| CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: ÖN/REFLEXIÓ. Az építész szerepe | Határidő: április 7. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Nézőpontok/Kritika

BÁBEL tornyai

1/1

Hirdetés
?>
1/1

BÁBEL tornyai
Nézőpontok/Kritika

BÁBEL tornyai

2006.10.25. 09:42

Bardóczi Sándor tájépítész mérnök az építészeti hónap fő vitapontjának kifejtéséhez szeretne hozzájárulni publikációjával.

Az építészeti hónap egyik legfontosabb kérdésévé tették a szervezők a magasházak témakörét. Különösen aktuálissá teszi a kérdéskört az, hogy jelentős változásban és mozgásban van az a döntéselőkészítői, döntéshozói kör, amely Budapest építészeti és városszerkezeti jövőképére komoly hatással bírhat. Schneller István főépítész leköszönésével új erőre kapott az a befektetői lobby, amely az ingatlanüzletet komolyan érintő városi szabályozás magassági korlátozásait kívánja felpuhítani. A pragmatikus Schneller posztjára esélyesek pedig láthatóan nem városszerkezeti, hanem vizuális-esztétikai szemszögből közelítenek a kérdéshez.

 

A szoborszerű élmény bűvöletében

Azok az építészek, akik individuális kihívásnak, posztmodern jelképnek, felzárkózásnak, tiszta esztétikumnak tekintik a magasházakat, érthető módon többségben vannak a városszerkezetet hangsúlyozókkal szemben. Az alkotás (és megbízás) vágya odáig juttat nagy tekintélyű, városrendezésben is jártas kollegákat, hogy azt állítsák: "a magasság nem függ össze városrendezési kérdésekkel". Amennyiben viszont a magasházat nem önmagában, steril magányában, vagy esztétikai minőségként, zseniális tartószerkezeti megoldásként vagy a technikai civilizáció csodájaként vizsgáljuk, akkor rögvest városszerkezeti és szociológiai problémák tömegével szembesülünk. Olyanokkal, amelyekkel Le Corbusier tanítványainak is szembesülnie kellett a Villa Radieuse koncepciójának első gyakorlati tapasztalatait követően. A hőn áhított modern nagyvárosi jelkép, a XXI. századi budapesti identitást meghatározó esztétikai minőség a befektetőknek pusztán fügefalevelet jelenthet céljaik elérésében.

A „panelproli" visszavág

Mivel a magasház által generált hatványozott fizikai igények általában gazdaságosan csak a városlakó lelki igényeinek csorbításával valósulnak meg egységnyi területen: innen az a városszerkezetre ható jelenség, amelynek következménye a tömeges elvándorlás. A magasház adhat technológiai csúcsminőséget, de szociológiai értelemben degradál. A vertikális zsúfoltság miatt a már meglévő városi környezet zajosabb, büdösebb, az intenzivitás emelkedése miatt zöldfelületben szegényebb, rekreációra alkalmatlanabb lesz, miközben a magasház levegője biztonsági és technikai okokból művivé válik, tűzbiztonsága kétesebb. Az óriási szocializációs kényszertől egyenes az út az agresszivitási szint növekedésig, a bezárkózó életformáig, a védekezési maszkok (közöny, durvaság, fásultság, menekülés, deviancia) kifejlődéséig. Jól megfigyelhető ez a nagy open space irodák dolgozóinál is, de a panel program nem elsősorban a lakások rossz minősége miatt bukott meg, hanem azért, mert a földszintes gondolkodású kisvárosnyi ember egy vertikális házba tömörítése életre keltette a patkány effektust.1 Látni kell – amit sokan többnyire nem akarnak látni – hogy a panel program létrehozott egy „ellenprogramot" is, amelynek a neve zártkertesedés. A vidékről feltelepült, a városban épphogy megkapaszkodott kétlaki munkás-paraszt vagy paraszt-értelmiségi, amint panellakás volt a feneke alatt, máris azért küzdött, hogy összekuporgasson egy külterületi telekre, buherált tákolmányra valót, hogy legalább hétvégén kimenekülhessen a panel-dzsungel áldásos vívmányai közül. Ez pedig ma az egyik nagyon tipikus örökül hagyott problémahalmaza a magasházak városrendezési vonatkozásainak. Különbség a ma felvetett magasház problémakör megközelítésekor pusztán a volumenekben van: a panelprogram magasházai egy falunyi lakosságot konvertáltak át a horizontalitásból a vertikalitásba, a metropoliszok magasházai pedig egy kisvárosnyi lakossal teszik ugyanezt. A magasházak szószólóinak figyelmét elkerüli az a tény, hogy „szittya népünk" nagy többsége lakókörnyezet-ábrándjaiban  még mindig a tájjal való közvetlen kapcsolatot tekinti alapvető értéknek, ezt idealizálja, és éppen ezért horizontálisabb életterekben gondolkodik megapoliszi társainál. Nem véletlen az, hogy lakópark, lakókert, lakóliget jelszavakkal és trükkös 3D-s (zöldfelületben gazdag) látványtervekkel, "zöld", "táj", "szabad", "ősfás", "vidéki" szószerkezetekkel fűszerezett plakát-jelmondatokkal lehet leginkább lakóingatlanokat értékesíteni ma is. Egy ilyen társadalmi környezetben pedig a magasház gondolata társadalmilag nem lehet sikeres.

