Boros Géza: Szoborpark

Két részlet a könyvből:

Lenin-szobor (Pátzay Pál, 1965)

A marxizmus továbbfejlesztőjének, a győztes proletárforradalom és a Szovjetunió első vezetőjének ércalakja a Városliget szélén, az úgynevezett felvonulási téren, annak az útvonalnak a mentén állt, ahol "a piros betűs ünnepeken százezrek tettek hitet a lenini eszmék mellett". A szobor felállítását a Hősök tere szimbolikus meghosszabbításaként egy nagyszabású téralakítás első mozzanatának szánták. A szobor építészeti hangsúlyát a mögötte magasodó hatalmas, vörösmárvány-burkolatú pilon adta meg. A Weichinger Károly tervezte építmény magassága a melléje szánt új Nemzeti Színház elképzelt párkánymagasságának felelt volna meg. A "szobor lokációja, mérete és elrendezése távolról a ledöntött Sztálin-szoborra utalt vissza. Szemben Mikus Sándor művével, amely egy huszonnégy méter hosszan elnyúló, széles, frízzel díszített tribün középtengelyében, négyméteres posztamensen álló hatalmas alak volt, Pátzay Leninje egy szélesen elnyújtott, néhány lépcsős alapzaton csak körülbelül kétméteres magaságban állt, a maga négyméteres testmagassága pedig csak a fele volt Sztálinénak.

Viszont mögéje emeltek egy tizenhét méter magas, enyhén felfelé keskenyedő vörösgránit lapokkal burkolt csonka gúlát, egy szabadon álló, az egyiptomi templomépítészetből ismert úgynevezett "pilont", annak érzékeltetésére, hogy "a vezért az új korszak nem szeretné mértéktelenül felnagyítani, a pillér ugyanis relatíve, optikailag lekicsinyítette a négy méterével még mindig hatalmasnak számító szobortestet. Lenin emlékművét látványosan szerették volna a "személyi kultusz" egykori idolumától megkülönböztetni" (Wehner Tibor). Több forduló és helyszínjavaslat után a megbízást egy még 1953-ban kiírt pályázat alapján Pátzay Pál kapta. Pátzay volt az alkotója a legismertebbé vált hazai Lenin-mellszobornak, amely sokszorosított formában ott volt csaknem minden pártbizottságon. A szobrász az 1950-ben készült büszthöz hasonlóan a derűs nyugalmat sugárzó egészalakos ábrázolásnál is "Lenin belső tulajdonságait, a bölcsességet, optimizmust, előrelátást, a törhetetlen hitet és akaratot, a forradalmi elszántságot egyaránt kifejező" arcot tette uralkodóvá.

Tanácsköztársasági emlékmű (Kiss István, 1969)

Az első magyar munkásállam, az 1919-es Tanácsköztársaság központi emlékművének felállítása már az 56-os forradalom előtt napirenden volt. Az 1957-ben kiírt nagyszabású pályázaton Kiss István nyerte el a megbízást. A megvalósítás egészen 1969-ig húzódott el: az emlékművet végül a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján avatták fel. Elhelyezésének a célja az volt, hogy az 1965-ben felállított Lenin-szobor párjaként a felvonulási téren zajló politikai tömegrendezvények állandó díszleteleme legyen. Lenin mintegy rátekintett a világ második győztes proletárforradalmának a szimbólumára. A nyolc méter magas bronzfigura egy spirálisan emelkedő talapzaton magasodott. Méretének - akárcsak a Lenin-szobornak - a dísztribün helyére szánt, új Nemzeti Színház épületarányaihoz kellett igazodni, amelynek építész tervezője ugyanúgy Hofer Miklós volt, mint az emlékműé. A szobor helyén egykor a Regnum Marianum templom állt, amelyet éppen a Tanácsköztársaság leverésének emlékére emeltek az 1920-as években, s amelyet a felvonulási tér kialakítása miatt a Rákosi-rendszerben lebontottak. 1957-ben mind a Lenin-, mind a tanácsköztársasági emlékműpályázaton - Aradi Nóra kifejezésével - "a tömegekre hatni akaró és hatni tudó művek megalkotása" volt a cél. Kiss István biztosra ment: egy emblematikus művet, Berényi Róbert híres 1919-es plakátját formálta szoborrá. Az expresszionista plakát félalakos figuráját egészalakossá tette, és óriásira nagyította.

Tasnádi Attila méltatása szerint "a rohanó figura a naturalista mozdulat, a kubista darabosság és a robosztus erő megkapó egységében, lenyűgöző exresszivitásával idézi meg az egykorú tömegmegmozdulás ekölcsi erejét, a forradalom vehemens érzékvilágát". A Berényi-plakát által megjelenített "vehemens érzékvilágot" reálisabban érzékelteti Kosztolányi Dezső leírása: a vad, őrült matróz "egy lobogót rázott hihetetlen lendülettel, egészen összeolvadva vele, s úgy kitátotta csontos száját, mintha el akarta volna nyelni a világot". A plakát kifejezőerejéből a szobor nem sokat örökölt, megmaradt viszont a kompozíció egynézetűsége, ami egy öttonnás körplasztika esetében nem túl előnyös. A liget fái közül kirohanó kolosszus látványa meglehetősen groteszk hatásúra sikeredett. Monumentális propaganda kulisszaelem volt, amely sohasem tudott elfogadottá válni és beépülni a városképbe. A szobor eltávolítása óta a talapzat maradványa spontán emlékműként él tovább: keresztet emeltek rá a lerombolt Regnum Marianum-templom emlékére.

A szoborpark tervezője: Eleőd Ákos