Az Eiffel Palace irodaház

"Lenne azért még valami, ami talán segít abban, hogy az épület elkészültét követően - arra visszatekintve – megsejtsünk valamit abból, hogy amit elvégeztünk, mennyire állja meg a helyét. Ez nem több, csak egy érzés, ebből következően pedig nagyon szubjektív dolog." Gelesz András építész részletesen és egyben élvezetesen mutatja be az Eiffel Palace tervezésének történetét.

Ez a projekt leginkább a tervezési folyamaton keresztül értelmezhető, ezért a terv ismertetése az alábbiakban a tervezés kronológiai leírásával történik.

2011. januárjában – az első pillanatokban – ez a tervezés is úgy indult, mint a többi, amikor a megrendelői igények és elvárások még nem kristályosodtak ki: "megvásárolnánk ezt az épületet, előtte nézzétek meg, mit lehet ebből kihozni, egy irodaházra gondoltunk."

A munka kezdetekor kiderült, hogy egyfelől nem akármilyen épületről van szó – valaha jeles építészek tervezték -, másfelől nem lehetett akármit megtenni az épülettel, komoly fővárosi és kerületi védettség alatt állt. Az épület tervezőiről 2010-ben jelent meg Gerle János könyve, ami nagy segítségünkre volt a továbbiakban.

Az épület 1893-94-ben épült Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján. Megrendelők a Légrády testvérek voltak, épületük nem csak a Pesti Hírlap hivatalos helyiségeit, hanem több bérlakást – többek között a tulajdonosok lakásait is – magában foglalta. A későbbi sikeres építészpárosnak ez volt az első jelentős megvalósult épülete Budapesten.

A telek három utcára néz, a Váci körút – ma Bajcsy-Zsilinszky út -, a Klotild utca – ma Stollár Béla utca -, illetve a Sólyom utca – ma Bihari János utca – határolja. A telek geometriai alakja két udvar alkalmazását indokolta, mivel a telek hosszúkás alakú, ezen kívül a hosszabb – egyéb épületekhez csatlakozó – telekhatárán egy visszaugrás is található, ami nehezen oldható meg egy udvarral.

A nagyobb udvar felett az első emelet magasságában üvegtető létesült, ez alatt, valamint az épület földszintjén és pinceszintjén helyezték el a nyomdai és rotációs gépeket. A földszinti kiadóhivatali helyiségek felett a viszonylag alacsony belmagasságú tereket szedőtérként használták. A nagyobbik udvar köré az első emeletig a szerkesztőségi irodákat csoportosították, míg a felsőbb szinteken bérlakásokat helyeztek el. A kisebbik udvarra leginkább csak lakások néztek, így funkcióban is elvált a két udvar. A saroktelek kedvező adottságai következtében viszonylag kevés volt a csak udvarra néző lakás. A pincét a Stollár Béla utca felőli oldalon angolaknákkal világították be, ezáltal az abban a korban ritkaságszámba menő természetes fény jelent meg ezen a szinten.

Az épület tervezésénél ügyeltek arra, hogy a nyomdai gépek által keltett rezgések ne zavarják a lakások nyugalmát, ezért az egész épület alatt létesülő 1,0 méter vastag beton alaptól leválasztották az udvar alapját – mely a üvegtető szerkezetének öntöttvas oszlopait is hordta – így rezgésmentessé vált az épület.

Az épület hosszfőfalas – tégla szerkezetű - volt, míg az üvegtető rácsostartó szerkezetét öntöttvas oszlopok támasztották meg. Ugyanez az anyag jelent meg – abban a korban szinte elsőként – a nagyobbik udvar függőfolyosóin és a főlépcsőházon is. Ez a felmenő szerkezet – mely a felsőbb emeletek felé egyre könnyedebbé vált -, végig gazdagon díszített. Részben öntöttvas, részben kovácsoltvas szerkezetű a kisebbik udvar függőfolyosóinak és a Stollár Béla utcai erkélyeinek tartószerkezete.