A zsúfoltság okozta szuburbanizációs aszimmetriák

A múlt század '90-es éveinek történése bizonyítja Budapesten, hogy amíg az esztétizáló magasház kedvelők, illetőleg a telekárból a lehető legtöbbet kinyerni igyekvő beruházók szövetsége egyre magasabb házakat, nagyobb szintterület-mutatókat facsart ki a döntéshozókból, addig a népességfogyás 12%-os volt, ami óriási az országos 1,7%-os mértékhez viszonyítva. A Budapestet körülvevő agglomeráció zöldfelületi többlete és az alacsony áron megszerezhető építési telek értéke sokak számára elegendő érv volt a kiköltözéshez. Átvitt értelemben a belvárosi zöldfelület-hiány (kibővített értelemben az egészséges lakókörnyezet hiánya) 10 év alatt több mint 200 ezer potenciális (és tőkeerejét tekintve többnyire jól szituált) adófizetőt szívott el a városból, akik a „zöldbe költözés" illúziójáért áldozták fel korábbi lakhelyüket, megtartva viszont belvárosi munkahelyeiket. Érdekesség, hogy ezek az emberek önmagukat döntően továbbra is budapesti lakosként definiálják, használják a város szolgáltatásait, útjait, munkahelyeit. Íme a közlekedési dugók eredete, melyre az M0 körgyűrű csak halovány és egyáltalán nem megfelelő városszerkezeti válasz. Mindez, ha tetszik a szintterületmutatók emeléséből, ha másként nézzük, akkor a magasházat ma korlátozó szabályzókat feszegető attitűdből nőtte ki magát. De ez még nem minden.

A magasház városszerkezeti kérdései

Mit jelent egy vagy több magasház megjelenése egy már kialakult utcaszerkezetű, meghatározott lakosszámú területen? Például intenzívebb területhasználatot. Ez megnyilvánul a közterületek használatában (több autó, nagyobb gyalogosszám, magasabb parkolási igény, növekvő áruforgalom), a közművek terhelésében (növekvő keresztmetszeti igények), nagyobb szolgáltatásigény (oktatás, művelődés, munkahely, kereskedelem, szemétszállítás, tömegközlekedés, egészségügyi és közigazgatási ellátás, épületbiztonsági kérdések stb.). Mindezeket egy már kialakult infrastruktúra-hálózatba beékelni egyet jelent a környék városszerkezeti szövetének teljes átgombolásával – amelynek feladata idehaza természetesen már nem a beruházót, hanem az önkormányzatot terheli.

