//// 20. Média Építészeti Díja //// SZAVAZÁS //// KÖZÖNSÉGDÍJ //// 20. Média Építészeti Díja //// SZAVAZÁS //// KÖZÖNSÉGDÍJ //// 20. Média Építészeti Díja //// SZAVAZÁS //// KÖZÖNSÉGDÍJ //// 20. Média Építészeti Díja //// SZAVAZÁS //// KÖZÖNSÉGDÍJ //// 20. Média Építészeti Díja //// SZAVAZÁS //// KÖZÖNSÉGDÍJ //// 20. Média Építészeti Díja //// SZAVAZÁS //// KÖZÖNSÉGDÍJ
Nézőpontok/Vélemény

Az újlipótvárosi art déco nyomában

1/18

A korábban még iparvasúttal is kiszolgált kisebb gyárak és földszintes lakóházak helyén, az 1920-as évek elejére kezdett kialakulni Újlipótváros mai képe. Miközben az állami szféra építészetében ekkor is a historizmus maradt a meghatározó, a bérházakat építő magánszféra bátrabban alkalmazta a modern irányzatokat.

A Váci úttól indulva, az egyik legkarakteresebb lakóház a zöld homlokzatával is kiemelt Röntgen utca 5.

Az 1932-ben épült négyszintes épület dr. Kiss Tibor korai műve, aki később a pannonhalmi Bencés gimnázium épületét is tervezhette, de dolgozott későmodern épületeken is.

Ugyancsak 1932-ben és hasonló, vízszintes sávokból álló díszítéssel, de vakolat nélküli téglaburkolattal épült a Radnóti Miklós utca 43. alatti bérház, Rusznyák Béla tervei alapján.  

A kevés téglahomlokzatú lakóépület egyike a Pannónia utca 19. elegáns bérháza, amiben szintenként mindössze két-két luxuslakás kapott helyet.

Az 1929-re formát öltött homlokzat különlegességei a gazdagon díszített zárterkélyek, ezek burkolata ráadásul nem a könnyen formálható vakolatból, hanem időtálló, valódi faragott kőből készült.

Hagyományosabb arányokkal épült a Radnóti és Pannónia utcák sarokháza, azonban a letisztultabb homlokzatot közelebbről nézve egyre izgalmasabb részletek tűnnek fel.

Az 1928-ban, Jánszki Béla és Szivessy Tibor tervei alapján épült ház legkülönbözőbb párkányain és oszlopain jelennek meg organikus díszítések.

A tervezőpáros közös munkája nem csak alkalmi együttműködés volt, az újlipótvárosi projekt idején már közel két évtizedes közös munka állt mögöttük, harmincnál is több színvonalas villa és bérház terveivel.

Szintén látványos sarokkialakítással épült az Ipoly és Hegedűs Gyula utcák sarokháza, 1928-ban. Félkör alakú erkélyeinek mellvédfalait a homlokzat későbbi beburkolása idején is megóvták.

A kor építészetének visszatérő elemei a nagyobb, egybefüggő homlokzatokat megtörő, dekoratív zászlórudak. Közülük sok pusztult el az elmúlt évtizedekben, míg mások az utolsó pillanatban várják a felújítást.

A korai rendezési tervekben még nem szereplő Gyöngyház utca kialakítása, beépítése 1933-ban kezdődött, és alig négy év alatt be is fejeződött, létrehozva a városrész egyik legegységesebb utcaképét. Az épületek stílusa döntően modern, de apróbb art déco utalások számtalan helyen visszaköszönnek.

A Hegedűs Gyula utca 46. alatti bérház a kor beépítéseinek egyik utolsó képviselője, 1941-re készült el. A mellette álló, alig 30 évvel későbbi lakóház szemléletesen illusztrálja az építészetben beállt változásokat.

A Nagy Lajos által megálmodott homlokzat különlegessége a növényvilágot mintázó architektúra.  

A Váci út talán legismertebb art déco épülete az egykori Modiano-gyár irodaháza, ma már helyi védelem alatt áll. Ezzel együtt 2023-ban nagymértékű átalakítása kezdődött, a munka lendülete azonban megtörni látszik.

A korábbi szecesszió stílusjegyeiből is bőséggel merít a Hegedűs Gyula utca 15. alatti épület díszítettsége, amelyek meghatározó szereplői kívül-belül a bagoly szobrok.

A különös részletességgel kidolgozott díszekhez alighanem az építész, Porgesz József bútortervezői tevékenysége is nagyban hozzájárult.

A hajdani utcakép elmaradhatatlan része volt a sárga keramitkockákkal burkolt úttest. Az utolsó újlipótvárosi hírmondó, a Katona József utca dunai vége, ahol 2024-ben lakossági kezdeményezésre menekült meg az eltűnéstől, bár mintázatát átszabták. Eredeti formájában így talán már csak az első kerületi Vám utcában látható.

?>

2024.10.26. 20:41

Cikkinfó

Szerzők:
Fotók: Gulyás Attila

Projektinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Nézőpontok/Történet

A Mozgásjavító Általános Iskola épülete // Egy Hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:36
10:30

Az Egy hely Lajta Béla egyik első, 1908-ban megvalósult nagyszabású zuglói épületének történetét mutatja be, mely korábban sokáig a Vakok Intézeteként, de átmenetileg hadi kórházként és zsidó menekültek táborhelyeként is működött. A monumentális, nyers téglatömeget sokféle, részletes motívumrendszer gazdagítja: kerítésbe komponált költemények strófái, állatfigurák, népművészeti motívumok, pásztorfaragások és életfamotívumok.

Japánkert // Egy hely + Építészfórum

2024.09.11. 11:35
10:27

Mamutfenyő, botanikus kert, szőlőültetvény, fűszernövények, sövénylabirintus, torii kapu, teaház, tórendszer, szigetek, szent hegy, japánkert. Az Egy hely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium zuglói tankertjét mutatja be.