A Bajcsy-Zsilinszky út - Stollár Béla utcai sarkon egy nagyméretű kupola zárta le a tetőtéri tömegeket, melyhez két kisebb kupola csatlakozott. A nagy kupola oldalán kilátóterasz haladt körbe, míg tetején egy Géniusz szobor állt, mely éjszaka égő fáklyát tartott a kezében. A Bajcsy-Zsilinszky úti homlokzaton megjelent még egy negyedik kupola is, mely megjelenésében a kisebb kupolákhoz hasonlított, méretében azonban meghaladta ezeket.

Az épületgépészetben – ugyancsak újdonságként – a gáz, mint korszerű energiahordozó kiemelt szerepet kapott, a teljes fűtés rendszert gázüzemű berendezésekkel oldották meg. A világítási rendszert alternatív módon tervezték meg: elektromos és gázüzemű világítás egyaránt működött az épületben.

Az épület kivitelezője Hauszmann Sándor volt, aki a New York–palota kőfaragó munkáit is végezte. Az épület rendkívül rövid idő alatt épült meg, tíz hónappal a földmunkák után sor került az átadásra.

A második világháború komoly károkat okozott, komplett szerkezetükkel együtt ekkor semmisültek meg a tetőtéri kupolák is, amelyeket nem építettek újra. A háború után, az államosítást követően az itt működő vállalat nevében és irányításában többszöri változáson ment keresztül: Hírlap Nyomda (1948), Vörös Csillag Nyomda (1950), Október 23. Nyomda (1956), majd 1957-től folyamatosan 1996-ban történt bezárásáig Zrínyi Nyomda. Az épület 2012-ig üresen állt. (Forrás: Gerle János: Korb Flóris Giergl Kálmán – Holnap Kiadó 2010.)

Ekkor meg kellett állni és eldönteni, hogyan tovább.

Fel kellett mérni az épület műemléki jelentőségét – műemléki értékvédelmi tanulmányt kellett készíttetni, mellyel Dávid Ferenc művészettörténészt bízták meg -, hogy tisztában legyünk az épület tényleges értékével. Az érték – a tanulmány alapján – az épületnek a városban betöltött szerepe, gyakorlatilag az utcai homlokzatok által határolt tömege volt, kiegészítve a belső udvari, gyönyörű öntöttvas szerkezetekkel és a főlépcsőházzal. A tervezés a továbbiakban már e mentén haladt.

Ha abból indulunk ki, hogy a tanulmány szerint csak az utcai homlokzatok számítanak tényleges értéknek, akkor a teljes belső szerkezet elbontható, a jelentős belső értékek – a függőfolyosó öntöttvas szerkezete és a főlépcsőház - újjáépítésével. Mindezt könnyű leírni, de nehéz döntést hozni. Ugyanakkor a döntés számos előnnyel járt:

- tetszőleges számú parkolószint építhető az épület alá, így biztosítható a szükséges parkolószám,
- az irodaház karakterisztikájához jobban – jól – illeszkedő tartószerkezet létesíthető;
- nem kevés alapterületi nyereség adódik az új szerkezetek által;
- a homlokzati falak feletti tető szerkezete ezután sokkal könnyebben megoldható (gondoltuk).

A tervezés ezután a következő feltételekkel haladt tovább:

