Az újpalotai Zsókavár utcai szakorvosi rendelő

Pár hónapos tervezési és kivitelezési határidőre készült el Madzin Attila és Hidasnémeti Máté tervei alapján az újpalotai körzeti orvosi rendelő átfogó felújítása. Az 1972-ben épült Callmeyer Ferenc házat tartószerkezetig visszabontották, és gyógyszertárral, fogtechnikai laboratóriummal is bővítették. A Csavarga Rózsa elképzelései alapján színessé varázsolt tereket a rendelőintézet új koncepciója mentén szervezték: itt a betegek nem folyosón, hanem egy derűs, központi előtérben várakoznak. Zöldi Anna írása.

Lakótelepen élni - színesre pomádézott hőszigetelés mögött sem tartozik a tipikus vágyálmok közé. Csakúgy, mint SZTK rendelőben várni a sorunkra, az SZTK fogászatról már nem is beszélve. Az egésznek van valami kellemetlen szocialista (utó)íze - csavar vagy a gépezetben, éppolyan szürke és csereszabatos, mint a többiek. Lakótelepi SZTK-ban mindez hatványozottan jelentkezik, igen csekély az esélye annak, hogy innen emelkedett lélekkel távozzék bárki is. A felújított újpalotai SZTK rácáfol a sztereotip előítéletekre, a benne tett látogatás komoly esztétikai felüdülést jelent – felér fél gyógyulással.

A (pénz)piaci társadalom ijedt, vagy dühödt rángatódzásai közepette épp a tudatalattiba száműzött szociális gondolkodásmód mentén igyekszik javítani a tömegek közérzetén. A közterek nívós, minőségi kialakításával üzen azoknak, akik esetleg vesztesnek érezhetik magukat a csatamezőn - te is fontos vagy. A közegészségügy ismerten neuralgikus pontja a jelenkori hazai társadalom mindennapjainak. Komoly üzenete van tehát annak, ha egy önkormányzat pénzt és energiát áldoz arra, hogy színvonalasan megújítsa az alapellátást nyújtó intézményeit. Az építésznek pedig komoly kihívás lakótelepi közegbe olyan épületet tervezni, amely nem tagadja környezetét, de nem is kezeli le tüntetően, látványosan letromfolva a tagadhatatlanul sivár vizuális miliőt.

A Zsókavár utcai rendelő tízemeletes házakkal körülvéve, forgalmas főútvonal mentén látja el feladatát. Az eredetileg kétszintes épületet 1972-ben tervezte Callmeyer Ferenc, a kornak megfelelő szerkezetekkel, alaprajzi kialakítással és homlokzatokkal. Az épület acélvázas szerkezettel készült, a lapos tömeget egy aszimmetrikusan lehelyezett lépcsőházi torony bontotta meg. Az alaprajz középfolyosós rendszerű volt, a betegek a középen kialakított folyosón várakoztak a két traktusban elhelyezett rendelők előtt. 

A felújítást tervező építészek - Madzin Attila és Hidasnémeti Máté - az eredeti tervezővel konzultálva végezték el az átalakítást. Az épület eredeti állapotát a bejárat közelében elhelyezett, állandó belsőépítészeti elemként megkomponált fotómontázs mutatja. Az épületet mind működésében, mind megjelenésében újra gondolták, a mai igényekhez igazították. A folyosón történő csüggedt, végtelen ideig tartó várakozás megszokott gyakorlatát felváltotta a központi betegirányítás rendszere. Eszerint a beteget recepción fogadják, ennek esztétikusan kialakított, tágas terében várakozik, és csak hívásra lép be a szorongásokkal megterhelt orvosi közegbe – a lehető legrövidebb időt töltve a folyosók és rendelők labirintusában. Az épület szerkezetébe ez a rendszer zökkenőmentesen beilleszthető volt: az utcai, déli traktust egybenyitva kialakultak a közös forgalmú terek, mögöttük az épület teljes hosszában folyosóról nyílnak a rendelők. A két világ között egyes pontokon átlátások nyílnak, de a különbség mind térileg, mind a látványt illetően jól érzékelhető – kint fény, tér és játékosság, bent szervezettség, logika és egyszerűség. A feszültség oldása és a koncentrált munka terének létrehozása eltérő építészeti megközelítést kívánt. 

