Nézőpontok/Kritika

Az érzéki tér: Batár Attila 90. születésnapjára

1/5

Batár Attila

?>
Batár Attila
?>
Batár Attila
?>
Batár Attila
?>
Götz Eszter - fotó: Glázer Attila
?>
1/5

Batár Attila

Az érzéki tér: Batár Attila 90. születésnapjára
Nézőpontok/Kritika

Az érzéki tér: Batár Attila 90. születésnapjára

2015.12.03. 13:38

Cikkinfó

Szerzők:
Götz Eszter

Építészek, alkotók:
Batár Attila

Földrajzi hely:
Magyarország

"Az építészet legelsősorban az érzékeinkre hat. Mindegyikre. Nem csak vizuálisan megközelíthető, hanem legalább ennyire tapintható, bonyolult élménykomplexum, amiről alig veszünk tudomást." Götz Eszter köszöntője Batár Attila 90. születésnapjára. 

Az érzéki tér
Batár Attila 90. születésnapjára


Kedves Attila! Nem ismersz engem, sosem találkoztunk. Ha szemben állnánk egymással, először nyilván megfutnánk a kötelező köröket, úgy értem, magázódnánk – de nekem ez most nem megy, mert olvastalak. Amiről és ahogyan írsz, az túlságosan ismerős nekem. Ha valaki otthonosan járkál a fejemben, képtelen vagyok magázni; így hát, elnézést, ismeretlenül is marad a tegeződés. 

Építészetről írt szövegekkel foglalkozom lassan húsz éve. Az olvasószerkesztőnek mindent kell értenie: a szöveg tárgyát, a szerző szándékát, tárgy és szerző viszonyát (amit sokszor maga a szerző sem tisztáz magában). Aztán ott a nyelv, a szakmai szókészlet, jelent, amit jelent, gondolunk alatta, amit gondolunk, ki-ki a maga műveltsége, otthonról hozott és tanult tudása szerint, mert nálunk az építészet nyelvi kifejezése még gyerekcipőben jár. Egyszóval értenem kell, mit gondol a szerző, amikor ezt vagy azt írja (legtöbbször persze maga is építész, mert Magyarországon az építészet még mindig nem közügy, a szakmán kívül kevesen veszik a fáradtságot, hogy foglalkozzanak vele, vagy akár csak véleményt alkossanak róla), és persze értenem kell, mit gondol majd az olvasó, aki vélhetően ezen keresztül ismeri meg az írás tárgyát, és vélhetően szintén építész (mert Magyarországon az építészet még mindig... stb.). A megbízástól a tervezésen, kivitelezésen, majd a kész műről szóló szöveg megszületésén át a folyóiratban való megjelenésig végigfutó láncolatban van egy pillanat, amikor az én olvasatomban fut össze minden eredő. Nekem kell végigszöszmötölnöm a szavak és mondatok aljnövényzetét, ellenőrizni, hogy eleven-e a kapcsolat a gyökerek és az ágak között, elég teherbírók-e a kifejezések, hogy elvigyék a közvetíteni kívánt tartalmat az olvasóhoz, és az tudja-e majd hasznosítani azt.


Batár Attila
1/5
Batár Attila




Ebben a módszeres szövegtapogatásban egyre gyakrabban érzem a hiányát valami alapvetőnek. Az építészet legelsősorban az érzékeinkre hat. Mindegyikre. Nem csak vizuálisan megközelíthető, hanem legalább ennyire tapintható, illatokat kibocsátó, párás-száraz légáramlatokkal hőérzetet keltő, visszaverődő hangokkal teli, a terek méretei és arányai, tagolása és karaktere által kialakított levegőtömbökkel ható, bonyolult élménykomplexum, amiről alig veszünk tudomást. Megszoktuk, hogy a szemünk uralkodik az elménk fölött, és a Gutenberg-galaxist követő képkorszak, a maga kétdimenziós szűkösségével, nem is igyekszik korrigálni a problémát. A testünk persze sokkal bölcsebb, folyamatosan reagál az ingerekre, és mi szaladunk a gyógyszertárba, hogy gyorsan ható szerekkel elnyomjuk a saját érzékelésünk rendkívül gazdag, sokoldalú kifejezéskészletét. De kanyarodjunk vissza az építészethez: sem a tervező, sem a teret használó ember nem veszi a bátorságot, hogy kevésbé használt érzékeiben bízva, a maga teljességében megtapasztalja a teret. A megbízót a praktikum és a gazdaságosság vezeti, a tervezőt a látványból kiinduló, funkcióhoz és elváráshoz illesztett gondolat, a használót ismét a praktikum. Mindhárom fázisban fontos tényező még a szépség, az optikai úton befogadható kellemesség is, de minden egyéb érzék mintha egy zavaros, ismeretlen világhoz tartozna, amivel kínos találkozni.

