Az Élőlánc Magyarországért a magyar műemlékvédelem helyzetéről

Az elmúlt két évben Magyarországon drasztikus átszervezés, létszámleépítés, hatáskör-elvonás történt a kulturális örökségvédelem területén. A nagy hagyományokkal, komoly tudományos és szakértői bázissal rendelkező országos intézményrendszer szétverése megállíthatatlannak tűnik. Az érintett szakemberek által összeállított, figyelemfelhívó nyilatkozatot az Élőlánc Magyarországért képviseletében Ertsey Attila olvasta fel - csekély érdeklődés mellett - a július 5-én tartott sajtótájékoztatón.

Ceauşescu grandiózus településrendezési terveinek útjában állt a műemlékvédelem, ezért egyszerűen felszámolta a hetvenes években. Az elmúlt két évben Magyarországon drasztikus átszervezés, létszámleépítés, hatáskör-elvonás történt a kulturális örökségvédelem területén. Az állami beruházásoknál korlátozták a régészeti feltárások időtartamát és költségét. Az állam nem akarja teljesíteni a másokra nézve érvényes kötelezettségeket.

 

 

Az alábbiakban nem kívánunk teljes körű helyzetelemzést adni – ez nem is a civilek feladata –, csupán a leglényegesebb anomáliákra szeretnénk felhívni a figyelmet abban a reményben, hogy felszínre kerülnek a nemzeti kulturális örökségünk megőrzését veszélyeztető tényezők.

1. Az elmúlt két évben a magyar műemlékvédelmi szervezet soha nem látott mértékű leépítésen ment keresztül

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felügyeleti irodáit, amelyek a hatósági engedélyezési eljárásokat folytatják és a műemlékek, valamint régészeti lelőhelyek folyamatos felügyeletét biztosítják, 2010 végén betagozták a kormányhivatalokba. A központi szervezettől való elválasztással párhuzamosan jelentős mértékű létszámleépítés is történt, az ország egyes megyéiben akár 600 műemlék ügyeit is egyetlen személynek kell ellátnia. Ilyen mértékű létszámhiány mellett lehetetlen az emlékek állapotának figyelemmel kísérése és a helyreállítási munkák előkészítésében, valamint követésében való részvétel. Egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a műemlék sorsáról nem érdemi döntések születnek, az időhiány miatt formálissá válik az ügyintézés. Ez óriási fenyegetés, hiszen minden műemlék egyedi – ahogyan nincsen két egyforma beteg sem – nincsen két egyformán kezelendő műemlék sem.

Jelentős létszámleépítés történt a központi hivatalban is. Ezáltal a műemlékvédelemhez elválaszthatatlanul kapcsolódó tudományos tevékenység is sokat veszített lehetőségeiből.

2. A kormányhivatalokban működő kulturális örökségvédelmi irodák helyzete

A kormányhivatalok területi szervek. Hivatalosan csak funkcionális feltételeket biztosítanak a szakigazgatási szervek, köztük a kulturális örökségvédelmi irodák számára, de valójában a munkáltatói jogok gyakorlásán és a munkavégzéshez szükséges eszközök és anyagiak kézben tartásán keresztül nagymértékű befolyásra van lehetőségük. A korábban országos szervezet részét képező műemlékvédelem könnyebben állt ellen a kicsinyes helyi érdekeknek. Félő, hogy ezután erős nyomás alá kerül, aminek már vannak jelei. Gondoljunk csak arra, milyen eséllyel érvényesítheti a szakmai szempontokat egy vidéki városban élő tisztviselő a város által bonyolított pályázat ügyében.

A műemlékvédelem egyik alapvető jellegzetessége a tudományos eredmények figyelembe vételének, érvényesítésének igénye. Ennek eszköze a hatósági jogkör. Valójában a tudományos szempontokban foglalhatjuk össze azokat a tényezőket, amelyek a műemléki védelem okát, értelmét adják. A tudományos bázis részei (a kutatók és gyűjtemények) a budapesti székhelyű központi hivatalban vannak. Ameddig egy intézményben folyt a kétféle tevékenység, sokkal nagyobb lehetőség volt a tudományos szempontok érvényre juttatására. A szétválasztás a színvonal süllyedését, a döntések formálissá válását hozhatja magával, már csak azért is, mert a felügyeleti és tudományos munkatársak együttműködését számos objektív tényező nehezíti.

