A városkép áthangolása

A Fókusz plusz is feszegeti a témát: Most épp nem közvetlenül, de.. Az utolsó rész: http://www.rtlklub.hu/most/19911_fokusz_plusz_indul_a_show_-_a_csillag_szuletik_rajtra_kesz_k

Ha van mágia akkor ez a cikk az, mélyfekete!!

Miközben a cikk alapüzenetével egyetértek, addig annak érveléstechnikáján, felvonultatott eszköztárán nagyon meglepődöm. Eszerint (bocsánat, egyszerűsítve) életünk látszólagos irányítói bábok, akik a szellemvilág irányítása alatt manipulálnak minket adott esetben csellel, árulással - a rossz irányba. Az ilyen érveléstől azért ijedek meg, mert ha nem hinném, hogy választott vezetőink emberek, akik jól-rosszul, de meggyőződésből teszik amit tesznek, hogy a döntéseiknek súlya és eredménye lehet, akkor abban sem hinnék hogy érdemes egymással szóbaállnunk, hogy érdemes kritikus helyzetekben konszenzust keresnünk, problémákat megoldanunk. Különösen meglepő ez az érvelés egy kamarai vezető, egy szervezet képviselőjének tollából. Jómagam hangsúlyozottan azt gondolom, hogy a városaink milyenségéért felelősek vagyunk, s hogy ezügyben sokkal hasznosabb saját szerepünket és lehetőségeinket tisztázni mint ismeretlen hatalmakra hivatkozni („fekete mágia”), hogy ezekben a folyamatokban a legnagyobb felelősség tehát nem a „gonoszt”, a „nagytőkét” terheli, hanem azt a mindenkori vezetést, amelyik meghatározza (vagy meg kéne hogy határozza) a város (az ország) közép- és hosszútávú fejlesztési irányát. Nem is olyan meglepő módon a fenti negatív példákkal szemben felmutatható pozitív irányok (mert vannak) pont azokban a városokban érhetőek tetten, ahol nagyon tudatosan és felelősen foglalkoznak a városfelesztési kérdésekkel, ahol az odaérkező befektető világos képet kap arról hogy mit szabad és mit nem, hogy mik azok a korlátok amiket talán próbálhat feszegetni, de jellemzően nem nagyon… A fentebb - joggal - kritizált beruházások (bár most főleg Budapestre gondolok) nem valamiféle meghatározhatatlan gonoszság felbukkanása, hanem a város határozott önképének, jövőképének, jogi környezetének hiánya miatt vetődhettek egyáltalán fel. Ha valamin, akkor ezen kell javítanunk. Azért olvasom tehát szomorúan a fenti érvelést, mert nem vesz tudomást arról az általam hinni vágyott helyzetről, hogy (közvetlenül vagy választott képviselőink által) MI vagyunk a felelősek a környezetünkért és a jövőnkért, s hogy ezért a problémáinkat közösen, folyamatos párbeszéddel kell és lehet csak megoldanunk. Ha „mágiáról”, „kísérletről” beszélünk, a problémáink egy olyan imaginárius térbe kerülnek át, amelyhez képest az ember csak az óriások kezei közt hányódó tehetetlen porszem csupán. Ha így van, akkor kimehetünk a Dunapartra lábunkat a vízbe lógatni, remélve a legjobbakat... Miközben nem a szakrális helyek jelentőségét, létét, mindennek fontosságát vonom kétségbe, azért azt szomorúan látom hogy az a szakmai szervezet amelynek jogi, szakmai, szervezeti eszközök vannak a kezében, szinte csak és elsősorban „mágiáról” beszél. Ennél sokkal mélyebb vizsgálódások szükségesek, sokkal szélesebb körű kitekintéssel, sokkal párbeszédképesebb szellemben – a sok rossz mellett a SOK JÓ példát is észrevéve, azokat elemezve, azokból tanulva. Így kiderülhet, hogy a „gonosz” Bilbao is egy hallatlan alapossággal átgondolt városfejlesztési koncepcióval bíró város, de ott van még Berlin, a sokat és méltán idézett Bogota… sorolhatnánk. Csak a mágiát, a varázslatot hagyjuk!... Marosi Bálint Ui - bocsánat még egy megjegyzésig: a Google légifotóján utánanézve az első Barcelonai fotó nekem manipulációnak tűnik: a torony ennyire azért nincs közel a Sagrada Familiához (egy Diagonállal, jópár tömbbel és egy hatalmas csomóponttal arrébb van). Ettől még nem kell hogy jó legyen, és lehet hogy Barcelona várospolitikája ezügyben elhibázott, de az illusztráció így mintha az ellenkező irányba torzítana, az amúgy valószínűleg vitathatót még elborzasztóbbnak és felháborítóbbnak mutatva.