-az épület alatt öt szint mélygarázs létesül, 246 gépkocsi számára, 100 kerékpár tárolóval,
-visszaépülnek az udvarok és a főlépcsőház, hiszen ezekhez kapcsolódnak a visszaépítendő öntöttvas szerkezetek is,
- a magassági változások következtében új, üvegszerkezetből készült lépcsőkar és közbenső pihenő készül a főlépcsőházhoz, ami a fedett udvar feltáruló látványát nem zavarja,
- az utcai homlokzatokat eredeti állapotukban állítjuk helyre, a homlokzati rekonstrukciós terveket Baliga Kornél építész tervezőművész készítette el nagy hozzáértéssel és precizitással,
- a valamikori kupolát nem állítjuk helyre, helyére új, mai tömeg kerül, ezzel is érzékeltetve, hogy ez már nem ugyanaz az épület, ami volt. Az épületet Már Miklós okl. építészmérnök modellezte meg, a teljes homlokzatrekonstrukció mellett az új tömeg bemutatásával együtt,
- az eredeti emeletmagasságokat többnyire megtartottuk – kisebb korrekciókkal a szükséges minimális belmagasság elérése érdekében -, az új magastetőbe két új szint került,
- potenciális bérlőként megjelent a PwC, ami rendkívüli módon felgyorsította a tervezés menetét,
- mivel kívülről a díszes homlokzatok miatt nem lehetett, ezért belülről – maghőszigetelt megoldással - biztosítottuk az épület utólagos hőszigetelését,
- az épület két minősítési rendszernek – a BREEAM és a LEED előírásainak – is meg kellett, hogy feleljen, ezzel az első ilyen épület valósult meg Közép-Európában.

A terv első megmérettetése a Fővárosi Tervtanács volt, ahol a tervet továbbtervezésre alkalmasnak találták a tervtanácsi tagok. Ekkor még meglehetősen bizonytalan volt a tetőtéri sarok megoldás – több változatot is bemutattunk -, a végleges megoldás a tervtanács utáni egyeztetéseken alakult ki. Szerettünk volna – nem mást – csak egy jelet, egyfajta építészeti hangsúlyt megjeleníteni a nagy sarokkupola helyén, hangsúlyozottan mai eszközökkel és anyagokkal. Ugyancsak a tervtanács ajánlása alapján a nagy udvart az ötödik emelet magasságában fedtük le üvegtetővel, hogy a folyosók öntöttvas szerkezetei az aulatér földszintjéről is jól láthatók, élvezhetők legyenek.

A tervezés folyamán lépésről lépésre haladtunk, rendszeresen egyeztettünk a KÖH illetékeseivel, időről-időre bemutattuk a munkaközi terveket. 2012. év végére elkészültek az építési engedélyezési tervek, amelyeket benyújtottuk az eljárásra. A Műemléki Tanácsadó Testület januári ülésén a tető-sarok megoldásunkat ugyan semmilyen kritikával nem illették, jónak, sőt progresszívnek találták, de a belső, fedett udvar esetében a függőfolyosói üvegfal és az öntöttvas szerkezetének a viszonyát átdolgozásra javasolták. A tervet újabb egyeztetések után korrigáltuk és ezt követően megkaptuk az építési engedélyt.

A kiviteli terv készítése sok egyeztetéssel a maga szokásos útján haladt, szorított minket az idő több, addig soha nem tapasztalt műszaki probléma menet közbeni megoldásával:

- mivel a metró védőtávolságába benyúlt a pinceszint kontúrja, emiatt további egyeztetéseket kellett tartani a metró tervezőjével,
- a homlokzatokat és a konzolos erkélyeket kívülről meg kellett támasztani a résfalak és a felmenő tartószerkezet elkészültéig,
- a tetőtéri sarkok torzfelületei esetében – különös tekintettel arra, hogy itt változó szélességű, fix ablakok épülnek be a tetőfelületbe -, olyan zsaluzási tervet kellett elkészíteni, ami kezelhető és megvalósítható volt,
- a bérlő az elvárt műszaki igényszintet rendkívül magasra emelte, ezért a műszaki megoldások kidolgozása sok időt vett igénybe,
- a terv elkészülte után – a bontás megkezdésekor – újabb probléma merült fel: a jogi és a fizikai telekhatár nem esett egybe – az épület telkének rovására -, emiatt módosítani kellett a már elkészült terveket.

A kivitelezés rendkívül gyorsan haladt – a bontási munkák után készültek el a falakat megtámasztó JET-GROUTING cölöpök, majd a résfalak, három sorban elhelyezett horgonyokkal -, ezután kiemelték a földet a résfalakon belülről. Volt egy pillanat, amikor mi lent álltunk az alaplemezen, míg a megtámasztott homlokzati falak felettünk, magasan a helyükön –, ekkor ijesztően hatalmas belső tér tárult fel.