Fontos szempont az is, hogy a KÖH gyűjteményeiben több mint száz éve gyűlnek a műemlékekre vonatkozó iratok, tervek. A kormányhivatalokból azonban nem a KÖH-be fognak kerülni ezek, ezáltal megszűnik az egységes tudományos gyűjtemény fejlődése.

3. Szakhatósági jogkör a műemlékvédelemben az építési eljárásoknál

Vannak olyan európai országok, ahol jól működik a műemlékvédelem, és csupán szakhatósági jogosítványa van. Azokban az országokban azonban koherens módon kialakított rendszerről van szó, Magyarországon pedig egy más működésre kitalált rendszer egy elemét változtatták meg.

A jövőben az építési engedélyek iránti kérelmet nem a kulturális örökségvédelmi irodához kell benyújtani, hanem az önkormányzatoknál működő építéshatóságokhoz, akik majd szakhatóságként bevonják a kulturális örökségvédelmi irodákat. Az eljárás bonyolódása mellett ez azzal a következménnyel jár, hogy a műemlékvédelemnek kevésbé lesz lehetősége egy műemlék helyreállításának teljes folyamatát végigkövetni, lazulni fog a műemlékek tulajdonosaival, tervezőivel való kapcsolat, noha ez alapvető fontosságú. Sokkal korlátozottabb lehetőség lesz arra, hogy a tudományos és speciális műszaki szempontokat érvényesítsék.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a szabályozás ráadásul nem egységes. Egyes ügyekben hatóság maradt a műemlékvédelem, tehát a műemlékek tulajdonosainak külön leckét kell venniük abból a tantárgyból, hogy mely ügyben mikor kell az önkormányzatokhoz, és mikor a kormányhivatalhoz fordulniuk, ha nem akarják, hogy beadványukat ide-oda küldözgessék a hatóságok.

A szakhatósági rendszer várhatóan jelentős többletterhet jelent majd az önkormányzatok építéshatósági irodái számára is, s nem csupán a területükön levő magántulajdonú műemlékek ügyei miatt. Magyarországon még mindig az önkormányzatok a legnagyobb műemlék tulajdonosok. A saját ingatlanaikon végzett munkák esetében azonban nem járhatnak majd el, azokban más önkormányzat hatóságát kell kijelölni, amely majd bevonhatja szakhatóságként a tulajdonos önkormányzat területén illetékes kormányiroda kulturális örökségvédelmi irodáját.

Összességében tehát az államigazgatásra és a tulajdonosokra háruló adminisztratív teher az egyszerűsítés és gyorsítás jegyében ismét növekszik.

4. Az Istvánmezőn tervezett állami beruházások vonatkozásában nem kell figyelembe venni a kulturális örökség védelméről szóló törvényt

Az Istvánmezőn, azaz a Puskás Ferenc Stadion (Népstadion) környékén tervezett új beruházások az előzetes hírek szerint nem járnak műemlékek lebontásával. Ennek ellenére a beruházásról hozott törvény felfüggeszti a kulturális örökség védelméről szóló törvényt. A példátlan intézkedés okát csak találgathatjuk, azonban az már most is megállapítható, hogy sérti Magyarország Alaptörvényét, csorbítja a jogbiztonságot, és azt sugallja, hogy az államnak nem kell teljesítenie azokat a kötelezettségeket, amelyeket állampolgáraira ró. Mindezek miatt az Élőlánc az Ombudsmanhoz fordul azzal a kéréssel, hogy tárja az Alkotmánybíróság elé az ügyet, és kezdeményezze az alkotmánysértő rendelkezés megsemmisítését.

