Zsolna történelmi központjának főtere őrzi a Kárpát-medence egyik legteljesebb árkádsorát. A mintegy 100x100 méteres, négyszögletes tér immár közel negyven éve óta műemléki védelem alatt áll.
A 157 alatti nemesi ház különleges arányait az 1774-es átépítése során nyerte el, amikor két szomszédos épületet egyesítettek egy közös homlokzattal.
Vastag falak jelzik az 1754-re felépült Szent Pál templom közel 30 méter magas tornyait, amiknek kőből épült falai alatt is végighalad az árkádsor.
A tér épületeinek nagy része középkori alapokra épült, amik alatt sok pince máig megtalálható. A tér mai formáját az 1886-os tűzvész után nyerte el.
A 15-18. század városi főtereinek jellemző épületei a lábasházak, a kor plázái. Alsó szintjükön üzletek, akár vágóhíd is működhetett, míg fent lakások, vagy közösségi terek, például bálterem kapott helyet. Egy igényesen helyreállított képviselőjük a soproni Orsolya téri lábasház
A mintegy 450 éves épület műemléki felújítását a szakma 20. század végi legnagyobb alakjainak egyike, Sedlmayr János irányította, helyreállítva az évszázadok során befalazott árkádsort. A ház jelenleg múzeum, de csak időszakos kiállítások idején tart nyitva.
Az évszázados árkádok kapcsán kihagyhatatlan a kitekintés Bologna városára, ahol minden más közép-Európai városnál nagyobb számban alkalmazták a megoldást. A városszéli dombtetőn álló templomhoz vezető Portico di San Luca a világ leghosszabb egybefüggő árkádsora.
Az 1670-es években épült fedett folyosó a templomba tartó zarándokokat hivatott megvédeni az esőtől és az erős naptól. 3976 méteres teljes hosszának mintegy fele-fele található a város belterületén és a domboldalban, boltíveinek száma az egyház kívánalmainak megfelelően 666.
A történelmi belváros árkádsorainak teljes hossza eléri a 62 kilométert, és 2021 óta a világörökség része. A megoldás eredetileg a sűrűn beépített utcák jobb helykihasználása miatt épült, de hagyománytiszteletből néhány külvárosi, új építésű lakóházon is visszaköszön.
A monumentális árkádsorok talán legismertebb hazai példája a szegedi Dóm tér, a két világháború közti magyar építészet egyik meghatározó alkotása, Rerrich Béla műépítész fő műve.
Az 1920-as évek végén, már javában a vasbeton korában tervezett szerkezet még szinte kizárólag téglából épült, csak néhány helyen alkalmazták az új, kompozit építőanyagot. A keresztboltozatok végtelennek tűnő sora a téglaépítészet évezredes korszakának látványos lezárása.
Az 1927-ben lezajlott tervpályázaton 18 pályamű közül választották ki Rerrich Béla művét. Az építészt főként az észak-európai téglaépítészet, és a historizáló stockholmi városháza inspirálta.
Az összesen bő 300 méter hosszú, három és négy szintes épületekbe a Szegedi Tudományegyetem költözött, azon belül is az Általános Orvostudományi Kar használja legnagyobb arányban.
Dunaújváros szocreál építészetének legjellegzetesebb épületei a Jálics János által tervezett árkádos lakóházak, aminek legtöbb képviselője a város központján átvezető Vasmű úton épült. Egy ilyen épület azonban megépült a város erdőre néző déli szélén is.
A fűúti járdára szánt árkádsor egyedi összképet alkot a parkerdős, panorámás dombtetővel.
A modern árkádok már sokkal kevésbé szolgálják szűkre szabott utcák helykihasználását, mint a tér formálását. A Bükfürdő új főterén, azaz a Termál téren épült többfunkciós épület lefedése szabadtéri kiállítóteret is rejt.
A Konkrét stúdió által tervezett térben látványos fürdőtörténeti kiállítás is helyet kapott.
