Az idei Hild-díjasok

A Hild János-díjat a Magyar Urbanisztikai Társaság 1968-ban alapította. A legmagasabb hazai urbanisztikai szakmai elismerést páros években városok, páratlan években személyek szakmai elismeréseként adományozzák. Az idei díjazottak: Enyedi György, András István és dr. Horváth Béla.

Április elején került sor a 2009. évi díjak átadására, amelyet ezévben Dr. Enyedi György az MTA kutatóprofesszora, közgazdász és geográfus, András István építész, a BFVT Kft vezető tervezője és Balatonfüred főépítésze, valamint Dr. Horváth Béla építész, a MUT Észak-Magyarországi Területi Szervezetének titkára kapott. A Hild János-díjat a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 1968-ban alapította. A legmagasabb hazai urbanisztikai szakmai elismerést páros években városok, páratlan években személyek szakmai elismeréseként adományozzák. Az idei díjazásról tartott sajtótájékoztatón Dr. Enyedi György és András István jelent meg, a friss Hild-díjasok munkásságát Ongjerth Richárd méltatta.

Enyedi György professzor a regionális tudományok egyik hazai megalapozója, akinek a nevéhez fűződik többek között az MTA Regionális Kutatások Központjának megalapítása. A Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) alelnöki tisztségét is betöltötte 8 éven keresztül. Eredményének tekinti, hogy sikerült változtatnia azon a korábban uralkodó hippotézisen, miszerint „a falvak a városok alárendeltjei". Az 1972–1984 között az IGU-ban elvégzett világméretű kutatás eredményeként ugyanis bebizonyosodott: a vidéki térségek saját belső önálló erőforrásokkal rendelkeznek és nem a városok függvényében fejlődnek. E kutatás folyományának tekinti, hogy a vidékfejlesztés később súlyponti szerepet kapott a regionális politikákban. Fontos eredménynek tekinti továbbá, hogy a Brian Berry által az észak-amerikai városokra megfogalmazott szakaszokra bontott (ciklusos) városfejlődést a városok ciklusainak az ENSZ Habitat programjában megtörtént világméretű vizsgálatai után világmodellé tudta szélesíteni.

András István 24 éve foglalkozik településtervezéssel. Az erdélyi származású építész meglepetésként élte meg kitüntetését. Hild-díját elsősorban annak tulajdonítja, hogy az utóbbi években részt vett számos olyan fővárosi hely rendezési terv szintű feldolgozásában, ami Budapest szerkezetileg fontos pontját jelenti. Ilyenek a Millenáris térsége, a Nyugati pályaudvar térsége, a Budai Skála és a Kelenföldi pályaudvar intermodális csomópont térsége. Ezek mellett Balatonfüred nemrégiben városként is Hild-díjban részesült, amely nem utolsó sorban az ott megvalósuló városi léptékű minőségi fejlesztéseknek köszönhető, így joggal feltételezheti, hogy a díjjal az ottani munkáját is elismerték.

Dr. Horváth Béla a ’60-as években Miskolc főépítésze volt, nevéhez fűződik többek között a Miskolci Nemzeti Színház 1957–1959 közötti átalakítása Bene Lászlóval. Aktivitása a magyar urbanisztika regionális szintű programjainak szervezésében ma is számottevő, ő az 1982 óta évente megrendezésre kerülő Észak-Magyarországi Urbanisztikai Konferencia motorja.

Enyedi professzor a kérdésekre válaszolva elmondta – az egyenetlenségek erősödtek a városok versengésének következtében. A folyamat nagy honi csapdája, hogy a globális versenyben egyedül Budapestnek jut kitüntetett szerep a magyar településhálózaton belül, így az „lenyomni" törekszik a többi települést. Jól illusztrálja ezt a Pólus Program története is, amely eredetileg a területi egyenlőtlenségek kiküszöbölésre jött létre, de ma már Budapest is részesül a program forrásaiból. A professzor globális megközelítésben elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani válság végén, a kilábalás után nem az eddigi legfejlettebb régiók pozíciója erősödik, mivel ezek lakossága (munkahelyei) sokkal sérülékenyebben reagálnak a válságtünetekre.

