Csak morgás – Halmi Nándor gondolatai a Győri Színház épületéről

Úgy tűnik, a Győri Nemzeti Színház sorsa sokakat érdekel. Halmi Nándor építész 1969-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Karán. Pályája a Győri Tervező Vállalatnál indult. Jelen volt a színház építésekor. A színház bontásának áprilisban felreppent híre kapcsán elindult polémiához kapcsolódva fogalmazta meg gondolatait. 

Régóta nem Győrben élek, már keveset tudok a színházi életéről, de építését napról napra követhettem, mivel 1969-től 1975-ig a Győri Tervező Vállalat Bajcsy-Zsilinszky utcai épületében dolgoztam. A tervező csoportnak ugyan nem voltam tagja, de az építkezésen többször jártam, utoljára a vasbeton falszerkezet legtetején, még a kábelek behúzása előtt. Lenyűgöző mérnöki munkának látszott, ma is annak tartom. Nem tudom, ki található meg a hajdani tervezők közül, aki még kérdezhető lenne, elsősorban a telepítés indokairól, mivel nyilvánvaló kellett legyen, hogy egy ilyen befogadóképességű, ilyen színpadtechnikai paraméterekkel rendelkező színház tömege feltétlenül eltér majd a győri belváros léptékétől. Lehet, hogy ma inkább ezt is zöldmezős beruházásként indítanánk, még inkább környezettudatos barnamezősként, mindenesetre az 1960-as években még egész természetesnek tűnt, hogy a színház épülete a város szívében helyezkedik el. (De hogy mennyire nem egyszerű egy ilyen jelentőségű telepítés helyét eldönteni, azt legjobban a budapesti Nemzeti Színház furcsa vándorlása mutatja, a Deák tértől a Lágymányosi hídig, a város legközepétől a Duna-parti új területfoglalásokig.)

Szeretném, ha tovább működne a győri színház, közben pedig tudom, hogy a jelentős építmények eltűntetése természetes dolog egy település életében. Időről időre többféle igény feszíti a bontást: hol a romlás, hol útban van valami, vagy hely kell valami fontosabbnak, hol a pénzhiány vagy bőség, hol meg a politika, a divat, a közösség elvárása és felháborodása, leginkább és legegyszerűbben azonban az ingatlantulajdonos saját elképzelése (a tulajdonhoz való jog). Várfalakat talán ma nem rombolnánk már le, de 1820-ban egy új világ beköszöntéseként üdvözölték a győriek a bontás kezdetét. Az erőd határozottan útjában állt a kapitalista – ha úgy tetszik: polgári – kibontakozásnak. A Tűztorony is „kényszerűen" tűnt el 1895-ben; a Baross utca gyalogos utcává alakítása óta akár hiányolható is. (Sürgősen megjegyzem: eszembe nem jutna, hogy visszaépítse a város!) 

A Győrben most élők bizonyára pontosabban érzik, mennyire komoly vagy ötletszerű a színház lebontásának felvetése, kívülről egyelőre nem lehet megítélni, sem befolyásolni. Amiért mégis írok, csak egy kis morgás:

A formalizmus eminens esete, ha valaki úgy képzeli a „felújítást", hogy a színház jellegzetes sziluettjét megőrzendő a függesztett tetőszerkezet helyett azt imitáló vasbeton födém épülne. A „síugrósánc" ugyanis nem az építész által elképzelt érzésvonal, hanem a kábelszerkezet erőjátéka adta szükségszerű forma. 

Nem hiszek én a többszintes földalatti gépkocsitároló + fölötte nagy belvárosi park konstrukcióban. A színház elbontásával keletkező háztömbnyi telek, közvetlenül a történelmi városmag határán sokkal értékesebb annál, semhogy sokáig üresen álljon. Mekkora üzlet a városnak! Nota bene nem hiszek én a nagy kapacitású gépkocsitároló-rendszerek településeket meghatározó szerepében sem. Érdekelne (de nem láthatom), mit fognak kezdeni a városok 30-40 év múlva a rengeteg, építményekbe begyömöszölt parkolóhellyel, mert a 21. század második felét bizonnyal nem a magántulajdonú személyautók uralják majd. Fizikai képtelenség a jelenlegi helyzetet soká fokozni: ki kell találni valamit helyette! 

Rendkívül fontosnak tartjuk egy-egy település harmonikus városképének megőrzését, közben nem vesszük észre, hogy a város képe sokkal több, mint a „turisztikai városkép". Nem gondosan megőrzött látvány, hanem a naponkénti változás. A harmonikus városkép a jól működő város képe. Az egymás kezét fogó, egymást váltó generációk – egyáltalán nem „megfagyott" – muzsikája ez, nagyon is forró és célszerűen változó állapot. Egyensúlyozás, amit feszítő igény, lendület, műveltség és alázat befolyásol.

És ne feledkezzünk meg a városkép kapcsán az épületek belső tereiről! A város lakói számára a külső és belső terek elválaszthatatlanok. Aki járt a győri színházban, tisztában van vele, milyen remek terei vannak a közönség számára, a színészek pedig hangoztatják a színpadterek csodás lehetőségeit. 40 év óta pl. az is része a győri városképnek, hogy ki lehet könyökölni az előadás szünetében a város felé, mert ismerősök szívesen járkálnak arra, néhány mondatot váltandó.

Olcsóbb bontani és újat építeni!? Nem ilyen egyszerű, ne higgyük el elsőre. Persze el lehet játszadozni a „dilemmával" (igen, a jelenlegi kábelszerkezetű lefedés mellett is szóltak annak idején gazdasági érvek), csakhogy nem erről van szó. Egy dinamikusan fejlődő város meghatározó középületéről van szó. 

Színházba menni nem hétköznapi dolog. A színház a város ünneplőruhája; nem azért készül, mert az jó üzlet, hanem azért, mert színházba menni jó. 

Halmi Nándor 

Szerk: Somogyi Krisztina

A tematikus felvetések megjelenését az Építészfórumon az NKA támogatja.