A környezetükből kitűnni szándékozó épületeket lehet szeretni, vagy nem de előre láthatóan belátható ideig még felbukkannak a világ városaiban, vitákat, ellenérzéseket, vagy éppen éljenzést indukálva. Ritkán hallani arról, hogy miattuk a helybéliek, vagy a turisták menekülni kezdtek volna környezetükből, hivatkozva a leromlott életminőségre. Én nagyobb bajnak tartom, hogy az alattomos, jellegtelensége okán indulatokat senkiből ki nem váltó környezetpusztítással senki nem akar foglalkozni. Pedig érdemes lenne körbenézni az elmúlt 20 évben városaink peremvidékén végbement drasztikus átalakulásnak. Hatalmas zöldterületek váltak silány minőségű, energia és ingázóbenzin-zabáló lakóparkok áldozatává. Ki kellene mondani, hogy ezek nem kertvárosok, mert akik a külvárosi parcellázásokon telket vagy lakást vettek, sokszor kényszerből tették. Az ott élők ma még talán nem is gyanítják, hogy mennyire fenntarthatatlan életformába keveredtek, pedig szakemberek bábáskodtak az olcsón megvalósítható telekosztások kialakításában. Miféle mágia vezérelhette közreműködő várostervezőket, képviselőket, polgármestereket, főépítészeket amikor a meglévő település-szerkezeteink 21. századi újragondolása, átstrukturálása helyett azok szolgai konzerválása és az új lakóterületek külterületre taszítása mellett döntöttek? Gondoltak-e arra, hogy milyen érzések fejlődnek, közösségek formálódnak majd falvaink és városaink régi és új negyedeiben döntésük nyomán? Szeretném hinni, hogy ellen tudtak állni a pénz szorításának és nem valamiféle fekete mágia befolyása alatt segítettek gyanútlan embereket semmire se jó elő- és oldal kertekkel körülvett, nagy lehűlő felületeik miatt energianyelő, csak autóval megközelíthető, elszigeteltséget sugárzó házakba. Ha mégis jelen volt a mágia, akkor nagy lehet a baj. Nagy, mert az elmúlt évtizedek elemzések, hatásvizsgálatok és víziók nélküli település"fejlesztését" nem egy önmagának emléket állítani akaró tőkekoncentrátum, vagy sztárépítész hozta létre, hanem sok szakember és politikus közös munkájának eredménye. Ha nem mondjuk ki, hogy mindez komoly fenntarthatósági problémákat vet fel közösségi, környezetvédelmi, infrastrukturális és energetikai szempontból, akkor a folyamat folytatódni fog amint fellélegzik a gazdaság, és elkezdik reklámozni az újabb könnyű hiteleket. A városok fejődését nem tudjuk megállítani sem egy múltbeli, sem egy elképzelt jövőbeli állapotban. Fejlődni fognak, mert ez az életük. Hogy csak változnak, vagy ténylegesen pozitív módon fejlődnek az a folyamatban résztvevő szereplőkön múlik. Nem láthatjuk előre, hogy unokáinknak milyen sziluett lesz kedves, 20. század eleji, vagy 21. század végi formák között érzik majd jól magukat. De azt látniuk kell, hogy míg a most parcellázott lakóterületek sokkal nehezebben lesznek szükség esetén elmozdíthatók, mint az eleve 30 (teljes rekonstrukciót feltételezve 60) éves élettartamra tervezett Zeppelinek és Uborkák. Budapesti életminőséget, a város fenntarthatóságát, működőképességét, sőt még arculatát sem a szakmai körökben vitát kiváltó néhány új épület építészeti megoldásai fogják meghatározni, hanem az, hogy hogyan tud reagálni város a kihívásokra, beleértve a történelmi városmagot is. Ehhez rendkívül nyitott közegre lesz szükség, ami befogadó, sőt keresi az új megoldásokat. Nem hiszem, hogy egy új buborék a város felett most bármilyen problémára megoldást jelentene, de a szűnni nem akaró ellendrukkerség azért elgondolkodtató, mert nem sejthetjük még, hogy milyen, építészetileg is formabontó megoldások segíthetnek majd a következő évtizedek energetikai, élelmezési problémáinak megoldásában, amelyeket a városképi szempontok fölé kell majd helyeznünk, a fenntarthatóság érdekében. SP

"-the question is what is a mahna mahna? -the quiestion is who care?"