Pedig a térben élni maga a folyamatos érzékiség. A régiek még tudták, hogy egy ión oszlop törzsének barázdái a hőmérsékleti különbség miatt finom áramlásban tartják a hideg és a meleg levegőt, vagyis természetes légkondicionálóként működnek. Tudták azt is, hogy az alsó és felső világok szférái között az ünnepek teremtenek közvetlen átjárót, „aranylépcsőt", és hogy azok terét nem elég a jelen divatja szerint kialakítani. Volt bátorságuk belemerülni a jelenbe, ahogyan a múltba is. A huszonegyedik század embere azt gondolja, a jelenben él, miközben nem képes szembenézni a saját teste jelzéseivel. Számomra ezért fontosak a Te írásaid: ezt a hiányzó tartományt szólaltatják meg. A városi séta laza, kitérőket engedő logikájára fűzöd föl a mondandódat. Szövegeid nem tételeket sorolnak, hanem járnak-kelnek a térben, és az eleven membránként felfogott hatásokat képesek úgy közvetíteni, hogy olvasóként úgy érzem: nem maradtam ki semmiből. Látom a várost, ahol éppen jársz, érzem a folyó páráját, a párizsi templomra eső délutáni fény az én arcomat is éri. Az írásaid felnagyítják a közvetlen élményt, hogy a szavak teremtette közegben, egy anyagtalan térben újrateremthessék ugyanazt.

Götz Eszter - fotó: Glázer Attila
4/5
Götz Eszter - fotó: Glázer Attila



Néhány éve átléptük a bűvös határt: a földlakók több mint fele városokban, sőt nagyvárosokban él. Életünk keretét tehát az épített környezet jelenti. Erről írni, beszélni, gondolkodni ugyanolyan felelősség, mint gyermeket nevelni, hiszen az épített környezeten keresztül élünk és kommunikálunk. Ha ez a kommunikáció kétoldalú, ha képesek vagyunk felfogni az abból érkező hatásokat, átélni, megmerítkezni bennük, mélyebben megértjük saját magunkat is, a világot is.

Épített térről írni ezért kell sokféleképpen. Szükség van a múltból induló okok feltérképezésére, és szükség van a jövő felé bocsátott szondákra is. De a legfontosabb a jelent tisztán látni. Amíg a gyermekeim kicsik voltak, fontosnak tartottam, hogy a társadalom elvárásaival szembemenve ne fegyelmezzem, hanem bátorítsam őket: használják szabadon az érzékeiket, álljanak bele a pillanat sodrába. A Te írásaidból is ezt olvasom ki: arra készteted az olvasót, hogy merjen hinni a teste bölcsességének, érzésein keresztül tanulja a világot. A tudás nem elég: tapasztaljon. Az építészeti élményt ne a didaktikus és végletekig kommercializálódott architainment közvetítse felé, hanem a tulajdon teste. Ha az építészet képes visszafordítani az érzékelés lassú, de folyamatos elzáródását, ha segít abban, hogy a pillanat megélése a teljesség élményével járjon, vagyis ha segít embernek maradni, akkor van remény. Ha jól értem, ezt írod meg minden sorodban.
Születésnapodon, most már nem teljesen ismeretlenül, ezt szeretném megköszönni Neked.

Götz Eszter 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk