Alzheimer-kór és építészet – Az Akácos Udvar rehabilitációja

Kovács Fruzsina diplomamunkája középpontjában az Alzheimer-kór és az építészet viszonya áll, melyet 2020-as TDK-dolgozata során kezdett el kutatni. Hogyan tervezzünk olyan tereket, amelyek segítik a betegeket? Milyen terekben érzik jól magukat? Hogyan tudunk egy átlagos teret, szobát úgy átalakítani, hogy az egy Alzheimer-kóros ember számára is élhető, értelmezhető legyen?

Témaválasztás - az Alzheimer-kórról röviden
A témával személyes indíttatásból kezdtem el foglalkozni, saját tapasztalataimra és élményeimre hagyatkozva, miután végig követtem egy hozzátartozóm küzdelmét a kórral. Az Alzheimer-kór a demencia egyik típusa, legtöbben úgy ismerik, mint a „felejtés betegsége". Az agyban plakkok, zárványok képződnek, melyek az idegsejtek közötti kapcsolatokat kezdik el lerombolni. Az elemek – észlelés – megmaradnak, csak a köztük lévő összeköttetés, információáram – értelmezés – vész el. A betegség hosszú lefolyású, akár 8-10 évig is eltarthat, ezalatt a beteg különböző stádiumokon megy keresztül. A folyamat a feledékenységtől a beszéd- és mozgás képességének elvesztésén át a mosoly eltűnéséig tart.

Az Alzheimer-kór és építészet viszonya a szakma határterülete, nincs még sok kutatás a témában, viszont bizonyos irányelvek a megfelelő terek tervezéséhez elengedhetetlenek lennének. Az egyik legfontosabb alapvetés az Alzheimereseknek való tervezés során a szokás hatalma, miszerint olyan terekben érzik jól magukat, melyek ismerősek a számukra, ezért a betegeknek hozniuk kell minimum egy személyes tárgyat magukkal.

A példákból és a témával kapcsolatos kutatásokból leszűrt legfontosabb tervezési szempontok, tapasztalatok az egyéni igényekre való tervezés, a személyre szabhatóság lehetősége, az életcél, az erre irányuló foglalkoz(tat)ás biztosítása, az érthető terek alkotása, és az egyértelmű jelrendszer. Izoláció helyett fontos a közösségérzet erősítése, a természet és a természetes fény közel hozása, ugyanakkor a direkt napsugárzás elkerülése, emellett pedig a nagy belmagasságok, az otthonosság és a struktúra létrehozása.

Helyszín
A tervem során a kialakuló- és középstádiumos betegeknek a helyi közösség bevonásával egy olyan helyet hoztam létre, ahol közösen tudnak programokon részt venni, alkotni, dolgozni, miközben a kellő ellátást, gondozást is megkapják. Ilyen házakból jelenleg nagyon kevés létezik, pedig nagyban hozzájárulna a kialakuló betegséggel küzdők mentális egészségéhez és komfortérzetéhez ez a fajta közösségi lét. A hozzátartozóknak is nagy segítség lenne, ha biztonságban tudnák szeretteiket nap közben, és a munkahelyüktől elérhető távolságra lennének ilyen intézmények, ezért számomra fontos volt, hogy egy belvárosi szituációban lévő telekre tervezzek. A választásom az erzsébetvárosi Akácos Udvar (Budapest, 1073, Akácfa utca 61.) – a kerület „élő történelemkönyve" – épületére esett. A közel kétszáz éves, földszintes, magastetős épületet Pollack Mihály tervezte. Az évek során több funkcióváltáson esett át, ezek nagyban megváltoztatták az eredeti épület térstruktúráját. A közelmúltban a hely Szociális Szolgáltatóközpontként, Idősek Klubjaként működött. Az időseken kívül a helyi közösség is aktívan használta a helyet különböző kulturális célokkal, koncerteket és színházi előadásokat is szerveztek ide. Az Akácos Udvar 2021 szeptember elején bezárt állagvédelmi problémák miatt, jelenleg felújításra vár.

Tervezési program
Az Akácos Udvar rehabilitációja során a TDK tapasztalatait, az épület adottságait, múltját összeolvasztva egy közösségi házat és napközis otthont terveztem a korai- és középstádiumban lévő betegeknek, ahol egymást is segítve, foglalkozásokon, terápiákon vehetnek részt, biztonságban, az ápolók segítségével. A tervezés során tartottam a meglévő épület földszintes-magastetős léptékét, egyedül a belső udvar felé építettem hozzá egy traktust a hátsó szárnyhoz. A meglévő- és új szerkezeteket egy egységes tetővel fogtam össze, a régi tető eresz– és gerincvonalához igazodik az új tetőszakasz is. Az épülethez tartozik egy belső udvar és egy hátsó kert, ezek fontos szerepet töltenek be a tervben a foglalkoztatás és a természet közelségének terápiás jellege miatt.

A meglévő épület nagy részét megtartottam, a belső tereket „kitisztítottam", így négy funkcionális egység alakult ki. Az utca felőli oldalra egy nyitottabb kávézó-klubszoba került, ami a helyi közösség számára biztosít összegyűlési, tanulási és számítógéphasználati lehetőséget. Az egyik udvari szárnyban egy szabóság kapott helyet, ahol a betegek és a helyiek kisebb munkákat, javításokat tudnak végezni. A másik udvari szárnyban egy iroda létesült a fenntartónak.

A hátsó traktusban került kialakításra a meglévő épületrész földszinti szerkezeteinek lebontásával a közösségi „nappali", valamint a kisebb foglalkoztatók és terápiás szobák a hozzájuk tartozó kiszolgáló funkciókkal.

Anyaghasználat, jelrendszer
Az egész épületet végigkísérő jelrendszer első szintje a szerkezetek szintje: a ház földszintes jellege, lépcsők, liftek kerülése, nagy belmagasságok, a külső térrel való vizuális kapcsolat biztosítása mind ide sorolható. A második szint az anyagoké, minden szerkezeti elem egyértelműen megkülönböztethető textúraváltásokkal került kialakításra, így be van vonva a tapintás érzéke is a tájékozódásba (pl. festett tégla falak alkalmazása, fa anyagok, világos burkolatok). Ez mind a belső terekben, mind kívülről érvényesül, az új szárny egy véletlenszerűen kiosztott fa burkolatot kapott. A harmadik réteg a színeké és formáké. A különböző funkciójú helyiségekbe vezető nyílászárók különböző színezetűek, valamint a formájuk és a használati módjuk is más.

Kovács Fruzsina

szerk.: Schell Réka