A felmenő szerkezet hagyományos monolit vasbeton pillérváz és födém, építése a nagy alapterület - telekméret – következtében két ütemben történt. A szerkezetépítésben és a szakipari munkákban résztvevő cégek nagy hozzáértéssel és még nagyobb ütemben végezték el a munkákat, elsősorban Pék Zoltán főépítésvezetőnek köszönhetően.

A belső udvari öntöttvas szerkezet és lépcsőház megépítése – a beszámozott vas- és kőelemekre való bontást és az üzemben történő felújítást, kiegészítést követően – darabról darabra, elemről elemre valósult meg.

A közterület felé a homlokzatrekonstrukció és a díszvilágítás kiépítése volt a megvalósítás leglátványosabb szakasza, ekkor a nézelődők, fényképezők időnként komolyan akadályozták az anyagbeszállítást. Az épület átalakításának építészeti megfogalmazásáért és a homlokzatok helyreállításáért még az átadás előtt Reitter Ferenc díjban részesültünk Baliga Kornéllal és az ALAK-Art Kft. ügyvezetőjével, Kelecsényi Gergellyel együtt.

Adódtak menet közbeni áttervezések is, melyek teljesen természetesek ilyen esetben, ezeket kezelni tudtuk a kivitelezéssel párhuzamosan, szerencsére kevéssel mindig a megvalósítás előtt. Az épület rekordidő alatt – pontosan egy évvel az alapkőletételt követően - készült el.

Végezetül néhány gondolat a tervezés egyéb vonatkozásairól. Az épület elkészült a fent leírt módon, meglátásom szerint a végeredmény meggyőzően bizonyítja, hogy helyesen jártunk el, de biztosan sokan vannak, akik elítélik ezt a fajta hozzáállást a régi épületekhez. Idegen szóval itt a „faszádizmus"-ra gondolok. Van, aki zsigerből ellene van, nekem erről más a véleményem. Azt hiszem, ez egy lehetséges megoldás a többi közül, nincsen igazi, mindenre bevált recept, nem is lehet. A megoldás több mindentől függ: az épület jellegétől, a megrendelő anyagi lehetőségétől, egyéb külső körülményektől, a tervező és a megrendelő hozzáállásától egyaránt.

Jelen esetben mindketten fontosnak tartottuk – az anyagi befektetés megtérülése mellett – az épület homlokzatai eredeti állapotuknak megfelelő helyreállítását. A homlokzatdíszek egy része még fellelhető volt az épületen, ugyanakkor a megrendelővel mindketten egyetértettünk abban, hogy a sarokkupolát a XXI. század elején nem szabad újjáépíteni. Nem csak azért, mert semmi sem – még az alap-faszerkezet sem - maradt meg belőle, hanem leginkább azért, mert egy új, mai elem a sarkon egy rekonstruált kupolával ellentétben őszintén jelzi, hogy ez egy átalakított, nem pedig az eredeti, felújított épület. Biztos vagyok abban is, hogy az alkalmazott építészeti elem erősen megosztja majd a civil, de még a szakmai közvéleményt is, de ez nem is baj.

A kupola – alapformájából adódóan – nem a mai korra jellemző építészeti megfogalmazás. Lehetséges lett volna itt egy átvitt értelmű, idézőjelbe tett kupolát tervezni, de ezzel egyfelől nehezen tudtuk volna a historizálás csapdáját elkerülni, másfelől kortárs kupolából talán egy is elég Európában, az pedig már megépült Berlinben, méltó helyén. Azt gondolom – túl a tervezőkön kívülálló, objektív feltételeken -, minden tervező maga kell, hogy megküzdjön saját magával. Nagy kérdés, hogy meddig megy és meddig mehet el az építész, hol is vannak ezek a saját maga és mások által felállított korlátok és határok, de addig minden esetben el kell menni.

