretet, amiben együtt tudunk működni, erre rengeteg energiánk megy el, hónapokat, sőt, olykor akár egy évet is igénybe vesz. Ezen kívül természetesen vannak olyan projektjeink, mint például a Budapest Átevezés, amik abszolút közösségi finanszírozásúak, a Szabadság hídon pedig volt, hogy teljes mértékben adomány alapon szerveztünk meg egy nyári szezont. Mivel a Valyo egy egyesület, az adó 1%-át is felajánlhatja nekünk bárki, aki szeretné támogatni a munkánkat – erre nagyon sokban építünk, mert rengeteg ötletünk van, amit, ha lenne egy állandó támogatói bázisunk, bármikor meg tudnánk csinálni. Próbálunk minél több lábon állni, egy civil szervezet számára ez a legbiztonságosabb.

Mik az idei és jövőbeni terveitek, amiket szeretnétek megvalósítani?

T.M.: Kisebb projekt, viszont úgy tapasztaljuk, hogy hatalmas igény van rá, azok a köztéri grillezők. Rengeteget tettünk már ki a rakparton, a Római-parton és a Vizafogón, és folyamatosan használatban vannak, sosem elég. Számunkra a grillezők telepítése szuper eszköz, hogy megmutassuk, ilyesmit is lehet csinálni a folyóparton, nem csak állni a dugóban.

L.C.: A Budapest Átevezést is kiemelném, ami egyébként most lesz május 18-án. Az esemény lényege, hogy a Dunán Óbudáról átevezünk Újbudára, már negyedik alkalommal szervezzük meg, és amikor megnyitjuk a jelentkezést, pillanatok alatt betelik a létszám. Ha lenne rá keretünk, akár havonta vagy sokkal több résztvevővel is meg tudnánk rendezni, mert akkora igény van rá. Illetve a 11. kerületben van egy Duna-parti szakasz, a Kopaszi-gáttól az Árasztó-partig, amivel idén kezdtünk el foglalkozni – ez nem olyan könnyen megközelíthető, kicsit vadregényes terület, de vannak rá a terveink, hogyan tudna bekerülni a kerület vérkeringésébe, és az egész város szempontjából fontos helyszín lehetne a jövőben, akárcsak a Római-part.

T.M.: Igen, mindig hangsúlyozzuk, hosszú távon azt szeretnénk, hogy ha minél több helyen lehetne bemenni a Dunába, és úgy kezelnénk a folyót, mint egy közteret, amit szabadon tudnak használni az emberek. Legyen a köztudatban, hogy ha meleg van, akkor lehet csobbanni egyet a Dunában. Persze vannak veszélyei és olyan adottságai egy folyónak, amire figyelni kell, de ezek kezelhetők. Sokszor megkapjuk, hogy a Duna veszélyes, koszos, csak a kutyát fürdetik benne, de ezeket a hiedelmeket meg lehet változtatni, erre irányult korábban egy vízminőség mérésére fókuszáló projektünk is. Az adatokból egyértelműen kijött, hogy a Duna vízminősége, ha nincs nagy eső vagy árvíz, kiváló, és nyugodtan lehet benne fürdeni.

L.C.: A tavalyi nagy árvíz alatt azt is tesztelni tudtuk, hogy extrém időjárás esetén mi történik a folyóval – valóban leromlik a Duna vízminősége, de ez pár nap alatt szépen vissza is áll. A tavalyi akciónknak köszönhetően született egy közgyűlési határozat arról, hogy a főváros készítsen egy megvalósíthatósági tanulmányt arra vonatkozóan, hol lehetnének olyan szabadstrandok, mint az egykori Dunafürdők, amiket vissza lehetne hozni Budapestre, mert a víz minősége ezt újra megengedné. Ez a megmozdulás egyébként remek katalizátor volt – a projektjeink célja ugyanis az, hogy a fővárosban és a kerületekben olyan folyamatokat indítsunk el, amit az intézményrendszer vagy a városüzemeltetés később már önállóan is tovább tud vinni. A vízminőség méréssel az a célunk, hogy hosszú távon akár az utastájékoztatásnak is része legyen, például bekerüljön a BKK applikációjába, hogy a Duna minősége alkalmas-e éppen a fürdésre vagy nem.

Mekkora csapat dolgozik a Valyo Egyesületért, amivel le tudjátok kezelni ezt a sok, és sokszor nagyszabású kezdeményezést?

T.M.: Jelenleg kilenc állandó munkatársunk van, de a fix kollégák mellett rengeteg önkéntes támogat bennünket. Egyrészt óriási segítség, másrészt borzasztóan jó érzés és motiváló számunkra, amikor meghirdetünk egy eseményt, hogy a rakparton közösségi piknikasztal-festés lesz, és megjelenik 20-30 ember, mert tetszik nekik, amit csinálunk, és szeretnének segíteni. Nagyon fontos a munkájuk, és természetesen azoknak is rettentően hálásak vagyunk, akik pénzügyileg támogatnak minket, akár az adójuk 1%-ával, akár egyéb felajánlással – ebből a közösségi összefogásból tud épülni és tovább menni a Valyo és a projektek is.

Csapó Bea