Az épületet szerkezetig lecsupaszítva alakították ki az új tereket és homlokzatokat. A betegforgalmi terek kapták természetesen a legnagyobb hangsúlyt – hiszen a közérzetet döntően ezek kialakítása befolyásolja. Mivel önkormányzati beruházásról van szó, értelemszerűen kevésbé költséges megoldásokra volt szükség – elsősorban kreatív építészeti fantáziára. Az építészet és belsőépítészet szerencsésen egészíti ki egymást. Az utca felé hatalmas üvegfelületekkel megnyíló várakozó terekben a déli homlokzati fal elé épített, a tervezői elképzelés szerint hamarosan növényekkel befuttatott rács látványa már önmagában is nemes keretbe foglalja a körben feltáruló lakótelepi panorámát. Az üvegfal és a rácsszerkezet együttes, padlóra, falra vetett árnyéka pedig folytonosan változó játékkal tölti meg a belső teret, amelynek világos, monokróm, pasztell színű burkolatai boldogan szolgálják az ingyen mozit. Vélhetően tervezői törekvés volt a semleges, ám mégis barátságos szín, anyag- és formaválasztás, amelynek révén az új épület úgy haladja meg a lakótelepi környezet esztétikai minőségét, hogy annak eszközeivel dolgozik – mintegy pozitív példát mutatva a funkcionalizmusra, szerkezetelvűségre. 

Különösen érdekes ez abban a kontextusban, ahogy a környező lakótelep tükörképe megvillan egy-egy ablakban, vagy valódi mivoltában feltárul az üvegfelületeken át. Mindenütt ott a közvetítő közeg – az új épület, amely nem kritizál, nem dorgál, nem ítélkezik, nem nagyzol – szimplán megmutatja, mit lehet, lehetne, lehetett volna. A kommunikáció visszafelé is működik – minthogy a környező lakások többségéből a rendelő lapos teteje látszik, ezt ötödik homlokzatként, zöldtetőként alakították ki a tervezők. 

A karakteres világítótesteken és bútorokon túl azzal az eszközzel operál a belső tér, amelyet az egyen- lakótelepek és az egyen-társadalmak megálmodói oly bután és méltatlanul mellőztek: a színnel. Csavarga Rózsa belsőépítész és Szentgyörgyi Szandra, a színes üvegburkolatok tervezője azonban nem csak a színt, annál sokkal többet állít szembe a hol hivalkodóan színes, hol komolykodva monokróm, trendkövető egyen-kultúrával. A kreatív fantázia, a felszabadult játék a korlátlan szabadság illúziójának bűvöletében élő 21. században is ritka mutatvány. Az eltelt jó pár évtized egyvalamin nem változtatott: a többség most is csavarként működik, csak épp egy másfajta gépezetben, mint szüleink generációja. Igaz, nem vagyunk már egyen-szürkék – piros, sárga, majomzöld mázt darál le róluk a gépezet. A monotónia dzsungeléből azonban csak egy ösvény vezet kifelé – és azt a teremtő képzelet vágja magának. 

Az újpalotai SZTK kifejezetten vidám, a bánatos beteg mindenütt színekbe ütközik, amelyek jól adagolva ostromolják makacs depresszióját. A gyerek-rendelőben papagájok, párducok, a dzsungel tobzódó derűje, a felnőtteknél a színes csíkok mesteri ritmusa – ennyi elég, hogy a monokróm tér élettel teljen meg. A pipacsmezőt idéző mennyezeti lámpák – bár önmagukban pompás alkotások, a 2010-ben Moholy-Nagy ösztöndíjas Pongrácz Farkas munkái – már szinte túlzásnak tűnnek, és színviláguk sem mindenütt találkozik a másutt megkomponált harmóniával.

A kor megkövetelte nyilvánvaló épületszerkezeti és funkcionális színvonal-emelkedésen túl az építészet humán lehetőségeinek maximális kiaknázása az épület legfőbb értéke, amely mind a visszafogott megfogalmazású, racionális mivoltában is barátságos külsőben, mind a nyíltan optimista belső térben megnyilvánul. Ha az építés funkciója közszolgálat, az építészet sem tehet mást, mint feladva öncélú késztetéseit, ősi funkciójának megfelelően szolgál – az önmegvalósítás kényszere nélkül, felszabadultan és boldogan. 

Zöldi Anna