3/5
Hild érem fotó: Bardóczi Sándor

4/5
Hild érem fotó: Bardóczi Sándor

András István a bonyolult és sokszor ezért torzult döntéshozatali mechanizmus ellenére Budapest felívelő korszakának tartja az elmúlt 15–20 évet, ahol azonban a „szinte minden sarkon megjelenő fejlesztések mégsem állnak össze". Eredménynek tarja, hogy hosszú idő után most újra részt vehettek várostervezők a Főváros Közlekedési Rendszertervének kialakításában, és a formálódó szerkezeti tervbe bekerültek hangsúlyos fejlesztési zónaként a budapesti átmeneti zóna (rozsdazóna) területei. Ezeknek a térképen kirajzolódó akaratoknak a realizálása, „Budapest nagy szerkezeti adósságainak törlesztése" azonban már a végrehajtó hatalom hatékonyságán múlik.

Füred sikertörténetét a díjazott főépítész abban látja, hogy a jóval kisebb városban egyszerűbb érvényre juttatni döntéshozatali szinteken is a szakmaiságot. A nívósabb közterületi fejlesztések és a történelmi mag helyhez érzékenyen, ahhoz illeszkedve nyúló fejlesztései a város 500 ezer forintjához 4 milliárd magántőkét vonzottak és ennek következtében az utóbbi két évben 30 százalékkal emelkedett a Füred szempontjából oly fontos vendégéjszakák száma. Mindezek feledtetik a korábbi „görög falu" fiaskót, amelynek eltakarására most „véderdőt" tervez telepíteni az önkormányzat.

A hely szelleméhez igazodó fejlesztések, az igényes munkát végző építészek és tájépítészek meghívása mára egy olyan városi identitást eredményezett Füreden, amely miatt ma már a belvárosi magánberuházások területén is elképzelhetetlen az olcsó műkövek tömeges megjelenése. Bár azért épül ma is néhány olyan magánépület Füreden, amire „csak sírva gondolok" – tette hozzá a főépítész. „Ahol víz van, ahol kő van, ahol bor van, ott a siker némiképp garantált" – utalt szerényen András István Balatonfüred kivételes adottságaira. Mind Enyedi, mind András kitért a genius loci fontosságára, annak településfejlesztésre gyakorolt „kötelezettségeit" taglalva.

Ongjerth Richárd ehhez kapcsolódva jegyezte meg a díjátadó alkalmából tartott konferencia zárszavaként, hogy korábban kutatásvezetőként arra az eredményre jutott Budapesten: míg a közvélemény elengedhetetlenül fontosnak tartja a városfejlesztésben a korábbi előzményekhez való illeszkedést, addig az építészek körében végzett kutatás azt mutatja: „az építész társadalom értékrendjébe annyira nem tartozik bele az illeszkedés kérdése, hogy fel sem merül". Ha mégis felmerül, akkor általában felesleges nyűgként fogalmazódik meg, a jó kivételektől eltekintve – mondta Ongjerth. Mindez pedig rávilágít arra, hogy az építészek és társadalom között óriási partnerségi deficit létezik: nem véletlenül volt az idei Hild-díj átadására szervezett konferencia címe a „partnerség a településfejlesztésben". A máig eléggé centralizált tervezési rendszert ugyanis az EU által ránk testált külső kényszerek most felborítják, és az eddigieknél jóval interaktívabb párbeszédet követelnek meg tervező, fejlesztő és nyilvánosság (lakosság, civil szervezetek) között. Ma tehát a legfontosabb feladat, hogy szót kell tudni érteni, erre pedig az építész társadalom nincs kellőképpen felkészítve.

Bardóczi Sándor