Jelentős, meg nem válaszolt várostervezési kérdés, hogy a ráépítések, szintterület mutató emelések, beépítési százalék növekedések lokális negatívumait kinek kellene megfizetni. Lehet-e úgy akár Budapest külvárosaiban magasházakról gondolkodni, hogy közben nem építünk be a város szerkezetét legalább szinten tartó, ne adj isten javító szabályzókat. Nincs egy olyan adónem, vagy kompenzációs alap, amelybe az igencsak jól járó befektetőknek be kellene fizetniük a környezetüknek okozott hátrányt, a környező ingatlanok elértéktelenedését. A zöldmezős beruházásokat némiképp korlátozó Étv. módosulás (a Biológiai Aktivitás Érték szinten tartási kötelezettsége) pedig még rendkívül kidolgozatlan, képlékeny állapotban van. Nincs a város kezében olyan szabályzó, amely megszabhatná egy adott fejlesztési terület maximális laksűrűségét, terhelhetőségét, így semmi nem garantálja azt, hogy bár egy magasház lehetővé tenné, hogy több helyet biztosítsunk a zöldfelületeknek, valóban több is lesz ez a hely, és az meg is valósul majd. A valóságban sokkal valószínűbb az a forgatókönyv, hogy egy magasház megjelenése további magasházak megjelenését indukálja ugyanazon térségben, amely akár a Manhattan sűrűségű városszerkezet képét vetíti előre egy olyan sugaras-gyűrűs szerkezetű európai városban, amely a gépjárműforgalom áteresztőképességét tekintve sokkal hatékonytalanabb egy hálós szerkezetű észak-amerikai vagy ázsiai városnál. A szerkezeti kompenzációra szánható összeget extraprofit formájában elnyelik a beruházók, ezért a döntés-előkészítésnek szinte semmiféle ráhatása nincs arra nézvést, hogy milyen bevételt csökkentő városszerkezeti egységekkel (pl. decentralizált szolgáltató központok, városi parkok, sportlétesítmények) kiegészülve épülhet be egy új városrész.

Mi a fejlődés?

Mindez oda vezet, hogy a nagy centrális város tovább hízik, miközben belváros-külvárosi dipólusossága tovább feszül. Meddig? Ahogyan az eszményített amerikai metropolisz magasházas downtown-jainak esténként már néptelen és élettelen „gettóira" gondolok, belátom létezik ez az út is. De rá szabad-e lépnünk erre az egyszer már kitaposott, de később zsákutcának tűnő útra az individuális építészet, a fejlődés és a modernitás néhol hibásan értelmezett jelmondatait hangoztatva? A fejlődés nem csak a mennyiségben és a gigantomániában, hanem minőségben és az önkorlátozás képességében is mérhető. Egyik hagyományosan a nyugati, másik a keleti útja a valóság országútjának a filozófiák között. Napjainkban egyes nyugati társadalmak a keleti utat, egyes keleti társadalmak a nyugati utat választották. Ha tetszik, ez a globalizációs mellékhatás, avagy a Bábel-szindróma hozománya. Mi, úgy tűnik, most vagyunk a kereszteződésben, ahol utat kell választanunk.

szerző: Bardóczi Sándor 


1 Közismert kísérlet az etológiában, amely a populációk viselkedését kutatta az egyedszám függvényében. Az egységnyi helyre bezárt patkányok minden életszükségletükhöz szükséges élelmiszert megkaptak. A szaporodásnak indult kolóniában egy idő után elszabadultak az indulatok, és a patkányok a meglévő élelmiszeradag ellenére egymást kezdték felfalni. Az öldöklés addig a szintig tartott, amíg a kolónia el nem érte az elviselhető mértéket, vagyis a terület terhelhetőségi szintjét.


 


On-line vitafórum az október 27-re összehívott tanácskozás előtt

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.