5. Merre tart a műemlékvédelem Magyarországon?

A közelmúltban a műemlékvédelemben dolgozók az Építészfórumon közzétett nyílt levélben tiltakoztak a feljebb említett események miatt. A frissen kinevezett L. Simon László és a KÖH szintén új elnöke, Cselovszki Zoltán szerint nincsen baj, azonban nyilatkozataikat alapul véve joggal látjuk nyugtalanítónak a helyzetet. Mindketten szóltak a gazdaság és a műemlékvédelem viszonyáról, méghozzá olyan kontextusban, amely feléleszti az aggodalmat, hogy az ingatlanbefektetések terepévé válnak műemlékeink. Ebben a viszonylatban nem túl bíztató Cselovszki Zoltán kötődése a Zeppelin-ház néven elhíresült projekthez, amellyel kapcsolatban nyilvánvalóvá tette, hogy a gazdasági érdekeket előbbre valónak tekinti a műemléki értékek megőrzésénél. Éppen az ilyen tervek ismeretében látszik veszélyesnek, hogy a műemlékvédelem hatósági szervezete kiszolgáltatott, széttagolt, jogkörétől jelentős részben megfosztott állapotba került.

Nem mintha a hatósági jogkör lenne az egyetlen és a legkívánatosabb eszköz a műemléki érdekek érvényesítésére. Magyarországon azonban az elmúlt húsz esztendő során módszeresen kivéreztették a műemlékvédelmi szervezetet, megfosztva minden más lehetőségétől. 1990-ben még egy olyan szervezet állt fenn, amelynek önálló kutatói, tervezői, kivitelezői részlegei voltak. Az 1990-es évek elején ezeket az operatív beavatkozást lehetővé tevő, s például az állami, valamint egyházi műemlékek fenntartásában szakmai és anyagi szempontból egyaránt jól működtethető részlegeket leválasztották, majd a 2000-es évek második felében majdnem teljesen elsorvasztották. Az anyagi támogatás az 1990-es évek elejétől fokozatosan csökkent. 1993-tól megszűnt a műemlék tulajdonosainak nagy segítséget, a műemlékvédőknek jó eszközt jelentő ÁFA-visszatérítés. A tavalyi év végétől már jogszabály tiltja a közvetlen támogatást, így aztán a műemlékvédelem kezében napjainkra csak a hatósági felhatalmazás maradt. Ennek a csonkítását joggal érzik végső csapásnak a műemlékvédők.

Azt természetesen mindenki megérti, hogy manapság, válság idején kevés a pénz. Magyarországon azonban sorra figyelmen kívül hagyták azokat a javaslatokat is, amelyek adó-, vagy ÁFA-csökkentés révén nyújtották volna támogatást a műemlékek tulajdonosainak, noha ezek az intézkedések az állam számára megtérülő befektetések lettek volna. A műemlékekre rendelkezésre álló összegek sem a műemlékvédelmi szervezet népszerűségét erősítik, hiszen ezek nem rajta keresztül jutnak a tulajdonosokhoz. A műemlékvédelem csupán olyan szereplőként jelenik meg, amelyik korlátoz, előír, többletterheket okoz. A műemléktulajdonosok érdekeinek a közérdek miatt elszenvedett sérelmét azonban – a kezéből kicsavart eszközök híján – nem képes kompenzálni.

Figyelmébe ajánljuk a Kormányzatnak, hogy ha nem kívánja a nemzet kulturális örökségének eltékozlását tétlenül nézni, akkor sürgősen cselekednie kell. A meggyengített műemlékvédelmi szervezet nem lesz képes a mohó gazdasági érdekek, a hanyagság és érdektelenség, valamint a pénztelenség által egyaránt veszélyeztetett kincsek megóvására.

A műemlékvédelem társadalmi bázisának erősödését csak kiszámítható támogatási rendszer megvalósítása hozhatná. A támogatási rendszernek egyidejűleg a szakmai szempontok érvényesülését is szolgálnia kell, világossá téve, hogy a támogatás elnyerésének oka és feltétele a műemléki érték megőrzése.

Értelmetlen, rossz gyakorlat az is, hogy a műemlékvédelem Magyarországon alá van vetve a politikai változásoknak. A műemlékvédelem szakmai tevékenység, amelynek céljai nem változnak minden parlamenti ciklusban. Vezetőjét nem politikai alapon kellene kiválasztani.

Az egységes országos műemlékvédelmi intézmény helyreállításának halogatása súlyos károkat okoz. A tudományos és hatósági tevékenység nem választható el egymástól.

Budapest, 2012. július 5.

Élőlánc Magyarországért