A korábbiakban anyagi megtérülésről beszéltem, hiszen enélkül szinte semmilyen építkezést nem érdemes elkezdeni, s ezek mostanában nem is kezdődnek el. Ne felejtsük el, hogy az építés is olyan, mint a háború - ehhez is három dolog kell -, mecénásból pedig viszonylag kevés fordul elő manapság hazánkban.

Lenne azért még valami, ami talán segít abban, hogy az épület elkészültét követően - arra visszatekintve – megsejtsünk valamit abból, hogy amit elvégeztünk, mennyire állja meg a helyét. Ez nem több, csak egy érzés, ebből következően pedig nagyon szubjektív dolog.

Bennem van most egy érzés, a többit pedig majd elintézi az idő.

Gelesz András

Az Eiffel Palace komfortjához az Armstrong akusztikus álmennyezeti rendszerei járultak hozzá.

Korszerű MAPEI anyagok az Eiffel Palace impozáns burkolatain

Az újjáépített Eiffel Palace irodaház hidegburkolatai egy részének kivitelezéséhez a MAPEI kiváló minőségű termékeit alkalmazták, a munkálatokat a Ratskó-Bau Kft. végezte el.

Az Eiffel Palace irodaházban több ezer négyzetméternyi területének liftelőtereiben és folyosóin jellemzően a márvány és műgyanta őrleményből készült Compac White Faray, burkolólapokat használták, a vizesblokkok kivitelezésében pedig – az egyre inkább méltán népszerű – Kerlite néven futó burkolattípust alkalmazták, amely egy 3x1 m-es, 3 mm vastag burkolólap.

A padlóburkolatok fektetési folyamata és a falfelület előkészítési munkálatok elvégzése a következő módon történt:

Az alapozás, a padlófelületek (esztrich beton) portalanítása után, a Mapei Primer G műgyanta bázisú diszperziós alapozójával készült, majd a nem megfelelően sík felületek kiegyenlítését a Mapei Ultraplan Renovation szálerősítéses, önterülő aljzatkiegyenlítő habarccsal végezték.

Ez után következett az oldalfalak felületeinek kiegyenlítése, melyhez a Mapei Planitop Fast 330 gyors kötésű, szintén szálerősítéses kiegyenlítőhabarcsot alkalmazták.

Ezt követően a Compac White Faray típusú burkolatok hátoldalát a MAPEI Eco Prim Grip alapozójával kezelték, mert a cementbázisú ragasztóanyag "elszínezte" volna a már említett burkolóanyagot – a ragasztó a burkolóanyag kapillárisain keresztül diffundált volna –

A burkoláshoz mind a padló, mind az oldalfalak esetében a kiváló tulajdonságokkal rendelkező Mapei Keraflex S1 cementkötésű burkolatragasztó habarcsot használta a kivitelező.

A vizesblokkokban a használati vízszigetelését Mapei Mapegum WPS rugalmas, kenhető szigetelőanyaggal végezték; a sarkokba és a negatív éleken pedig, a Mapei Mapeband PE 120 hajlaterősítő szalagot alkalmaztak.

A burkolati hézagok, fugák kitöltése, a gazdag színkínálatból, a megrendelő által kiválasztott színekben, a Mapei Keracolor FF Flex cementkötésű fugázóanyaggal készült.

A negatív élek, illetve a burkolati dilatációs mezők széleire eső fugahézagokat pedig, a hosszú távú használhatóság és a minőségi megjelenés érdekében a Mapei Mapesil AC penészesedés gátló ecetsavas szilikon hézagkitöltő-anyaggal szilikonozták.

A XXI. századi korszerűségével nemzetközi viszonylatban is példaértékű irodaház az Eiffel Palace nagyszabású, érték megőrző újjáépítéséhez és igényes megjelenéséhez, a hidegburkolatokhoz használt MAPEI termékek is hozzájárulnak és a funkcionális és esztétikai elvárásoknak is kiválóan megfelelnek.