Pályázatok/Magyar

„Az emlékezet helyei” - Pályázat a középületek kritikai elemzése kurzusra

1/1

Hirdetés
?>
1/1

„Az emlékezet helyei” - Pályázat a középületek kritikai elemzése kurzusra
Pályázatok/Magyar

„Az emlékezet helyei” - Pályázat a középületek kritikai elemzése kurzusra

2017.12.22. 10:25

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Cég, szervezet:
BME

Szabó Levente DLA és Marosi Bálint kritikaíró kurzusát az elmúlt bő évtized alatt közel ezer hallgató látogathatta. Idén az emlékezet és építészet kapcsolatát vizsgáló szemináriumra megkezdődött az előjelentkezési időszak. Január 15-ig 2 darab A4-es oldal terjedelmű anyaggal lehet pályázni a húszfős kurzus egyik helyére.

A 2018-as kurzus alapvetően épít a megelőző évek módszertanára és célkitűzéseire, mégis, új keretek között kísérletezik. A félévben az építészet és emlékezet kapcsolatával foglalkoznak majd, mind az előadásokon, mind a meghívott előadók alkalmain, illetve a kiadott feladatok esetében is. Olyan munkákon lesz a fókusz, amelyek szoros kapcsolatban vannak az építészet – sokszor annak határterületein megjelenő – emlékezetalakító eszközeivel, lehetőségeivel és erejével. Az "emlékezet helyei" alatt a konkrét emlékművektől, emlékhelyektől kezdve az emlékező épületekig vagy ideiglenes projektekig terjedő skálán belül a legkülönfélébb kortárs építészeti példákat lehet majd megismerni.

Olyan jelentkezőket várnak, akik:

  • érdeklődnek az építészeti határterületek és azok elméleti megközelítése iránt
  • érdekli őket az emlékezet fogalmának bonyolult és szépséges kapcsolatrendszere az építészettel
  • szeretnének az építészeti szövegek írásával, annak sajátosságaival megismerkedni, azt szemináriumi keretek között gyakorolni
  • szándékukban áll 2018-ban TDK-dolgozatot írni, és annak előkészítését a kurzus során elvégezni

A félévben a tárgyat kb. 20 hallgató számára van meghirdetve, ezért a felvétel előzetes jelentkezéshez kötött. Olyan hallgatókat várnak, akik január 15-ig 2 db A4-es oldal terjedelmű jelentkezési anyagot adnak be a következő tartalommal:

  • 1 A4-es oldal terjedelemben, min. 1 hazai vagy nemzetközi konkrét, a tárgy tematikájához kötődő példát (de maximum egyetlen képet) felhasználva megfogalmazzák, hogy számukra – az adott példán keresztül – miért izgalmas az építészet és emlékezet kapcsolata, esetleg milyen személyes élményük/véleményük van e témáról, stb.
  • – 1 A4-es oldalon pedig a kedvenc egyetemi tervüket mutatják be tetszőleges módon

Az A4-es szöveget és portfólió-lapot összefűzött pdf-formátumban kell elküldeni erre az email címre, név, évfolyam, neptun kód és a 2018-as tavaszi félévben esedékes tervezési tárgy feltüntetésével.

E beadott anyagok alapján, a kiválasztott hallgatók számára nyílik meg a NEPTUN-on keresztüli jelentkezési lehetőség január 20-án, melyről mindenkit emailen értesítenek.

Leadási határidő: 2018. január 15.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.