A valódi szocreál építészet jellegzetes alkotásai, első rész

Az 1950-es évek óriási iparosításának egyik eleme a tiszalöki duzzasztómű és vízerőmű. Az egyes funkcióit több ütemben adták át, 1954 és 1959 között. Legfontosabb szerepe az Észak-Alföld vízgazdálkodásában van, az öntözéstől Debrecen ivóvízellátásáig.

A beruházás vezető tervezője és főmérnöke számos más hazai vízépítési projekthez hasonlóan Dr. Mosonyi Emil volt. Az épület előtt Vilt Tibor hatalmas méretű Energia című szobra, a homlokzaton Csirpák Viktória 2004-ben elkészült domborműve áll.

A ma is eredeti berendezések mintegy három méterrel emelték meg a gát mögötti vízszintet. Az erőmű 12,9 megawatt teljesítményével az ország éjszakai áramszükségletének 0,5 százalékát biztosítja, csúcsidőben ennek felét.

A második kerületi egykori pártház (ma polgármesteri hivatal) a hazai szocreál építészet egyik legjellegzetesebb példája. Az 1952-re elkészült épület már nemcsak díszítésével, de tömegformálásával is megfelelt az elvárásoknak.

Az épületet tervező Körner József egyike annak a kevés építésznek, akik a második világháború előtti modern stílusban, a szocialista realizmusban, majd az 1956 után visszatérő későmodern stílusban is alkothattak.

Az épület ma is az eredetihez közeli állapotban van, bár tetejének ráépítése sokat változtatott arányain. 2021 óta fővárosi helyi védelem alatt áll.

Tíz évvel korábban, 2012-ben lett védett Hatvan város vasútállomása. A második világháborúban elpusztult régi épület helyén az UVATERV mérnökei, Nagy Béla Zoltán és Félix Vilmos építészek részvételével terveztek új fogadóépületet.

Az állomás az akkori tervek szerint gyorsan növekvő forgalomra épült, szimmetrikus alaprajzzal, középen monumentális pénztárcsarnokkal.

A központi csarnokot az épület szinte teljes hosszán végigfutó folyosó köti össze a két kisebb előtérrel. Közülük az északiból indul a peronok megközelítésére szolgáló aluljáró.

Az eredeti feliratok által jelölt posta, és dohányzó váróterem már a múlté, de a fodrászat ma is működik az épületben. Sajnos a kötelezően kihelyezendő hirdetményeinek számára még nem született esztétikus megoldás.

Az épület ma is eredeti formában áll, beleértve a világítótesteket, padokat, és nyílászárókat is. A homlokzatra már ráférne a felújítás.

A bővülő budapesti Iparművészeti Főiskola számára 1954-re készült el az új, historizáló főépület. Megálmodója a később a budai vár több modern foghíjbeépítését is tervező Farkasdy Zoltán.

A főiskolával ellentétben még a szocreál előtti modern kor megoldásai köszönnek vissza az 1951-re elkészült Magyar Optikai Művek Művelődési házán.

Az egyedi épület tervezője az 1930-as években Le Corbusier irodáját is megjárt Dávid Károly, akinek nevéhez többek közt a ferihegyi repülőtér 1-es terminálja (1939–1948) és a régi Népstadion (1948–1953) is kötődik.

Az épület keleti homlokzatát Gáldi Gyula óriási méretű, munkás-paraszt szövetséget ábrázoló fém alkotása díszíti, amely az előtte megnőtt fák miatt ma csak részben látható. Az épület szintén műemlék, tíz éve teljes felújítást kapott.

Az 1950-es évek elején, alig pár év alatt felépült Dunaújváros központi művelődési háza az azonos évszám ellenére egész más, markánsan historizáló irányból közelítette az elvárt stílust.

A színház építésze a város vezető tervezője, Dr. Weiner Tibor mellett a mindössze 20 éves Baranyai Ferenc volt, akinek későbbi életművéhez Dunaújváros több modern épülete is köthető..

Míg a Dunaújváros főterén álló magasház ekkor még terv maradt, Budapesten 1954-re felépült a kor első "felhőkarcolója", az akkori Ganz Vagongyár központi irodaépülete.

A Palcsik Sándor és Virágh Pál tervei szerint épült magasház az egykor tízezer főt foglalkoztató járműgyártó üzem sarkán, a mai Hungária körúton, a Népligettel szemben épült. Jelenleg is irodaház.

Az egykori óriási járműgyártó üzem nagy részén ma kisebb cégek osztoznak, a Népligetet átszelő vasúti tesztpálya eltűnt, az irodaház viszont ma is eredeti külsővel emlékeztet az egykori világhírű hazai vasúti járműiparra.